HORN GYULA (MSZP)

Teljes szövegű keresés

HORN GYULA (MSZP)
HORN GYULA (MSZP) Elnök Úr! Nagyon kedves és nagyon kegyes. (Zaj. Derültség.) Egyébként még a szünet előtt kértem szót, és akkor is benyomtam, úgyhogy kell hogy szerepeljen.
Tisztelt Országgyűlés! Nagyon röviden két percet. Az első: én a személyeskedő megjegyzésekre nem kívánok reagálni, mert az a tapasztalatom, hogy az személyeskedik, akinek nincsenek érvei. (Taps az MSZP soraiban.)
A másik megjegyzésem: én nagyon sajnálom Kónya Imrét, hiszen neki tisztáznia kell a miniszterelnökkel, az MDF elnökével azt az eltérést, ami a kettőjük felszólalásában, mai beszédében jelentkezik. Hiszen a miniszterelnök úr elismerte, hogy hibák voltak, elismerte azt, hogy feszültségek keletkeztek – nem akarom őt idézni pontosan. Kónya Imre viszont arról beszélt, hogy az ellenzék és a sajtó csinált ebből ügyet. A kettő nem stimmel. (Zaj.)
A harmadik: Az én felszólalásomat emlékiratnak minősítette Kónya Imre. Hát, az a gyanúm, hogy nem értette, hogy mit mondtam. De elő lehet venni a jegyzőkönyvet és abból pontosítani lehet. De azt szeretném mondani, ha már emlékiratról beszél, nem árt közöttük lapozni, és sok mindennel vagy ezzel-azzal lehet vádolni a Németh-kormányt, de azzal nem, hogy szakértelem hiányában szenvedett volna. (Zaj, derültség, taps.) Ez is a tetszésnek egyik kinyilvánítási formája.
Végül, ami a Szocialista Pártot illeti, hogy bénult helyzetéből akar kitörni – mert ezt mondta Kónya Imre –, két dolgot szeretnék ezzel kapcsolatban mondani. Az egyik: a Szocialista Párt nyolc hónappal ezelőtt egy konstruktív ellenzéki szerepet vállalt. Ehhez tartja magát most is. A másik, hogy az, hogy időnként bénult helyzetbe került, az többek között az ilyen felszólalásoknak is köszönhető. Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem