KAPITÁNY FERENC, a független kisgazdapárti képviselők vezérszónoka:
KAPITÁNY FERENC, a független kisgazdapárti képviselők vezérszónoka:
KAPITÁNY FERENC, a független kisgazdapárti képviselők vezérszónoka: Tisztelt Elnök Úr! Kedves Képviselőtársaim! Az 1991. évi társadalombiztosítási költségvetés egészével az idő rövidsége miatt nem tudok foglalkozni. Ezért azokat a részeket ragadom ki, amelyek a legnagyobb súllyal nehezednek következményeik miatt az 1992-es évre és a későbbi esztendők felelősségteljes tervezésére. Közhelynek számít, mégis megemlítem, hogy a társadalombiztosítás jó vagy rossz működtetése minden állampolgárt érint, az ország közhangulatát, a jó közérzetet mindenkor befolyásolja. Ezért van a megkülönböztetett figyelem.
A szociális bizottság nevében szélesebb skálán érintettem a problémákat, és utaltam megoldásuk irányába is. Ezúttal csak azokra a jelenségekre és tényekre korlátozódom, amelyek a költségvetés szempontjából alapvetőek.
Tény, hogy 1991-ben az év végi zárómérlegben 22 milliárd hiány jelentkezett. Ezt a likviditási alap gyengítésével, a likviditási alapból megtérítették. Az átfutó tételek elhomályosították azt a sajnálatos tényt, hogy már 1991-ben a járulékbefizetések elmaradása több mint 54 milliárdot tett ki, amely ma már – sajnos – eléri a 70 milliárdot, mint ahogy a korábbi felszólalásomban elemeztem.
Ha ezzel szembeállítjuk az indokolt kiadások egyre magasodó arányát, akkor kétségtelenné válik egy radikális intézkedés bevezetésének szükségessége. Ugyanakkor keresni kell a forrásoldal növelésének olyan lehetőségeit, amelyek az egyensúlyhelyzetet biztosítani tudják. Ennek a célnak az érdekében társadalombiztosítási vagyonalap létrehozására már többször felvetettem a tisztelt Ház előtt, hogy a társadalom nem mondhat le a társadalombiztosítás rovására a háború előtti társadalombiztosítási intézmények vagyonáról, amelyet a pártállam idején államosítottak. A nagyságrend érzékeltetésére mondom, hogy csak az OTI vagyona meghaladta a 600 milliárd forintot, és akkor még nem beszéltem a MABI, MAGBI és egész sor más biztosítóintézet vagyonáról.
Sajnos a kormányzat nem keresi ezt az utat, megelégszik azzal a 300 milliárdos alapképzéssel, amit 1994-ig az állami költségvetésből, illetve állami tulajdonok privatizálásából fedez. Nem időszerű most ennek boncolgatása, ezért inkább a tényszámok birodalmában maradok, azokat elemzem.
Elsősorban hívom fel a figyelmet a járuléktartozás alakulására, amely 1990. decembertől 1991 decemberéig duplájára nőtt, és – mint mondottam – meghaladta az 54 milliárdot. Megoszlása is igen figyelemreméltó: költségvetési szervek 1,1 milliárd, vállalati, szövetkezeti rész 42 milliárd, egyéni vállalkozók 6,3 milliárd, társas vállalkozók 3,4 milliárd, egyéb 1,5 milliárd.
Érdekes egybevetni, hogy a vállalati, szövetkezeti szektor ugrott 1991-ben a legnagyobbat, legalábbis, ami az összegszerűséget illeti, mert 17 milliárdról 42 milliárdra emelkedett, ami 148%-os növekedést jelent.
A költségvetési szervek tartozása összeg szerint alacsony, a többiekéhez viszonyítva mindössze 1,1 milliárd forint, de arányát tekintve mégis ez az előző évhez viszonyítva több mint 300%-os növekedést mutat. Szembetűnő, hogy az 54,4 milliárd kintlévőségből 7,2 milliárdot a késedelmi pótlék tett ki.
(11.50)
A kiadási oldalt tekintve a legnagyobb részarány – 57,3%-kal – a nyugdíjfizetés. Itt eredményként említem meg, hogy az átlagnyugdíj az előző évhez viszonyítva 27%-kal magasabb, és már követi a munkabér emelkedésének nettó arányát.
Még nem ismerjük a hatását annak a törvényszakasznak, amely éppen pártom kezdeményezésére született, és az én törvényjavaslatom alapján lehetővé teszi azt, hogy ingatlannal is fizethessen az az intézmény és vállalkozás, amely forinttal vagy értékpapírral fizetni nem képes, ugyanis szanálás során kevés remény van a társadalombiztosítás követelésének behajtására. Ez csak akkor volna reménykeltőbb, ha a szanálás során a társadalombiztosítás követelése azonos megítélést kapna legalább a munkabérekkel.
Itt jegyzem meg azt a furcsaságot, hogy a járulékok befizetésének elmaradásában benne van az a 10% is, amit a munkavállalóktól, azok fizetéséből ugyan levontak, de a munkaadói hányaddal együtt az adósok büntetlenül, saját céljaikra felhasználják a visszatartás kapcsán.
Elengedhetetlenül szükségét látjuk annak, hogy a társadalombiztosítás végrehajtási jogot kaphasson kintlevőségeinek behajtására. A járulékbefizetés elmaradásának a csökkentésére rendszeresített késedelmi pótlék fizetésének intézménye nem eredményes, mert tulajdonképpen ez sem folyik be.
A társadalombiztosítási reform koncepciójáról tavaly elfogadott országgyűlési határozat kijelölte a feladatokat, a Kormány kötelessége, hogy ne halasztódjon el az ott megjelölt feladatok végrehajtása. Ezekről a részletes vitában, úgy vélem, mód lesz szólni.
Az 1991. évi költségvetés kiadási oldalán kiemelkedő méretű növekedés történt a gyógyszertámogatás költségeiben is. Sürgősen fel kell tárni ennek valóságos okait, a gyártók, a forgalmazók, az import és hazai gyártók valóságos érdekeltségi és jövedelmezőségi viszonyait, a helyenként fellelhető szemléletbeli okokat, amelyek a pazarláshoz vezetnek. Ugyanakkor az ellenőrzés fokozására is intézkedni kell a felhasználás ésszerűsége érdekében.
Érthetetlen, hogy a társadalombiztosítás, amely tulajdonképpen monopolhelyzetben van, miért nem tudja az érdekeit hatékonyabban érvényesíteni az árak emelése, az árrések csökkentése, drága importból származó gyógyszerek forgalomnövekedése ellen, amikor azok hazai, azonos hatásfokú gyógyszerekkel helyettesíthetők. Mindez – különösen az árat figyelembe véve – a rászorult betegek érdeke is.
Hasonló aggodalommal látjuk a költségeknek a bevételtől eltérő összefüggéseit. Mindent el kell követni annak érdekében, hogy pénzügyi egyensúly alakulhasson ki – ezért beszéltem az imént egy racionális gazdálkodás szükségességéről. Nem várható meg, hogy a feladatok növekedésével együtt – gondolok itt az ágazatok szétválasztásának, valamint a társadalombiztosítás önkormányzata megteremtésének fokozott tennivalóira – a költségek az elviselhetőség határa fölé emelkedjenek. Le kell venni az adminisztráció válláról a felfokozott manuális munka terhét. Egy valóságos informatikai rendszerre van szükség, amelynek létrehozására világbanki kölcsön is rendelkezésre áll. Az aggodalmunk annak nagyságával kapcsolatos. Annak óriási méretezettségéből – szakértők véleményét ismerve – legalább 50-60% simán megtakarítható. Nem kis része már régen működhetne.
Érzékeltetésül megemlítem, hogy egy amerikai vállalat 1 300 000 dollárért és a hozzá csapodó több tízmillió költséggel úgynevezett megvalósíthatósági tervet készített, amire a megállapodás 1991 szeptemberében született, de elkészülte csak ez év végére várható, és ez mindig csak egy megvalósíthatósági terv lesz. Ennek bevárása miatt is nem engedték a megoldás közelébe azokat a szakembereket, akik már gyakorlatban kidolgozták volna, és működnének a rendszerek a társadalombiztosítás adminisztrációja megoldása érdekében. Mindezt – és ezt nagyon szeretném kihangsúlyozni – ingyen tették volna működőképessé, és az így kialakult informatikai környezetet működés közben tesztelhette volna – élőben – a társadalombiztosítás számítógépes szakgárdája. Csak akkor került volna vételre a sor, ha az a követelményeknek megfelel. Ha nem, a kockázat nem a társadalombiztosításé. Ezek a személyek több, hasonló volumenű környezetet már kiépítettek szerte a világban. Nem megvalósíthatósági tervet, hanem a megvalósítást biztosították volna. Kiépülésük az egész országban már folyamatban lehetne. Legalább egy-másfél évvel hamarabb vette volna le a manuális munka terhét a társadalombiztosítás válláról. Ugyanakkor mintegy 6-8 milliárd forintot valutában is megtakarított volna, olcsóbbságuk miatt.
Mindezek figyelembevételével a már erre a célra előjegyzett világbanki hitel nagyobb részét más célra lehetne felhasználni, például az egészségügy műszerellátására, komputertomográf és egyéb, hiányzó korszerű eszközökre.
Mindezek részletes megbeszélésére a szociális bizottság tagjaként indítványt tettem, és szeretném, ha annak tanulságait Kormányunk még a világbanki megállapodás végső aláírása előtt figyelembe venné. Nem vagyunk olyan gazdagok, hogy csak luxus- megoldásban gondolkozzunk.
Felszólalásomnak ezt a pillanatát is megragadom arra, hogy felhívjam azon kormánytényezők figyelmét, akik a világbanki projekt elfogadásában érdekeltek, hogy ismételten tekintsék át a tervezett megállapodást, és a megállapodott nagyságú hitelt valóban és maximálisan a társadalom érdekében való beszerzésekre fordítsák. Most még időben csengetek.
Még egy utolsó nagy kérdés: ki, miből viselje, pótolja a hiányt? Erre tulajdonképpen jó megoldás nincs, csak megoldás. Az látszana legelfogadhatóbbnak, ha az állam legalább a tulajdonosi hányada mértékéig biztosítaná a társadalombiztosítási tartalékok megtérítését, ami a hiány pótlására folyamatosan bevonható lenne, nemcsak 1991-re, hanem a későbbi esztendőkre is.
Összességében: a kormány-előterjesztés elfogadását javaslom azzal, hogy az 1991. évi tanulságok levonása, illetve az 1992. évi tapasztalatai alapján az év hátralévő részére vonatkozóan kerüljenek meghatározásra, kidolgozásra a Társadalombiztosítási Alap egyensúlyának további romlását megakadályozó intézkedések. Ezt várja tőlünk az ország lakossága. Köszönöm a meghallgatást. (Taps.)
