PALOTÁS JÁNOS (független)

Teljes szövegű keresés

PALOTÁS JÁNOS (független)
PALOTÁS JÁNOS (független) Köszönöm szépen, Elnök Úr.
Tisztelt Ház!
Indítványom ismét egy lelkiismereti tükörnek szánatik ebben a Házban. Talán valamennyien emlékszünk arra – ami most az indítvány tárgya –, amikor az Országgyűlés igen hosszan, sok-sok munkanapján és igen heves vitában tárgyalta a tulajdonviszonyok rendezése érdekében az állam által elkövetett, 1949. június 8. utáni és az állampolgárok tulajdonában igazságtalanul okozott károk részleges kárpótlásáról szóló törvénytervezetét. Igen hosszú vita volt.
Én úgy gondolom, valamennyi képviselőtársunknak módja volt ebben a szakaszban akár szakértőket megkérdezni, vagy saját szakmai tudásával bírni. Ennek a vitájában számos képviselőtársam igen sok alkalommal – többek között Orbán Viktor, Torgyán képviselő úr – fölvetette, hogy számos pontjában ez az előterjesztés, amit a kormány terjesztett be, alkotmányellenes, alkotmányellenes részeket tartalmaz. A kormánykoalíciós pártok frakcióvezetői számtalan alkalommal védték meg a törvénytervezetet, hogy: képviselőtársaik nyugodtak lehetnek, a beterjesztés összhangban van az Alkotmánnyal.
(15.40)
A három frakcióvezető – jeles képviselők –, valamennyien jogászok, én úgy gondolom, módjuk volt saját szakmai hátterük vagy hivatásuk alapján is ezt eldönteni. Lehetett nekik nyilvánvalóan hinni. Mind a hárman, tehát Kónya Imre is, dr. Füzessy Tibor és Pásztor Gyula is e törvénytervezet végszavazásakor a később több pontjában alkotmányellenesnek minősített tervezetre igennel szavazott, azaz mind a hárman keresztül óhajtottak segíteni egy több pontjában alkotmányellenes törvénytervezetet ezen a Házon.
Én úgy gondolom, hogy ha igaz az ő közel egy hónappal ezelőtti parlamenti fellépésük, mely szerint az alkotmányos demokrácia intézményrendszerét súlyosan veszélyezteti, ha nem fordítunk kellő figyelmet a törvényalkotó munka, a pillanatnyi hatalomgyakorlás során az alkotmányosságra, akkor – és ezért országgyűlési nyilatkozattervezetekkel kell a tisztelt Háznak foglalkozni – most, a mai napon nem szavazhatnak úgy, mint egy héttel ezelőtt. Most tudniillik nem az általuk támogatott kormány egy beterjesztéséről van csak szó, hanem egy általuk védett, saját maguk által is alkotmánysértések melletti kiállásról van szó, és én azt hiszem, ebben az esetben nem kérhetik sem maguktól, sem frakciótársaiktól, hogy ne támogassák azt, hogy ezt a Ház tárgyalja meg. Az tudnillik aligha egyeztethető össze egy képviselői etikával, ha másokról van szó, akkor azt a Ház elé kell vinni, főként ha saját magukról, a saját tévedésükről van szó, akkor frakciótársaikkal együtt a kormánytöbbséggel akadályozzák meg, hogy a Ház megtárgyalhassa és felhívhassa a figyelmet arra, hogy bizony nagyon nagy felelősség az alkotmányosság melletti döntés. Az elmút héten Kónya Imre és Pásztor Gyula nem engedte a Ház elé az akkori javaslatot, Füzessy Tibor nem volt bent. Én úgy gondolom, a következő alkalommal módunk lesz a szavazási listát ismét megnézni, és ismét mód lesz arra, hogy lelkiismereti tükrükkel mennyiben tudtak összhangot gyakorolni.
Én továbbra is fenntartom, mindaddig, amíg a Ház többsége nem ismeri fel azt a kötelezettségét, hogy a gazdaság és a társadalom felemelkedésén kell dolgozni, ennek megfelelő törvényjavaslattal és országgyűlési nyilatkozatokkal kell élnünk, azaz: amíg nem vonják vissza a korábbi indítványukat, addig minden alkalommal mód lesz arra, hogy hosszabb vagy rövidebb időben a lelkiismereti tükörrel szembeállítsam őket.
Szeretném elmondani záró gondolatként és nem levonva a végső következtetést, hogy Füzessy Tibor az akkori vitában kiállt az alkotmányellenes javaslat megszavazása mellett, sőt megszavazta, pedig jogász volt. Jogi képzettsége alapján tudnia kellett, hogy ez alkotmányellenes. Ezt követően megszavazott egy alkotmánysértő törvénytervezetet. Ezenkívül Kónya Imre és Füzessy Tibor még kilenc olyan törvénytervezetet szavazott meg, amellyel később az Alkotmánybíróság kimondta, hogy alkotmányellenes részeket tartalmazott. Füzessy Tibor tehát addig kilencszer hagyta figyelmen kívül az alkotmányosságot ebben a Házban, és figyelmen kívül a jogi végzettségét. Ma tárca nélküli miniszter lett a titkosszolgálat felügyeletében. (Közbeszólások: Elnök Úr! Tessék figyelmeztetni. – Zaj.) A többit – tisztelt Ház – önökre bízom. (Az elnök csenget. – Zaj.)
Elnök úr! Ezzel a mai hozzászólásomat befejeztem. Igyekeztem az ötperces időkeretet tartani. (Közbeszólás: Idő!) Bár elnök úr, el kell mondanom, hogy az elmúlt héten, mikor az elnök úr figyelmeztetésére abba kellett hagynom az előterjesztésemet, azt követően munkatársaimat, akik nagyon sokat dolgozva készítik elő az én előterjesztéseimet, nem dícsértem meg. Mert nekik figyelmeztetniük kellett volna arra, hogy mi az idevonatkozó Házszabály. Nem figyelmeztettek. Amikor ezt tőlük számonkértem, utána meg kellett őket követnem. Meg kellett követnem, mert a bemutatott házszabály nem tartalmaz olyan korlátot az országgyűlési képviselőnek, amely korlátozná öt percben önálló indítványának indoklását. Elnök Úr és a tisztelt Ház pedig tudja, hogy a házbizottság ajánlása csak ajánlás értékű lehet, de semmiképpen nem akadályozhat meg egy képviselőt abban, hogyha ő az ajánlást nem veszi tudomásul, mert fontosabbnak tartja az előterjesztésének további részét, akkor befejezze indoklását. (Zaj.) De én azért igyekszem az elkövetkező néhány tíz alkalommal az öt percet betartani. Köszönöm szépen. (Taps balról.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem