SCHIFFER JÁNOS, DR. (MSZP)
SCHIFFER JÁNOS, DR. (MSZP)
SCHIFFER JÁNOS, DR. (MSZP) Köszönöm, Elnök Úr! Tisztelt Ház! Múlt héten a keddi vitán elhangzott, hogy a kárpótlási törvénnyel az önkormányzatok problémájával azonos rangú törvény vitájára fog sor kerülni a nyugdíjak, a kitüntetések kapcsán. Azóta végig keresem a javaslatban, amit benyújtottak, hogy hol van az a tízmillió, százmillió pénz, forint, az a több tízezer ember, akit érint ez a törvény.
Sajnos, a törvény előkészítői nem adtak adatokat, nem tudjuk pontosan megítélni, hogy miről van szó, csak az indulatokból lehet érezni. Keresem annak az okát is, hogy vajon, ha ilyen fontos a törvény, ha ilyen megalapozott a kérdés, vajon miért volt a huzavona, amit az államtitkár úr is jelzett. Vajon nem tudta a Kormány, hogy kik voltak az elmúlt negyven évben miniszterelnökök, kik ültek a miniszterelnöki székben, kik voltak az Elnöki Tanács elnökei, kik voltak az Országgyűlés elnökei? Gondolom, tudta. Gondolom, rendelkezésére álltak a Kormánynak a Magyar Közlöny összekötött számai is, amelyekben az összes kitüntetett szerepel. Tehát nem értem pontosan ezt a huzavonát.
Tudom, hogy ennek a javaslatnak üzenetértéke van, ez a Justitia-terv egy része, amely valós és vélt igazságot kíván szolgáltatni. S tudom, hogy ezért nem népszerű szólni, hogyha az ember a javaslat ellen akar érveket felsorakoztatni. De úgy gondolom, hogy szólni kell, fontos szólni, nehogy a nagytakarítás kapcsán igazi emberi értékek kerülhessenek a szemétdombra.
Úgy gondolom, hogy nagyon határozottan ketté kellene választani ezt javaslatot. A vitában is érezhetők összekötött dolgok, amiknek semmi közük nincs egymáshoz. Szét kellene választani - ahogy szétválasztja a javaslat maga is -1. és 2. §-ra. Én azt mondom - és ez el is hangzott -, hogy egyetlen pártnak sincs kifogása az 1. §-ban megfogalmazottakkal szemben, mert tényleg, az 1988-ban bevezetett kivételes ellátás az akkori hatalom arroganciája volt. Egy olyan ország, amelyik szegénységgel küzd, amelyiknek adósságai vannak, a saját vezetői a saját nyugdíjukkal foglalkozzanak - az kérem, nem becsületes és nem bocsánatos bűn. Ezért ismételten mondom, hogy nem értem, hogy miért kellett ezzel várni, miért kell másra mutogatni, amikor megvolt minden törvényes lehetősége a kormányzatnak, hogy ebben az igen fontos kérdésben maga döntsön.
Intézkedhetett volna a Kormány a tisztánlátás érdekében, hogy adatokat tárjon föl, nemcsak a saját hivatalaiban - azt is megtehette volna -, de összegyűjthette volna a társadalombiztosításnál is az ide vonatkozó adatokat. Tudom az ellenérvet, hogy milyen nagy munka ez, de tudom, hogy erre különben is szükség lesz, mert a Kormány egészséges bizalmatlansága a Szocialista Párt által rendelkezésére bocsátott adatokkal szemben úgyis igényt fog erre tartani. És azt hiszem, hogy ezen adatok birtokában a tisztelt ház a képviselők is jobban tudták volna elhelyezni a törvény fontosságát a törvénykezés folyamatában.
Nem ilyen egyszerű a kérdés a 2. § kapcsán, mert igaz - és egyetértek azzal -, hogy rendezni kell azt az ellentmondásos helyzetet, hogy a társadalombiztosítás által fizetett járulék nem része a társadalombiztosítás rendszerének. Ezt el kell intézni. De csak idáig lehet ezt a kérdést globálisan elintézni. Utána már nagyon óvatosan kell a kérdéshez fognunk, mert sokszor hangzik el - szinte jelszószerűen -, hogy Európa felé menetelünk. Hadd figyelmeztessem magunkat, hogy Európa individualista, azaz az egyéni elbírálás elvét tartja magáénak. Embercsoportok, rétegek globális ítélete nem európai, hanem egy diktatórikus rendszer sajátossága. És ez a javaslat embercsoportokról akar ítélkezni anélkül, hogy egyénileg minősítené őket, anélkül hogy keresné az egyén érdemét vagy érdemtelenségét.
A javaslat minősít már általánosságban is azzal, hogy csak bizonyos tevékenységet ismer el, és annak is csak egy kis részét ismeri el, a többit egy új minősítési formának akarja alávetni. És valamiről megfeledkezik. Megfeledkezik a nemzeti ellenállás részvevőiről, a háborúellenes, antifasiszta magatartást tanúsítók jelentős részéről. Kis csúsztatásnak érzem azt, amit az államtitkár úr mondott, mert csak egy kitüntetésre vonatkozik a javaslat e tevékenységi körben, e magatartási körben, csak a miniszterelnöki elismerésre. Elhangzott itt már a Szabadság Érdemrend - megint egy csúsztatás -, amit azért tartok nagyon furcsának, mert ha igazságot akarunk, akkor azt csak igazsággal szabad elérnünk.
Az igazságtalan, hogy akik 1946-ban ténylegesen az első magyar köztársasági elnöktől, az Ideiglenes Nemzetgyűlés által alapított Szabadság Érdemrendet kapták meg tevékenységükért, azt összecsúsztatjuk az 1957-ben kiosztottak névsorával. Ez nem tisztességes eljárás azokkal szemben. És ugyanilyen nem tisztességes eljárás - amit ugyancsak az államtitkár úr vetett fel -, amikor a sátoraljaújhelyieket ugyancsak a pufajkásokkal keveri össze, holott tudhatja, vagy utánanézhetett volna, hogy a sátoraljaújhelyi börtönlázadásban részt vevők közül volt, aki 1956 után börtönben ült. Nem tisztességes ez.
Megfeledkezik a javaslat arról, hogy voltak tisztességes emberek viszont, akik szót emeltek a könyörtelen háború ellen, akik a koncentrációs táborok ellen emeltek szót, akik a magyar nép pusztítása ellen léptek fel, s voltak, akik nemcsak szavukat, hanem kezüket is felemelték ez ellen. Azoknak a jelentós részéről akar a javaslat megfeledkezni, akik mentették az ország becsületét abban az időszakban, amikor Magyarország nemcsak a Szovjetuniónak, hanem az Egyesült Államoknak is hadat üzent. És mint hadüzenő fél, egyik leghűségesebb támogatója volt a fasizmusnak. (Zaj, folyamatos bekiabálások.)
A javaslat meg akar feledkezni ezen emberek jelentős részéről, és nemcsak azokról, akik háborúellenes magatartásukkal emelkedtek ki, hanem akik az ország újjáépítését is megpróbálták gyorsítani; és Európában elsőként épült újjá az ország.
Hadd mondjam azt is, hogy nem véletlen, hogy azok az emberek, akikről szólok, s akikről nem szól a javaslat, azok mikor kapták meg az elismerést. Már nem időben kapták meg, mert a rendszer, amely 1948 után hatalomra került Magyarországon, az ugyancsak nem akart tudomást venni ezekről az emberekről, nem akarta elismerni ezeknek az embereknek az állhatatosságát, hitelességét, és a Rákosi-diktatúra ezeknek az embereknek a jelentős részét is a szenvedők sorába sorolta.
Lehet, sőt biztos, hogy különböző kitüntetések, díjak tulajdonosai között érdemtelenek is vannak. De ez senkinek nem ad arra felhatalmazást, hogy igaz embereket megbántson. Rendelkezik és rendelkezhet a Kormány olyan eszközökkel, amely az érdemtelenektől megvonja a kitüntetéseket. Tudom, hogy az antifasiszták, ellenállók egy részét a korábbi időszak nem ismerte el. Ezt pótolni kell. S úgy lenne európai a törvény, hogyha a korábbi időszaknak ezt a hiányosságát pótolná. Nem tudom, miért kell megfeledkezni erről. De azért, hogy akik méltán kapták, azt most kidobjuk, az viszont nem igazán európai.
Én úgy ítélem meg, hogy ez a javaslat nem demokratikus, szelleme ellentétes a demokratizmussal. Mint ahogy Rákosi is tette, el akarta törölni, feledtetni akarta azt, hogy voltak korábban is igaz emberek. Ahogy a kisgazdapárti képviselő is mondta, Demény Pált elsőnek vitte a börtönbe. Mert neki hitele volt. Azt akarta, hogy a történelem vele kezdődjék, és ő akarta minősíteni az embereket utólag. Azt, hogy ki tisztességes, maga akarta meghatározni.
Embertelen ez a javaslat, mert globálisan akar minősíteni és a globális minősítést a hivatalokra akarja bízni. Hivatalra akarja bízni azt, hogy ki énekelt szépen, ki ugrott elég távolra, vagy ki volt igazi tudós. Úgy gondolom, hogy ez egy új igazoltatási eljárás, amelynek - én úgy gondolom - az ideje már lejárt.
Uraim és Hölgyeim! Én úgy hiszem, hogy az a jelzőoszlop, amit ez a javaslat le akar tenni, nem az Európába vezető utat mutatja. Ezért kérném azt - összhangban több módosító javaslattal -, hogy az én módosító javaslatomat is szíveskedjenek támogatni, amelynek a lényege az, hogy a művészeti, tudományos és sporttevékenységgel Összhangban, a nemzeti ellenállást, antifasiszta tevékenységet is ismerje el azonos szinten. S a módosító javaslatom másik lényeges kérdése az, hogy a minősítést bízza a hivatalra, a bíróságra, és ne az egyénektől kérje Önmaguk minősítését. Köszönöm szépen. (Taps.)
