CSÉPE BÉLA (KDNP)
CSÉPE BÉLA (KDNP)
CSÉPE BÉLA (KDNP) Elnök Úr! Tisztelt Ház! Ahogy halad előre a költségvetés vitája, úgy vélem, hogy annál jobb pozíció szólásra emelkedni, hisz lehetőség van bizonyos reflexiókra, amik már elhangzottak, annak alapján. Én ezt a lehetőséget szeretném kihasználni.
Először is a költségvetés gazdasági hátterével kapcsolatban szeretnék egy-két gondolatot elmondani. Sok vád hangzott el azzal kapcsolatban, hogy ennek a költségvetésnek a gazdasági háttere nem elég megalapozott. Nos, úgy vélem – és ezt hallottam kicsengeni több hozzászólásból –, hogy a munkanélküliséget és a recessziót egyesek erősen kisarkítják, holott ez semmiképpen nem a hagyományos közgazdasági értelemben vehető munkanélküliség és recesszió, hanem ez az egyedülálló magyar helyzetnek vagy kelet-európai helyzetnek a recessziója és a munkanélkülisége.
Én inkább azt emelném ki, ahogy az infláció alakul, ahogy a nyugati export növekedik, ahogy a külföldi tőke bejön, és ahogy a lakossági megtakarítások alakulnak, illetőleg alakultak ebben az évben. Én úgy vélem, hogy ezek azok a pozitív jelenségek, amelyek igenis megalapozzák a jövőbe vetett bizalmunkat. Úgy vélem, hogy a bizalom nem egy lélektani dolog csak, hanem közgazdasági kategória is. Ez nem a kitörés költségvetése, ez kétségtelen, hanem ez is még egy szükségköltségvetés. De aki a bizalom építőkövét is kiveszi ebből a költségvetésből, az nemcsak a felemelkedés lehetőségétől fosztja meg ezt az országot, hanem valóban nyomorköltségvetést tud csak részére nyújtani. (Közbeszólás: Így van!)
Itt szeretnék rámutatni egy érdekes összefüggésre. Azok, akik egyes területeknek a fedezetét, a finanszírozását önmagában tekintve jogosan számon kérik ettől a költségvetéstől, sokszor ők maguk vonják kétségbe ezt a kétségtelenül bizalmat is tartalmazó prognózist. És ebben én egy óriási ellentmondást látok, ami nagyon parasztosan úgy fogalmazható meg, hogy jó, azok a területek persze, hogy igényelnének több pénzt, de miből? Ha valamikor lesz pénz, akkor a gazdaság felemelkedéséből lehet.
A legnagyobb ellenzéki párt vezérszónoka úgy fogalmazott, hogy ez a most záruló év nem nevezhető a siker évének, viszont azt mondta, hogy félsikerről lehet szó. Én ezt a megállapítást nagyon köszönöm és nagyon értékelem és megbecsülöm. Én a magam részéről megbecsülöm a félsikert is. Bizonyos szemszögből nyilvánvalóan félsikerről lehet szó. Ezért talán mégsem kell szanálni ezt az országot és ezt a gazdaságot, ahogy az egyik hozzászóló említette.
Több hozzászólásban elhangzott egyes költséghelyek kisarkítása. Elsősorban a reprezentáció területén, de máshol is. Úgy vélem, hogy ebből azt a következtetést levonni, hogy ezért az egész költségvetést vissza kell adni, egy olyan elrugaszkodás a lehetőségeinktől, a tényektől, a gazdaság helyzetétől, aminek véleményem szerint csak politikai indítékai lehetnek. Sőt ezen túlmenően azt a következtetést levonni, hogy a Kormány ezért alkalmatlan, mert egyes költséghelyeket esetleg valóban lehet vitatni, ez egy olyan következtetés, amely véleményem szerint reális alapot nem tartalmaz.
Könnyű rámutatni egyes területekre, amelyeknél nyilvánvalóan minden képviselőnek, és a mi frakciónknak is, a szíve vérzik, hogy nem lehet esetleg több fedezetet biztosítani. Így többen rámutattak a szegények helyzetére, az önkormányzatok helyzetére, az egyházak helyzetére, s érdekes módon az autósokéra is. Ebbe a sorba valahogy ez mintha nem illene bele. Az egyházzal kapcsolatban szeretném megjegyezni, hogy a legnagyobb ellenzéki párt az egyházi ingatlanok visszaadásánál valahogy mégsem tartotta szívügyének az egyházak ügyét, holott az ingatlanok . (Közbeszólások: Nem értetted meg!) . visszajuttatása jelenti azt az alapot, amelyen az egyházak tevékenysége ki tud bontakozni.
Mi is úgy véljük, hogy ebben a költségvetésben az egyházi támogatásra fordítható összeg kevés, és ha lehetséges, mi is a megváltoztatására törekszünk. Azonban nem akarjuk kiragadni, és pusztán csak költségvetési szemlélettel kezelni ezt a kérdést. Úgy vélem, hogy az a megállpítás, hogy a Kormány egy szorongás helyzetében van, amelyből a következő lépés az agresszió, szintén nélkülözi a valóságot. És nem költségvetési téma, de meg kell jegyeznem, hogy az agressziónál a Zétényi-féle törvényjavaslat lett megemlítve. Meg kell jegyeznem, hogy annyira nem idevágó ez, és nem tudom, hogy fogadja ezt az országnak az a közvéleménye, amely várja az igazságtételt, és végülis azzal a megfogalmazással találja magát szemben, hogy ez az igazságtétel, ha egyáltalán meg tud valósulni, egy agresszió lenne.
Én visszatérek a költségvetésre, magam nem szándékoztam ezt a témát ebbe belekeverni.
Elhangzott, hogy mennyi időt fordítottunk a kárpótlásra, a világkiállításra, és íme, a költségvetésre milyen kevés idő jut. Valóban kevés idő, és valóban ezt mindenképpen meg kell változtatni a jövőben. De szeretném felhívni arra a figyelmet, hogy akár a kárpótlás, akár a világkiállítás ügye merőben más, mint egy költségvetés jóváhagyása, ezt nem lehet olyan mérlegre tenni, hogy mennyi forint van az egyikben, és mennyi forint van a másikban, és mennyi időszükséglet van. A kárpótlás és a világkiállítás egy jogilag körüljárandó nehéz kérdés volt, amelyet az országnak, a Parlamentnek meg kell oldania. A költségvetés jóváhagyása egészen más természetű. (Közbeszólás: Nem is kéne benyújtani.)
Úgy vélem, hogy az államháztartás reformja mindenképpen szükséges, és sajnálatos, hogy késik. Ebben teljes mértékben osztom az ellenzék részéről felvetetteket annyiban, hogy ezt az államháztartási reformot sürgősen és előbb-utóbb meg kell valósítani, és ez fog lehetőséget nyújtani arra, hogy megvizsgáljuk – nyilván törvényi szinten, parlamenti szinten –, hogy hol van lehetőség az államháztartás karcsúsítására.
Ehhez kapcsolnám azt a gondolatomat, hogy maga az államháztartási törvény, amely már be van terjesztve a Parlamenthez, nem azonos az államháztartás reformjával, azonban ebben van az az eljárási rend, amelyet remélem, hogy rövidesen jóvá tudunk hagyni, s amely konkrétan meg fogja határozni azt a menetet, amelyben egy költségvetés jóváhagyásának minden évben végbe kell mennie. Én ezt a hármat összekapcsolnám: a kedvező gazdasági prognózisokat, hozzátéve a bizalmat, amely nélkülözhetetlen, az előbb-utóbb megvalósuló államháztartási reformot, és az államháztartási törvény elfogadását, mert ha mindezek megvalósulnak – persze a legfontosabb a gazdasági prognózisok valóra válása –, akkor úgy vélem, hogy valóban ez az utolsó alkalom, amikor ilyen feszített légkörben kell a költségvetést megtárgyalnunk.
De végső soron ennek a feszültségmentes poziciónak tulajdonképpen a küszöbén vagyunk. És én úgy vélem, ha itt most ennek az évnek a végén nem segítjük elő közösen ennek a költségvetésnek – egy módosított változatának – elfogadását – mert nyilván módosító javaslatok lesznek –, ha ezt nem segítjük elő, az semmiképpen nem olyan irányban hat, hogy ebbe a végre elkövetkezendő kedvező pozícióba kerüljünk. Tehát úgy is fogalmazhatnék, hogy a küszöbén állunk valaminek, és most szögesen ellentétes lenne, ha a költségvetési vitát ezért nem január első napjaira, hanem – amint elhangzott – esetleg márciusra tolnánk ki.
Úgy vélem, ez alatt a pár hónap alatt azokat az arányokat, amelyek ebben a költségvetésben vannak – ismétlem, hogy szükséges kisebb változtatásokkal, de az arányokat lényegében úgy sem tudjuk megváltoztatni, ezért egyetértek azokkal, akik alapvető nemzeti, gazdasági érdeknek tartják a költségvetés minél hamarabb történő elfogadását.
Ki kell térnem bizonyos partikuláris érdekeknek a megjelenésére. Nyilvánvaló, hogy ezek meg fognak ütközni egymással, de végső soron csak van egy adottság, egy beszorítottság, azaz egyes területekre nem lehet többet adni úgy, hogy másoktól ne kelljen elvenni. Itt viszont a vitában – nem a mai napon, hanem a korábbi részében – partikuláris érdekként lett megfogalmazva még a világ gyémánttengelye is – a világ gyémánttengelye! Én úgy vélem, hogy a világ gyémánttengelye igazán a szolidaritás és az aktív emberszeretet, és ez éppen nem szokott pénzügyi okok miatt kicsorbulni – éppen nem!
A világ gyémánttengelye van tulajdonképpen minden törekvésben, amely ennek az országnak jót és mindig jobbat akar. Természetes, hogy törekednünk kell – ez képviselői lelkiismereti feladatunk – minden részterületet legkorrektebb szabályozására, megoldására a költségvetésen belül is, és nyilván nagyon fontos terület a művészetek és a tudományok helyzete, mert ezzel kapcsolatban hangzott el a világ gyémánttengelye.
Úgy vélem, a részérdekeket olyan szempontból kell megvizsgálni, hogy melyik tekinthető igazán kiemelt nemzeti ügynek, tehát amikor egy részérdek már nemcsak úgy szemlélhető, hogy valamelyik réteg áll mögötte, hanem az egész nemzetnek most és követelőzően fellépő érdeke. Én ezekből szeretnék egypárat kiemelni.
Természetes, hogy az első, amit kiemelek: a szociális kérdések ügye. Ennek költségvetési kapcsolódása a társadalombiztosítás finanszírozása, a munkanélküliség kezelése. Mi is hiányoljuk, hogy a legszegényebbeknek nem tud ez a költségvetés eleget nyújtani. De rá kell mutatnom arra az összefüggésre, hogy amikor az igazgatási költségeket bíráljuk, azért gondoljunk arra, ez a kettő nem állítható szembe egymással úgy, mintha semmi közük nem lenne egymáshoz. Én most csak egy minisztériumot emelnék ki: a Nemzetközi Gazdasági Kapcsolatok Minisztériumát, mert ilyen bírálatok is már elhangzottak, hogy esetleg ott – ugye – egy magasabb összeg van előirányozva. Úgy vélem, hogy amikor ez a minisztérium pénzt kér, ebben benne van az is, hogy végső soron visszaáramoljon az országra, a szegényekre, tehát hogy egyes államigazgatási költségeket nem lehet úgy szemlélni, mint hogyha az az államigazgatási szerv, az a minisztérium – amennyiben eredményeket ér el ebből a pénzből, azzal ne az ország egész helyzete javulna, beleértve a legszegényebb rétegekét is. Tehát úgy vélem, hogy nem lehet külön-külön szemlélni ezeket a dolgokat, hanem csak összességében, és az egész államigazgatási költségterületet így kell nézni.
Én meg vagyok róla győződve, hogy ez az állam már nem a régi állam, itt jelentős változás történt. Visszatérve egy gondolat erejéig az államháztartási reformra, kétségtelenül szükséges még az államháztartás karcsúsítása, de amikor ez az állam benyújtja a költségvetését, semmiképpen nem lehet úgy szemlélni az igazgatási költségeket, mintha azok a régi célokat szolgálnák. Itt új célok vannak, és az új célokban – úgy vélem – ennek a Kormánynak és minden tárcájának alapvető törekvése a szegénység felszámolása. Ide tartozik az a gondolat is, hogy a szegénységet igazán csak akkor lehet felszámolni, ha a gazdaságban tudunk előretörni!
A másik ilyen terület: a honvédelmi kiadások. Nagyon örültünk volna, ha már olyan helyzet alakul ki, hogy ezeket jelentősen csökkenteni lehet, de – sajnos – ennek az évnek a végén éppen nem ez a helyzet! Amikor a határainkon kívül élő magyarság egy részének szülőföldjét, a fizikai létét veszély fenyegeti, akkor ennek egy olyan külpolitikai és honvédelmi összefüggése van, amelynek alapján nem lehet – legalább is véleményünk szerint – ebben az évben és most a honvédelmi kiadásokat csökkenteni. Nagyon bízunk abban, hogy Európába belépve ki fog alakulni egy olyan helyzet rövidesen, amikor erre sor kerülhet, de ez most, ennek az évnek az utolsó óráiban – nem az az idő! És én is szeretném kiemelni az oktatás ügyét: az oktatást, mint a jövőt szolgáló elsődleges prioritást! Amennyire lehet, az oktatás pozícióját is javítani szeretnénk.
Összefoglalva: úgy véljük, nincs értelme annak a halasztásnak – amely konkrét javaslat formájában elhangzott –, hogy márciusban kezdjünk hozzá újból ennek a költségvetésnek a megtárgyalásáhzoz egy új törvényjavaslat alapján. Nincs értelme, mert alapjában, arányaiban jobbat nem tudunk csinálni! Ezt a gazdasági hátteret, amelyben pozitív jelenségek is vannak – és én inkább ezt sarkítanám ki – megalapozva, jövőnk ügye mindenképpen megérdemli, hogy még ebben az évben ennek az országnak költségvetése legyen! Köszönöm figyelmüket. (Taps.)
