SASVÁRI SZILÁRD (FIDESZ)
SASVÁRI SZILÁRD (FIDESZ)
SASVÁRI SZILÁRD (FIDESZ) Köszönöm szépen. Tisztelt Ház! Elnök Úr! Hölgyeim és Uraim! A FIDESZ-ről köztudott, hogy frakciójának tagjai és magának a párt tagjainak a többsége fiatal. Amikor azonban a költségvetési tervezet… (Zaj. – Csendre intő pisszegés.) Köszönöm szépen… közoktatással, felsőoktatással foglalkozó fejezeteit olvastuk, nem azért üktöztünk meg ennek tartalmán, nem azért uta-sítjuk el annak előirányzatait, mert a "minden szentnek maga felé hajlik a keze" szemléletet követjük.
Az Országgyűlés kulturális és szociális bizott-ságával együtt mi is tarthatatlannak minősítjük, elfogadhatatlannak és felelőtlennek tartjuk azt a módot, ahogy a Kormány ebben a tervezetben az oktatás ügyével elbánt. Ezzel a bánásmóddal – vagyis az oktatási rendszer költségvetési elhanyagolásával – nem pusztán a fiatalok érdekeit sérti, és nem is csak azok a családok lesznek kárvallottai ennek a politikának, amelyek gyermekeiket éppen most iskoláztatják. Ennél sokkal többről van szó.
A FIDESZ úgy gondolja, hogy a közoktatás, a szakképzés és a felsőoktatás fejlesztése, vagy ennek a fejlesztésnek az elhanyagolása minden állampolgár, minden család, az egész társadalom életére közvetlen hatással van. Az oktatásfejlesztés olyan mérvű el-hanyagolása pedig, amelyre a Kormány most tesz javaslatot, és amelyért a felelősség – ha ezt elfogadjuk – ránk hárul majd, akik most itt vagyunk, az már az ország egésze számára teremt veszélyes helyzetet.
Hogy gondolják a tisztelt miniszter urak, ugyan ki és hogyan fogja eltartani a holnapi nyugdíjasokat, ha ma nem fejlesztjük iskoláinkat. Ugye nem kell magyaráznunk az összefüggést.
Hogyan gondolja az Antall-kormány, ugyan ki fog olyan termékeket kifejleszteni, amelyek az egysé-gesedő Európában, sőt a világpiacon is megállják majd a helyüket, ha egyetemeink továbbra is mellő-zöttek maradnak a gazdaságpolitikában. Hát nem egyértelmű az ok és okozati összefüggés?
Hogy gondolja az Antall-kormány, ki fogja azokat a versenyképes termékeket előállítani az európai piacra, amelyek szükségességéről oly sokan szónokolnak manapság.
Ki és milyen képesítéssel, felkészültséggel fog kilépni a munkapiacra – munkásként vagy vállal-kozóként –, ha a szakképzési rendszer továbbra is a már összeomlott szocialista nagyvállalatok számára méretezett oktatási szerkezetben képzi ki a munka-erőt. Ha a szakmai iskolákban továbbra is csak a reszelő és a kalapács használatára tanítják majd a leendő munkásokat, a leendő vállalkozókat, ahelyett, hogy a korszerű és nélkülözhetetlen közgazdasági és számítástechnikai ismereteket sajátíthatnák el. Mert, ha ezekkel a szempontokkal a költségvetési tervezet kidolgozói nem számolnak, Magyarország egyetlen formában kapcsolódhat be a világgazdaságba: a kép-zetlen – és ezért olcsó – munkaerő szállítójaként.
A törvényjavaslatot olvasva – sajnos – azt kell hinnünk, hogy beterjesztői nem adnak garanciát e – hitem szerint kormánypárti képviselőtársaim szá-mára is elfogadhatatlan – perspektíva elkerülésére.
Mi legszívesebben azt mondanánk, hogy a költségvetés egész oktatási irányzatát – úgy ahogy van – fel kell emelni. Azonban – sajnos – nemcsak arról van szó, hogy miközben a Kormány újra meg újra nemzeti ügynek nevezi az oktatás ügyét, saját pénz-ügypolitikájával ennek látványosan ellentmond, leg-alább akkora baj az is, hogy a kormányzatnak mindmáig nincs elfogadott közoktatáspolitikai, felső-oktatáspolitikai, tudománypolitikai koncepciója, valamint egy ezeken alpuló reform-elképzelése, át-alakítási elképzelése a központi erőforráselosztás belső mechanizmusainak átalakításáról. Mire szavazzunk meg hát közpénzt? Ehhez?
Tisztelt Ház! A költségvetési tervezet e tekintetben a tanügyi költségvetésen belül sem jelez ki-emelendő irányt, amelyet a kormányzat a köz- és felsőoktatás megújítására követni kíván. Ez a mulasztás tulajdonképpen vitára alkalmatlanná teszi számunkra a költségvetési tervezet e fejezetét is. Ha ugyanis az ellenzék megkísérli – saját prioritásainak megfele-lően – módosítani az egyes költségvetési tételek mértékét, nincs garanciája arra, hogy a régi rossz mechanizmusok következtében a jó célra szánt pénz nem fog jórészt értelmetlenül, diszfunkcionálisan elfolyni. Nem vész-e el még az a kevés is, ami az iskoláké lehetne. Most – éppen a költségvetési vita során – az ellenzék aligha képes pótolni a kormány-zati munka mulasztásait. A FIDESZ-nek – ellentétben a Kormánnyal – vannak prioritásai, ezért csak azt gondoljuk, hogy az oktatás ügyét általában előbbre kellene sorolni, kiemelten kellene kezelni, de azt a szempontot is érvényesíteni akarjuk, hogy az okta-tásra költendő összeget hatékonyabban osszuk el, már csak azért is, hogy ez ne feneketlen zsákba kerüljön.
Ezért javasoljuk, hogy az oktatás fejlesztése során a költségvetés legyen különös tekintettel:
1. az általános iskolákból kimaradók, a leszakadók, a külön segítség nélkül képezhetetlenné válók számának csökkentésére, a hátrányos helyzetűek problémáinak kezelésére, és ennek érdekében, ha kell, egyes esetekben, egyes régiókban az általános iskola 9. és 10. osztályának megindítására;
2. a középfokú képzés teljes körűvé tételére, és olyan szerkezeti átalakítására, melynek eredménye-képp a jelenleginél hatékonyabb eszközzé válna egy-részt a valóban piacképes tudás nyújtásában, másrészt az ifjúsági munkanélküliség elleni harcban;
3. a tanterv, tankönyv-, taneszköz-piac és az ehhez kapcsolódó és az ehhez hasonló szolgáltatási szférák területén a költségvetés szerepvállalásának növelésére;
4. a felsőoktatás hallgatói létszámának oly módon való jelentős bővítésére, amely együtt kell, hogy járjon az egyetemi-főiskolai szakok egy részé-nek leépítésével, vagyis a felsőoktatás szerkezetének átalakításával – a lakosság igényeinek és a munka-erő-állomány nemzetközi versenyképességének meg-felelően.
Természetesen a jelen költségvetési vitában nincs mód egy átfogó oktatáspolitikai koncepció ki-fejtésére, néhány kulcspont kiemelésével azonban szeretném megmutatni a következőkben, hogy milyen szoros összefüggés van a költségvetési támogatás kívánatos mértéke és ennek az elosztási alrendszernek a tartalmi reformja között. A FIDESZ nem-csak általában véli úgy, hogy kulcsfontosságú az összeomlóban lévő szakképzési rendszer – és tágabban; az egész középfokú képzés – reformja. Ez csak üres szólam lenne, ha nem tennénk hozzá azt, hogy még a jelen költségvetési irányszámok keretei között is van mód ennek elősegítésére, hiszen pusztán a benyújtott költségvetésben szereplő normatív támogatási rendszer okszerű átstrukturálása is nagymér-tékben segíthetné a középfokú képzés jelenlegi, az ifjúsági munkanélküliséget növelő belső arányainak kívánatos megváltoztatását. Látni való ugyanis, hogy az intézménytípusonként különböző normatívák – a gimnázium: 49 ezer forint, a szakközépiskola: 63 ezer forint, a szakmunkásképző: 37 ezer az elmélet és 39 ezer a tanműhelyre –, az önkormányzatokat rövid távon éppen a korábbi rossz struktúrájú szakképzés fenntartásában teszik érdekeltté, megmerevítik a kép-zési szerkezetet. Mi ezzel szemben egységes középiskolai normatívát – első lépésben, illetve a jelen költségvetés esetében egységes szakképzési normatívát – javaslunk, ami fedezi a jelenlegi szerkezetből átlagosan fakadó kiadásokat, és e mellett kell fejezeti kezelési előirányzatként elkülöníteni egy jelentősebb összeget a középfokú képzési szerkezet átalakítására.
Vagy nézzük a felsőoktatást! Egyszerűen nevetségesen alacsony a hallgatói létszám bővítésére rendelkezésre álló összeg. Mit gondoljunk arról a kormányról, amely ugyanabban a költségvetési tervezetben egyfelől, deklarálva a felsőoktatás fejlesz-tésének fontosságát, azt mondja, idézem: "Központi kérdés a hallgatói létszám emelkedése" – I. kötet 308. oldal –, másfelől a művelődési tárca költség-vetési fejlesztéseiből a hallgatói létszám növelésére mindössze 120 milliót irányoz elő? 120 milliót szán arra, amit maga nevez központi kérdésnek – de a minisztériumi garázsra önmagában 30 milliót, a mi-nisztériumi üdülőkre pedig ötvenet… Elnézést kérek, visszavonom előbbi állításomat: ez nem nevetséges – ez egyszerűen csak fölháborító. Ilyenek a kormányzat prioritásai?
De megint csak zavarban vagyunk: hogyan mondhatnánk, hogy a hallgatói létszám bővítésére szánt, groteszk módon alacsonyra tervezett összeget fel kell emelni, ha azt is látjuk, hogy a Kormány koncepciótlansága miatt semmi sem biztosítja, hogy ez jól szolgálná a munkapiac és a jelentkezők igényeit. Ki ne tudná, hogy a jelenlegi felsőoktatásban számos területen nagyon drágán állítanak elő olyan diplomákat, amelyek ugyanakkor a munkapiacon még értéktelenek is? Ha megnézzük a költségvetési javaslatot, abból láthatjuk, hogy a műszaki főiskolák támogatása emelkedik a legnagyobb létszámban, nem pedig az általánosabb vagy más színterű, például közgazdasági képzésben szereplő hallgatók támogatása. A támogatásnövelésnek ezért együtt kell járnia a felsőoktatási struktúra átalakítási irányainak meghatározásával is.
Ha a kormányzat – javaslataimnak megfelelően – végre létrehozna egy felsőoktatási létszámtámogatási, létszámbővítési konstrukciót, amelynek segítségével a költségvetés által lehetővé tett felsőoktatási támogatások a kívánatosnak tartott struktúrában hasz-nosulnának, ezen a helyzeten is változtatni lehetne.
Ugyanígy, megfelelő, államilag támogatott, kedvezményes kamatú és visszafizetési feltételű hallgatói kölcsönök bevezetésével mód nyílhatna a jelenlegi, a támogatásokat a magasabb jövedelmű rétegek-hez is eljuttató hallgatói ösztöndíjrendszer jelentő-sebb módosítására.
Tisztelt Ház! Hölgyeim és Uraim! Természe-tesen az oktatás, különösen a felsőoktatás ügyével a FIDESZ elválaszthatatlanul egybefüggőnek tartja a tudományos kutatás, az innováció ügyét. Az előb-biekben érzékeltetett megközelítéssel tartjuk ezeken a területeken is érvényesítendőnek, vagyis: a hatékony-ságot az ésszerűbb pénzfelhasználással kell össze-kötni, a támogatások növelésével, például egy OTKA-típusú egységes kutatásfinanszírozási rendszerben. Ennek részleteit a további vitában fejtjük ki – itt csak az alapfelfogás kiemelésével szeretném hozzászólásomat zárni, amely közös elfogadása meg-hozhatja az e Parlamentben sokunk által kívánt fordulatot az oktatás, a tudomány sorsában.
Ahogyan legutóbb a gödöllői felsőoktatási fórumon a hallgatók javaslatában megfogalmazódott, ezeket a területeket nem a költségvetés kiadási oldalának nyűgeként kell tekinteni, hanem humán erőforrásként – azaz az ide irányuló anyagi intervenciót tőkebefektetésként kell végrehajtani, a hasznosulással szemben követelményeket kell támasztani, és ezeknek a rendszereknek önjáró mechanizmusként kell működniük.
Mindaddig, amíg nem tapasztalunk egy ilyen, megfelelő mértékű költségvetési megalapozással is igazolt szemléleti változást az Antall-kormánynál, addig a puszta óhajok és a sokat hallott frázisok hiteltelenek maradnak a társadalom számára. Köszönöm a figyelmüket. (Taps.)
