FIGLER JÁNOS (MDF)

Teljes szövegű keresés

FIGLER JÁNOS (MDF)
FIGLER JÁNOS (MDF) Elnök Úr! Köszönöm a szót. Mellesleg én is lelkipásztor vagyok, és megpróbálok a jog szerint - arte legis - szólni. Először is Darvas Iván képviselőtársam hozzászólásához egy rövid megjegyzést, ha megenged a művész úr. Csodálatos, patetikus hozzászólás volt, meg is tapsoltam volna, ha színházban lennénk. Fájdalom - a magyar Parlamentben hangzott el, ahol a stílus az igazság mögött áll, mert ott van a helye. Erről ennyit. (Taps.)
Képviselőtársaim! Országgyűlésünk I. törvénye kimondja, hogy az 1956-os népfelkelés - forradalom és szabadságharc volt. Ezzel a törvénnyel nemzetünk megbecsülte a múltját, és jövőjének irányt szabott,
azaz minden következő törvény erre épül és ebből következik. Az előttünk fekvő 555-ös, majd az 1292-es törvényjavaslat is erre épült és ebből következik. Ezért képviselőtársaim figyelmét kérve és remélve; szeretnék mondani pár gondolatot ezekről a törvényjavaslatokról.
Először azt, hogy nekünk nemcsak a gazdaságot, hanem az ország erkölcsi rendjét is a fejéről a talpára vissza kell állítani. (Taps.) Sajnos, a XX. században és annak második felében sok olyan törvény és rendelet született, amely a törvényhozásnak, múltunknak szégyenfoltja. A szabadon választ a magyar Parlamentnek kell ezeket a szégyenfoltokat lemosni. Közelebbről: amit eddig csak suttogva hallottunk, az ma már nyílt titok! Államtitkár úr részletesen is említette, hogy a pártállam olyan kivételes törvényeket, rendeleteket, kedvezményeket adott egyes személyeknek, ami orcapirító, ami tűrhetetlen. Van kivétel is például a művészetek táján vagy a tudomány területén vagy a sport élharcosai, bajnokai között. Ezúton is, innen is tiszteletemet jelentem minden kiváló embernek: minden államnak meg kell becsülnie nagyjait!
Ugyanakkor aggaszt az a gondolat - és talán igaz is -, hogy ezeknek a kivételes rendelkezéseknek zöme nem a kiválókat, a művészetnek, a tudománynak, a sportnak az óriásait jutalmazták, hanem talán a mosonmagyaróvári vagy a salgótarjáni tömeggyilkosságok mesterlövészeit, a Kádár-korszak vérbíráit, talán azokat a későbbi gazdasági vezetőket, akik pókerjátékosként elhazardírozták a dollármilliókat, vagy azokat a politikai vezetőket, akik szélkakasként csak - ki tudja, mi okból - egy égtájat ismertek -, az önök fantáziájára bízom, melyik ez az égtáj!
Azután kicsit szorul a szívem, amikor arra gondolok, hogy ez a törvényjavaslat kilenc hónapot késett. Kilenc hónap alatt egy megfogant gyermeknek is meg kell születni! Valahogy, ha az I. törvény, amelyet ez a Parlament meghozott, amely kimondta azt, hogy az 1956-os népfelkelés - forradalom és szabadságharc volt, akkor ebből logikusan kellett következnie, vagy kellett volna következnie, hogy ebből kifolyólag minden érintő témát elővegyünk még talán a nyáron. A múlt héten a Magyar Demokrata Fórum sajtótájékoztatóján részt vettem, és velem együtt sokan megdöbbenve hallhatták, hogy a magyar költségvetésnek, a magyar államnak havi 25 millió forint többletterhet jelent ez a bizonyos kivételezett nyugdíj. Képviselőtársaim, hova-tovább tíz hónapja vagyunk már itt, és ugyebár 10x25 millió - az 250 millió! Hát nem tragikomikus helyzet, hogy az új Parlament 250 millió forinttal hizlalta tovább a nemzet tönkretevőit és hóhérait? Ilyen csak a mesében és nálunk fordul elő! (Taps. - Orbán Viktor: A ti kormányzástok alatt !)
Úgy van, és nevek hangzottak el, elnök úr volt kedves, illetve másik elnökünk figyelmeztetni, hogy nem kell az igazságot túl magasra mutatni, hiszen így is mindenki tudja, mindenki látja, hogy nemcsak a Kormány, ez a Kormány volt a felelős! (Zaj.)
Kérem szépen, menjünk tovább. (Derültség.) Érdekes dolog, hogy az ellenzék most is ellenzi, most amikor tényleg előttünk van! (Taps a jobb oldalon.) És ebből kifolyólag félve gondolok arra, hogy nincs-e a régi rendeletek poros zugában még ilyen elfekvő anakronizmus. Nagyon csúnya lenne, ha majd évek múlva derülne ki, hogy X vagy Y valamilyen régi, piros pecsétes rendelkezés alapján még tovább tartja a markát, és mi báván telemerjük!
