TÖRÖK FERENC, DR. (SZDSZ):

Teljes szövegű keresés

TÖRÖK FERENC, DR. (SZDSZ):
TÖRÖK FERENC, DR. (SZDSZ): Elnök Úr! Köszönöm a szót. Tisztelt Ház! Kénytelen vagyok Józsa Fábián képviselőtársamnak a kétpercesére reagálni, mert nem egészen helytálló, amit mondott.
Mégpedig azért, mert az önkormányzati törvény 68. § (2) bekezdése szerint a fővárosi törvényt nem a Kormánynak kellett határidőre beterjeszteni november 30-áig, hanem a fővárosi törvényt november 30-áig a Háznak meg kellett volna alkotnia. Óriási a különbség a kettő között, és azt hiszem, azt nem kell kommentálni, melyik igaz, amikor ez itt le van írva.
A másik dolog az, hogy ezzel a bizonyos csomagtervvel kapcsolatban olyan jól hangzott, hogy annyira törvénysértő, és olyan dolgot kértek benne, ami elfogadhatatlan. Lehet, hogy ennek a csomagnak volt egy-két olyan paragrafusa, amely vitatható volt, de önmagában az egész koncepcionális kérdés, hogy a vagyonkérdés benne maradjon, és erről tárgyaljon a fővárosi törvény, ez nem volt korábban egyáltalán vitás, és most ez is úgy tűnik, hogy eltűnik a sülylyesztőben, és nem kerül erre sor.
Tehát főbb kérdésekben igenis, felelősség terheli azokat, akik ezt az egyezséget nem támogatják, mely a főváros és a kerületek között gyakorlatilag ezekben a lényeges kérdésekben létrejött. Köszönöm szépen. (Taps a bal oldalon.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem