KOVÁCS PÁL, DR. (MSZP)
KOVÁCS PÁL, DR. (MSZP)
KOVÁCS PÁL, DR. (MSZP) Köszönöm a szót, Elnök Úr. Tisztelt Ház! Amikor ennek a törvényjavaslatnak múlt héten elkezdődött a vitája, az expozét előterjesztő államtitkárnő azt mondta, hogy a legnehezebb szívvel az idén terjesztjük be a zárszámadási törvényjavaslatot. Teljesen igaza van, ezt a törvényjavaslatot igen nehéz szívvel lehetett csak beterjeszteni, de igen nehéz szívvel lehet elfogadni vagy elutasítani is, hiszen nem akármilyen dologról van itt szó. Nem arról van csak szó, hogy a '91-es évnek a pénzügyi dolgait a társadalombiztosítást illetően lezárjuk vagy nem zárjuk, hanem – ahogy már az előttem szólók is elmondták többször is – ez az intézmény krízishelyzetben van, és ennek az intézménynek a krízisét ha mi közösen nem oldjuk meg, akkor a magyar lakosságnak a szociális biztonsága megrendül, még rosszabb helyzetbe kerül, mint amilyenben ma is van. Senkinek nem célja az, hogy riogassa a biztosítottakat – találkoztunk ilyen jelenségekkel az utóbbi hetekben ", de reálisan kell értékelni a helyzetet.
Szíveskedjenek elolvasni az Állami Számvevőszék jelentését, amely ugyanezt fogalmazza meg: kritikus helyzetben van a társadalombiztosítás. Nem arról van tehát szó, hogy a '91-es zárszámadást lezárjuk, és akkor minden rendben, túl vagyunk a dolgon. Ennek a bizonyos 22 milliárdos hiánynak a fedezete, annak a megoldása, hogy az hogyan történjék, a társadalombiztosítást végveszélybe is döntheti. Meggyőződésem, hogy ha a Kormány javaslatát elfogadjuk, akkor ez fog bekövetkezni. Ha pedig valamilyen más megoldást, melyet itt képviselőtársaim is kezdtek kutatni, találunk, akkor talán van lehetőség arra, hogy megmentsük ezt az intézményt.
Kérem, ez a Parlament mondta ki egy évvel ezelőtt, hogy a szociális biztonság legátfogóbb intézménye az államilag garantált társadalombiztosítás. Ugyanerre utal a társadalombiztosítás alaptörvénye is és a magyar Alkotmány is. Mégis az utolsó két évben már nem volt garancia a társadalombiztosítás működése mögött; nem volt anyagi garancia. Azt ugyanis nem nevezhetjük garanciának, amelyet a most tárgyalt '91-es költségvetési törvényben elfogadtak azok, akik elfogadtak. Maga az előterjesztő is a törvényjavaslat indoklásában megjegyzi, hogy ez az állami garancia nem érvényesül. De ugyanez az előterjesztő volt '90 végén is, aki előterjesztette az adott törvényjavaslatot. Hiszen mit ér az a garancia, amelyik úgy szól, hogy csak akkor lép életbe, hogyha a társadalombiztosítás kintlevőségei nem haladják meg a hiányt?
Kérem, tisztelt Ház, önök is, mi is láttuk valamennyien, hogy a hiány növekedése '91-ben is robbanásszerű lesz. Ez be is következett, hiszen 30 milliárddal, több mint duplájára növekedett a költségvetési hiány, járulékelmaradásból elsősorban. Ez látható volt '90-ben is. Mégis ez az előterjesztés került elénk, és mégis elfogadták azok, akik elfogadták.
Utalnék a '92-es költségvetésre is, a társadalombiztosításira és államira, ahol most már még ilyen mértékű garancia sincs, hiszen a nyugdíjbiztosítás mögött pusztán 1%, az egészségbiztosítás mögött pedig 0% van. Ha tehát arról meditálunk, hogy alaptörvényeink, amelyek a társadalombiztosításra vonatkoznak, garanciát írnak elő, akkor jó lenne, hogyha megjelennének ezek az egyes évek költségvetési törvényeiben is. Akkor talán jobb szívvel, talán vidámabban hozhatná ide a Kormány képviselője az adott év zárszámadási törvényét is.
Tisztelt Ház! Itt három dolog összefüggéséről van szó: a járuléktartozások, az ebből származó vagy főként ebből származó költségvetési hiány, és ennek a finanszírozása. A járuléktartozásokról meggyőződésem, hogy aki egy kicsit is érdeklődik a társadalombiztosítás iránt, tud sok mindent. Az elénk kerülő anyagok szépen levezetik, különösen az ÁSZ-anyag, ennek a dinamikáját, hogy hogyan növekedett.
Mégis meg kell itt egy pillanatra állni. Hiszen ezekben az anyagokban szerepel az olyan állami nagyvállalatoknak, mint a vasútnak a tartozása is. Az adott évben ez 9 milliárd forint körül volt. Tisztelt Ház, ezt a kérdést tárgyalta a Kormány is, mégpedig olyan módon, hogy a MÁV csődeljárásának elkerülése indokolt, hogy a MÁV ne kerüljön csődbe. A kérdés az, hogy milyen áron. A határozat úgy szólt, hogy a MÁV a társadalombiztosítási tartozásait, melyek '91-ben álltak fenn, a következő három évben fizesse meg, tehát jóval később, mint amikor erre a pénzre a társadalombiztosításnak szüksége van. Lehet természetesen ilyen sorrendet is kialakítani. Mondhatjuk azt, hogy az állami költségvetés egyensúlya sokkal fontosabb, mint a társadalombiztosításé, mondhatjuk azt, azért, hogy ne növekedjék az állami költségvetés hiánya, az állam nem járul hozzá ahhoz, hogy a MÁV megfelelő módon fizesse ki a társadalombiztosítási tartozásait, viszont akkor a társadalombiztosításnál ilyen hiányok lépnek fel, mint ma. Meg lehet ilyen prioritást is állapítani. Ezt tette a Kormány, amikor ezt a javaslatot, illetve ezt a döntést hozta.
Mármost a likviditás kérdése természetesen elvezet bennünket a hiányfinanszírozáshoz. Itt megint azt látjuk, hogy az állami költségvetésnek a hiánya és a társadalombiztosítás biztonsága kerül a mérleg két serpenyőjébe. Az én véleményem szerint ez a kérdés nem oldható meg úgy, ahogyan ezt a kormányjavaslat leírja, tudniillik hogy a likviditási tartalékot használjuk fel hiányfinanszírozásra.
Tudnia kell a tisztelt Háznak, hogy a mi döntésünk következtében válik két alapra a társadalombiztosítás költségvetése. E két alap közül a nyugdíjbiztosítási alap mögött ott áll valami kis biztosítékként ez a bizonyos nyugdíj-megelőlegezési számla. Önök nagyon jól tudják követni ennek a sorsát, hogyha megnézik az adott törvényhez készült háttéranyagot, ahol jól látható hónapokra felbontva, hogy a társadalombiztosítás hogy vette igénybe, vagy hogy nem vette igénybe ezt a számlát. Ez valami hajszálnyi biztosítékot még ad a nyugdíjbiztosításnak. De semmit sem ad az egészségügyi alapnak.
Mi most mondhatjuk azt, hogy az előző határozatainkkal ellentétben ne váljék ketté ez a két alap, mert akkor a nyugdíjbiztosítás mögött álló megelőlegezési számlát, igaz, hogy törvényellenesen, de fel lehet használni az egészségügy finanszírozására is. Én azt javaslom, tisztelt Ház, hogy ne mondjuk ezt. Azt mondjuk ki, hogy a likviditási tartalék felhasználása helyett más forrást kell keresni a hiány finanszírozására. Itt már képviselőtársaim utaltak rá, hogy ez a dolog nem oldható meg az állami költségvetés részvétele nélkül. Nem állhat az állami költségvetés úgy szemben a társadalombiztosítással, mint ahogy most szemben áll. Legalább olyan tekintetben garanciát kell vállalnia a kintlévőségek miatt keletkezett hiány finanszírozásáért, amennyi a részesedése '91 végén volt azon vállalatokban, állami vállalatokban, amelyek tartoztak a társadalombiztosításnak.
Mindent összevetve, tisztelt Ház, ez a törvényjavaslat ilyen módon életveszélyes. Életveszélyes, mert a társadalombiztosítás kritkus helyzetét még tovább súlyosbítja, ha egyáltalán ilyen lehetséges. Ha hozzávesszük az idei adatokat, amelyek már 70 milliárd kintlévőségről szólnak, amelyek az egészségügyi intézmények súlyos gazdálkodási, pénzügyi nehézségeiről szólnak, akkor garantált az, hogy '93-ban ez az intézmény bizony alig tudja, vagy talán egyáltalán nem tudja a feladatait ellátni.
Mindezekért, tisztelt Ház, én azokkal értek egyet – szintén elhangzott már ebben a Házban ma is ", akik azt mondják, hogy bizony a szociális bizottságnak, a Kormánynak, a társadalombiztosítási felügyelőbizottságoknak és a társadalombiztosításnak nagyon sürgősen össze kell állítani egy válságtervet, már tudniillik olyan pénzügyi tervet, amely a válságból valamifajta kilábalást legalább leír, hiszen ezt a válságot meg kell szüntetni. Ezt a válságot nem lehet elodázni azzal, hogy a likviditási tartalékot ilyen célra felhasználjuk, és majd valamikor, bármilyen terv szerint, valakik visszapótolják.
Azt javaslom ezért a tisztelt Háznak, azt javaslom a miniszter úrnak, hogy ne elégedjen meg azzal, hogy beterjesztette ezt a törvényjavaslatot. Ezt a súlyos problémát nem lehet mindenféle módosító indítványokkal kiigazítani.
(12.10)
Ehhez kell a Kormánynak egy olyan döntése, amely más prioritási sorrendet állapít meg. Kérem ezért őt, gondolja végig azt, amit javasoltam, és az adott szervezetekkel – amelyekről szóltam – jöjjünk össze, és próbáljuk meg a társadalombiztosítás valós helyzetét felmérni, és ennek alapján egy, a válságból kivezető utat megtalálni közösen.
Köszönöm szépen. (Taps a bal oldalról.)