Én nem merném az érdemtelen haszonhúzók erkölcsi érzékére bízni az önkéntes jelentkezés vagy a becsületes és önkéntes lemondást. Cave canem óvakodjunk a naiv jóhiszeműségtől, és járjunk mindennek utána, hiszen lehet még egy-két ilyen önmagát túlélt kedvezmény forgalomban!
A keserű szavak után örömmel mondhatom el ami már el is hangzott -, hogy nemcsak én, hanem mások is a Magyar Demokrata Fórum Justitia-tervének harmadik passzusára ismerhetnek ebben a törvényjavaslatban. Kicsit tréfára véve a dolgot, úgy látszik, hogy a zarándokok útjai Rómába, az igazságkeresés útjai pedig Justitiához vezetnek!
Fel szeretném hívni a figyelmet a törvényjavaslat indoklási részének egyik gyöngyszemére. Idézem: "Költségvetésből a nyugdíjkiegészítéssel azonos pótlékot kapjanak: miniszterelnöki elismerés és a nemzeti ellenállási mozgalom és németellenes - sic: németellenes! - szabadságharcban szerzett érdemekért kitüntetettek. Kérem szépen, ez számomra zavarba ejtő megfogalmazás, hiszen nem derül ki, hogy a címadó a Rákóczi-féle szabadságharcra vagy az 1848-49-es szabadságharcra, avagy a Hitler-féle fasizmus elleni harcra gondol. Ha ez az idézet közelmúltunknak a szellemidézése lenne, akkor szóra sem lenne érdemes, oda lehetne dobni, ahová való!
Miután a további, a megmaradó kedvezményezettek egyik rétegét jelöli ki, illetve ezek további kedvezményének az indokát adja, ezért így nem maradhat. Mindjárt meg is magyarázom, hogy miért. Mint német nevet viselő személy, tűrhetetlennek tartom azt az optikát, azt a rálátást, miszerint minden német fasiszta lett volna. A német ellenállási szabadságharc - ebből számomra ez következik.
A másik nyomós aggályom a következő: a nemzeti ellenállási mozgalomban résztvevők nagyon megszaporodtak a háború után. Egyrészt sikk, másrészt nagyon jó üzlet is volt belépni az ellenállók közé. Nyolc évvel ezelőtt például édesapámat is fölkereste és fölkérte egy naiv elvtárs, hogy nincs-e kedve partizánnak lenni. (Derültség.) Nem volt. De hányan lehetnek az országban, akik ezen a kései toborzón nem tudtak nemet mondani, és az, aki a fölkérésre nem tudott ellenállni, az ellenálló lett. (Taps, derültség.) Ad maiorem gloria veritatis. Az igazság nagyobb dicsőségére.
Az 1293-as számú országgyűlési határozat fölkéri a Magyar Szocialista Pártot mint az MSZMP jogutódját, hogy bocsássa a Kormány rendelkezésére a kedvezményezettek nevét, lakcímét és a nyugdíj-megállapításukkal kapcsolatos összes iratot. Ebben a fölkérésben az MSZP egy újabb nagyszerű lehetőséget kap arra, hogy hirdetett és hangoztatott konstruktivitását újfent bebizonyítsa. Az MSZP-től már annyi bölcs tanácsot és annyi nagyszerű ötletet kapott a Parlament, hogy joggal hihetjük, hogy az ismeretlenség homályában lapulókról most is lerántja a leplet, és ezzel az apokalipszissel, leleplezéssel az MSZP milliókat ment meg a költségvetésnek, és milliókat nyugtat meg az országban. (Taps jobbról.) Magam is érdeklődéssel és türelmetlenül várom ezt a kért névsort.
Végül - Képviselőtársaim! - a szavazat kimenetelében biztos vagyok. Biztos vagyok abban, hogy ezt a törvényt kevés kivétellel meg fogjuk szavazni. De pontosan a várható kevés kivétel miatt majd a részletes vitában szeretném az elnök úrtól azt kérni, hogy a Házszabály 42. §-a alapján, ennek (6) és (7) bekezdése szerint a mi szavazásunk legyen egyéni, nyilvános szavazás. Ez a kivételes törvény kivételes szavazást is igényel. (Taps a jobb oldalon.)
Ha már ezek a törvények rejtetten fogantak, titokban születtek, és megbújva élték az életüket, legalább a kimúlásuk legyen méltó, azaz nyílt és demokratikus szavazással.
Képviselőtársaim! Az utolsó szó: azzal az egy ujjunkkal, amellyel majd a gombot megnyomjuk, százmilliókat vehetünk le az emberek válláról. Ez a lehetőségünk a kötelességünk. Köszönöm. (Taps jobbról.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem