SCHIFFER JÁNOS, DR. (MSZP)

Teljes szövegű keresés

SCHIFFER JÁNOS, DR. (MSZP)
SCHIFFER JÁNOS, DR. (MSZP) Azt hiszem, hogy abban mindannyian egyértelműen állást foglaltunk, hogy azokat a jelképeket, amelyek az önkényuralomra emlékeztetnek, amelyek gyűlöletet keltenek, azokat minden párt be akarja tiltani. De azt hiszem, hogy olyan törvényt kell alkotnunk, ami nem a mának szól, hanem egy kicsit hosszabb távra próbálja rendezni a kérdést, még ha ez nem is tehető meg, tehát alapos munkát kell végeznünk.
Itt vitakoznék Szabad György képviselőtársammal, én Lengyel Józsefet olvastam tegnap este (zaj és mozgás) aki arról az időszakáról szól, amikor Oroszországban egy lágerben volt, és kinézett az ablakon május 3-án, s egy vörös zászlót látott, és megdöbbentek, hogy kint vörös zászló leng, mert ők azt a magukénak ítélték, már akik benn voltak a lágerekben. A vörös zászló alatt tehát voltak olyanok lágerekben tartva, akik magukénak érezték a vörös zászlót.
A jelképeknek a szellemisége sokkal komplikáltabb dolog, mint hogy 6 párt eldöntögeti itt egymáson belül – és nem szakmai, filozófiai, történelmi viták alapján –, hogy melyik jelkép mögött mi van.
Én erre a komoly munkára kérném a tisztelt Parlamentet, és nem politikai indulatokra. (Taps az MSZP padsoraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem