ÁDER JÁNOS, DR. (FIDESZ)
ÁDER JÁNOS, DR. (FIDESZ)
ÁDER JÁNOS, DR. (FIDESZ) Köszönöm a szót, Elnök Úr. Tisztelt Ház! Balsai István miniszter úr expozéjában a bírósági szervezeti törvény módosításának két fő okát jelölte meg: az igazságszolgáltatás függetlenségének az erősítését, valamint a bírósági vezetés legitimitásának biztosítását. Úgy vélem, mind a két cél helyeselhető – és ehhez még hozzátehetnénk, hogy nemcsak a vezetők tekintélyéről van szó, hanem a bírói intézményrendszer tekintélyéről is. Erre majd a beszéd végén szeretnék visszatérni, hiszen itt két héttel ezelőtt elhangzottak ezzel kapcsolatban meglehetősen félreérthető vagy félreértelmezhető megnyilatkozások.
Először a törvényjavaslatról. Minden olyan törvénymódosítás, ami komolyabb, jelentősebb változást eredményez egy-egy szervezet életében, óhatatlanul is fölveti azt a kérdést, nem tudunk-e továbbmenni, nem tudjuk-e az egész kérdés- és problémakört átfogóan szabályozni. Miután ismerem e kívánság teljesítésének legkülönbözőbb korlátait, ezúttal csak a tényt szeretném rögzíteni: bármilyen jelentős változás is a bírósági önkormányzatok létesítése, a fegyelmi felelősség szabályainak módosítása, a megoldás – bármilyen megoldást fogad is el a Parlament – ezúttal is csak torzót eredményezhet. A bíróságok szabályozására vissza kell térnünk – legalább három okból.
Először: hatályos Alkotmányunk csak nagyon szűkszavúan szabályozza az igazságszolgáltatást, és ezen belül a bírói szervezetet. A bírák függetlenségéről, elmozdíthatatlanságáról, a politikai szerepvállalás tilalmáról ma is rendelkezik az Alkotmány, azonban a bírósági szervezetről, a bírói önkormányzatokról, a bírói hatalmi ág, a Parlament és a végrehajtó hatalom kapcsolatáról, a felelősségrevonás alapelveiről bizonyára érdemes lesz bővebben is szólni egy új Alkotmányban.
Másodszor: dönteni kell a közigazgatási bíráskodás jövőjéről is, valamint az Alkotmánybíróság és a rendes bíróságok egyes hatásköri kérdéseinek elhatárolásáról.
Harmadszor: az Igazságügyi Minisztériumban már hosszabb ideje folynak az előkészületek egy új bírói szervezeti törvény illetőleg rendszer kialakításáról, ehhez kapcsolódva az eljárási szabályok átalakításáról, a bírák jogállásának korszerű szabályozásáról. Így munkánk marad bőven – csak remélhetjük, hogy minderre még ebben a ciklusban sor kerül.
Addig is maradnak a törvényben olyan passzusok, amelyek inkább a szocialista frazeológiát idézik, így továbbra is nevelni kell majd a bíróságoknak az állampolgárokat a törvények tiszteletére, az állampolgári fegyelemre és a társadalmi együttélés szabályaira; a Legfelsőbb Bíróság munkaügyi kollégiumának ülésein tanácskozási joggal továbbra is részt vesz – és csak ez a szervezet – az MSZOSZ képviselője. De hát, ezek csak kisebb jelentőségű megjegyzések.
A törvényjavaslat érdemével kapcsolatban tulajdonképpen egyetlen kérdést szeretnék kiemelni – a részletesebb vitát inkább a bizottsági ülésre hagynám, részben az idő előrehaladtára, részben pedig az érdektelenségre tekintettel – ez pedig a pályázati rendszer, amit a törvényjavaslat 15. §-a szabályoz. Az alapkérdés itt az, hogy az igazságügy-miniszter milyen okból utasíthatja vissza a bírói testületek által előterjesztett javaslatot, hiszen, ugye, a megyei bíróságok elnökei esetében egy megyei összbírói értekezlet tesz javaslatot az elnök személyére, az elnökhelyettes esetében az elnök a bírói tanáccsal egyetértésben teszi meg javaslatát – tehát egy meglehetősen széles konszenzus előzi meg a pályázó jelölését, illetőleg a pályázó alkalmasságáról való nyilatkozatot. Ennek ellenére, ugye, a törvényjavaslat lehetőséget biztosít arra, hogy ha a második kör is eredménytelenül zárul, akkor az igazságügy-miniszter a harmadik körben már saját hatáskörében jelölje ki a bíróság vezetőjét. Ráadásul három évre történik ez a kijelölés. Úgy gondolom, azért érdemes ezt a kérdést feszegetni, miután a vezetői posztra pályázó alkalmasságáról egy meglehetősen széles konszenzussal kell dönteni, nem érezzük indokoltnak, hogy az igazságügy-miniszternek ez a jogosítványa a harmadik körben további garanciák nélkül, ráadásul ilyen hosszú időtartamra szóló kinevezési jogosítvánnyal fennmaradjon. Mindenképpen ennek a módosítását szeretnénk tehát, egy ilyen körben ez a javaslat esetleg már elfogadható lenne számunkra.
Ha a bírói szervezet hosszú távú szabályozásáról beszélünk, azt gondolom, két elvet kell egymás mellett és egyforma súllyal figyelembe venni, és egyszerre érvényesíteni: ez pedig a bíróság és a bírák függetlenségének a biztosítása – de azt hiszem, ugyanilyen fontos, és ez idáig a vitában nem nagyon hangzott el, hogy a bírói hatalmi ág sem maradhat ellensúly, méghozzá külső ellensúly nélkül. Én úgy gondolom, ez egy fontos alkotmányos elv, és az európai megoldások is e melletti példák felsorakoztatását teszik lehetővé. Gondolom, egy későbbi kodifikációnál erre mindenképpen tekintettel kell lenni, és ez részben a jelenlegi kodifikációban is megvalósul.
A beszéd elején érintettem azt, hogy néhány megnyilatkozás hangzott el két héttel ezelőtt a bírósági szervezettel kapcsolatban, és úgy gondolom, szerencsés, ha ezekre itt röviden visszatérünk.
Korábban volt már arról szó, hogy milyen feladatok várnak az Országgyűlésre, a törvény-előkészítőkre a bírói szervezet átalakításával kapcsolatban, és mindennek úgy kell megtörténnie, hogy lehetőség szerint a bíróságok működőképessége, és így az állampolgárok széles körét érintő igazságszolgáltatás ne kerüljön veszélybe. Nem szolgálják azonban az intézményrendszer stabilitását és a bíróságok tekintélyének növelését, ha felelőtlen, a problémát alapvetően leegyszerűsítő, a "nem következett be a rendszerváltás a bíróságokon!" csatakiáltást ordibáló, az indulatokat rövid távú politikai célokra kihasználni akaró megnyilatkozások hangzanak el a Ház falai között és a Ház falain kívül. "Kommunista bírák ülnek még mindig a bíróságokon!", sőt "vérbírák ülnek a vezetői pozíciókban" – hallani időnként ezeket a felelőtlen kijelentéseket. Érdekes módon többnyire kormánypárti oldalról. Nos, ha így lenne, ezért csak saját igazságügy-miniszterüknek tehetnének szemrehányást, ugyanis a hatályos törvény szerint az igazságügy-miniszter felmentheti a bírói vezetőket – nemcsak kinevezheti. Azonban nincs is így. Egy ponton van mindössze a vádaknak igazságmagva, azt gondolom, ez pedig az, hogy a bírói vezetői posztok egy része korábban is a párt-nomenklatúrához tartozott, és az is igaz, hogy a bírói karban voltak olyan bírák, akik a bírói függetlenségnél előbbre valónak tekintették a párthűséget – erre vonatkozóan a FIDESZ-nek is voltak, sajnos, negatív tapasztalatai.
Azonban semmiképpen nem állja meg a helyét az a megállapítás, miszerint alapvetően pártos bíráskodás folyt volna vagy a bíráknak a túlnyomó része párttag lett volna vagy pártelkötelezett lett volna, és az előbbi kijelentéssel is szeretnék majd vitába szállni, felhasználva néhány statisztikai adatot.
A bírák pártosságára vonatkozóan az utolsó pillanatfelvétel, ami talán viszonylag hűen tükrözi a fennálló helyzetet, ez egy 89-es felmérés, amelyhez még a Szociológiai Kutató Intézetben egy kutatás kapcsán jutottam. Ez azt mutatta, hogy valamivel több, mint egyharmada volt az akkor működő bíráknak párttag, és körülbelül a kétharmaduk nem volt tagja az MSZMP-nek. 1989. január 1-jéről van szó, tehát arról az időpontról, amikor még a rendszerváltásnak az előszelei sem nagyon lengedeztek. (Közbeszólások.) Hát, elég szűk körűek voltak ezek az előszelek… (közbeszólások: a FIDESZ már létezett!) Igen, a FIDESZ már létezett, valóban.
És szeretnék néhány dolgot még mondani, amire Isépy államtitkár úr is utalt már reflexiójában, de úgy gondolom, nem árt, ha egy ellenzéki párt is ezzel kapcsolatban a véleményét elmondja, és elhatárolja magát olyan kijelentésektől, amik itt két héttel ezelőtt elhangzottak. A megyei bírósági elnökök közül ugyanis mindössze 4 személy az, akit 1971 és 1980 között neveztek ki, továbbá 10 személyt 81 és 89 között neveztek ki, és 7 személy, az összes megyei elnököknek az egyharmada már a rendszerváltás évében, 90-ben és 91-ben kapta meg a megbízatását.
Ha tovább böngészünk a statisztikában, akkor egyedül a megyei bírósági elnökhelyettesek esetében mutat ez az előbbi csak kedvezőtlen képet. A helyi bírósági elnökök esetében a vezetők egynegyede 91 óta vezetője a bíróságnak, és a helyi bírósági elnökhelyetteseknek is ugyancsak egynegyede az utolsó két évben nyerte el megbízatását. Az összes bíró – az összes bíró! – egynegyede 1980 után került posztjára.
Ugyancsak fontosak, azt gondolom, a korösszetételre vonatkozó adatok, miszerint az összes bírónak mindössze 6%-a az, aki 51 és 60 között kapott megbízatást; további 11%-a az, aki 1960 és 70 között került a posztjára.
Még egy adat – és azért mondok ilyen részletes és hosszas adatokat, hogy talán a jövőben az ilyen kijelentéseket tevőket némileg elgondolkodtatják, hogy a bírák összetétele sem támasztja alá azokat a vádakat, amiket itt néhányan már megfogalmaztak korábban. Ugyanis ha megvizsgáljuk a bírák korösszetételét, akkor azt láthatjuk, hogy a 26 és 35 év közötti – tehát az egészen fiatal – bírák az összbírói létszámnak a 30%-át, a 36 és 45 év közöttiek az összbírói létszám 36%-át, a 46 és 55 év közöttiek az összbírói létszám 20%-át teszik ki. Ez azt jelenti, hogy együttesen majdnem 90%-a a bíróknak 55 évesnél fiatalabb, ami fogalmilag zárja ki azt, hogy az 56-os eseményekben vagy azt követően bármilyen jelentős szerepet is játszottak volna.
Összességében én azt gondolom, hogyha a parlamenti pártoknak és a Parlamentben ülő képviselőknek sikerül abban konszenzusra jutniuk, hogyha kifogásolják is ugyan egyes bíráknak a múltbeli tevékenységét, de törekednek arra, hogy ezt világosan elhatárolva tegyék meg, és az intézmények és az intézményrendszernek a lejáratásától tartózkodnak, akkor már nagyot léptünk előre, s azt gondolom, hogy a jogállamiságnak egyik fontos intézményét is egyúttal védjük. Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps.)
