GETTO JÓZSEF (SZDSZ)
GETTO JÓZSEF (SZDSZ)
GETTO JÓZSEF (SZDSZ) Elnök Úr! Tisztelt Ház! Röviden szeretnék szólni az általános vitában a törvényjavaslathoz az időkorlátozásra tekintettel is és azért is, mert elég régen, hetekkel ezelőtt volt utoljára napirenden ez a törvény, és nem biztos, hogy emlékszünk pontosan azokra a részekre, amik itt már elhangzottak. A törvényjavaslat eddigi tárgyalása során már többen kifejtették készségüket az előttük lévő előterjesztéssel szemben, most is elhangzottak ezek. Kifogásolták, hogy a törvényjavaslat mintegy 40 önálló törvényt, törvényerejű rendeletet tartalmaz, hogy nagy horderejű politikai kifejtést igénylő koncepcionális kérdések, mint amilyenek az önkormányzatok és az állam funkciója a települések igazgatásában, ilyen kérdések keverednek egyszerű jogi szabályozásokkal és kisebb horderejű szabályozásokkal.
Előrelátható volt, hogy az általános vitában a törvényjavaslat nem lesz tárgyalható egységesen, egészében, ami az általános vita funkciója lenne lényegében, hanem legfeljebb részleteiben, önálló fejezetei szerint. Mint látjuk, az aggodalom nem volt alaptalan, tekintve a 140-nél is több módosító javaslatot, melyek által képviselőtársaim, magam is, kénytelenek megismételni azt az immár szokássá vált törvényalkotási gyakorlatot, hogy a törvény-előkészítés hibái ellenére, ha nem is jó, de legalább átmeneti érvényű és értékű törvényt alkossanak.
Képviselőtársaim! Az építésügy egy fejezet ebben az előterjesztésben. Itt az építésügyről szóló, többször módosított törvény kiegészítéséről, további módosításáról van szó. A települések rendezési terve jóváhagyásáról, az építési tilalomról. Értesülünk arról, hogy a településeken az építésügyi hatóság feladatát a jegyző látja el, és hogy milyen feladatai vannak a települési és megyei főépítésznek. Meglehetősen tarka a kép. Sejtjük, hogy a szabályozási pontok mögé az előterjesztő koncepciókat rendel, hiszen itt nem kevesebbről, mint mindennapi életterünkről, szülőhelyünkről, otthonunkról, városunkról, műemlékeinkről, építési kultúránkról, környezetünk jövőjéről döntünk, mégpedig határhelyzetben, a megváltozott Alkotmány szellemében, a Kormány programja szellemében, az önkormányzati törvény szellemében kívánunk dönteni. De vajon fellelhető-e egy ilyen szilárd koncepció a törvény-előkészítő kormányzati magatartásban?
Azok a képviselőtársak, akik a kérdéssel korábban is foglalkoztak, tudják, hogy az építés-igazgatás a kormányzati feladatmegosztás programjában, majd tavaly ősszel kormánykoncepcióként jelent meg a Környezetvédelmi Minisztérium előadásában. Ezt a feladatot a Kormány állami illetékességben, dekoncentrált telepítésű állami intézményekben kívánta működtetni, kizárva ebből a folyamatból az önkormányzati funkciót.
Ez a koncepció, minthogy egyéb alternatíva nem volt, illetőleg állítólag volt, de azt nem hozták nyilvánosságra, támogatásra talált a szakszerűségéért és a törvényességéért aggódó szakapparátusban, szakmai testületekben, közigazgatási és államigazgatási apparátusban. Kevesen voltunk, akik az önkormányzati önérvényesítés lehetőségét szerettük volna a megoldás középpontjában látni, legalábbis a feladatmegosztás differenciáltabb formáit keresve. Meglepetéssel és hitetlenkedve kellett látnunk az állami költségvetés előterjesztésében, hogy az építés-igazgatás költségelőirányzatát a Belügyminisztérium fejezetében szerepeltetik, és ezúton hozza tudomásunkra, hogy ezt a hatáskört a továbbiakban a helyi önkormányzatokhoz kívánja telepíteni. Mindezt bármiféle indokolás, gondolati megalapozás, törvénykezési előzményekre való utalás és hivatkozás mellőzésével. Ennyit a törvényt megalapozó koncepcióról.
Mindezek következményeként egy olyan látszat keletkezett, hogy itt tulajdonképpen minden lehetséges, csupán választás és döntés kérdése, egy jogi, igazgatási technikát kell találni, és ezzel a kérdés lényegében el is intézhető. El is indult a megszokott parlamenti mechanizmus. Képviselőtársaim, magamat is beleértve, megint csak átvették az előterjesztő feladatát, hiányzó igazgatási struktúrákat találnak ki, tömeges méretű módosító javaslat születik, kollektív munkával, hangos kopácsolással készül a törvény. Jószándékban és igyekezetben itt nincs hiány, hiszen például a környezetvédelmi bizottság mellett működő építészeti munkabizottság is sorra vette ezeket a módosító indítványokat, javaslatokat, próbálta definiálni a szakmai szempontokat, egyáltalán kezelhetővé tenni koncepció hiányában a törvényt. Lényeges kérdések mégis megvitatlanok maradtak. Vegyünk elő csak egyet közülük, a legfontosabbat: képes-e egy települési közösség természete szerint önmaga térbeli környezetének szabályozására? Mert az természetes, hogy a település az ott lakó embereké, tulajdonuk van a településen, adót fizetnek azután, tehát a polgár státuszában képviseleti szerveik által jogosultak lakhelyüket saját értékrendjük és érdekeik alapján helyben, saját igazgatási intézményeik által formálni. Ugyanakkor a város természete szerint és dolgába bizony mindenki beleszólhat. Történelmi és földrajzi példák bőven akadnak. Svájcban a falusi, városi, kerületi népszavazások egy-egy építési terv körül akár havonta követik egymást, és így sorolhatnánk tovább az érveket a település önigazgatási rendszere mellett.
Hallom az ellenérveket: hol vagyunk mi Svájctól, nemcsak térben, időben is távol.
Nincs hagyománya Magyarországon a települési építési igazgatásnak. II. József óta a centralizált állami igazgatási konstrukció a meglévő és így tovább, és ez, persze, így nem is igaz. Az eddigi legsikeresebb pesti rendezési szabálynál Hild József múlt századi rendezési tervét az 1808–1857-ig fennálló, Pesten működő Szépítési Bizottság engedélyezte és felügyelte, választott tagokkal – az építési önigazgatásra nem is első, nem is egyetlen példaként, akár Magyarországon.
Szól a következő ellenérv: a falu, a város kulturális képződmény, eleme a tájnak, az országnak, az országrésznek. Építészeti értékei a nemzeti kulturális vagyon részei, egészében kulturális köztulajdont képez, egyes elemei az európai kulturális örökség részei. Felmerül a kérdés: képviselheti-e egy helyi érdek által meghatározott igazgatási rendszer a települést ebben a tágabb értelemben?
Egy következő kétséget fogalmaz meg egy másik vélemény, mely nem tartja lehetségesnek egy igazgatási hatáskörrel rendelkező, egyben gazdálkodó, vállalkozó érdekeltségű önkormányzat egy testületben működtetését, mert az hátrányos lehet a vállalkozói szféra számára. Nem lett volna rossz, és örültünk volna, ha erre a pikáns kérdésre akár az előterjesztő kormányszerv adna gondolatokat.
Végül így szól a harmadik érv: vajon biztosíthatók-e a személyi feltételek, a szükséges szakember-ellátottság a települési önigazgatás jelenlegi szerepei és keretei között?
Nem ártott volna, hogyha az indoklásban – ha lett volna ilyen – a településtársulási formák lehetőségei kaptak volna említést, vagy lehet, hogy messze vezet, de elkerülhetetlen az oktatásügy: a szakoktatás feladatairól, ezzel kapcsolatban a szakoktatás tennivalóiról beszélt volna vagy szólt volna az előterjesztés.
A kérdésekre a választ a majd elkészülő törvénynek kell megadnia. Saját válaszomat a magam által feltett kérdésekre módosító indítványaimmal, azok indoklásával a részletes vitában kívánom megadni, következtetéseimet azonban most szeretném közölni – és ez számomra nem kétséges: egy önkormányzati érdekeltségű és illetékességű építési igazgatási rendszer felállításában való közreműködés és támogatás a célom. Köszönöm a türelmüket. (Taps a bal oldalon.)
