ISÉPY TAMÁS, DR. igazságügyi minisztériumi államtitkár:

Teljes szövegű keresés

ISÉPY TAMÁS, DR. igazságügyi minisztériumi államtitkár:
ISÉPY TAMÁS, DR. igazságügyi minisztériumi államtitkár: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Az kétségtelen, hogy az interpellációra adott válasz elfogadásának az elutasításával a Ház az Igazságügyi Minisztériumot pótvizsgára utasította. Szerettük volna a pótvizsgát letenni, és vártuk, hogy a vizsgabizottság, jelen esetben az alkotmányügyi állandó bizottság kidolgozza a pótvizsga letételének a feltételeit. De kiderült - elnézést, nem sérteni akarom ezzel az alkotmányügyi bizottságot, de - az alkotmányügyi bizottság is megbukott, mert nem dolgozott ki nekünk lehetőséget arra, hogy hogyan is álljunk neki a pótvizsgának. Kérem szépen, ha Lenint nem helyezték volna hatályon kívül, akkor kérdezhetném, hogy: mi a teendő? (Derültség.)
Csak azt tudom tenni, hogy megkérem a képviselő urat, engedje meg, hogy kiegészítsem a miniszteri választ, és azután nyilatkozzék újból, hogy elfogadja-e vagy nem, és azután kérem, hogy a Ház újból szavazzon a válasz elfogadása vagy elutasítása tárgyában.
Engedje meg, hogy egy szubjektív szemponttal kezdjem. Nekem magánéleti szempontból is elfogultnak kellene lennem a károsultak oldalán, mert azt a másfél évet én is lenyomtam ott, amit nekem kijelöltek. De éppen a képviselő úr láthatta, hogy a kárpótlási törvényjavaslaton milyen hatalmas, páratlan méretekben folyik a vita, jönnek a módosító javaslatok.
A miniszter úrnak a válasza kitért arra, hogy készül ebben a vonatkozásban is a kárpótlási, kártalanítási, kártérítési - nevezzem a polgári jog formái között bárminek a három megoldási módozatot; de hogyha ennek csak a vagyonban okozott kárnak a kárpótlása tekintetében ilyen nagy méretű viták merülnek fel, akkor tessék elképzelni, hogy ennek a törvényjavaslatnak a kidolgozása most már - hogy nehogy ugyanilyen támadási felület érhesse - milyen megfeszített munkát kíván.
A Kárpótlási Hivatalhoz - annak ellenére, hogy ez törvényileg még szabályozatlan - egymás után jönnek be az ilyen jellegű igények. Ennek a keretében meg kell oldani nemcsak a semmissé nyilvánított ítéleteknek a problémáját. A válasz kitért arra, hogy itt két út lehetséges: törvényességi óvással vagy perújítással. Ha az ítéletet hatályon kívül helyezik és felmentő ítéletet hoznak, akkor a büntető-eljárási törvény szerint megnyílik a kártérítésnek a lehetősége. Viszont a semmissé nyilvánítás valóban nem hozta meg az elítéltek részére a kárpótlást. De kidolgozás alatt van a törvény, nem tud mást mondani a miniszter a Kormány nevében, csak azt, amit mondott a válaszban: hogy 1991 második felében elkészül az idevonatkozó törvényjavaslat, hát dolgoznak ezen a törvényjavaslaton.
A válasz ismételt elutasítása nem tud változtatni azon a dolgon, hogy készül a törvényjavaslat. A jog megváltó szerepébe vetett hitnek nagy ellensége lévén, nem lehet csak adott tényállásoknak az alapján hozni egy olyan törvényt, amely esetleg elkerüli a mostani kárpótlási törvénnyel felmerült számtalan vitát. Ha rendelkezésre fognak állni a tényállások, nyilván hatékonyabb jogszabályt lehet majd hozni, de nagyon kérem a képviselő urat, fogadja el azt a választ, hogy 1991 második negyedévében ez az Országgyűlés elé kerül. De ha holnap letennénk - ami a tárgysorozata az Országgyűlésnek, ez kimeríti a június 15-ig tartó teljes ülésszaknak teljes napirendjét -, tehát hiába tennénk le, akkor se tárgyalná a Ház, csak a következő ülésszakon.
Tehát ismételten kérem, hogy ugyan a pótvizsga szabályait nem dolgozta ki számunkra az alkotmányügyi bizottság, de tekintse ezt a kiegészítést olyan jellegűnek, amelyik esetleg megkísérel megnyugtató választ adni a kérdésre, és kérem ismételten, hogy fontolja meg korábbi nyilatkozataival ellentétben a válasznak az elfogadását.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem