TARNÓCZKY ATTILA (MDF)
TARNÓCZKY ATTILA (MDF)
TARNÓCZKY ATTILA (MDF) Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim!
Önhibámon kívül magam is hátrányos helyzetbe kerültem. Egyrészt azért, mert az önkormányzati bizottság álláspontja sok tekintetben fedi az MDF álláspontját, másrészt azért, mert azok az általános jellegű meglátásaim, amelyeket annak idején az első ütemben már ismertettem, nagyrészt fönnállnak továbbra is. De ennek megvan az a haszna, hogy legalább rövid lehetek, és csak az eltérő nézeteinkre összpontosíthatok.
A támogatások első csoportjáról nem nagyon szeretnék beszélni. Arra gondolok, hogy azok a községek, amelyek korábban székhelyközségek voltak és viszonylag kiemelt támogatásban részesültek, örököltek egy megnövekedett intézményhálózatot, amelynek fenntartása most minden bizonnyal problémákat okoz ezeken a helyeken. Támogatásra szorulnak ezek a települések, ezt el kell fogadjuk, de minden alkalmat fel kell használni arra, hogy jelezzük, ez az állapot csak átmeneti lehet, és előbb-utóbb a kiadásokat, a funkciókat a tényleges igénynek megfelelően kell kialakítani.
Annál inkább örülök a támogatások másik csoportjának, ami közel 1 milliárd forint, és 819 kistelepülés volt társközség kapja felújitási célokra, oktatási, szociális, egészségügyi intézmények felújitására, hiszen annak idején épp az MDF képviselőcsoportja jelezte ezt a fajta igényt. Örülök, hogy értő fülekre talált a Kormány részéről, és amennyiben ebben az irányban döntést hozunk, azt hiszem, hogy jó útra térünk, és magam a társadalmi igazságtétel egy fajtájának tudom ezt csak felfogni. Ráadásul a sokak számára elfogadhatóbb fajtájának, a pozitív diszkrimináció, a volt károsultak pozitív megkülönböztetésének változataként.
A módositó javaslatokat az MDF-frakció nem támogatja – ezt a sommás bejelentést azonban talán indokolnom kell két okkal is. Lehet hogy nem okot kellene mondanom, hanem elveket, hiszen meglehetősen általános jellegű fenntartásokról van szó.
Az első elvet úgy nevezném, hogy az azonos mércével mérés elve. Ha képviselőtársaim átnézték a módosító javaslatokat, akkor könnyen gondolhattak arra, amire magam is, hogy a szabolcs-szatmári települések esetében, ahol működési hiány nem volt kimutatható a Kormány által megjelölt feltételek szerint, mégiscsak jó helyre menne az igényelt összeg. Igen ám, de azonnal felmerül a kérdés, mi van a többi településsel, hiszen van az országnak jó néhány része, ahol minden bizonnyal nagy számban vannak ilyen települések. És ha az egyik esetben eltérünk az általános szabálytól, akkor azt hiszem, hogy igazságtalanságot követünk el.
A másik elvet nevezzük úgy, hogy az egyenlő esély elve. Megint csak arra kell hivatkoznom, hogy milyenek voltak a benyújtott módosító indítványok, milyen térségre vonatkoztak: Szabolcs-Szatmár megye, Pest megye, Budapest városa. Én tisztelem a képviselőtársaim igyekezetét és ügyszeretetét, amikor ezeket a módosító inditványokat beadták, és lehet azt mondani, hogy a többi képviselő más területekről miért nem élt hasonló eszközzel – ezt meg is lehetne tenni, de ennek a következménye az lenne, hogy a Parlamentnek egytől-egyig az összes módosító indítványt át kellene vizsgálnia. Magyarul a Kormány feladatát kellene magára vállalnia, és egy olyan terhet elfogadni, amivel egyszerűen nem tud megbírkózni.
Ezért sem támogatjuk tehát általános okokkal indokolva ezeket a módosító indítványokat, elismerve, hogy a rászorultság bizony nagyon sok esetben fönnállna. Követnünk kell, azt hiszem, továbbra is azt a fajta eljárást, amit az első ütemben és a céltámogatások ügyében már kitaláltunk, a számvevőszéki vizsgálatot, de meg kell mondjam, hogy amennyiben intézményes módját nem találjuk meg annak, hogyan kezeljük a jogosnak talált indítványok ügyét, akkor ön– és közámítást követünk el.
Talán egyfajta megoldást jelentene arra a kérdésre is, amit Hámori Csaba képviselőtársam jelzett, hogy az önkormányzati bizottságnak semmifajta mozgástere nem maradt, ha a jövő évi költségvetésben erre egyfajta tartalékalapot képeznénk, amelyből ki lehetne azokat az igényeket elégíteni, amelyeket a Számvevőszék végül is jogosnak ítél.
Olyan tartalékalapra gondolok, amelyet akkor is az önkormányzatok kapnának meg, hogyha maradna rajta pénz, például az elmaradott térségek fejlesztésére szánt alapba kerülhetne bele, nem pedig a nagy kalapba.
Egy másik javaslatom talán szintén megfontolást érdemel: hasznos lenne, hogyha az önkormányzatok egyfajta visszajelzést kapnának még azelőtt, hogy a Parlament elé kerülne a téma. Ennek több előnyét is látnám.
Egyrészt előfordulhatna, hogy egyes önkormányzatok belátva, hogy a pályázatuk nem megfelelő, visszalépnének. A pozitív elbírálási ígéret esetében egy korábbi döntés megalapozását szolgálhatná az értesülés. Arról is tájékoztatva lennének az önkormányzatok, hogy mi az oka a részleges elfogadásnak, ami jelenleg – valljuk be – a mostani rendszerben bizony meglehetősen ködös az elbíráltak részére, és nem utolsósorban – ez is egy nagyon fontos lehetőség -, hogy az adminisztrációs hibákra való utalást el lehetne kerülni, az önkormányzatoknak módjában lenne az, hogy kijavítsák esetleges tévedéseiket. Hiszen egy-egy jegyző kétbalkezessége, szakmai hozzá nem értése miatt nem lehet egy-egy falu, egy-egy település összes lakosát sújtani.
Véleményünk szerint ez a rendszer jó, a döccenők ellenére is jó, és azok a felröppenő ötletek, hogy kapja a megye a támogatások elosztásának jogát, esetleg a régiók, semmit nem oldanak meg, megteremtik újra a kijárás lehetőségét, megteremtik újra a szubjektivitás lehetőségét, és azonnal felmerülne az a probléma, hogy hogyan kell szétosztani a pénzt a megyék között és a régiók között. Ez nem lenne kis gond, hiszen országosan azonos mértékben, azonos szempontok szerint kellene támogatni, tehát mindenhogyan bejönne a minisztérium – a Pénzügyminisztérium vagy a Belügyminisztérium – egy előzetes földolgozás útján.
Hát röviden ezek lennének a megjegyzéseim az előttünk fekvő javaslatokról, és kérem a tisztelt képviselőtársaimat a beterjesztés elfogadására. (Taps.)
