BRETTER ZOLTÁN (SZDSZ)
BRETTER ZOLTÁN (SZDSZ)
BRETTER ZOLTÁN (SZDSZ) Mindenki tudja és mindenki mondja: az oktatás fejlesztése nélkül illúzió a modern gazdaság, a modern társadalom építése. Ennek ellenére az oktatás mind sanyarúbb helyzetbe kerül, és a sirámok végeérhetetlenek.
Mi akadályozza a Kormányt, ezen belül a kulturális kormányzatot, hogy egy merész lépéssel változtasson a helyzeten? Sokan azt gondolhatják, hogy csak elhatározásról van szó. S talán meg is lenne ez az elhatározottság, csakhogy az átkos pénzügyi helyzet, az állam kamatai és a törlesztések, a fiskális szemlélet keresztülhúznak minden jó szándékot.
Ebben a logikában a Kormány jó, a kulturális kormányzat jó, csak sötét, kiismerhetetlen és rejtezkedő hatalmak akadályozzák a kibontakozást. Még a kultuszminiszter úr sem tudott megküzdeni velük, pedig mindent bevetett, s majdnem megtagadta aláírását Mefisztó okmányán.
De vajon jól látjuk-e a helyzetet? Lehet, hogy a füstköd nem is a gonoszt fedezi, hanem a füstköd mögött is füstköd van.
Ezt a költségvetés nyelvére lefordítva a következőt mondhatjuk: nem igaz, hogy csak a pénzínség, a fiskális-, a bázisszemlélet, a maradványelv lenne az oka annak, hogy az oktatás ebben az évben még jobban lecsúszik, s szinte kilátástalan helyzetbe kerül. Vannak okaink feltételezni, hogy céltudatosabb munkával és kevesebb ideológiai elkötelezettséggel ma az oktatás a jövőt illetően biztatóbb kilátásokkal rendelkező, valódi húzóágazat lehetne.
Először: az elmúlt évben a Művelődési és Közoktatási Minisztérium ideológiai csaták megvívásával és az áldozatok eltakarításával foglalkozott ahelyett, hogy közgazdászainak feladatot adott volna. Mind a mai napig nem készültek el azok a számítások, amelyek a normatív finanszírozás fejkvótáinak reális adatait tartalmaznák. A szakmailag is megalapozott számok helyett továbbra is megmaradt az a bizonytalanság, ami az alapellátás első meghatározásakor a rendszerbe került. Így hát arra vagyunk utalva, hogy a valamikor ötletszerűen megállapított fejkvótákat csinosítgassuk, s továbbra sem tudjuk, hogy az oktatásban mi mennyibe kerül. Ezzel pedig minden érvünk, a pénzügyminiszterrel szembeni is puszta találgatás.
Az MKM-nek el kellett volna készítenie és asztalunkra tennie azokat a számításokat, melyek alapján megalapozottan dönthetünk, és ország-világ, valamint fiskálisok elé tárhatjuk, hogy egy-egy iskolatípus, oktatási forma milyen költségekkel jár. Ameddig ez nem történik meg, addig a kultuszminiszter nem fogja tudni megindokolni pénzügyi igényeit, és arra van kárhoztatva, hogy a vitákban érvtelenül elvérezzen. Emellett azonban ha nem végzi el a kormányzat a normatív finanszírozáshoz szükséges számításokat, akkor könnyen zsonglőrködhet az összegekkel. Ellenőrizhetetlenül csökkentheti, tarthatja alacsony színvonalon a fejkvótákat, hisz amúgy sem bizonyítható ezek valósága. Csak egyetlen példa: az óvodák fejkvótája a tervezet szerint 19 ezer forint, a reális költség 60 ezer forint körüli fejkvótát tenne szükségessé.
Lehet mondani, hogy ennyi és ennyi épp elég, vagy majdnem az, ha nem tudjuk, hogy valójában mennyi az elegendő. A valóságtól elszakadt számok örve alatt azután mind nagyobb és nagyobb hozzájárulást lehet kicsikarni az önkormányzatokból, az ellátási kötelezettség őket terheli. Élek a gyanúperrel, hogy ezt a politikai szándékot leplezendő nem készített számításokat a Művelődési és Közoktatási Minisztérium.
Másodszor: örülök és megértem, hogy az egyházi ingatlanok átadására, az iskolák, kollégiumok, kulturális intézmények átvételére és karbantartására a kulturális kormányzat többletkiadásokat kér és kap. Az egyházak támogatása félmilliárd forinttal nő: egymilliárdról 1,6 milliárdra ugrik, vagyis több mint 47%-kal lesz több, mint előző évben. S a magyar állam a fenti összegen kívül még 502 millió forintot fizet hittanoktatásra.
De az itt a kérdés, hogy mindez a finanszírozási stratégia nem történik-e az állami feladatok ellátásának rovására. Alkotmányos akadálya is volna annak, ha az állam oktatási feladatait jobban hanyagolná, mint amennyire az egyháziakat támogatja.
Ennél a tételnél meg kell említeni azt is, hogy a nem állami oktatási intézményekben tanulók fejkvótáját a költségvetés az állami normatívákkal megegyezően állapítja meg. Tudjuk, hogy jelenleg Magyarországon még mindig nincs magánegyetem, s alig vannak magánoktatási intézmények, hiszen a követelmények olyan szigorúak és néhol abszurdak, hogy azok teljesítése emberfölötti erőfeszítéseket és nagy önmegtartóztatást igényel, hiszen például miért is nevezné ki a miniszter a magánegyetem rektorát.
A magánoktatás támogatása tehát jelen pillanatban egyértelműen az egyházak támogatását jelenti. S itt megint hangsúlyozni akarom, hogy nem az egyházi fenntartású iskolák támogatását kifogásolom, hanem azt, hogy a nem állami, de nem is egyházi intézmények alapítására vonatkozóan leküzdhetetlen akadályok merülnek még mindig föl, s ez csökkenti a magánszférán belüli esélyegyenlőséget. A szektorsemleges finanszírozás általunk is elismert elvét a kormányzat a hátsó kiskapun keresztül lopja ki a rendszerből. Már az egyházi ingatlanokra vonatkozó törvény kapcsán elmondtuk: olyan kormányunk van, amelyik mind jobban terjeszkedik, de amelyik ugyanakkor nem vállalja azokat a feladatokat sem, melyeket pedig el kellene látnia. Az oktatási, szociális és kulturális kiadások mind jelentősebb részét folyósítja az állam az egyházakon keresztül.
Tisztelt Ház! A mások által már gyakran fölemlegetett adminisztrációs kiadások a kulturális kormányzat fejezeteiben is emelkednek. A növekedések a minisztériumnál talán nem annak tulajdoníthatóak, mint egyebütt, vagyis új és új intézmények létrehozásának, de az már igaz lehet, hogy az MKM-ben együtt élnek még régi struktúrák és új feladatok. A minisztérium irányításának a söprögetés után nem maradt jártányi ereje, hogy a szervezeti átalakulásokat is véghezvigye, s most ez emészti a pénzt, amelyből csak kis tétel a minisztérium dolgozóinak újságaira fordított 4,4 millió forint, amivel az MKM a kormánylapokat támogatja, hiszen emlékszünk, a minisztériumi dolgozók csak ezeket olvashatják.
Tisztelt Ház! A hatalmi terjeszkedés kirívó példáját nyújtja a területi oktatási központok költségvetésbe állítása is 250 millió forinttal.
Nincs új oktatási törvény, a lóhalálában elkészített tervezetről az államtitkár úr maga állította, hogy elfelejtették, vagy nem volt idő az elejét a végével összhangba hozni, és csak fogalmunk lehet arról, hogy a 44 feladattal rendelkező területi oktatási központok hogyan is fognak működni, mégis, mégis a minisztérium konokul ragaszkodik elhatározásához. TOK-nak mégpedig lennie kell, mégpedig jövőre. A művelődési kormányzat állásokat teremt híveinek, s jóelőre biztosítja arra a pénzeket, miközben a már létező funkciók pénzhiányban fulladnak.
Ezzel a rapid eljárással a kormányzat nyíltan semmibe veszi a közvéleményt, az ellenzéket, a szakembereket, a pedagógusokat, hiszen arra sem méltatja őket, hogy a kérdést megvitassa, mire is kellenek a TOK-ok. Ehelyett dönt és fizet az adófizetők pénzéből. S ez az összeg az önkormányzatoktól kerülne át a TOK-okhoz, ahogy azt az indoklás kedvesen tudtunkra adja.
Összefoglalva: kételkedem abban, hogy a minisztérium vezetője mindent megtett az állami oktatás pozícióinak javításáért. A számok azt mutatják, hogy az MKM az állami felelősségvállalás drasztikus szűkítését iktatta a költségvetésbe. Éppen ezért szinte érthetetlen az a dacos ellenkezés, mert a költségvetést a kultuszminiszter úr mégiscsak aláírta. Nos, ki a felelős a kulturális, oktatási ügyekért ebben az országban? A kultuszminiszter a Kormány ellenzéke, a Kormány már a kultuszminiszter és a pénzügyminiszter ellenzéke, a pénzügyminiszter a Kormánynak és a pénzügyminiszternek az ellenzéke. Talán nincs is szükség ellenzékre?
Végül: a beszűkülő állami felelősségvállalás az a stratégiai pont, ahol ezt a költségvetést az SZDSZ meg szeretné fogni. A normatív finanszírozás leszorított értékeit kívánjuk emelni módosításainkban azért, mert ezzel lehet egyértelművé tenni, mi az, amiért kötelezettséget vállal az állam, és mi az, amiért nem. Az óvodák és általános iskolák fejkvótái, és ehhez kapcsolódóan a szakközépiskolák, a gimnáziumok fejkvótái azok a helyek, ahol a kielégítő finanszírozást meg kell kísérelni. Az általunk javasolt normatív összegeit úgy állapítottuk meg, hogy ezek a pedagógusok 20%-os béremelésére adnak lehetőséget.
Legeslegvégül pedig. Emlékeztetek arra, hogy 1870-ben, Eötvös József kultuszminisztersége alatt a kulturális tárca költségvetését decembertől a következő év márciusáig tárgyalta a Parlament. Ez adott lehetőséget a miniszternek is, hogy harmincnégyszer szóljon, és védje a költségvetést, érvényesítse az oktatás érdekeit.
Köszönöm szépen. (Taps a bal oldalon.)
