MÁDI LÁSZLÓ, a szociális, családvédelmi és egészségügyi bizottság előadója:
MÁDI LÁSZLÓ, a szociális, családvédelmi és egészségügyi bizottság előadója:
MÁDI LÁSZLÓ, a szociális, családvédelmi és egészségügyi bizottság előadója: Köszönöm a szót, elnök úr.
Előljáróban hadd fejezzem ki mélységes felháborodásomat a tekintetben, hogy sikerült a költségvetés irányelveiről szóló vitát ilyen késői és érdemtelen időpontra halasztani, amivel szerintem alapvetően csorbult a Parlament tekintélye, s mindaz az érdek, ami a jövő évre vonatkozóan igaz. (Közbeszólások: Úgy van! – Taps.)
Én azt gondolom, hogy közös érdekünk a jövő év sorsát eldöntő költségvetési javaslat és ahhoz kapcsolódó államháztartási tételek minél nagyobb nyilvánosságban történő megvizsgálása. Ugyanakkor nagyon komolyan fel vagyok háborodva a miniszterek hozzáállásán is, ugyanis, – gondolom – a szociális miniszternek például itt lenne a helye akkor, amikor a szociális bizottság előadója erről az oldalról megalapozottan vagy kevésbé megalapozottan, de állást foglal a szociális kérdések kapcsán. (Gyér taps.) Ezek után hadd ismertessem a felszólalásomat.
Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Mint a szociális, egészségügyi és családvédelmi bizottság előadója, hadd jelentsem be a bizottság álláspontját az előttünk fekvő tárgyalási anyagról. A bizottság a 3124-es tájékoztatóban lévő országgyűlési határozati javaslatot 6 támogató, 5 ellenző és 3 tartózkodó szavazat mellett tárgyalásra alkalmatlannak találta. Még egyértelműbb határozatot hozott a bizottság az országgyűlési határozati javaslat hátteréül szolgáló tájékoztatóról, amelyet 2 tartózkodással és 12 ellenszavazattal, támogatás hiányában utasított el.
Mielőtt ezen elutasítások tartalmába belebocsátkoznék, hadd tisztázzam először a helyzetet, ami a bizottság szerepéből adódik. A bizottságunk szempontjából, ahol is a szociális szempontoknak kulcsfontosságú szerepe van, ez a tájékoztató túlságosan is pénzügyi felfogású, nem található benne egy ilyen válságos helyzetben különös fontosságú, átgondolt szociálpolitika, a leszakadó lakossági rétegek problémáinak preferált kezelése, s az anyag sokkal inkább csupán a folyamatok bemutatását célozza.
Az országgyűlési határozat elutasításának formai oka, a tájékoztatóban található szempontok kifogásolásán túl, hogy ugyan a költségvetési hiány tervezett összege egy nagyon fontos kulcsszám, de ez önmagában semmit nem mond a szociálpolitikában alapvető elosztási viszonyokról. Maga a hiány pedig – matematikailag megfogalmazva – két nem negatív szám különbségeként tetszőleges számban előállítható.
Fontos szerepet játszott a tárgyalásra alkalmatlannak minősülő döntésünknél az, hogy a Pénzügyminisztérium munkatársai nem voltak felkészülve a bizottságban megfogalmazandó kérdések megnyugtató megválaszolására.
A továbbiakban az elutasítás tartalmi vonatkozásait szeretném ismertetni, végigmenve a társadalombiztosításban, ezen belül kiemelten az egészségügyben, majd a szociálpolitikában, végül pedig a foglalkoztatáspolitikában felmerülő problémákon.
Kevesen vannak tisztában azzal a ténnyel, hogy amikor a társadalombiztosítás költségvetését tárgyaljuk, amelyik ugyanúgy része az államháztartásnak, mint a központi költségvetés, akkor több mint feleannyi pénz újraelosztásáról döntünk, mint amenynyi a központi költségvetésben van.
Ugyanakkor azt is le kell szögeznünk – s ezzel mind a kormány, mind a nemrégen elfogadott országgyűlési határozatban található koncepció is egyetért –, hogy a társadalombiztosítás átalakítása elkerülhetetlenül átgondolásra kell, hogy késztesse a társadalombiztosítás, költségvetés között eddig meglévő viszonyt, status quot. Nevezetesen a társadalombiztosítás átszervezésénél egyik magától értetődő feladat, hogy amennyiben egy biztosítási típusú rendszerben gondolkodunk – márpedig abban gondolkodunk – akkor bizonyos ellátásokat át kell vennie a költségvetésnek, profil tisztítást kell végeznünk.
Ebből a beígért lépésből 1992-ben semmi nem valósul meg. Emellett persze joggal érvel a Pénzügyminisztérium, hogy a társadalombiztosításon belül sem történt semmilyen átfogó intézkedés vagy mélyreható racionalizálási program, s ebben igaza is van. Ugyanakkor mi mindezekért ugyanúgy hibáztatjuk a Társadalombiztosítási Főigazgatóságot és a Népjóléti Minisztériumot, mint az előbbi esetben a pénzügyet.
Mind a három kormányzati szerv jócskán ludas abban – zárójelben jegyzem meg, hogy nem minden önérdek nélkül vezéreltetve –, hogy itt tartunk.
Érthetetlenül állunk azon döntés előtt is, amely tudomásunk szerint áttérést mond ki az előzetes finanszírozásról az utólagos finanszírozásra, márpedig január 1-jei hatállyal. Hogy tisztán értsék képviselőtársaim, hogy mire gondolok: Az egészségügyi intézmények részére pénzátutalás december 1-jén történik, majd ezt követően csak február elején. Így nem lehet nekivágni a jövő évnek. Vagy legalábbis tisztázzuk először, mit akarunk elérni.
Ugyancsak problémásnak tartjuk a költségvetés ez évi folyó tartozásának, ami a forráscseréből származott anno 89/90. fordulóján, vagyonként történő visszajuttatását. Bármilyen likvid is ez a vagyon, a bizottság véleménye szerint egyrészt a TB jelen állapotában képtelen lenne szakszerűen és problémamentesen készpénzzé tenni ezen jószágokat, másrészt viszont rá lenne kényszerülve, hogy ezt próbálja tenni.
Ebből megítélésünk szerint nem származna semmi jó. Egyébként is problémásnak ítéljük folyó költségvetési tartozásnak privatizálódó vagyonnal történő kiegyenlítését. Megint csak utalok rá, hogy így a privatizációs bevételként nemcsak húszmilliárd szerepel a központi költségvetésben, hanem idesorolható ez a tizenötmilliárd forint is.
Külön kérdés, de szó szerint létkérdés a kinnlévőségek helyzete. A kormány mintegy szemérmesen szemet hunyt azon helyzet felett, ami mára kialakult ebben a kérdésben a társadalombiztosításnál. Nevezetesen a drasztikusan növekvő kinnlévőségek – amelyeknek mértéke mára elérte a 44 milliárdot – csökkentésére nem foganatosít igazán hatékony lépéseket. Erre a csődtörvényben meglett volna a mód, de a bizottságunk támogatása ellenére nem változtatott alapvetően az eddigi halogató magatartásán.
Ez a probléma azért nagyon fontos, képviselőtársaim, mert a társadalombiztosítási alap jövő évi költségvetésnek tervezett egyensúlya az egyik legfontosabb sarokpontja ennek a költségvetési irányelvnek. Ugyanis, ha kiindulunk az ez évi várható hiány számtani középértékéből, amely 14 milliárdos hiányt jelent, s hozzávesszük a 23 milliárdos pozícióromlást, amely a prognózisokból kiolvasható, akkor hiába számítom le a kieső táppénzkiadásokat, így is 17 milliárdos hiányt fedezhetek fel. Az irányelvekben pedig nullszaldó van.
Külön fájó a bizottságunk számára, hogy nem tudni, az IMF kedvéért, vagy lehet, hogy az adóemeléseket elkerülendő, de az a benyomás alakult ki a bizottság tagjaiban és szakértőiben, hogy a folyó költségvetési hiányt a társadalombiztosítással akarják finanszíroztatni. A költségvetési támogatást társadalombiztosítási deficittel kivánják felváltani. A legjobb példa erre a MÁV több mint 6,8 milliárdos tartozása.
Áttérve a második területre, a zömében társadalombiztosításból finanszírozott egészségügyre, láthatjuk, hogy itt is rendkívül sok problémát vet fel a költségvetési tájékoztató.
Az első – és talán legfontosabb – az eddigi költségvetési garancia megszüntetésének kísérlete. Nem akarjuk riogatni a Kormányt, de nem biztos, hogy ez egy átgondolt, megfontolt lépés lenne, emellett a kötelező társadalombiztosítás elvével igencsak nem passzol össze.
A másik probléma az utólagos finanszírozásra való áttérés, amit már említettem. Kétségtelenül, az egyik legfontosabb probléma halmaz az a 10%-os dologi automatizmus, ami a jövő évre kimondásra került. A Kormány mindeddig nem döntötte el, hogy mit akar a kórházi, intézményi egészségügyben, nem javasolt drasztikus ágyszámcsökkentést, mint amit a hasonló helyzetben lévő országokban már megtettek, de nem is javasolt semmit arra nézve, hogy a kis kórházak fenntartásában érdekelt a megyei kórházakat vagy a központi intézményeket akarja visszafogni. Ehelyett megint nem dönt, de egy 10%-os automatizmussal hagyja az egész fekvőbeteg-ellátást lezülleni, szétrohadni. Nem ez tűnik a helyes útnak, még ha pillanatnyilag talán a legkényelmesebb is.
Egyes vélemények szerint – bár ebben megoszlik bizottságunk álláspontja – nem tartható a gyógyszertámogatás radikális reálértékű csökkentése sem.
Az egyik legfájóbb pont az a döntés volt, amelyik ellehetetlenítette az egészségügyi rendszerváltásunk első lépéseként meghirdetett alapellátási reformot, ugyanis ennek fedezete nem lett beépítve a társadalombiztosítás jövő évi költségvetésébe.
A harmadik területként vizsgálat alá vont szféráról, a szociálpolitikáról csak igen röviden szólnék. Mindazon túl, hogy egységes szociálpolitikát nem fedezhetünk fel az előterjesztésben, csak egy eklatáns példát említenék. Miközben a tejár 4,2 milliárdos támogatását megszüntetnék, eközben a kávé és az arany fogyasztási adóját csökkenteni javasolják. Ehhez még csak annyit tennék hozzá adalékul, hogy a fehérjefogyasztás terén Európában az egyik utolsó helyen ballagunk.
Utolsóként – de élhetnék az angol szójátékkal is, last but not least –, tehát végül, de nem utolsósorban vessünk egy pillantást a foglalkoztatáspolitikára. Ebből a szférából két problémát emelnék ki.
Az egyik az a sajnálatos fejlemény, hogy egyre nő azoknak a száma, akik hosszabb ideje nem találnak számukra megfelelő munkát, így a jövő évben jónéhányuknál előfordul az az eset, hogy kiesnek a foglalkoztatáspolitikai ellátásból. Márpedig ha kiesnek, akkor teljesen kilátástalan helyzetbe kerülnek, hiszen nincsen jelen pillanatban, de még tervben sem, semmilyen átfogó szociálpolitikai javaslat, amely tekintettel lenne rájuk. Itt pedig több tízezer, sőt lehetséges, hogy év végére már százezer ellátottról van szó, még akkor is, ha a családjukat nem számoljuk.
A másik gond a szolidarítási alap finanszírozási renszerében rejlik, ahonnét a költségvetés ki akar vonulni. Akkor, amikor az idei költségvetésnél fele annyi munkanélkülire helyből 9 milliárdos költségvetési támogatást szavaztunk meg, ez egy eléggé érthetetlen és bizarr döntés. Ugyanakkor vizsgálva a folyamatokat, még 6%-os járulék mellett is – szerencsés esetben – a hiány milliárdos nagyságrendű, míg kedvezőtlen fordulatnál elérheti a 10 milliárdos nagyságrendet is. Az idei költségvetésben pedig semmi nincs betervezve, nullszaldósra van tervezve.
Összefoglalásként két dolgot emelnék ki. Olyan költségvetéssel, amelyik ilyen körülmények között nullszaldós társadalombiztosítási költségvetéssel számol és önfinanszírozó szolidaritási alapot tervez, nem tudunk igazán megbarátkozni, hogy még csak a többi, súlyos kifogásunkat ne is említsem. Köszönöm a figyelmet. (Taps.) .
