SZABÓ IVÁN, DR. (MDF)
SZABÓ IVÁN, DR. (MDF)
SZABÓ IVÁN, DR. (MDF) Mélyen tisztelt Elnök Úr! Kedves Képviselőtársaim! Anélkül, hogy bárkit megbántani szeretnék, vagy megkérdőjelezném a tisztességét, eszembe jut és idéznem kell egy irodalmi körökben eléggé közismert szójátékot, amely a műfordításokról szól, és azt mondja: "A műfordítás olyan, mint az asszony, ha szép, akkor nem hű, ha hű, akkor nem szép." Azért jutott ez eszembe, mert a kárpótlási törvény benyújtása és a tegnap itt elhangzott vita alapján a szójátékot el merném mondani erre is, "ha igazságos, akkor nem jogszerű, ha jogszerű, akkor nem igazságos."
Tegnap sokan kerülgették a forró kását, hogy tulajdonképpen miből is vezethető le ez az egész kárpótlási törvényjavaslat. Azt hiszem, becsületesen meg kell mondanunk, hogy a megoldás kulcsa nem ilyen vagy olyan etikai, igazságérzeti vagy jogtörténeti, jogforrási levezetés, hanem ki kell mondanunk, hogy a kárpótlási törvényt önmagában vizsgálva úgy kell tekintenünk, mint egy olyan új társadalmi szerződést, amelyet mi itt a népképviselet szerveként Magyarországon vagy meg tudunk hozni, és el tudjuk indítani a XXI. század magyar társadalmát ennek a társadalmi szerződésnek a nyomvonalán egy új struktúrában, tulajdonviszonyában, birtokosi pozíciójában, vagy nem tudjuk ezt a társadalmi szerződést itt helyrehozni, s akkor erről a kérdésről – felelősségem tudatában mondom – sem itt, sem másutt többet szót nem kell ejteni.
Világos volt, hogy érdekek fognak ütközni. Világos volt, hogy sokan fogják ellenezni ezt az újfajta társadalmi szerződést, amely nagyon markánsan fogalmaz meg bizonyos újraelrendeződéseket a magyar társadalomban. Vártam is többféle oldalról ezeket az ellenvetéseket, de őszintén meg kell mondanom, hogy számomra a legmegdöbbentőbbnek a Szabad Demokraták Szövetségének tegnap elhangzott és teljes koncepciótlanságot mutató észrevételei tűnnek, mert egészen egyszerűen nem tudtam hova tenni egy darabig, önmagamban sem tudtam feldolgozni, hogy tulajdonképpen mivel állunk szemben. Azt hiszem, hogy egy nagyon furcsa jelenséggel.
A Szabad Demokraták úgy érzem annak a régi módszernek a valóságát választották, ha valamit nem tudsz megakadályozni, akkor állj az élére. (Derültség és taps jobbról.)
Azt hiszem, sokan emlékezünk még arra, amikor a választási küzdelemben Árva László, aki ma a fővárosi önkormányzatban képviseli az MDF-et és ugyanazon Soós Károly Attila, aki tegnap itt elmondta a koncepcióját az SZDSZ-nek, arról vitatkoztak, hogy majd lesz-e kártérítés. Akkor Soós Károly Attila azt mondta ebben a vitában a televízió nyilvánossága előtt, hogy itt kártérítés pedig nem lesz, mert ennek nincs értelme. Kérdés, metamorfózis történt-e avagy sem.
Röviden arra szeretnék csak egypár villanófény erejéig rámutatni, amit itt hallottunk, hogy az SZDSZ ki akarja terjeszteni ezt a témát térben, időben, és válogatás nélkül állampolgári jogon minden személyre (szórványos taps az SZDSZ részéről) egészen a politikai foglyoktól a Mosonmagyaróváron esetleg lövető ÁVH-s parancsnokig. (Szórványos taps jobbról.) Egyszerűen azt kell mondanom, hogy ebben a tekintetben ugyanazt mondja, amit sokkal markánsabban és karakterisztikusabban, de egyenesebben a FIDESZ nevében Orbán Viktor mondott. Ő felvállalta azt, hogy szemben menetel a kárpótlással, az SZDSZ felvállalta, de úgy szétterebélyesítette, hogy gyakorlatilag axiómaszerűen kimondhatom, aki mindenkinek akar adni, az senkinek nem akar adni, tehát ugyanúgy ellehetetleníti ezt a törvényt. (Taps jobbról.)
Az előbb hallottuk, sok adatot elmondott Kupa Mihály pénzügyminiszter úr, amit nekem nem kell megismételnem. Tegnap hallottuk azt, hogy legyen húszezer forint állampolgáronként ahhoz a körhöz képest, amely már be van terjesztve időben visszamenve nem tudom, meddig. Miből finanszírozható ez, hallottuk itt az előbb. Nyilvánvalóan nem adótöbbletet fog kivetni a költségvetés, hanem mit fog csinálni a pénzügy, mit fog csinálni az ország? Azt a többletet – nagy valószínűség szerint, s erre rávilágított az előbbi tájékoztatás –, annak a fedezetét csak inflációból tudjuk megteremteni. Ha ez 70 milliárd, akkor az infláció, nem akarok jósolni, milyen nagyságrenddel jelentkezik a magyar társadalomban, de ha ez az a mérték, amelyet tegnap hallottunk, amelyik nemhogy 70 milliárd, s nem igaz, hogy másfélszer 70 milliárd, hanem 2000 milliárdos nagyságrendű, akkor az egy olyan hiperinflációt rejt, hogy nemhogy a kárpótlás, hanem minden ezt meghaladó vagyon is tönkremegy ebben az országban, tehát ezért nem kap senki semmit. Ilyen szempontból tehát ez a koncepció követhetetlen, és nagyon csodálom, hogy ennél épkézlábabb dologgal nem tudtak előállni. (Derültség.)
Két kis részletkérdést szeretnék még érinteni. Nem tudom megérteni hol olvasták ki, s az általam tényleg nagyrabecsült Soós Károly Attila hol látta a megművelési kötelezettséget, amiről beszélt. A korábbi változatokban valóban volt, de én azt hiszem világos, hogy a megművelési és a hasznosítási kötelezettség között illenék már egymás között nekünk különbséget tenni, hiszen a kettő között léptékbeli különbség van, s nem is biztos, hogy nekünk itt a megművelési kötelezettséget szabad kiejtenünk a szánkon.
A másik, sokan vitatták az időbeli, időszakonként való kizárás dolgát, s itt jelent meg, hogy ezt 6 hónapra fel lehet függeszteni, vagy akármilyen időre fel lehet függeszteni, amit megszavazunk. Ezt úgy emlegették sokan, hogy íme a nagy spekuláció, amely éppen a kizárás folytán bizonytalanná teszi majd a tulajdonosokat, akiknek kárpótlási jegy van a kezében, s ezek majd olcsón el fogják ezeket kótyavetyélni.
Szeretném világossá tenni, hogy a kizárás éppen az értékmegőrzés érdekében történik, mert hallottuk, nincs elég privatizálandó vagyon. Ha egyszerre rázúdul ez a 70 milliárd vagy akármennyi kárpótlási jegy, s szemben 20 milliárd vagyon van, hát persze, hogy leértékelődik. Ha felfüggesztem adott esetben 6 hónapra, s egyszerre elviszünk belőle 25-30 milliárdot, azután újra 25-30 milliárdot, amire van kínálat, akkor éppen az értékmegőrzést, a kisemberek kistulajdonának a megvédését jelenti a kizárás és nem a spekulációnak a növelését. Nem tudom, hogyan lehet ezt a kérdést úgy a feje tetejére állítani, ahogy ezt tegnap hallottuk ebben a tisztelt Házban. (Taps jobbról.)
Kénytelen vagyok néhány szót szólni Torgyán képviselő úrnak is az észrevételeire, amit meg kell mondanom, hogy nem egészen tudok kisgazda álláspontként akceptálni, mert magam abban a szerencsés vagy szerencsétlen helyzetben voltam, hogy igen sok, Kisgazdapárttal folytatott egyeztető tárgyalásban részt vettem. Álláspontját egyedinek kell tekintenem, ami abban a szélsőségben jelenik meg, amelyik legalább olyan reménytelenné teszi a kártérítést, mint amilyenben Soós Károly Attila javaslata.
Én azt mondtam másutt is, és megismétlem, hogy a földnél igenis indokolt egy pozitív diszkrimináció. Én azt hiszem, hogy az a 80, vagy - nyitottak vagyunk bármilyen továbblépésben - 90%-os szintű kárpótlás, szemben a kereskedelmi és ipari 10, illetőleg 30%-os kárpótlással, igen pozitív diszkriminációt jelent, és elmondtam azt is, hogy mivel ez a Kisgazdapárt eredeti programjának sarkalatos része, rettenetesen boldog lennék, ha a parlamenti ciklus lezárásával azt tudnám elmondani, hogy a Magyar Demokrata Fórum programpontjának, ami a társadalom és a gazdaság egészére kiterjed, 80%-át realizálni tudtuk a törvényhozási teljes ciklus alatt. (Taps a jobb oldalon.)
Torgyán képviselőtársam azt emlegette, hogy ugye, most úgy néz ki, hogy a tolvaj betört, és tőle visszakérjük, és micsoda dolog az, hogy a tolvajnál megkérdeztük azt, hogy hát tulajdonképpen nincs meg neki, hát akkor most ilyenkor mi van.
Kérem, én csak a saját életemből vett apró, kis tolvajlási ügyet szeretnék elmesélni. (Derültség.) Egy betörés alkalmával volt szerencséje az illetőnek néhány ruhámat elvinni, amit csodálatos módon két hét múlva a Nagykörúton az egyik bizományi áruházban láttam lógni. És amikor én bementem az áruházba, és azt mondtam: uram, ez a ruhám, még azt hiszem, a noteszom is benne volt, azt mondták, hogy ezt innen nem, mert ha én azt leakasztom – a saját ruhámat –, én tolvaj vagyok, és elvitetnek a rendőrséggel. Majd a tolvajt elítéli a rendőrség, és ha tíz év múlva kiszabadult, magánjogi perben beperelhetem kártérítésért. Hát kérem szépen. Lehet, ha akkor a bizományi nem lehetett orgazda, én azt mondom, hogy ez az állam sem lehetett a tekintetben orgazda, mert mi éltük föl, ez az ország fogyasztotta el ezeket a javakat, és ezt igazságérzettel és joggal keverten, de nem a jogrendből levezethetően lehet jóvátenni, és egész egyszerűen ebben az ügyben így megközelíteni a dolgokat nem lehet. Hol van a tolvaj, kit fogtak meg, kin lehet számon kérni ezt a dolgot?
Minden megállapodás kérdése, és ezért említettem azt, hogy ez egy új társadalmi szerződés. Társadalmi szerződés terjed ki arra, hogy meddig tolerálhatjuk a társadalom egészének érdekében a kártalanítást vagy a kárpótlást.
Ugyanígy kár arról beszélni, hogy örökösödési jog vagy nem örökösödési jog. Kérem, vagy létre tudjuk hozni itt a megállapodást, és akkor az örökösödési jog, vegyük tudomásul, nem örökösödési jog, megállapodás: apa, fiú, unoka, túlélő házastárs. Másképp is lehet. Lehet sógorasszony, szomszéd, így is megállapodhatnánk, ne keressünk jogforrást erre, ami megállapodásunktól függ.
Én azt hiszem, hogyha ebből az aspektusból nézzük ezt a kárpótlási törvényt, akkor nekünk egyre kell nagyon ügyelnünk, meg akarjuk-e kötni, és ha igen, felvállalva bizonyos feszültségeket, mégis úgy oldani akarjuk ezt, hogy a magyar társadalomnak igazságérzetét is, becsületét is helyreállítsuk ebben az ügyben.
Nagyon óvom a társadalmat attól, hogy hagyja a mézesbödönébe a keserű ürmöt belecsepegtetni, mert egy-két csepp üröm is az egész bödönt képes megkeseríteni, és tönkretehetjük azt a jövőt, amit most ennek kapcsán építeni szeretnénk.
Én arra kérek mindenkit, hogy a kárpótlási jegy értékállandóságáért, ennek a hasznos befektetések ügyében teendő jó tanácsokért és normális ütemezéséért, ennek kapcsán a széles magyar tulajdonosi részek kialakításáért, társadalompolitikai céljaink eléréséért próbáljuk ezt a kérdést helyretenni, normálisan, megegyezéssel, a lehető legszélesebb konszenzusban, és ne eleve bekárogni a magyar történelembe, hogy megint valami szörnyű dolgot csinálunk, és aki kap, az is elkeseredett legyen, aki nem kap, az is elkeseredett legyen, mert valakinek jó az, hogy ahelyett, hogy ez egy boldog ország lenne, amikor kap, akkor is az elkeseredés uralkodjék el az országon, hogy csak annyit kap.
Ehhez kérek felelősségteljes munkát a tisztelt Országgyűléstől. (Taps.)
