SZABÓ TAMÁS, DR. pénzügyminisztériumi államtitkár:

Teljes szövegű keresés

SZABÓ TAMÁS, DR. pénzügyminisztériumi államtitkár:
SZABÓ TAMÁS, DR. pénzügyminisztériumi államtitkár: Elnök úr! Tisztelt Országgyűlés!
Az önhibájukon kívül hátrányos helyzetben levő helyi önkormányzatok működőképeségének megőrzése érdekében a köztársaság 1991. évi állami költségvetésének szabályairól szóló törvény 1. §-ának (5) bekezdése értelmében 5 milliárd forint kiegészítő állami támogatást ítélt meg a költségvetés erre az évre ezeknek az önkormányzatoknak.
Első ütemben az 1990. évi XIX. törvény alapján 2,9 milliárd forint felhasználásra került. A jelenleg benyújtott törvényjavaslat a fennmaradó teljes összeg: 2.1 milliárd forint felhasználására tesz javaslatot, a következő fő elvek alapján.
Kapjanak lehetőséget a támogatásra azok az önkormányzatok is, amelyek nem vagy korábban hibásan mérték fel helyzetüket. Kezdhessék meg az újonnan létrejött önkormányzatok – tulajdonképpen a volt társközségek – intézményeik felújítását. Az év során bekövetkezett természeti csapások kárainak helyreállításához központi támogatással is járuljanak hozzá, különös tekintettel Biharkeresztes és környékét érintő kormányhatározat végrehajtására. Ezen kívül ez a mostani megoldás nyújtson anyagi segítséget az ország határait érintő közegészségügyi problémák elhárításához.
A kiegészítő támogatás igénybevételére 384 önkormányzat, köztük a főváros 19 kerülete és 18 megye nyújtotta be igényét a feltételeknek megfelelően. A jelzett hiány megközelítette az 5,3 milliárd forintot.
A törvényjavaslat nem javasolja, vagy csak részbeni elfogadásra javasolja 192 települési, 19 kerületi, a fővárosi és 17 megyei önkormányzat kérelmét. Ennek fő indoka, hogy az önkormányzatok működési költségvetése nem volt forráshiányos, az önkormányzat működőképtelensége nem állt fenn. A bírálat során olyan kondicíókkal lehetett számolni, amelyek az 1991. évi költségvetésben szerepeltek. Nem indokolt elfogadni az ezen túlmenő működési, felújítási, fejlesztési kiadásokat, amelyek ahhoz képest emelt kívánságokat tartalmaznak.
Továbbra sem javasolja a Kormány támogatni a módosító indítványban beterjesztett önkormányzatok kiegészítő támogatása iránti kérelmet. Az önkormányzatok működőképességéhez javasolt kiegészítő támogatáson túl a volt közös tanácsokból kivált és önálló önkormányzatot alakító települések halaszthatatlan felújítási igényét 1,1 milliárd forint összegben javasolja támogatni a Kormány. Ezzel várhatóan 819 kistelepülésen az alapvető felújítási gondok oldódhatnak.
Kérem a tisztelt Országgyűlést, hogy már egyébként a múlt hétre tervezett törvényjavaslat-vitát és elfogadását –ha lehet –a mai napon a Ház végezze el. Köszönöm szépen. (Taps.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem