SÓVÁGÓ LÁSZLÓ, DR. (MDF)
SÓVÁGÓ LÁSZLÓ, DR. (MDF)
SÓVÁGÓ LÁSZLÓ, DR. (MDF) Elnök Úr! Tisztelt Ház! Az állami költségvetés az önkormányzatok részére mintegy 214 milliárd forint állami hozzájárulás biztosítását tervezi. Ez több mint egyötöde az 1992. évi központi költségvetés kiadási főösszegének. Hozzászólásomban a költségvetés ezen tetemes és kétségtelenül számos gondot felvető szeleté-vel kívánok foglalkozni. Nem a költségvetés legna-gyobb tétele ez, de jelentősége, a lakosságot közvet-lenül érintő hatása miatt egyike a legfontosabbaknak.
Pártállástól függetlenül megállapítható, az önkormányzatok a demokrácia alappillérét képezik, anyagi helyzetük, támogatottságuk alapvető kérdés mindnyájunk számára. Katasztrofális az önkormányzatok helyzete – hallani innen is, onnan is, elsősorban ellenzéki körökből. Jól emlékszem az elmúlt év költségvetési vitáira; többen az önkormányzatok tömeges csődjének vízióját vázolták fel. Szerencsére mindez nem következett be. Két okból sem.
Egyrészt nem olyan kétségbeejtő a helyzet, másrészt főleg az ellenzéki képviselőtársaim részéről elhangzott minősítés, helyzetértékelés – mint nem egy esetben – most is túlzónak bizonyult. Az önkormányzatok helyzete rendkívül sokszínű. A több mint háromezer önkormányzat nem intézhető el egyetlen sommás megállapítással. Ide tartoznak a Dunántúl egyes régióinak jobb módú települései, az idegenforgalom frekventált helyei éppúgy, mint a munkanélküliséggel sújtott északi iparvidék szociális gondokkal küszködő települései, vagy Szabolcs-Szatmár nemrég önállósodott, mérhetetlen gondot megörökölt falvai.
Hogy milyen az önkormányzatok helyzete? Nehéz, helyenként nagyon nehéz. De milyen az ország helyzete? Nehéz, helyenként nagyon nehéz. És ezt nem a szójáték mondatja velem. Nem is lehetne másként. Vajon elképzelhető lenne-e a szegény ország, gazdag önkormányzatok kép? Aligha. Ennek megfelelően nem tudok mit kezdeni azokkal a megállapításokkal, amelyek az önkormányzatok helyzetét nem egyéb meghatározó tényekkel összefüggésben vizsgálják.
Keveset kapnak az önkormányzatok – mondják egyesek. Sajnos így igaz – erősíthetem meg kijelentésüket. De ez így nem is vethető fel. Sokkal inkább valahogy ekképpen: az ország jelenlegi gazdasági helyzetében az adott körülmények között van-e lehetőség a normatív támogatások további növelésére? Sőt, aki ezt igenlően válaszolja meg, annak illik még konkrétabbnak lennie. Az "ez kevés ' – manapság jól hangzó – kinyilatkoztatásán túl meg kellene jelölnie a forrást is, hogy honnan venne el, honnan csoportosítana át.
Mert, gondolom, az adók emelése vagy a költségvetési hiány növelése egyikünk számára sem járható út. A társadalombiztosítás, egészségügy, oktatás pénzeinek csökkentésére irányuló szándék már az ötlet szintjén is – érthető okokból – a társadalom haragját váltaná ki. Nem hiszem, hogy a szomszédságunkban zajló események ismeretében a katonai kiadások csökkentése lenne a megfelelő megoldás. A bürokráciára fordított kiadások csökkentésével magam is egyetértek, de azzal is tisztában vagyok, hogy az így nyerhető összegek nagyságrendileg mások, mint ami az önkormányzatok helyzetét érdemben javítaná.
Mint említettem, az önkormányzatok helyzete nehéz, de kérem, higgyék el, a tömeges csőd képének felvetése jószándékú ellenzéki túlzás. A Pénzügyminisztériumtól kapott információ szerint az önkormányzatok tartaléka ez év szeptemberében körülbelül 40 milliárd forint volt, ma pedig meghaladja az 50 milliárdot. A kérdéseket megelőzendően sietek leszögezni: nem, ez nem a gazdagság jele, de nem is a csődé. Szabad legyen még egyszer megemlítenem, hangsúlyoznom: ez a tartalék az 1992-re előirányzott állami hozzájárulás egynegyedével egyező nagyságú. Ez akkor is jelentős összeg, ha az okszerű gazdálkodás tartalékképzést feltételez, továbbá a kifizetések is ciklikusak.
Személyes tapasztalataim is azt támasztják alá, hogy a realitások talaján mozgó önkormányzatok a legalapvetőbb feladatokat megoldva hiánymentes költségvetéssel zárják az évet. Az önkormányzatok többsége pénzügyi szempontból stabil, szerényebb fejlesztésekre is jut lehetőség. Az is tény természetesen, hogy szakadék tátong a lehetőségek és az igények között, de ez a megállapítás nemcsak az önkormányzatok gazdálkodására jellemző, így van ez az élet minden területén.
Arról már szóltam, hogy az önkormányzatok helyzete rendkívül különböző. Magam a legnagyobb gondot a kisebb lélekszámú településeknél látom. Ezeken a helyeken az önkormányzat azon túl, hogy az átlagosnál is nagyobb gondokkal küszködik, hiányzik az alapvető ellátás, a gazdálkodás alapját az ilyen-olyan jogcímen befolyt pénzek képezik. Nincs lehetőség a vagyontárgyakkal való gazdálkodásra – hogy ne mondjam: üzérkedésre –, a kisebb önkormányzatok vagyona gyakorlatilag forgalomképtelen, nincs, ami besegítsen a szűkös normatív támogatások pótlásába.
Ennek megfelelően én támogatom azokat a módosításokat, amelyek arra irányulnak, hogy a költségvetésből a kisebb önkormányzatok nagyobb állami támogatást kapjanak.
Az önkormányzatokra komoly feladat hárul a lakosság egy nem kis része elszegényedésének ellensúlyozásában. Egyre több pénzre lenne szükségük az elfogadható társadalmi minimum szintje alatt élő emberek támogatására, szociális segélyezésére. A költségvetés adta kereteken belül tovább kellene keresni annak a módját, hogy miként lehetne kifejezetten az említett célra további összegeket biztosítani, mert az önkormányzatoknak alapvető kötelessége az önhibájukon kívül hátrányos helyzetbe került lakossági rétegek további támogatása.
A költségvetési vitára felkészülve elolvastam a Parlament előző évi jegyzőkönyveit, és abból szemembe ötlött az a megállapítás – több képviselő úgy vélte, és Tölgyessy Péter is megemlítette –, hogy a normatív támogatások szűkössége a helyi önkormányzatokat helyi adók kivetésére kényszeríti. A tények azt mutatják – az önkormányzatoknak csak mintegy tíz százaléka élt ezzel a megoldással –, hogy az aggályokat túlbecsültük, dicséri a helyi politikusok józanságát, hogy az önkormányzatok döntő többsége – ott, ahol a feltételek nem voltak adottak - nem élt ezen jogával. Nem állja meg tehát a helyét az az aggály, hogy a költségvetés rákényszeríti a helyi adók kivetésére az önkormányzatokat.
Ha az ember később szól hozzá, akkor adódik az a szerencsés lehetőség, hogy más hozzászólásokra is reagáljon. Én egyetlen hozzászólásra szeretnék reagálni, nevezetesen a dr. Katona Béla által elmondott hozzászólásra. Effajta demagógiára a magyar Parlamentben, úgy hiszem, nincs szükség. A gondok ecseteléséből mindnyájan kivehetjük részünket, de nem hiszem, hogy ez vezet a megoldáshoz. Nem vitatom, hogy azok a problémák, amelyeket képviselőtársam itt felvetett, igenis a mai magyar valóság egy részét képezik. Viszont sokkal szívesebben hallottam volna, ha képviselőtársam a megoldás módjára tesz javaslatot, nem pedig egyébként is kényes problémákat demagóg módon feszeget.
Tisztelt Képviselőtársak! Összefoglalva: én megpróbáltam az idő adta szűkös lehetőségek között reális képet rajzolni az önkormányzatok helyzetéről. Igyekeztem kikerülni a kormánypártiság esetenként túlzottnak tekinthető optimizmusát, de nem helyeslem az örökös pesszimizmus lelkeket és cselekedeteket romboló hangoztatását sem. Nehéz esztendő lesz a következő, súlyos gondok tornyosulnak az ország, az önkormányzatok elé. A beterjesztett költségvetés távolról sem tökéletes, de az adott helyzetben a leginkább elfogadhatónak tűnik.
Köszönöm a figyelmüket. (Taps a kormánypártiak padsoraiban.)
