KUPA MIHÁLY, DR. pénzügyminiszter:
KUPA MIHÁLY, DR. pénzügyminiszter:
KUPA MIHÁLY, DR. pénzügyminiszter: Köszönöm, Elnök Úr. Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Hölgyeim és Uraim! Az 1993. évi költségvetési irányelvek parlamenti tárgyalását – javaslatunkra – az Országgyűlés előrehozta. Ezt nagyon köszönöm önöknek azért, mert így lehetőségünk lesz arra, hogy az elmúlt évi rémálmokat ébren elkerülhessük.
Külön köszönöm a költségvetési, adó- és pénzügyi bizottságnak, hogy a költségvetés országgyűlési elfogadási procedúrájára benyújtott javaslataink megvitatását napirendre tűzte. Ezzel kezdetét veszi a költségvetési vitasorozat, hiszen az 1991. évről szóló zárszámadás, az 1992. évi költségvetés módosítása is már az asztalukon van, s a Kormány 1992. szeptember 30-ig benyújtja a teljes költségvetési törvényt, a társadalombiztosításról szóló törvényt és a vagyonpolitikai irányelveket. Így tehát reményeink szerint idén bőven, hosszú idejük lesz arra, hogy ebben a nem könnyű helyzetben és nem könnyű kérdésben alapos vitát folytassanak, ésszerű döntéseket tanácsoljanak és hozzanak.
A Kormány három hónapja dolgozik ezeken a törvényjavaslatokon, s az előterjesztettnél is szigorúbb költségvetés mellett döntött, és ezt javasolja a Parlamentnek. Ez megjelenik a számok változásában is, amit a szétosztott, illetve szétosztásra kerülő pontosítás tartalmaz. A leglényegesebb változás az, hogy 1993-ra 180, maximum 185 milliárd forintos hiányt tartunk finanszírozhatónak.
Tisztelt Országgyűlés! Először néhány gondolat az ország helyzetéről és az 1993. évi gazdasági programról. Magyarország – ezt nyugodtan mondhatjuk – derekasan küzd és tisztesen helytáll a szociális piacgazdaságra történő átmenetben, a piacgazdaság intézményi infrastruktúrájának megteremtésében, a gazdasági rendszer politikai és gazdasági kereteinek kiépítésében, s azt hiszem, hogy már jóval túl vagyunk a félúton.
Jelentős előrehaladást értünk el a nemzetgazdaság stabilizációjában, külföldi adósságunk ma már nem jelent nyomasztó terhet, az infláció és a kamatok szinte napról napra mérséklődnek, sikeres piacváltást hajtunk végre.
Erőteljes a mikrogazdaság, a mikrovilág alkalmazkodása is, szaporodnak a vállalkozások, jelentős a külföldi tőkebeáramlás, a lakosság pedig mindinkább piacgazdasági gondolkodást követ.
Ugyanakkor objektív és szubjektív okok, késlekedések miatt számos és súlyos gonddal küszködünk. Lemaradásban vagyunk a kormányprogramhoz képest, amelyet fő irányaiban, szellemében változatlanul az egyetlen megvalósítható és sikert hozó, az ország felemelkedését biztosító programnak tekintünk. Mégis szembe kell néznünk azzal, hogy az átalakulással elkerülhetetlenül együtt járó recesszió mélyebb és tartósabb, a belső pénzügyi egyensúlytalanságok, a költségvetés növekvő hiánya, a társadalombiztosítás bizonytalan helyzete, az állami vállalatok és a mezőgazdaság lassú átalakulása, a csődhelyzetek, a szociális bizonytalanság és a jövedelmi különbségek radikális megváltozása, az államháztartási reform késlekedése, a privatizáció körüli bizonytalanság nehezebb helyzetet eredményezett a feltételezettnél és az optimista előrejelzéseinknél.
(16.20)
Ez világosan látható 1992-ben, és pontosan ezt kell elkerülni 1993-ban és a későbbi években is. Határozottabb és keményebb kormányzati politikára van szükség, az okok és a hibák kíméletlen feltárásával.
Tisztelt Ház! A jövőre vonatkozó elképzelések kialakításánál fontos kérdés egyértelműen tisztázni, miben rejlenek az eredeti programtól és prognózistól való eltérések okai. Negatívan hatott a magyar gazdaságra, hogy külső feltételeink előre nem látható gyorsasággal alakultak át, a volt KGST-piac teljesen öszszeomlott, szétesett Jugoszlávia és a korábbi fő piacunknak számító Szovjetunió. Ma a gazdasági és politikai helyzet súlyosabb Kelet-Európában, mint azt bárki feltételezni merte. A Nyugat erre – szokásához híven – természetesen késedelmesen reagál.
Ez a nehezebb helyzet, a piacváltási kényszer több vonatkozásban az eredeti elképzelésektől eltérően kényszerű, sokkterápiás elemek bekövetkezését idézte elő a gazdálkodásban. Be kell azt is látnunk, hogy az általunk feltételezettnél lényegesen bonyolultabb, több szélsőséget magában hordozó folyamat játszódott és játszódik le a magyar gazdaságban. A piacgazdaságra való áttérés, az ezzel járó strukturális átalakulás a szükséges erőtartalékok majdnem teljes hiányában és egy nagy adóssággal a hátunkon egy amúgy is válságos alaphelyzetből kiindulva igen mély visszaeséssel járt együtt.
A piacgazdasági rendszer feltételeinek kialakításában – bár azt hiszem, általában ez jól halad – több helyen saját magunknak okozunk késedelmet a folyamatokban. Például az államháztartási kerettörvény már megszületett, de a kapcsolódó szakmai törvények elfogadása, a nagy elosztási rendszerek működésének és finanszírozásának átfogó reformja vagy egy korszerű biztosítási rendszer kialakítása késik. Késik a szociális törvény, a lakástörvény és mondhatnám tovább.
Mindezen tényeket, illetve azok következményeit figyelembe vettük az előttünk álló időszakra vonatkozó gazdaságpolitikai elképzelések részletesebb kialakításakor. Továbbra is kölcsönös összefüggéseiben kívánjuk kezelni az egy időben jelentkező négy nagy problémagócot, az inflációt, a munkanélküliséget, a külső egyensúly megtartását és a gazdasági növekedés kérdését.
Ezen belül azonban a tények és a meglevő eredmények alapján kétségtelen, hogy mostanra a növekedés, illetve a növekedés indulásának elhúzódása vált a központi kérdéssé. A probléma megközelítése, a megoldásra javasolt módszerek, eszközök alapvetően befolyásolják a javasolt gazdaságpolitika egészét.
Abban megegyeznek a vélemények, hogy ha a növekedés nem indulna be, akkor nem tudnánk fedezni az átalakulás költségeit, vagy megint el kéne adósodnunk, a magyar gazdaság modernizálása a távoli jövőbe tolódna, a szociális feszültségek viszont a végsőkig kiéleződhetnének. Ezt mindenki el akarja kerülni.
A növekedés megindulását elősegítő feltételrendszer kialakításában azonban többféle álláspont létezik. Kétségtelen, hogy gyors kezdeti eredményekre vezetne a növekedés mesterséges eszközökkel való élénkítése, azonban saját eddigi tapasztalataink is arra intenek, hogy a költségvetési hiány növelése és a laza monetáris politika révén való élénkítés rövid időn belül a külső egyensúly felbomlásához, az infláció visszapörgéséhez, sőt, további strukturális torzulásokhoz is vezetne, nem beszélve arról, hogy centralizálná a gazdaság irányítását és működését.
Hatásosak lehetnének ezek az eszközök átmenetileg akkor, ha a teljesítmény, a jövedelem csökkenését a túlzott restrikció okozta volna. Elemzéseink azonban azt mutatják, hogy a belföldi kereslet vártnál nagyobb csökkenését 1991-ben, de még inkább 1992-ben már nem a fiskális és monetáris politika restriktivitása okozta.
A Kormány megítélése szerint ma már a magyar gazdaságban nem az államilag előidézett pénzszűke, illetve keresletszűkítés a fő gond. A nemzetgazdasági megtakarítás magas szintet ért el. Magas a külföldi tőkebeáramlás, de ezt egyrészt felszívja az államháztartás növekvő hiánya, másrészt – és ezért is, mert – a rövid távú pénzbefektetések ma magasabb hozamúak, mint a beruházások. Tetézi a gondot, hogy a pénzügyi szektor fejletlensége miatt nehéz a megtakarításokat átirányítani a beruházási szektorba.
Tisztelt Országgyűlés! Az 1993-ra kialakított, az eddigi vonalvezetésből szervesen következő, de a helyzet változásának megfelelően új súlypontokkal is rendelkező gazdaságpolitika alaptézisei a következők.
A stabilizáció továbbra is fontos cél, mert ennek elmaradása súlyosan veszélyeztetné a gazdasági kibontakozást. Ezért nem csökken a jelentősége az infláció leszorításának, hiszen az eddigi sikeres kézbentartás mellett is még mindig túl magas az áremelkedés. A stabilizáció lényeges elemeként a külső egyensúly fenntartása sem szorulhat háttérbe, de az eddigiekhez képest lényeges eltérés az, hogy nincs szükség többlet elérésére a fizetési mérlegben.
Nem mindegy azonban, hogy a fizetési mérleg többlete minek következtében csökken. Célunk egyértelműen a felhalmozás, a beruházások szintjének emelése. Ezen belül a tőkebeáramlások szorgalmazása nem elsősorban központi beavatkozás útján, hanem a valós jövedelmezőségi viszonyok mérlegelésén alapuló szuverén vállalkozói döntések következtében, valamint a nagy infrastrukturális fejlesztések finanszírozásával.
1993-tól a kivitel növelése mellé egyenrangú célként állítjuk a belföldi kereslet bővülését, hiszen a jelenlegi feltételek között a stabilizáció, az egyensúly fenntartása már csak azt igényli, hogy a belföldi felhasználás bővülése ne legyen gyorsabb az export növekedésénél, és nem kell attól számottevően elmaradnia.
Rövid távon – az objektív meghatározottságok miatt – elképzelhetőnek tartjuk a növekedési folyamat megindulását egy viszonylag magas költségvetési deficit megléte mellett is. E deficit nagyságának megítélésénél ugyanis figyelembe kell venni, hogy a piacgazdaságra való áttérés során az eddig rejtve maradt veszteségek pénzügyileg láthatóvá válnak, és nagy részben éppen a költségvetésben, annak bevételi oldalát csökkentve jelentkeznek. Csak példaszerűen. A magyar bankrendszer örökölt rossz hiteleinek következményei, a rubelelszámolásról dollárelszámolásra való áttérés elszámolási veszteségei, a külföldi hitelek forintleértékelésével kapcsolatos árfolyamveszteségek, a ma már ki nem mutatható, régen kimutatott fiktív, nem realizálható vállalati nyereségek, az irreális amortizációs elszámolás megváltoztatása mind-mind csökkentette az adóalapot és az adóbevételeket.
Számításaink szerint 1990 óta legalább 150 milliárd forint bevételről mondtunk le részlegesen vagy tartósan a piacgazdaság kiépítése érdekében.
A gazdaság jelenlegi állapotát előidéző tényezőket megvizsgálva és a fenti célkitűzéseket figyelembe véve a Kormány a szükséges növekedést alapvetően direkt élénkítő lépések megtétele nélkül kívánja elérni.
(16.30)
Ez akkor valósulhat meg, ha a piacgazdasági intézmény- és jogrendszer kiteljesedik, a stabilizációt segítő feltételrendszer erősödik; a privatizációs folyamat gyorsul; sikerül a gazdaság akut válsággócait lokalizálni, azok kezelésében eredményes megoldásokra jutni; sikerül olyan konstrukciókat kialakítani, amelyek lehetővé teszik, hogy a külföldi és a belföldi tőke növekvő mértékben vegyenek részt az infrastrukturális beruházások finanszírozásában, ideértve a humán infrastruktúrát is; végül: nem törik meg az infláció, és ezzel párhuzamosan a kamatok csökkenésének folyamata.
Tisztelt Országgyűlés! A kormányzat ebben a helyzetben azt tekinti feladatának, hogy a fenti feltételek teljesülését az eddigieknél is hatékonyabb eszközökkel elősegítse. Ezek az eszközök elsősorban a vállalkozások környezetének javítását, illetve a tényleges államháztartási reform megvalósítását kívánják elősegíteni, de igen fontos, mondhatnám alapkérdés az infrastruktúra gyorsabb fejlesztése. Ennek érdekében többek között továbbra is összehangolt gazdaságdiplomáciai tevékenységre lesz szükség az egyes régiókkal, integrációs szervezetekkel kapcsolatban, hogy elősegítsük az egészséges gazdasági növekedés alapját jelentő exportnövekedést és a tőkebeáramlást. A forint konvertibilitásának megalapozására beindítottuk és fejlesztjük a bankközi devizapiac intézményét. Új, kódex jellegű devizatörvényt készítünk elő. A vállalkozások devizaszerzési kötöttségei – a tőkekivitel bizonyos eseteit kivéve – teljesen megszűnnek. A privatizációs törvénycsomag és intézményrendszer teljessé tételével, a privatizációs hitelfeltételek változtatásával, a privatizációs keresletre ható eszközökkel és új privatizációs eljárások és technikák bevezetésével – például a privatizációs lízing vagy a hiteljegy – kívánja élénkíteni a Kormány a privatizációs folyamatot.
A vállalkozási feltételek javítása érdekében a Kormány mindent megtesz, hogy az infláció csökkenése által már indokolt érdemleges mértékű kamatcsökkentés megvalósuljon a pénzpiacon. A kormányzati munkában a nemzetközi gyakorlatnak megfelelő eszközök és szabályok alkalmazásával nagyobb hangsúlyt kap a hazai piac és termelés védelme.
Összefoglalva, 1993-ra úgy gondoljuk, hogy csökkenő mértékű, 16-18%-os infláció, 5-7%-os exportnövekedés, egyensúlyban lévő fizetési mérleg, külkereskedelmi aktívum és változatlan tőkebeáramlás mellett az összes hazai teljesítmény 0-tól 3%-os sávban növekedhet úgy, hogy a lakosság összes fogyasztása lényegében változatlan szinten marad, a beruházások pedig érzékelhetően növekedni kezdenek.
A Kormány azt reméli, hogy az irányelvekben bemutatott és az említett elképzelések határozott gyors kidolgozásával és megvalósításával tehet legtöbbet annak a célnak az elérése érdekében, hogy a két éve megkezdett átalakítási folyamat minden nehézség ellenére ne akadjon el, hanem az egészséges növekedés beindulásával kiteljesedhessen.
Tisztelt Országgyűlés! Az egészséges növekedés megköveteli, hogy az államháztartás területén igen kemény politikát érvényesítsünk, a kiadásokat igazítsuk az elérhető bevételekhez, az átalakítás igazán nagy feladatát, az állam szerepének újraértékelését, piacgazdasághoz idomulását felgyorsítsuk. A költségvetés bevételeinek jelentős részét megalapozó adórendszerünk alapelveit tekintve változatlan marad. A fogyasztási adó és a személyi jövedelemadó vonatkozásában lényeges konstrukciós változtatásokat nem tervezünk. A tételes fogyasztási adók hozzáigazítása a fogyasztói árszínvonal növekedéséhez szükségesnek látszik, ugyanilyen, lényegesen alacsonyabb infláció mellett. A személyi jövedelemadók esetében vizsgáljuk a kisvállalkozások helyzetét, a hosszú távú megtakarítások és a befektetések kedvezményesebb kezelését.
Lényegesen nagyobb a változás az általános forgalmi adó esetében, ahol az elmúlt négy év tapasztalatai alapján, figyelemmel az EK-val megkötött társulási szerződésből adódó kötelezettségekre is, az áFA-rendszer mértékeinek megváltoztatását, kétkulcsos áFA-rendszer bevezetését javasolom. A jelenlegi áFA mértékrendszerének fő fogyatékosságai, amelyek az évek múltával kiéleződtek, a következők:
A vásárolt fogyasztásnak igen nagy és az elmúlt években jelentősen megnövekedett hányadát – értékben mintegy 44%-át – teszik ki azok a fogyasztási cikkek és szolgáltatások, amelyek áFA-kulcsa 0%. Szűk tehát az adóalap, amelyen a forgalmi adó realizálható. A vásárolt fogyasztásra eső áFA átlagos mértéke 1989 és 1992 között számottevően, 11%-ról 8 és fél %-ra csökkent. Ez az érték már nem biztosítja a megfelelő szintű áFA-bevétel realizálását. Túl széles a speciális áFA-visszatérítések rendszere, amely amellett, hogy bürokratikus, és visszaélésekre is módot ad, nem képes a szociális szempontok figyelembevételére. Ez különösen a lakásépítésnél problematikus.
Az áFA-rendszer javasolt és szükséges átalakításának fő jellemzője, hogy a 0 kulcs helyett egy pozitív, úgynevezett kedvezményes adókulcs alkalmazására, továbbá a speciális áFA-visszatérítések körének szűkítésére kerülne sor. Erre kérünk felhatalmazást. A Kormány – szemben az előterjesztéssel – 8 és 25%-os kulcsok alkalmazását tartja célszerűnek és elviselhetőnek. A változás áremelő hatása 3 és 6% közé tehető, a legrászorultabb rétegek kompenzálásának módszerein dolgozunk.
Az új általános forgalmi adó, a kétkulcsos lehetővé teszi rövid távon a költségvetés bevételeinek stabilizálását, az igazságosabb adózást, a láthatatlan, meg nem fogható jövedelmek megadóztatását is, hiszen az fizet, aki fogyaszt. Hosszabb távon pedig lehetővé teszi más adónemek mérséklését.
Tisztelt Képviselőtársaim! Az 1993. évi költségvetési kiadások finanszírozásához szükséges bevételek biztosítása többsíkú feladatot jelent. Az adózás területén, anélkül, hogy szándékomban állna megsérteni valakit, enyhén szólva fanyalgok, fegyelmezetlenek és igen rafináltak is vagyunk. A törvényadta lehetőségek figyelembevételével egyetlenegy honpolgárunkkal sem lehetünk elnézőek. Az adóalapok és egyben az adófizetés további eltűnésének megakadályozására sokirányú és összehangolt intézkedésekre lesz szükség.
1992 elején az adóhátralékok összege 64 milliárd forintot tett ki. A hátralékokból az adóhatóság ez évben eddig 16 milliárd forintot szedett be, részben végrehajtás, részben egyezségek útján, ennek ellenére a hátralékok összege nem csökken. A hátralék egy része ugyanis csőd-, illetve felszámolási eljárás alatt álló cégek tartozása.
(16.40)
Így elsősorban az új hátralékok keletkezését és halmozódását kell kizárnunk. Ennek érdekében már számos intézkedést tettünk – a törvények is módosultak. 1993-tól a Kormány további lépéseket tervez. Szándékaink szerint az általános forgalmi adóról havonta bevallást kell majd tenni – így a tényleges kötelezettség folyamatosan megállapítható, és fedezet esetén az adó havonta végrehajtható.
Természetesen a bevallott adók maradéktalan beszedése, végrehajtása mellett javíthatja a költségvetés pozícióit az is, ha csökken az adókikerülés lehetősége. Az adóhatóság ehhez szükséges eszközei ez évtől már jelentősen bővültek, illetve bővülnek – amelyektől az ellenőrzések során már a közeljövőben eredmények várhatók. Az új eszközök következetes felhasználása mellett azonban a költségvetés érdekeit sértő magatartások megakadályozásának további vizsgálatáról sem mondunk le – ideértve a rendészeti szervekkel történő szorosabb együttműködést.
A pénzügyi fegyelmet – amely mindegyik volt szocialista országban megbomlott – helyre kell állítanunk és erősítenünk kell, és erősítjük is, nemcsak az adóknál, hanem például a pénzintézeteknél is, ugyanakkor erősíteni fogjuk és erősítjük az adófizetők pénzeinek felhasználásánál is, legyen szó közigazgatásról, munkanélküli-segélyről vagy éppen szociális támogatásról. Szegény ország vagyunk, takarékosan kell bánnunk a pénzünkkel.
Tisztelt Országgyűlés! A benyújtott irányelvek részletesen foglalkoznak a költségvetés kiadásaival – számos javaslatra most nem akarok kitérni. Az utóbbi hetek szomorú aktualitása azonban arra késztet, hogy részletesebben szóljak arról, hogy a Kormány milyen támogatáscsomagot készít elő a gazdálkodó szervezetek – elsősorban az agrárgazdaság – támogatására. A kiadási oldalon a gazdálkodó szervek támogatásának többsége az agrárszektort preferálja, mindenekelőtt az agrárgazdaság egészséges működését, versenyhelyzetének megőrzését, a hatékony agrárszektor kialakulását kívánja ösztönözni – ezt fogja tenni a kétkulcsos pozitív áFA is. A mezőgazdasági és élelmiszeripari termékek piacra jutását, a belföldi piaci zavarok mérséklését továbbra is segíti a – remélem, most már törvényerőre emelt vagy emelendő – agrárpiaci rendtartás, ahonnan az 1992. évihez hasonló exporttámogatást, illetve agrárpiaci támogatást folyósítunk.
1993-ban is folytatódik a tulajdoni átalakítást segítő reorganizációs program, amelyet új formában privatizációs bevételekből is erősítünk.
Az újabb aszály miatti problémák megoldását az 1992. évi aszállyal kapcsolatos hitelek prolongálásával, új hitelkedvezmények biztosításával és egyéb kedvezményekkel is segíteni kívánja a Kormány. Az ide vonatkozó számítások jelenleg is folynak – döntés a közeljövőben várható.
Tisztelt Képviselőtársaim! Az állami költségvetés kiadási oldalának legjelentősebb tétele a központi költségvetési szervek támogatása. Ennek tervezésénél abból indultunk ki, hogy a központi költségvetés elosztási lehetőségeinek lényeges beszűkülése ellenére, tartós inflációs hatások mellett is sikerült fenntartani a költségvetési intézményrendszer működőképességét, és ezen felül teljesen új kötelezettségvállalásokat is teljesíteni, mint például oktatási, kulturális programok megvalósítását vagy a nem állami szervezetek – ezen belül kiemelten is az egyházak – növekvő támogatását.
A költségvetés helyzete azonban 1993-ban nem teszi lehetővé, hogy az intézményi körben a korábbi években szokásos bér- és dologi automatizmusokkal számoljunk, mint ahogy nincs mód az ideihez hasonló bérpolitikai intézkedés megvalósítására sem – viszont az ez év július 1-jén, illetve szeptember 1-jén végrehajtott béremelések jövőre már az év egészében többlettámogatást igényelnek és kapnak.
Az 1993. évi költségvetés megvalósítása feltétlenül igényli az önmagukat túlélt feladatok, feleslegessé váló intézmények megszüntetését, az államháztartás strukturális átalakítását. A távlati cél az, hogy az intézményi kör azon részei működjenek a központi költségvetés keretében, amelyek a fejlett piacgazdaságban jellemzően és tartósan költségvetési körbe tartoznak. Az intézményhálózat átalakítása, szűkítése több év következetes munkájával valósítható csak meg.
1992-ben intézmények megszüntetésével, öszszevonásával, alapítvánnyá, vállalkozássá történő átalakításával mérsékeltük az intézmények számát. A felülvizsgálatok folytatódnak, és ezek eredményeként 1993-ra további intézkedésekre teszünk javaslatot. Például a külképviseletek, a külkereskedelmi szolgálatok, a külföldön működő kulturális intézmények, továbbá kutatási és felsőoktatási intézmények területén történnek integrációk a költségek megtakarítása érdekében.
Remélem, hogy a jövőben a Magyar Rádió és a Magyar Televízió, a médiatörvény alapján, alapítványi formában működik majd; az Országos Műemléki Felügyelőség területi kirendeltségei, az ipari minőségellenőrzési intézetek vállalkozássá alakulnak. A munkák lezárására a törvények, illetve az irányelvek elfogadása után kerülhet sor.
Tisztelt Ház! Az átfogó kormányzati stratégia megvalósításának alapvető feltétele az oktatás kiemelt fejlesztése. A közoktatásban a demográfiai hullám levonulása a jövő évben a középfokú oktatásban is megkezdődik. A kisebb tanulólétszám önmagában is kedvezőbbé teszi a tanulás és tanítás körülményeit. Az új közoktatási törvénnyel kapcsolatban a nemzeti alaptanterv országos fejlesztése, az alternatív tantervek kidolgozása, a pedagógusok felkészítése, az új vizsgarendszer kidolgozása központi támogatást tesz szükségessé.
Várhatóan tovább folytatódik az egyházi, alapítványi, magánoktatás kiterjesztése, ami többlettámogatási kötelezettséget jelent a központi költségvetés számára.
A magyarországi nemzeti és etnikai kisebbségek, valamint a határon túli magyarság oktatási feltételeinek javítása, az itt tanító pedagógusok továbbképzése nemzetiségi politikánk súlyponti feladata. Itt említem meg, hogy nehéz helyzetünk ellenére a költségvetésben számolunk a nemzeti és etnikai kisebbségről szóló törvény elfogadásával együtt járó költségekkel is.
A készülő szakképzési törvény alapján megújul a szakképzés, a továbbképzés és az átképzés rendszere is.
A felsőoktatás kiemelt helyen szerepel: húzóágazata a magyar gazdaságnak – és a magyar költségvetésnek is ", támogatásának növelését a 2000-ig szolgáló felsőoktatási fejlesztési program alapozza meg. A támogatás növelését igényli a hallgatólétszám jelentős növelése – elsősorban a humán területeken. A korszerű szervezeti formák kialakítása, három vidéki városban universitas létrehozása főként a felújítási pénzeszközök növelését igényli. Lehetőséget kell teremteni új képzési programok és szakok indításához, a képzési rendszerek szerkezetének és módszerének korszerűsítéséhez.
Tisztelt Ház! Közismert paradoxon, hogy miközben évek óta dinamikusan növekednek az államháztartás egészségügyi, szociálpolitikai jellegű kiadásai, addig a hatékonyság javulására ugyanez nem mondható el, sőt, növekednek a társadalmi feszültségek, halmozódnak a megoldatlan problémák. Látnunk kell, hogy a megváltozott társadalmi-gazdasági viszonyok között elkerülhetetlen, hogy már 1993-tól lépések történjenek a nagy ellátórendszerek reformjának indításában is. Nyilván felül kell vizsgálni a jövedelmi helyzettől független szociális ellátások körét, és egyre inkább a rászorultságon alapuló ellátások kerülnek előtérbe.
(16.50)
Gondolok itt például az alanyi jogon járó családipótlék-rendszerre vagy a felsőoktatási hallgatók támogatási rendszerére.
Hasonló paradoxont jelent az egészségügyi ellátás minőségi javítása és finanszírozása is. Egyfelől igaz, hogy alacsony az egy főre eső egészségügyi ráfordítás, másfelől az is igaz, hogy a jelenlegi ellátó- rendszer, különösen a fekvőbeteg-ellátás működésében sok a pazarlás, a diszfunkcionális elem. Úgy vélem, hogy sem a lakosság, sem a gazdasági szféra, sem a költségvetés drasztikusan tovább nem terhelhető. Az egészségügy forrásigénye ugyanakkor változatlan struktúra mellett finanszírozhatatlannak tűnik. Ezért a jelen és a jövő érdekében elkerülhetetlen, hogy a belső struktúra átalakítására, a kórházi osztályok összetételének és komfortosításának változtatására célzottabb, rövidebb idő alatt, és elsősorban kórházi ellátáson kívüli gyógyítás feltételeinek kialakítására minden lehető eszközt igénybe vegyünk. Így költségmegtakarítást tudunk elérni és a forrásigény mérséklését is.
Végezetül e témáknál le kell szögezni, hogy egy piacgazdaságot építő országban a cél a munkajövedelmek növekedése lehet, s a kiépülő szociális háló a rászorulókat kell hogy segítse.
A fegyveres erők tekintetében az ország védelmét, külső és belső biztonságát szolgáló testületek feladatkörének, szervezeti rendszerének stabilizálására törekszünk. Az ehhez szükséges minimális feltételrendszer megteremtése tükröződik az irányelvek prioritásában is. Lényegében arról van szó – anélkül, hogy katonai szakértői rangra pályáznék ", hogy a költségvetés részéről is meg kívántuk alapozni az ország védelmi képességének fenntartását, a határőrizet és hadrafoghatóság szintjének megerősítését.
A közbiztonság fokozása érdekében a közelmúltban határozott szakmai lépésekre került sor, ez találkozik a lakosság, a társadalom igényeivel.
Tisztelt Országgyűlés! Az 1993-as önkormányzati támogatási előirányzat kialakításánál a Kormány abból indult ki, hogy az előirányzat továbbra is tegye lehetővé az önkormányzati szféra működőképességének fenntartását. Természetesen a támogatás nagyságának meghatározásakor igazodni kellett azokhoz a makrogazdasági feltételekhez, amelyek a társadalmi közkiadások egyéb területein is érvényesülnek. Ennek megfelelően az önkormányzati szférában sem érvényesíthető a dologi, illetve bérautomatizmusok figyelembevétele. Alapvetően arra van lehetőség, hogy az 1992. évi támogatási szint a legfontosabb determinációkkal növekedjék. Így a Parlamentnek benyújtott költségvetési irányelvekben az önkormányzatok részére előirányzott 239-240 milliárd forint az alábbi célok támogatását tartalmazza: A címzett és céltámogatások növelésére 7 milliárdot, az önkormányzatok bővülő feladataihoz 4-et, új normatívaként a sportnormatívára fél milliárdot, a lakásépítés helyi támogatására az ÁFA-visszatérítés megszűnése miatt plusz 3 milliárdot, az SZJA-kompenzációra 2 milliárdot és tartalékra 2 és felet. A támogatási összeg még nem tartalmazza az alábbi forrásbővülést jelentő két előirányzatot, a már említett, közel 12 milliárd forintos bérpolitikai intézkedést, ami az 1992. évi béremelés továbbgörgetése, amelyet egészében állami támogatás fedez, s a szociális, az új szociális törvény révén lehetővé váló új ellátásokra, illeve a meglévő ellátások bővülésére mintegy 12 milliárd forint forrástöbblethez juthatnak az önkormányzatok.
Ez a támogatási nagyságrend különösen figyelemreméltó akkor, ha összehasonlítjuk az állami költségvetés összes kiadásainak, illetve a központi költségvetési intézmények támogatásának az előirányzataival.
A Kormány az előbbi támogatási előirányzat kialakításánál mérlegelte a személyi jövedelemadóból származó bevétel megosztását az önkormányzatok és a központi költségvetés között. E mérlegelésnél döntő szempont volt az, hogy a korábbi 50-50%-os megosztás esetén veszélybe kerülne a normatív támogatási mértékek legalább 1992. évi nominális szinten tartása. Mivel az irányelvekben is rögzített alapállás az, hogy az önkormányzati szabályozás rendszere alapvetően nem változik meg, az eddig érvényesített megosztás azzal járna, hogy az önkormányzatok nagy részénél allokációs okokból minden eddiginél nagyobb működési zavar állna elő.
A Kormány számára tehát a döntési kérdés az, hogy vállalható-e ez az allokációs feszültség, vagy egy új osztozkodási arányt alakítson ki. Ezeket az alternatívákat mérlegelve született meg az a javaslat, hogy 1993-ban az SZJA megosztásánál egy 30: 70%-os megosztási arány érvényesüljön. Ezzel lehetővé válik, hogy az említett előirányzat-bővüléseket is figyelembe véve összességében a korábban részletezett célokra mintegy 40 milliárd forintos támogatási többlet alakuljon ki. A 30%-os átengedés azt jelenti tehát, hogy az idei 63 milliárd forintos önkormányzati SZJA-bevétel 49 milliárd forintra csökken, tehát a 14 milliárd forintos kieséssel szemben 40 milliárd forintos növekedés áll. Az SZJA és az állami támogatás együttes nagysága így 10%-kal növekszik. Tessék – mondom még egyszer – megnézni a központi költségvetés hasonló számait, és utána beszélni a gonosz államról, amelyik nem törődik az önkormányzataival.
Továbbra is fennmarad a 2 millió forintos községi támogatás. Az önkormányzati szféra működőképességének fenntartásához figyelembe kell venni az önkormányzatok pénzügyi szabályozórendszerének azokat az elemeit is, amelyek további mozgásteret biztosítanak az alapfeladatok ellátásához, és amelyeket csak részben használnak ki. A legfontosabbak a következők: A '92-től érvényesülő helyi adóbevétel lehetővé tette már ebben az évben is, hogy az önkormányzatok éljenek adókivetési lehetőségeikkel. Ez különösen fontos abból a szempontból, hogy ezáltal a helyi adótörvényben rögzített adótípusok esetében nem központi adózásra kerül sor, hanem az önkormányzatok mérlegelhetik e bevételbővítő lehetőségüket, és természetesen e bevétel felhasználását.
Az elfogadott adótörvényekben túl sok a mentesség. Nehéz helyzetbe hoztuk az önkormányzatokat, ezért ősszel módosító indítványokkal fogok élni. Jellemző, hogy 1991-ben évi 420 forint – évi 420 forint – /fő helyi adóbevétel volt az átlag, persze nagyon differenciáltan.
Az 1992-es költségvetési törvény szabályozása szerint az önkormányzatok részesülnek a különböző privatizációs bevételekből. Ez a bevétel természetesen differenciáltan érvényesül, de némely önkormányzatnál jelentős bevételi többletet eredményez, ezt nem vettük figyelembe eddig soha a szabályozásnál. Ugyancsak folyamatosan nő az önkormányzatok államtól kapott vagyona is, amelyik egyre értékesebb, és amellyel kevéssé gazdálkodnak.
Az eddigi tapasztalatok is arra utalnak, hogy ahol szükséges, ésszerű és együtt tudnak működni, az önkormányzatok jelentős forrást, pénzt tudtak megtakarítani intézményi struktúra kialakításával, közös intézmények működtetésével és így tovább.
(17.00)
Végül szeretném elmondani, hogy az önkormányzati szféra gazdálkodását erősítik – és most már nem lehet figyelmen kívül hagyni – azok a kamatbevételek, amelyek az önkormányzati bankszámlák alapján kimutathatóak, megbecsülhetőek.
Arról van szó ugyanis, hogy az önkormányzatok banki számláin lévő összegek 1990. december végén 31 milliárd forintot tettek ki, 1991. decemberére ez 41 milliárd forintra növekedett és ennek az évnek a közepére elérte a 70, azaz hetven milliárd forintot.
Ezen belül jelentősen növekedtek az éven belüli lekötésű betétek az elmúlt év végi 12 milliárd forintról 25 milliárd forintra. Ez egyrészt azt jelenti, hogy 3500 önkormányzatról és több mint tízezer intézményről van szó, tehát ez szétszóródik, de koncentrálódik is, másrészt azt jelenti, hogy mégsem élhetnek annyira rosszul, mint ahogyan ezt mindig hallom és olvasom.
Tisztelt Ház! A munkanélküliség és az ezzel összefüggésben kialakult regionális válsággócok kezelése jövőre még sokkal nagyobb teherviselést követel az államtól. E gondok kezelésére az állami költségvetés célzottan, passzív formában, munkanélküli-járadék formájában és aktív formában, foglalkoztatási alap, regionális fejlesztések formájában több mint 70 milliárd forintot fordít, ugyanannyit, amennyi ott a betétben van.
Remélhetőleg a világkiállítás beindítása, amelyre 14 milliárd forintot irányoztunk elő 1993-ra, mérsékli ezeket a gondokat is.
Tisztelt Képviselőtársaim! A belföldi államadósságokkal kapcsolatos kiadások, törlesztések és kamattérítések 1993. évre eső összege több mint 205 milliárd forint. Az adósságszolgálat összes kiadásban mért súlya 1991 óta meredeken emelkedik, míg az 1991. évi tényleges összes kiadás 13%-át képviselték, 1992-re arányuk eléri a 18,5%-ot, 93-ban pedig részesedésük a 19%-ot is felülmúlja, elérheti a 20%-ot.
A prognosztizált adósságszolgálati kiadásokból 67 milliárd forint a december 31-éig keletkezett korábbi évek költségvetési hiányának finanszírozására felvett adósságokkal kapcsolatos. A kiadásnak mintegy 67%-a '91 után keletkezett. A lakásalap '91. évi megszűnése mintegy 17%-os részarányt képvisel az adósságszolgálatban.
Az előrevetített folyamatok és ez a rendkívül magas – nemzetközi összehasonlításban is egyedülállóan magas – adósságszolgálat felveti azt a kérdést, hogy megoldást keressünk az 1990. év végéig felhalmozott államadósságok egyes elemeinek, illetve ezek adósságszolgálatának oly módon történő kezelésére, hogy az a költségvetést tehermentesítse. Ez azért is elkerülhetetlen, mert '96-tól ezeknek az adósságoknak a törlesztését is meg kell kezdeni, amely önmagában mintegy 70-80 milliárd forint körüli többletterhet, kötelezettséget jelent.
Szeretném azt is megemlíteni, hogy még ilyen magas adósságszolgálat mellett is, ha megnézzük a költségvetés mérlegét, amely szorosan összefügg a külföldi adósságunkkal és a terhes örökségünkkel, az állami költségvetés folyó bevételei fedezik a folyó kiadásokat és a beruházásokat. A hiány praktikusan az államadósság törlesztésével, finanszírozásával egyezik meg.
Rendeztük a külsőt, úgy rendeztük, hogy az ország el tudja viselni, nem örülünk neki, de elviseljük. A belső államadóssággal ugyanez a helyzet, erre is kell megfelelő formát találnunk, megfelelő működési formát. Nem növelhető tovább, mert ez már erkölcstelen, generációs problémákat vet fel, hogy a felhalmozott örökséget, amit kaptunk, azt adjuk tovább majd a gyerekeinknek. Ez nem megy, ezt meg kell fontolni.
Tisztelt Ház! Az irányelvekben priorizált – rossz szó ", fejlesztendő területekre a Kormány '93-ban 36-37 milliárd forint többletet kíván biztosítani. Az oktatás területén e többlet meghaladja az 5 milliárd forintot, zöme a felsőoktatásra megy. A szociális törvény bevezetéséhez 13,5 milliárd forint többletfedezet áll rendelkezésre.
A másik két nagy területen, a honvédelemben, illetve a Belügyminisztériumhoz kapcsolódó rendbiztonsági szerveknél közel 20 milliárd forint fejlesztési többlet szerepel.
Tisztelt Elnök Úr! Képviselőtársaim! Végezetül az elmondottak alapján kérem, hogy vitassák meg az irányelvünket és kérem döntésüket abban, hogy 1993-ban térjünk át a kétkulcsos ÁFA-rendszerre és milyenre, a költségvetés deficitjét szorítsuk le 180-185 milliárd forintra, ha lehet, többre. Minden jó ötletnek híve vagyok.
Két változat szerepel az irányelvekben: egy ÁFA nélküli és egy áFA-s, valószínűleg az ÁFA nélküli megvalósíthatatlan a feltételek mellett. És azt is szeretném kérni, hogy fejtsék ki véleményüket arról, hogy egyetértenek-e a kiemelt prioritásokkal, fejlesztésekkel?
További nagyon fontos kérdésnek tartom annak megismerését is, hogy a gazdaságpolitikai célokra épített költségvetés-politika főbb elemei, figyelembe véve ezek egy részének rendkívüli és átmeneti jellegét, elfogadhatóak-e a társadalom számára?
Úgy gondolom, hogy a hiány nagyságának eldöntése a jövő évi költségvetés alapkérdése. Szükségszerűségből, de felelősségteljesen javasolom a 180-185 milliárd forintot megcélzó döntéseket, illetve módosító javaslatokat.
Úgy gondolom, hogy ez a hiány még elviselhető nagyságrendet képvisel, nincs kiszorító hatása, nem szorítja ki a vállalkozásokat a hiteléletből, nem gerjeszt túlzott inflációt és nem fékezi a kamatok csökkentését.
Szeretném elmondani azt is, hogy a hiányt nem azért kell leszorítani, mert felborul a külső egyensúlyunk. Nem, a külső egyensúlyunk jó, de ha ez a tendencia tart tovább az államháztartásban, felborulhat. Nem azért kell leszorítani, mert nem tudjuk finanszírozni. Tudjuk! A lakosság megtakarítása nagyon magas, és minden ellenkező híresztelés és vélemény ellenére növekvő, és úgy veszik az állampapírokat, mint a cukrot. Elég baj ez természetesen.
Nem azért, mert a Nemzetközi Valutaalap idejött és azt mondta, hogy ezt nem! Kérem nem, a Nemzetközi Valutaalap azt mondja, hogy ha ez a folyamat tovább folytatódik, kiszorulnak a vállalkozások, visszapörög felfelé az infláció, és az egész, amit itt végigszenvedtünk két év alatt, tönkremegy. Ezt mondja. Nem mondja azt, hogy ennyi lehet vagy annyi lehet.
Nem szakadtak félbe a tárgyalások, ahogy ezt egy kitűnő fiatal képviselő mondta, hanem Washingtonban folytatódnak egyébként.
Végül ismételten szeretném… tehát saját érdekeinkből kell kordában tartani az államháztartást, a piacgazdasághoz igazítani, finanszírozható keretek között tartani.
Ismételten szeretném felhívni a figyelmet arra, hogy a hiányt előidéző nehézségek okai nem új keletűek.
(17.10)
A bevételek és a kiadások között egyre gyorsuló ütemben nyílik az olló. Az elmúlt évek gyakorlata szinte kivétel nélkül az volt, hogy a pénzügyi intézkedések mindig az adott évben mutatkozó költségvetési hiányt az adott évi lehetőségek keretei közé beszorítva kívánták mérsékelni. Ez törvényszerűen vezetett és vezet a hiány újratermelődéséhez egyre magasabb szinten.
A költségvetés kiadási oldalát nagymértékű elkötelezettségek terhelik. Sőt, a költségvetés determinációi között megemlített sajátos elem is, ez pedig az, hogy a nagy elosztási rendszereket és az intézményi szférát átalakító koncepciók megvalósítását rövid távon nem lehet nagy megtakarításokkal végrehajtani.
Éppen ezért az 1993. évi költségvetés beterjesztésekor a Kormány konkrét, három évre szóló költségvetési stabilizációs vagy konszolidációs programot terjeszt elő az intézményi rendszer tételes felülvizsgálatáról, a kiadási struktúra átalakításáról, a konszolidált államháztartás – ideértve a társadalombiztosítást – megteremtéséről. Úgy gondolom, hogy a nehéz helyzetben is módot kell találni arra, hogy az állami feladatvállalásokat mérsékeljük. Nem követhetjük azt az utat, hogy a hiányzó jövedelmet, a kieső jövedelmet eladósodással, akár külföldivel, akár nagyon magas belföldivel pótoljuk. Nekünk egészséges gazdaságot kell biztosítani, egészséges, takarékos költségvetési rendszert, és valószínűleg ez az 1993-as év legnagyobb kihívása. Köszönöm a figyelmüket. (Taps.)
