FEKETE GYULA, DR. (MDF)
FEKETE GYULA, DR. (MDF)
FEKETE GYULA, DR. (MDF) Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőház! Azok között a képviselők között vagyok, akik csalódottan lapozgatták az Országgyűlés számára benyújtott társadalombiztosítási koncepciókat. Úgy érzem én is, hogy ez nem egy új koncepció, hanem egy régen levitézlett, halálra ítélt koncepció toldozgatása-foldozgatása.
Mi is volt a régi koncepció lényege? Az, hogy a társadalombiztosítás nem törődött sem azzal, hogy a leendő nyugdíjasok, betegek ellátásához elegendő munkaerő nevelkedjen, sem azzal, hogyha ez valamely oknál fogva nem történik meg, akkor a kieső munkaerő kieső járulékait tőkebefektetések hozadékával pótolják.
Ami az elmúlt évtizedekben ezen a területen történt, az a jövőt megillető fogyasztásnak előrehozott felélése, a jövő megrablása volt. A hatalomtól független írók már a hatvanas évek első felében figyelmeztették a közvéleményt, baj lesz, olyan alacsony szintre zuhant Magyarország születésszáma, hogy nem lesz, aki 20-30 év múlva eltartsa az időseket. A hatalom ezekre a figyelmeztetésekre arrogánsan reagált, hiszen érdekelt volt a jövőt illető fogyasztás felélésében, vészharang-kongatással, nacionalizmussal, hozzá nem értő járatlansággal vádolta meg a jövőért aggódó írókat. Ezzel párhuzamosan tucatszámra készültek meghamisított népesség-előrejelzések, mai szemmel nézve nevetséges gazdaságdemográfiai állítások. Például a hetvenes évek második felében mind a Népszabadság, mind a Magyar Nemzet olyan indoklással utasította vissza a nyugdíjrendszer stabilitásában kételkedő cikkek, tanulmányok közlését, hogy gazdaságdemográfusok számítása szerint 102 éves koráig ma Magyarországon mindenki gond nélkül megélhet a szokásos munkavégzéséből és a levont járulékok kamataiból, azaz nincs helye ilyen aggodalomnak. Kérem, már akkor is a szaktudásra, már akkor is az úgynevezett szakemberek tévedhetetlenségére hivatkoztak, ha valami nagy disznóságot akartak leplezni.
Azt mondanom sem kell, hogy ha a múlt rendszer nem ismerte el a keresők számának csökkenéséből eredő, nyugdíjasokra leselkedő veszélyt, akkor nyilvánvalóan nem gondolt arra sem, hogy plusz tőkebefektetésekkel pótolja a kieső járulékokat. Üres ígéret volt, és ezt hangosan ki kell mondanunk: üres ígéret, hogy a nyugdíjasok leendő eltartása biztosítva van. Ennek az ígéretnek nem volt és ma sincs sem munkaerő-, sem pedig tőkefedezete.
A nyugdíjrendszer összeomlására utaló jelek megszaporodtak a hetvenes évek közepétől, akkor kezdődött ugyanis a keresők fogyása, akkor tetőzött az aktív keresők száma Magyarországon, azóta csökkenő. Azóta egyre kevesebb keresőnek kell egyre több nyugdíjast eltartania. Folyamatosan szigorodtak a nyugdíjalap, a nyugdíjba menetel szabályai, rohamosan nőtt a bérekre rakodó társadalombiztosítási járulék-teher, lényegesen gyengítve ezáltal termékeink nemzetközi versenyképességét. A 20 évvel ezelőtti 15%-os társadalombiztosítási járulék 23%, 28%, 35% lett, ma már 43%.
Tovább rontott a versenyképességen a munkaerőhiány. A három műszakos munkahelyeken egyre inkább csak két műszaknyi, a két műszakos munkahelyeken alig egy műszaknyi ember dolgozott, és a kihasználatlan gépek, az egy termékre jutó fajlagos rezsiköltségek megnövekedése miatt is nőtt a hazai infláció, és termékeink külföldi eladása is egyre nagyobb nehézségekbe ütközött a megnövekedett rezsiköltségek miatt. Gyakran csak exporttámogatás, azaz profitkiutalás révén lehetett tartani az exportterveket.
Nemzetközi pénzintézeti vélemények szerint a magas társadalombiztosítási járulék kiszívta és kiszívja a gazdaság akkumulációs erejét, hiszen olyan összegek, amelyek más országokban a műszaki fejlesztést szolgálták és szolgálják, nálunk a nyugdíjasok ellátását kellett és kell hogy szolgálják.
A nyolcvanas években a termelő szektorban emiatt felgyorsult mind a járművek, mind a gépek elöregedése, nem jutott pénz a felújításukra, cseréjükre, és most, hogy kinyitottuk ajtóinkat Európa felé, kiderült, hogy a világpiacon ócskavasnak számító gépparkkal nem tudunk eséllyel versenyezni. Egymás után csukják be kapuikat a versenyképtelen vállalatok, bocsátják el az ott dolgozókat. Paradox helyzet, de jelentős részben épp a munkaerőhiány okozott ma Magyarországon munkanélküliséget, hiszen épp a relatíve kevés kereső miatt növekedtek meg a járulékok, emiatt küzd forráshiánnyal a műszaki fejlesztés, emiatt bocsátják el az elavuló, versenyképtelen iparból a munkaerőt és teszik őket munkanélkülivé. Ezt azoknak mondom egyik oldalról, akik a mai munkanélküliségre, a következményre hivatkozva tagadják a hibás népesedéspolitika részességét a nyugdíjrendszer mai összeomlásában. Másik oldalról viszont utalnom kell arra, hogy a műszaki fejlesztést leblokkoló magas járulékkulcsok helyett a nemzetközi pénzintézetek nem tudnak semmilyen forrást teremteni a nyugdíjasok ellátására, azaz sugallják, kényszerítik a korhatár növelése árán elérhető forrásteremtést.
Az eddig elmondottak egyértelműen igazolják: az elénk tett koncepció szerves folytatása a múlt éra társadalombiztosítási politikájának, ellátás-szigorítással, korhatárnöveléssel próbálja pótolni a 20-25 évvel ezelőtt felélt forrásokat. Emellett ez a koncepció is üres ígéretté teszi a jövő nyugdíjasainak és betegeinek az ellátását, hiszen nem törekszik sem a leendő munkaerő biztosítására, sem pedig, ha ez elégtelen, a kieső járulékok befektetésekkel történő pótlására. Csakhogy míg mi általánosságban elítélhetjük a nyugdíjasokat meglopó, felelőtlen népesedéspolitikát gyakorló, átkos pártállamot, az utána következő generációk már név szerint is megnevezhetik a felelősöket, azaz bennünket. Most már mi vagyunk felelősek saját nyugdíjkorhatárunkért, és azért is, hogy biztosítva legyen az idősek jövője.
Vitatkozhatunk ma a nyugdíjbamenetel A, B és C variánsairól, miközben egymás előtt sem titkolhatjuk, hogy a ládafia üres. Úgy vitatkozunk koncról, mintha megszereztük volna. Ez pótcselekvés, elveszi az időt egy új koncepció feletti gondolkodástól. Mi lenne egy új koncepció lényege? Az, hogy a leendő idősek létalapját minden évben tegyük félre, és ne éljük fel.
Hogyan lehet félteretenni? Két módon. Az egyik hagyományos mód: a társadalom gondoskodjon arról, hogy minden évben legalább annyi gyermek szülessen, ami változatlan létszámban fenntartja a népességet. A felnövekvő munkaerő társdalombiztosítási járuléka a biztosíték arra, hogy nem maradnak forrás nélkül a majdani nyugdíjasok.
Sajnos, ha hagyjuk, akkor a kormányok meglehetősen gyarlóak, hajlamosak arra, hogy rossz lakáspolitikával, családellenes jövedelemadóval, az alapvetően szükséges gyermekintézmények elsorvasztásával, azaz a jövő terhére juthatnak úgy pótlólagos forrásokhoz, hogy ezzel szemben a jövő iránt semmilyen kötelezettséget, semmilyen felelősséget nem ismernek el. A mi feladatunk az, hogy ezt ne tehessék meg.
Minimál-követelmény saját gondtalan öregségünk érdekében is, hogy semmilyen kormányzat ne nyerhessen forrásokat antiszociális politikája révén. Ha netán néhány cölöpöt kiver egy ilyen kormányzati politika a táradalombiztosítás távlati biztosítékai közül a munkaerőforrások terén, akkor köteles legyen azt más cölöpökkel pótolni a tőkehozadékok terén. Társadalombiztosítási alapkövetelmény legyen bármilyen kormánnyal szemben tehát, hogy ha annak antiszociális vagy nemtörődöm politikája miatt a népesség egyszerű újratermeléséhez viszonyítva elégtelen szintre csökken a születésszám, akkor ez számára ne legyen nyereséges üzlet, hanem a kieső munkaerő járulékvárományát a tárasalombiztosítás nevében külföldi tőkebefektetésekkel kell hogy pótolja. A külföldi befektetés ez esetben alapkövetelmény, hiszen a belföldi befektetések épp az előbb vázolt versenyképtelenség növekedését előidéző automatizmusok miatt meglehetősen kockázatosak, és ez nem kielégítő a leendő idősek biztonsága szempontjából.
Tisztelt Képviselőtársaim! Ha olyan társadalombiztosítási koncepciót fogadunk el, amelyik gondoskodik arról, hogy évről évre félretegyük a leendő nyugdíjasok és a betegek biztonságát szolgáló összegeket – félretegyük, és ez a pénzkonzerv lehet élő munkaerő, lehet külföldi befektetés is –, akkor a nyugdíjbiztonság nem lesz üresen puffogó, tartalmatlan frázis, nem lesz a táradalom felé tett hamis ígéret.
Jeleznem kell azonban, hogy a legfontosabb feladat, a nyugdíjasok létalapjának korrekt félretétele mellett maradnának még megoldatlan problémák egy kijavított társadalombiztosítási koncepcióban is. Például nyilván nincs alkotmányjogilag rendben, hogy a társadalombiztosítás saját tevékenységétől profilidegennek tekinti a gyermeknevelést, de mihelyst felnő a munkaerő, azt mondja: Einstand, és igényt tart a munkaerő hozadékára. Aránytalanul sokra. A munkaerő hozadékának 40%-ára tart igényt úgy a társadalombiztosítás, hogy nem kíván részt vállalni a munkaerő felnevelésében.
Ez nem más, mint a többgyermekes családok fáradozásainak a kollektív kizsákmányolása, a munkaerő államosítása mihelyst az termőre fordul. Az "én nyugdíjam a te gyerekedtől' jelmondat érvényesülése távlatban ugyanúgy deformálhatja az ország jövőjét, mintha a pénzintézeti törvény kapcsán a bankoknak adnánk jogosítványokat kötelezettség nélkül, és esetünkben is akadálytalanul érvényesülhetne ennek a jelmondatnak egy pénzintézeti változata: az "én kalandom a te pénzeddel' jövőt és vagyonbiztonságot deformáló jelszava.
Nehéz lesz ebből az előttünk fekvő társadalombiztosítási koncepcióból újat varázsolni. Egy ilyen varázslat mindegyikünk jól felfogott érdeke, hiszen meg kívánjuk érni mindnyájan mind a nyugdíjas kort, mind a nyugdíjbiztonságot. Ehhez azonban meg kell szereznünk a Kormány jóindulatát is és hajlandóságát arra, hogy mindenestül elvesse a régi koncepciót, és fáradozzon egy új társadalombiztosítási koncepció kidolgozásán. Ennek ismeretében döntsünk. Köszönöm szíves figyelmüket. (Taps.)
