FODOR GÁBOR, DR. a Fiatal Demokraták Szövetségének vezérszónoka:
FODOR GÁBOR, DR. a Fiatal Demokraták Szövetségének vezérszónoka:
FODOR GÁBOR, DR. a Fiatal Demokraták Szövetségének vezérszónoka: Köszönöm szépen, Elnök Úr. Tisztelt Ház! Képviselőtársaim! Engedjék meg, hogy mielőtt a beszédemet elkezdem, hadd tegyek egy észrevételt Kováts László képviselőtársam beszédéhez – kisebb felháborodást is váltott ki egy mondata – méghozzá azért, mert Kováts Lászlóval együtt dolgozunk az emberi jogi bizottságban jó ideje, én ismerem őt, és igazán jóindulatú és nemes aggodalmakkal terhes képviselőnek ismerem őt. Ezért szeretném felhívni az ő figyelmét is arra, hogy olyan kifejezéseket használt és olyan kitételeket alkalmazott, amelyek félreérthetőek, és azok számára, akik nem ismerik őt s egyébként nézeteit és szemléletmódját, bizony ezek a kifejezések alkalmasak lehetnek arra, hogy azt gondolják róla, hogy ezek közel állnak a rasszista nézetekhez. Én tudom, hogy ő nem ilyen, de ezért szeretném ezt megemlíteni, és kérni a képviselőtársaimat, hogy tartózkodjunk az ilyen típusú kijelentésektől.
Amikor tehát arról beszélünk, hogy a fehér ember hogyan viselkedik, és a fehér ember minoritásba kerül például, ez óhatatlanul is magában rejt bizonyos fokú fensőbbrendűség-kitételt a fehér emberrel, a fehér rasszal kapcsolatban, amely egyfelől helytelen, hiszen tudjuk jól, hogy az Emberi jogok nyilatkozata alapján, és egyébként meggyőződésünk alapján sem tehetünk különbséget az emberek között a rasszhoz való tartozás vagy bőrszín miatt, másfelől pedig soha nem volt egyébként a világtörténelemben ténnyel alátámasztva, hogy a világban bármikor is többségben lett volna a fehér rassz.
Bevezetőül tehát ennyit szerettem volna mondani, s akkor most engedjék meg, hogy megosszam önökkel gondolataimat az abortuszvita kapcsán.
Minden embernek veleszületett joga van az élethez és az emberi méltósághoz. A fenti mondatot majdnem így idézhettem volna az Emberi jogok egyetemes nyilatkozatából, a Polgári és politikai jogok egyezségokmányából, az Európai emberjogi egyezményből vagy akár a magyar Alkotmányból is. Látszólag egyszerű csak ezen kijelentés értelmezése, mert ha tüzetesebben megvizsgáljuk a benne rejlő fogalmakat, fel kell tennünk a kérdést, mit jelent az, veleszületett, mit jelent az, minden, és mit jelent az, hogy ember.
A válaszadásra több úton is tehetünk kísérletet. Főleg filozófiai és szociológiai okfejtésekre támaszkodva kell megalkotnunk egy olyan törvényt, amely a kilencvenes évek Magyarországán felvilágosult és felelősségteljes szabályozást tesz lehetővé a művi terhességmegszakításokkal kapcsolatban. Az abortusz és az emberi élet kezdetének jogilag következményekkel való megítélése viták kereszttüzében van máig is, különböző meggyőződések és világnézetek csapnak össze.
Mi, a FIDESZ-frakcióban lévő képviselők is különbözőképpen válaszoljuk meg az emberi élet kezdetére vonatkozó alapkérdéseket, mivel különböző filozófiai meggyőződéssel rendelkezünk. De egyúttal úgy gondoljuk, hogy a mostani vitánknak nem eltérő világnézetek között kell igazságot tennie, hanem olyan gyakorlatban használható megoldást kell találnunk, amely egyfelől alkalmas a jogalkotói szándék hatékony közvetítésére, másfelől pedig az ebből fakadó törvényi szabályozás nem kényszeríthet senkit sem olyan magatartásra, amely ellenkezik az illető lelkiismereti meggyőződésével.
A jogalkotói szándék az előterjesztői miniszteri expozéból, a törvényjavaslat indoklásából és a parlamenti eszmecserét megelőző megnyilatkozásokból viszonylag nagy bizonyossággal valószínűsíthető. Először is eleget kell tenni az Alkotmánybíróság tavalyi döntésének, amely 1992. évi decemberi hatállyal megsemmisíti az utoljára 1988-ban módosított, terhességmegszakításra vonatkozó szabályokat.
Másodsorban a szabályozásnál tekintettel kell lenni a Magyar Köztársaság alkotmányára, a nemzetközi emberi jogi egyezményekre és a nemzetközi joggyakorlatra.
Harmadsorban a szabályozásnak meg kell felelnie a magyar társadalom elvárásainak.
Mindezeket ráadásul úgy kell teljesíteni, hogy közben tisztában kell lennünk azzal, hazánkban, a nemzetközi statisztikai adatokból kitűnően, igen magas az abortuszok száma. De e negatív jelenséget vizsgálva sem szabad egy pillanatra sem becsapnunk magunkat, és azt gondolnunk, hogy a jelenlegi szabályozásnál szigorúbb és paternalistább törvényi változat alkalmas lenne e felkavaró nagyságrendű adat csökkentésére. Vagyis a célt úgy fogalmazhatnánk meg, mi az abortusz ellen, de a felelős döntésen alapuló abortusz jogáért kívánunk fellépni.
Előrebocsátom, álláspontunk szerint mind a Kormány által beterjesztett törvényjavaslat B-változata, mind az SZDSZ által februárban előterjesztett javaslat ugyancsak B-változata megfelelő kiindulópont egy színvonalas és az emberi jogi normáknak eleget tevő törvény megalkotásához. De elöljáróban engedjék meg nekem, hogy néhány jogfilozófiai és szociológiai jellegű észrevételt osszak meg önökkel, mielőtt a saját véleményünket és a törvényjavaslattal kapcsolatos megjegyzéseinket kifejtenénk.
Először is a jogegyenlőségről és az emberi jogokról: az abortusz kérdése világszerte az egyik legvitatottabb jogi és politikai probléma. Történetileg ennek oka paradox módon az emberi jogok nemzetközi normáinak a széles körű elterjedésében keresendő. Az általános, minden egyes emberre kiterjedő jogegyenlőség gondolatának világméretű térhódítása előtt ugyanis nem vetődött fel ilyen élesen az a kérdés, hogy mikortól kezdve illetik meg egyenlő jogok az embereket.
Az emberi jogok gondolatának elterjedése előtt a jog lényegében előjogok rendszere volt, és a jogfosztottak értelemszerűen nem váltak a jog alanyaivá.
Az emberi jogok alapkérdéseiről: az abortusz világméretű vitatémává válásának elméleti oka abban áll, hogy az abortusz problémája az emberi jogi gondolkodás alapkérdéseivel függ össze. Az egyik ilyen kérdés az emberi jogok konfliktusának, a másik a jogalannyá válásnak a kérdése. Az abortusz megítélésének nehézsége valójában abban áll, hogy az említett két kérdés összetalálkozik a terhességmegszakítással kapcsolatos vitákban.
Az emberi jogok konfliktusának lényege az emberi jogok hierarchiájának tisztázása. Mivel az emberi jogokat más emberek hasonló jogai korlátozzák, az a kérdés, hogy két ember alanyi jogainak ütközése esetén melyiknek biztosítsunk elsőbbséget. Általánosságban elfogadott, hogy az emberi élet minden mással szemben elsőbbséget élvez. Kérdés azonban, hogy a magzati élet emberi élet-e.
Ez utóbbi kérdésre csak két válasz adható. Ha emberi életnek tekintjük a magzati életet, akkor semmilyen körülmények között sem szabad elpusztítani. Ezért némileg ellentmondásos az a megoldás, amely embernek tekinti ugyan a magzatot, de az anya életének veszélyeztetése, a magzat súlyos fejlődési rendellenessége vagy bűncselekményből származó terhesség esetén mégis megengedi annak elpusztítását.
Még az anya életének veszélyeztetése sem indokolja e logika szerint a művi terhességmegszakítást, hiszen a terhes nő önvédelme csak valamely másik védekezésre képes jogalany támadásával szemben lenne indokolt. Márpedig a magzat közismert módon védekezésképtelen, sőt éppen a terhes nő védelmére szorul. Másfelől viszont, ha nem tekintjük emberi életnek a magzati életet, akkor embernek sem tekinthetjük, azaz nem tekinthetjük jogalanynak sem.
A jogalanyiság keletkezésének lényege, hogy mikortól válik valaki az emberi jogok alanyává, mikortól kezdve tekinthető embernek, tehát mikortól kezdődik az emberi élet. Ezen a ponton találkozik a jogalanyiság keletkezésének kérdése a jogok konfliktusának kérdésével. Ha ugyanis embernek tekintjük a magzatot, akkor két egyenértékű jogalany jogainak konfliktusáról van szó. Ebben az esetben azonban a jogalanyok egyenlősége meglehetősen furcsa módon érvényesül. A magzat ugyanis önállóan semmilyen jog gyakorlására sem képes. Amíg az egyik alany, a terhes nő jogi státusza egyértelmű, addig a másik alany, a magzat jogi státusza már nem annyira világos, mert a magzat minden jogát a terhes nő közvetítésével gyakorolja.
Az erkölcsről és a jogról: a jogalannyá válás kérdésében a morál és a jog találkozik. Morális szempontból ugyanis senki nem vitatja, hogy a magzatot elpusztítani általában nem szabad. Vannak azonban olyanok, akik szerint egyes esetekben ez a tilalom nem érvényesülhet, mégpedig akkor és csak akkor, amikor a magzat elpusztítása a terhes nő döntésén alapul. E felfogás szerint saját magzata felett minden terhes nő maga rendelkezik.
Mások szerint, akik szerint a magzat elpusztítása minden esetben bűn, a nő nem rendelkezhet magzata felett, hanem kötelessége azt kihordani.
Az abortusz kérdésében kétfajta morális álláspont ütközik, amelyeknek a jogfelfogás területén is megvannak a maguk következményei. Az egyik szerint a jog a mindenkire érvényes erkölcsi szabályokat, a kötelességeket kell hogy rögzítse. Eszerint a jog valamely morál intézményesítése más morális felfogásokkal szemben.
A másik szerint a jognak éppenséggel nem egyfajta erkölcsi rendet kell biztosítania, hanem a különböző morális felfogások együttélését, a szabadság rendszerét kell szolgálnia. Eszerint a jog morálisan semleges szabályokat kell hogy rögzítsen, és az összeütközések állandó rendezésének intézményesítésére kell törekednie mindenfajta erkölcsi felfogással szemben.
A jogról és az abortuszról: emberek közötti konfliktusra azonban csak akkor kerülhet sor, ha a magzatot a jog segítségével tekintjük embernek. A modern jogfelfogás szerint a jogalanyiság egyenértékűsége olyan alapfeltevés, amelynek megsértését semmilyen morális felfogás nem indokolja. A jogalanyok között bármilyen különbségtétel az emberek közötti különbségtétel lehetőségét nyitná meg.
A modern jogfelfogás szempontjából tekintve tehát az abortusz csak akkor tiltható meg, ha a magzatot embernek tekintjük, ha a magzat olyan jogalany, amelyre mindazok a jogok kiterjednek, amelyek általában minden embert megilletnek.
(12.10)
Nevet kell neki adni, spontán vetélés esetén például el kell temettetni, s ennek az álláspontnak a következetes végigvitele esetén a fogamzásgátló eszközök jelentős része is elvetendő.
A modern jog formális rendszer, amely mindenki számára egyenlően mér, míg a modern erkölcsi gondolkodás már nem feltétlenül ilyen természetű, hiszen éppenséggel arra törekszik, hogy mindenkit a saját mértéke szerint mérjen. A morál lehet plurális, ám a jog csak lehetővé teheti a sokszínűséget, de maga nem lehet plurális. A jog mindenkire nézve egyforma.
Az abortuszról és a jogegyenlőségről: fizikai helyzete miatt az emberi jogok többsége nem illetheti meg a magzatot. A magzat nem tud véleménynyilvánítási vagy gyülekezési jogával élni. Szinte minden joga, így például a tulajdonhoz való joga is csak feltételes. A magzat csak az őt méhében hordozó anyával áll közvetlen kapcsolatban, így csak vele kerülhet közvetlen konfliktusba.
Ha a magzatot jogilag teljes értékű embernek tekintenénk, akkor gyakorlatilag csak az élethez való jogát gyakorolhatná közvetlenül, mégpedig ezt is csak az őt hordozó nővel szemben.
Ugyanennek a kérdésnek a másik oldala, hogy a terhesség ideje alatt a magzat jogi helyzete elválaszthatatlan a terhes nőétől. Amíg a terhesség fennáll, addig a magzat – akár előnyös ez számára, akár nem – függvénye a terhes nő jogi helyzetének. Ha a terhes nő részt vesz egy tüntetésen vagy börtönbüntetésre ítélik, az ugyanúgy érvényes a magzatra, mint magára a nőre.
A magzat nemcsak akadályozott saját jogainak gyakorlásában, hanem kiszolgáltatott is. Ezért kétséges a magzatot általános jogalannyá nyilvánítani. Ezzel ugyanis nem a terhes nő és a magzat lehetséges konfliktusának szabályozott kereteit valósítanánk meg, hanem ennek a konfliktusnak a feloldhatatlanságát, egyoldalú rögzítését érnénk el.
Ez a konfliktus ugyanis nem csupán a terhes nő és a magzat között rögződne, hanem a jogalanyok között általában is létrejönne. Az általános jogalanyisághoz képest a magzat jogalanyisága mindenképpen csökkent értékű, gyengébb jogalany lenne. Ez a jogalany sokkal jobban rászorulna az állam védelmére, mint más jogalanyok, hiszen a magzatot nem más magzatokkal, hanem lényegében az őt hordozó nővel szemben kellene folyamatosan védelmezni.
Szigorúan tiltani és büntetni kellene például, hogy a terhes nő dohányos életet vagy más módon a magzatra negatív kihatást gyakorló életmódot folytasson. Erre a védelemre azonban az állam nem lehet képes, ezért a magzat jogainak sérelme állandóbb és folyamatosabb lenne, mint általában más jogalanyok jogainak megsértése. Mindez pedig sértené a jogalanyiságok egyenértékűségének elvét s ezen keresztül a magzaton kívül minden más jogalany egyenlő igényének, jogainak tiszteletben tartását.
Kérdés azonban, hogy ha a magzatot nem tekintjük embernek, akkor szükségképpen kiszolgáltatott marad-e az őt hordozó nő önkényének?
A modern jogfelfogás válasza az, hogy nem. A magzat jogalanyiságának megtagadása nem jelenti a magzat védtelenségét. Az abortusz korlátozása nemcsak azon az alapon képzelhető el, hogy a magzati élet sérthetetlen, hanem azon az alapon is, hogy a jogalkotói szándék jogi védelem alá helyezi a magzatot. Ez a védelem azonban csak korlátozott lehet, mert nem korlátozhatja abszolút módon a terhes nő önrendelkezési jogát.
Ez a védelem egyfelől szavatolhatja a társadalom önreprodukciós érdekeit, másfelől a terhes nőket is megóvhatja attól, hogy alanyi jogaik csorbát szenvedjenek. Ez a megoldás elismeri, hogy a magzatnak elemi érdeke fűződik a megszületéshez, ám fenntartja a nők azon igényét is, hogy jogaikat teljes egészében csak mások, tehát emberi jogaik gyakorlására képes más emberek jogai korlátozhatják.
Pár szót a szociológiai megközelítésről. Ha szociológiai szempontból nézzük az abortuszt, akkor le kell szögeznünk, hogy a terhességmegszakítást lehet illegálisnak nyilvánítani, de ezzel a lépéssel az így törvénytelenné váló beavatkozások számát nem tudták még sehol a világon számottevően csökkenteni.
Sokan használják, manapság kissé demagóg módon a négymillió meg nem született magyar állampolgár megfogalmazását.
Szembe kell néznünk a ténnyel, hogy e kétségkívül szomorú adathoz az abortusztörvénynek vajmi kevés köze van. Nagyban függenek viszont e számok az adott ország kulturális helyzetétől, a társadalmi tradícióktól. Közismert, hogy a világ legengedékenyebb, legliberálisabb szabályozásával büszkélkedhető skandináv országokban vagy a hasonlóan nyitott törvényekkel rendelkező Hollandiában nagyságrendekkel alacsonyabb a terhességmegszakítások száma, mint például nálunk.
Egy 1984-es adat szerint az ezer ismert terhességre jutó abortuszok száma Magyarországon 409 volt, miközben Finnországban 168, Hollandiában pedig 97. Mindezek közben Ceausescu Romániájában, ahol a totális diktatúrák hagyományainak megfelelően szigorú abortuszszabályozást tartottak érvényben, a becslések szerint a magyarországinál is nagyobb arányban hajtottak végre embertelen egészségügyi körülmények között – terhességmegszakításokat.
Tehát a bevezetőben vázolt, társadalmilag kívánatos célt döntő részben a szexuális kultúra emelésével, okos és segítő felvilágosítással lehet hosszabb távon elérni, nem pedig szigorú, anakronisztikus törvényi szabályozással.
Most pedig a FIDESZ álláspontjáról: számunkra az abortusznak csak olyan szabályozása fogadható el, amely megkívánja ugyan az abortusz indoklását, de nem kényszeríti hamis indoklásra a terhes nőt.
Az abortusz problémája nem szemlélhető önmagában, a terhes nő társadalmi helyzetétől elszakítva. Egyfelől igaz az, hogy az abortusz egy lehetséges emberi életről való lemondás, ezért elfogadjuk, hogy az állam indokláshoz köti a művi terhességmegszakítás elvégzését. Másfelől azonban az is igaz, hogy a terhesség kihordása egy potenciális emberi életért való felelősségvállalás, ezért úgy véljük, hogy a terhesség megtartásáról vagy megszakításáról való döntés a terhes nő személyes ügye.
A terhes nő önrendelkezési jogának elismeréséből szerintünk az következik, hogy nemcsak az abortuszról való döntés, hanem a döntés indoklása is a terhes nő személyes felelősségének körébe tartozik. Magánéletének körébe tartozó döntésének sérthetetlensége mellett azonban a terhes nőnek az a kötelezettsége a társadalommal szemben, hogy a döntést ne formális indokokra hivatkozva, hanem éppen ellenkezőleg, kellő megfontolás alapján hozza meg. Ezért az állam feladata abban áll, hogy a lehető legtöbb segítséget nyújtsa a terhes nőknek a felelős döntés meghozatalához, azaz megfelelő mennyiségű információval lássa el a nőket döntésük minden irányú következményeire nézve.
Ha a terhes nő az abortusz mellett dönt, akkor az állam biztosítsa számára a legmodernebb és a legkisebb veszéllyel járó orvosi eljárásokat, ha pedig az abortusz elkerülhető, akkor az állam tegyen meg mindent annak érdekében, hogy a nő ne az abortusz mellett döntsön.
E feladat sikeres elvégzése érdekében az állam csupán annyi kényszert alkalmazhat, amely nélkülözhetetlen ahhoz, hogy a terhes nő ne hozzon nyilvánvalóan elhamarkodott döntést, hanem vegyen fontolóra minden lényeges körülményt, vállalja el azt az erkölcsi felelősséget, amelyet helyzetéből következően az önmagáért viselt felelősségen túlmenően a társadalommal szemben is vállalnia kell.
Nézetünk szerint az abortusz jogi szabályozásának lényegi eleme nem is a művi terhességmegszakításról kell szóljon, hanem a terhes nő abortuszról való döntésének körülményeiről. Az abortusz magyar szabályozásának tehát azt az eljárását kell kialakítani, amelynek során az állami szervek a leghatékonyabban tudják szolgálni a terhes nő döntésének előkészítését, az állami kényszereszközök alkalmazása nélküli abortuszmegelőzést.
Ez az eljárási megoldás egy olyan kompromisszumra nyújt lehetőséget, amely a terhes nő önrendelkezési jogának sérelme nélkül védelmezi a magzat életét. Ez a megoldása az abortusznak nem anyagi jogi, hanem eljárásjogi korlátozását jelenti. Az ilyen szabályozás megköveteli ugyan az abortusz indoklását, de azt a terhes nőt, aki egészségi okokon kívül is igényli az abortusz elvégzését, eleve szükséghelyzetben lévőnek tekinti, azaz a terhes nőre bízza annak eldöntését, hogy saját helyzete és körülményei indokolják-e az abortuszt vagy sem.
A szükséghelyzet ez esetben olyan általános indok, úgynevezett eljárásjogi feltétel, amellyel nem jár együtt bizonyítási teher, mert ennek a feltételnek a megléte a terhes nő megítélésén alapul. Erről a döntésről a terhes nőnek mindössze nyilatkoznia kell és formális értelemben ez a nyilatkozat számít a beavatkozás elvégzésének feltételéül.
A FIDESZ már korábban nyilvánosságra hozta ezen elképzelését és úgy tűnik, manapság ez ritka kivételnek számít, hogy javaslatunk egyes kormánykörökben megértésre talált. Sőt, párhuzamosan gondolkodtunk hasonló megoldáson, így a terhességmegszakítás eljárásjogi korlátozása olyan megoldássá válhat, amelyről a részletes vitában közösen vitatkozhatunk. Ez lehetőséget adhat arra, hogy számos országtól eltérően, Magyarországon az abortusz kérdése ne váljon csatatérré, hanem a társadalom széles rétegei számára igyekezzünk kielégítő szabályozást találni.
A bíróságokról szóló törvény elfogadásának látszólagos kompromisszuma, majd a kinevezések ügyében a Kormány részéről a kompromisszum felmondása viszont arra tanít bennünket, hogy a vitát mindaddig folytatni kell, ameddig valódi egyetértésre nem jutunk. A valódi egyetértés záloga pedig a garanciális kérdések megnyugtató rendezése.
S pár szót az Alkotmánybíróság határozatáról: jogi álláspontunk kialakításakor az Alkotmánybíróság 64/1991. számú határozatából indultunk ki. E határozat szerint az Alkotmánybíróság rámutat azokra az alkotmányos keretekre, amelyek a törvényhozónak a magzat jogalanyiságára vonatkozó döntésétől függően az abortusz alkotmányos lehetőségeit behatárolják. E keretek között a törvényhozásnak két döntési lehetősége adódik: a magzatot vagy embernek, jogi értelemben jogalanynak tekinti vagy pedig nem.
Ha a törvényhozó a magzatot jogilag embernek tekinti, akkor az abortusz csak azon esetekben engedhető meg, amikor a jog eltűri az emberi életek közötti választást. Ilyen eset az önvédelem vagy a végszükség szigorúan vett büntetőjogi analógiája, ha a terhesség vagy a szülés az anya életét és egészségét veszélyezteti.
Ha a törvényhozó a magzatot nem tekinti jogilag embernek, akkor sem a teljes körű abortusztilalom, sem a korlátlanul kérhető abortusz nem megengedhető. A magzat jogalanyiságának tagadása azonban nem jelenti azt, hogy a magzat jogilag teljesen védtelen, mivel az állam általános életvédelmi kötelezettsége a potenciális életre is kiterjed.
Az európai országok szabályozásával összhangban a magzatot nem tekintjük jogalanynak, így a magyar szabályozás kiindulópontjának a második lehetőséget tekintjük.
Ebben az esetben a két szélsőséges megoldást, a teljes tiltást és a korlátlan abortuszt elvetve, több alkotmányos szabályozási lehetőség is kínálkozik.
A magyar Alkotmánybíróság álláspontja megfelel az európai emberi jogi gyakorlatnak. Az Emberi Jogok Európai Bizottságának állásfoglalása szerint annak elismerése, hogy a magzat élethez való joga abszolút jellegű, sértené az Emberi Jogok Európai Egyezménye tárgyát csakúgy, mint annak célját.
(12.20)
Az abortusz kérdését ugyanis az egyezmény 8. cikkelye, azaz a magánélethez való jog tükrében kell vizsgálni. Ismeretes az európai emberi jogi bizottság olyan döntése, amely az abortusz jogi szabályozását a magánéletbe való beavatkozásnak minősíti.
Ugyanakkor a bizottság azt is kimondta, hogy a terhesség megszakítása nem lehet kizárólag a nő magánügye. Ebből az következik, hogy az állam nem sérti a terhes nő magánélethez való jogát akkor, amikor bizonyos korlátokat állít az abortusz elé.
A bizottság továbbá utalt arra is, hogy elfogadhatatlannak tartaná, ha az abortusz tilalma kiterjedne azokra az esetekre is, amikor az anya élete veszélybe kerül, a gyermek súlyos károsodással születne, avagy a terhesség bűncselekmény eredménye. A bizottság tehát éppúgy elutasította mindkét végletes álláspontot, mint a magyar Alkotmánybíróság.
Az Egyesült Nemzetek Szervezetének egyes dokumentumai pozitív állásfoglalást is tartalmaznak az abortusszal kapcsolatban, de az európai emberi jogi gyakorlathoz hasonlóan széles mozgásteret engednek az egyes államok törvényi szabályozása számára.
Az ENSZ által 1984-ben Mexikóvárosban rendezett nemzetközi népesedési konferencián a résztvevők által elfogadott ajánlások egyfelől határozottan leszögezik, hogy a kormányoknak biztosítaniok kell minden házaspárnak és személynek azt az alapvető jogát, hogy szabadon és felelősséggel döntsön gyermekei számáról és születésük idejéről, másfelől azt is kimondja, hogy a kormányok tegyenek megfelelő lépéseket, hogy segítsék az abortusz elkerülését, amelyet semmi esetre se mozdítsanak elő családtervezési módszerként, és lehetőség szerint biztosítsanak humánus kezelést és tanácsadást azoknak a nőknek, akik abortuszhoz folyamodnak.
A nemzetközi dokumentumokkal összhangban a magyar szabályozás kiindulópontjának a terhes nő döntési szabadságát tekintjük, de tekintetbe vesszük az állam általános életvédelmi kötelezettségét, amely korlátozza a terhes nő kérelmére történő abortuszt.
A kormány A-verziójáról: e szigorú szabályozás szerint az abortusz csak három esetben engedhető meg, mégpedig akkor, ha a terhesség az anya életét veszélyezteti, ha a magzatnál az élettel összeegyeztethetetlen rendellenesség áll fenn, vagy a terhesség bűncselekmény következménye.
Ez a szabályozás nem mondja ki ugyan nyíltan, de fő szabályként tiltja az abortuszt. Ezt olyan módon teszi, hogy a veszélyeztetettség fogalmát rendkívül szűkre szabja. Ezt a megoldást nemcsak azért nem tudjuk elfogadni, mert alapvetően nem értünk egyet az abortusz generális tiltásával, hanem azért is, mert kiforgatja a veszélyeztetettség fogalmának jelentését, hiszen a nőre és magzatára számtalan egyéb veszély leselkedik az életveszélyen és bűncselekményen kívül.
Az A-változat szigorúsága leginkább azon a ponton nyilvánul meg, miszerint a terhesség megszakítását a gyermek fizikai veszélyeztetettsége helyett csak azzal a ténnyel kapcsolatban engedi meg, ha az esetleg megszületendő gyermek születése után bizonyíthatóan életképtelen lenne.
Mindez azonban csak példálózó kritikája a kormányjavaslat A-verziójának, mert a lényeg az, hogy ez a megoldás alkotmányellenes. Anélkül korlátozza ugyanis az abortusz elvégzését, hogy egyértelműen kimondaná a magzat jogalanyiságát.
Ha a magzat életvédelméről alkotunk törvényt, nem pedig az emberi élet védelméről, amelybe a magzatit is beleértenénk, akkor az abortusz ilyen szigorú korlátozása világos módon sérti a terhes nők önrendelkezési jogát. Ennyiben tehát úgy véljük, hogy a Kormány A-verziója lényegében tárgyalásra alkalmatlan.
A kormánykoncepciónak koherenciája csak a B-verzió alapján tartható fenn!
A B-verzióról: tekintettel arra, hogy a törvényjavaslat eljárásjogi úton kívánja korlátozni a terhességmegszakítást, ezért nélkülözhetetlennek tartjuk a törvényjavaslat végrehajtásiutasítás-tervezetének megismerését is.
A javaslat címe jól tükrözi, hogy kompromiszszumos megoldásról van szó. A javaslat nem az emberi élet védelméről, magzatvédő álláspontról, de nem is a terhességmegszakítás szabadságáról – a választás szabadságát vélelmező álláspont –, hanem a magzati élet speciális védelméről szól. Ez azt jelenti, hogy a magzatot nem tekintjük embernek, de fokozott védelem alá helyezzük.
A javaslat önálló elképzelést tartalmaz ezen a ponton. E megoldás lényege, hogy a terhesség különböző fázisaiban eltérő feltételekhez köti a terhességmegszakítás elvégzését, időbeli bontásban különböző feltételeket fogalmaz meg. Ez a megoldás részleteiben eltér a FIDESZ elgondolásaitól, de mivel azzal nagyjából megegyező elvi keretbe illeszkedik bele, ezért ez a megoldás számunkra elfogadható.
A beterjesztett változat azonban önmagában nem teljesen konzisztens, néhány ponton fogalmi zavarok jellemzik. Ilyen például az a megoldás, mely szerint a terhesség a nő egészségének súlyos veszélyeztetése miatt csak a terhesség 12. hetéig szakítható meg, a későbbiekben a javaslat már a nő életének veszélyeztetettségét kívánja meg, amely véleményünk szerint túl szigorú szabályozás.
Az említett példánál súlyosabb koncepcionális zavar tükröződik a veszélyeztetettség és a válsághelyzet fogalmainak tisztázatlanságában. Álláspontunk szerint minden nő, aki rákényszerül, hogy nem kívánt terhességét megszakíttassa, válsághelyzetben van. Erre a helyzetre ugyanis lehetséges két különböző, egy általános és egy különös fogalmat használni, ám ezen fogalmak tisztázott kapcsolata nem kerülhető meg.
Nézetünk szerint a terhességmegszakítás általános feltétele a veszélyeztetettség fennállása. E feltétel fennállása esetén a terhesség minden esetben megszakítható, kivéve a törvényi korlátozások esetét. A válsághelyzet egy nem egészségügyi jellegű indok, amely a terhes nő emberi méltóságának jövőbeni veszélyeztetettségét jelenti. Ennek a veszélynek az elkerülésére teszi lehetővé a törvény a terhesség megszakítását.
A mi elgondolásunk szerint minden nő, aki abortuszt kíván elvégeztetni, helyzetét tekintve veszélyeztetett. Javaslatunk szerint tehát az abortusznak anyagi-jogi feltétele nincs, míg a kormányjavaslat szerint a terhesség csak veszélyeztetettség esetén szakítható meg.
A két megfogalmazás között ugyanis tagadhatatlanul vannak különbségek, de van egy olyan pont, ahol mind a feltétlen, mind a feltételes megfogalmazás azonos gyakorlati eredményre jut. Ez a pont az, ha a feltétel oly mértékig általános, hogy az már nem jelenti az abortusznak a terhes nő számára sérelmes korlátozását. A javaslatból az utóbbi álláspont tükröződik.
Az általános feltételt megfogalmazó megoldás számunkra elfogadható, de ugyanakkor garanciális elemek szerepe jelentősebb kell hogy legyen, mint a feltétel nélküli megfogalmazás esetén. Ezért zavaró a válsághelyzetnek "súlyos válsághelyzet"-ként való megfogalmazása, amely megszorításra ad lehetőséget, továbbá nem elfogadható a válsághelyzetnek a ja8vaslatban szereplő meghatározása.
A javaslat meghatározása így szól: súlyos válsághelyzet az, amely testi vagy lelki megrendülést, illetve társadalmi ellehetetlenülést okoz, és ezáltal veszélyezteti a magzat egészséges fejlődését.
A javaslat indoklása ezzel kapcsolatosan a következőket mondja: a válsághelyzet mindig csak az adott egyén vonatkozásában értékelhető, így azt kizárólag az állapotos nő megítélésére bízza.
Nézetünk szerint az indoklásban megfogalmazottak garanciális jellegűek, ezért azoknak a normaszövegben kell helyet kapniuk.
Ellenben a javaslatban jelenleg szereplő meghatározás nem normatív jellegű, így az nyugodt lélekkel helyezhető át az indoklásba.
Válsághelyzet az olyan helyzet, amelyben a terhes nő – függetlenül a helyzet külső szemlélő által történő megítélésétől – veszélyeztetve érzi magát; függetlenül attól, hogy a terhes nő helyzetének lehetséges-e vagy sem objektív megítélése, a külső megítélés jogilag nem releváns.
Az eljárás alapja a javaslat szerint a kérelem, amely azonban éppen garanciális okokból nem lehet kérelem, hanem egy szándéknyilatkozat, vagy egyszerűen csak nyilatkozat. Véleményünk szerint elfogadható ez az eljárási menetrend, azonban néhány ponton a szabályozás pontosítására, részletesebb kidolgozására van szükség. Újra szeretnénk hangsúlyozni, hogy milyen nagy fontosságot tulajdonítunk a végrehajtási utasítás megismerésének, mivel az eljárással kapcsolatban ez garanciákat, alapvető feltételeket tartalmazhat.
A törvénytervezet B-változata szerinti eljárást elfogadhatónak tartjuk néhány módosítási javaslat figyelembevétele esetén. A terhesség megszakítására szolgáló indokokat bizonyos esetekben következetlennek, pontatlannak tartjuk. Például az állapotos nő egészségének súlyos veszélyeztetése olyan fogalom, amely kétszeresen is teret ad igen tág keretek közt mozgó értelmezésnek. Véleményünk szerint hasznosabb, ha egy törvény pontosabb, a szubjektív megítélésnek kevesebb teret adó fogalmakat használ.
Néhány – a terhességmegszakítás lehetőségét megalapozó – követelményt túl súlyosnak tartjuk. Ilyen például az a követelmény, amely a terhesség megszakíthatóságát a 20. hétig ahhoz a feltételhez köti, amely szerint a gyermek genetikai-teratológiai ártalmának valószínűsége az 50 %-ot eléri.
A szorosan vett eljárási kérdések igen részletesen vannak kidolgozva a törvénytervezetben. Itt is felfedezhető azonban néhány pontosításra szoruló kérdés. Hiányoljuk például a hatóságoknak megszabandó határidőket, amelyeken belül a hatóságok, egészségügyi intézmények és dolgozók kötelesek lennének elvégezni a különböző eljárási cselekményeket.
Ez azért bír különös fontossággal, mivel a kijelölt időhatárok a terhességmegszakítás elvégezhetőségének objektív feltételeit jelentik, így lényegbevágó hiányosság, hogy szabályozatlan, mert mi történik akkor, ha a határidő elmulasztása a hatóságnak felróható.
Fontosnak tartjuk továbbá a terhes nőt tájékoztatással ellátó, a kérőlapot kiállító munkatárs függetlenségének rögzítését, valamint azt, hogy a munkatárs személye legyen szabadon választható. Ez lényeges lehet a terhes nő számára, hiszen maga a terhességmegszakítás kérelmezése súlyos lelkiismereti kérdésekben való döntést jelent.
(12.30)
Összefoglalva: a FIDESZ elfogadhatónak tartja a törvénytervezetnek a B-variációhoz kötődő eljárásjogi részét kiegészítésekkel. A vitában képviselőtársaim részletesen fognak szólni javaslatainkról, annyit azonban összegzően érdemes megállapítani, hogy a kormányjavaslat B-változata megteremti az alapot az általános vita után elfogadható törvénytervezet kidolgozására. A terhességmegszakítások magas számának negatív jelensége azonban csak összetett család- és egészségvédelmi, szexuális felvilágosító munka eredményeként változhat meg a jövőben. Addig is lázálmok helyett járjunk a realitások talaján, s olyan törvényt fogadjunk el, amelyet a magyar lakosság, a hazánkban élő nők és férfiak egyaránt várnak tőlünk.
Köszönöm a figyelmet. (Taps.)
