MÁDI LÁSZLÓ, a FIDESZ képviselőcsoportjának vezérszónoka:
MÁDI LÁSZLÓ, a FIDESZ képviselőcsoportjának vezérszónoka:
MÁDI LÁSZLÓ, a FIDESZ képviselőcsoportjának vezérszónoka: Köszönöm, Elnök Úr, a szót. Abban a helyzetben vagyok, hogy az előttem elmondott vezérszónoklatokkal és bizottsági állásponttal is szinte teljes egészében egyetértek – ugyanakkor csodálkozom is, hogy ha ilyen konszenzus van bizonyos alapvető kérdésekben, akkor miért nem történik igazából semmi. Ezt elsősorban kormánypárti képviselőtársaim figyelmébe ajánlanám, hiszen a döntés lehetősége a többség kezében van.
1991-ben a Társadalombiztosítási Alap éves hiánya megközelítette a 22 milliárd forintot – a helyzet több mint kétségbeejtő. A Kormány – úgy tűnik – struccpolitikát folytat a társadalombiztosítással kapcsolatban: miközben a társadalombiztosítás gazdálkodását nyilvánvalóan, és a Kormány által is elismert módon, súlyos, hosszú távon ható feszültségek terhelik, a társadalombiztosítással kapcsolatos intézkedések rendre rövid távú, konfliktuskerülő stratégiára mutatnak. A Kormány tehetetlenül szemléli az eseményeket, és a Parlament szociális bizottsága által kikényszerített lépéseken túlmenően szinte semmit sem tesz a helyzet rendezése, az akut válság kezelése érdekében.
A 22 milliárdos múlt évi deficitet egy kétségbeesett segélykiáltásként foghatjuk fel, ismerve az idei, a szakemberek szerint is legalább 50 – egyes becslések szerint 60-70 – milliárd körüli várható hiányt és a jövő évben akár 100 milliárdot is elérhető deficitet.
A tavalyi évi deficit ténye a kormányzaton kívül – amely nullszaldós költségvetést terjesztett be és szavaztatott meg az engedelmes kormánypárti képviselőkkel – nem lepett meg senkit, esetleg a mértéke váltott ki némi megütközést.
Itt, ezen a ponton jegyzem meg, hogy ez év tavaszán – pontosabban június 9-én – elhangzott interpellációmban mind az ez évi hiány várható finanszírozására, mértékére, az ezzel kapcsolatos lépésekre kérdeztem rá a kormányzat illetékesétől, mind pedig a múlt évi hiány finanszírozásával kapcsolatosan – és bizony, elég semmitmondó választ kaptam. Tehát a problémák tovább görögnek, a döntésképtelenség tovább folytatódik.
Készült ugyanis elemző munka – amelynek eredménye az a bizonyos társadalombiztosításról szóló országgyűlési határozat lett ", amelyben az OTF szakértői kimutatták, hogy változatlan feltételek mellett a Társadalombiztosítási Alap hiánya évente legalább 20 milliárddal nő, és 1995-re eléri a 100 milliárdot. Zárójelben jegyzem meg, hogy ehhez még nem számolták akkor a kintlévőségek ilyen mértékű megugrását és a munkanélküliség ilyen drasztikus emelkedését, ami lehetővé teszi, hogy ez a hiány – tehát a 100 milliárdos hiány – már az 1993-as évben bekövetkezzék.
A Kormány csak szólamokban beszél a nagy elosztási rendszerek reformjáról – valójában vajmi keveset tesz érte. A helyzet romlása azt idézi elő, hogy már 1993-ban, de legkésőbb 1994-ben kezelhetetlen helyzet áll elő. Ugyanakkor azt is tudjuk, hogy minden átalakítás csak idővel érezteti hatását, így kijelenthető, hogy az utolsó órákban vagyunk…
Mi szükséges a Társadalombiztosítási Alap helyzetének normalizálásához? Először is a profiltisztítás, hiszen az idei évben több mint 40 milliárd forint olyan kiadás volt a társadalombiztosításnál, aminek egyértelműen szociális jellegű költségvetési kiadásnak kellett volna lennie. Haladéktalanul el kell kezdeni az egészségbiztosítási ág határozott számszaki elválasztását, a privát szektor bekapcsolódásának lehetővé tétele és ösztönzése mellett. Sokkal határozottabban folytatni kell a teljesítmény-finanszírozás lehetőségének megteremtését a kórházi fekvőbetegellátási rendszerben. Az alapellátás fejlesztésével párhuzamosan nagymértékű ágyszámcsökkentésre van szükség – ezen szelekciót azonban jórészt a teljesítmény-finanszírozás segítségével lehetne megtenni. Felül kell vizsgálni a gyed rendszerét, hozzá kell nyúlni a nyugdíjrendszerhez is.
A nyugdíjazást illetően a tavalyi évi 60/1991-es, október 29-ei országgyűlési határozatot figyelembe vevően el kell kezdeni egy nemzeti alapnyugdíj kialakítását. Át kell tekinteni a vagyonátadás mikéntjét és folyamatát, hiszen az 1994. év végéig 300 milliárdot kívánnak a társadalombiztosításnak átadni. Amennyiben ezt deficitfinanszírozásra kívánjuk fordítani, akkor ezt gondoljuk át, és tegyük tudatosan, nem pedig tűzoltásként, a várható fejlemények láttán.
Jelenleg nem a mi dolgunk, hogy a nagyon sok esetben népszerűtlen csomagtervet összeállítsuk a Társadalombiztosítási Alap megmentésére, de a Kormány részben tehetetlensége, részben a népszerűtlenségtől való ösztönös félelme eléggé kilátástalan helyzetbe hoz minket.
Rátérve az 1991. évi hiány rendezésére, ki kell jelentenem, hogy a FIDESZ frakciója a hiány ilyen formában való finanszírozását elfogadhatatlannak tartja. Elfogadhatatlannak tartjuk, két okból: egyrészt azért, mert ezzel – mármint hogy a hiányt a likviditási alapból fedezzük – egy veszélyes precedenst teremtünk, másrészt pedig, ismerve a társadalombiztosítás pénzforgalmát, ez teljesen ellehetetleníti az alap évközi működését.
Ezen a ponton hadd idézzem a Fáklya Csaba által egyszer már idecitált gondolatokat, a nyugdíjbiztosítási és egészségbiztosítási felügyelőbizottság Antall miniszterelnök úrnak írt levelében rögzített állásfoglalását. Az idézet a következőképpen hangzik:
Az 1992. évre szóló állami költségvetési törvény csak a nyugdíjalap részére biztosítja a kamatmentes hitel igénybevételét, és a törvények betartása mellett sem az egészségügyi, sem a gyógyszerellátás finanszírozásának fedezete nem biztosított. A felügyelőbizottságok nem tartják bevonhatónak a hiány rendezésébe a társadalombiztosítás tartós tartalékalapjait sem.
Megdöbbentő és a Parlament jogosítványait – tehát, tisztelt Képviselőtársaim, a mi jogainkat, méltóságunkat – sértő az a reakció, hogy Antall úr nemhogy nem reagált az általunk oly fontosnak tartott és újonnan felállított két felügyelőbizottság levelére, de még csak vissza sem jelzett, hogy megkapta azt. Ez nemcsak az elemi udvariasságot sértő, elfogadhatatlan viselkedés, hanem a Parlament tekintélyét is rombolja. Ráadásul meg kell említenem, hogy a törvényjavaslat említést sem tesz arról, hogy a felügyelőbizottságok elutasították a hiány finanszírozásának a törvényjavaslatban szereplő módját.
Csak mellékesen jegyzem meg, hogy a nullszaldó helyett kialakult 22 milliárdos hiányról legalább megfelelő szinten és időben tájékoztatni kellett volna a Parlamentet – ez nem történt meg. Az eset – figyelembe véve a központi költségvetés hasonló, sorozatos példáit is – lassan már gyakorlattá válik. Itt kell utalnom arra, hogy nemcsak az ez évi központi költségvetésnél szükséges egy pótköltségvetés előterjesztése a teljesen felbillent egyensúlyi helyzet regisztrálására, hanem, bizony, a Társadalombiztosítási Alapnál is valakinek el kellene gondolkozni azon, hogy egy nullszaldós költségvetés helyett egy várhatóan 50-70 milliárdos hiány ugyan nem indokolja-e azt, hogy esetleg a Parlamenthez forduljanak, legalább tájékoztatási szinten, és esetleg a Parlament hatáskörébe utalnák azt a döntést, hogy meg kívánja-e fontolni egy új pótköltségvetés és bizonyos intézkedések megtételét. Sajnos, semmi más nem történt meg ezen a téren.
A költségvetési garancia elutasítása azért is érthetetlen, mert a kintlevőségek – amelyek mára meghaladták a 70 milliárdot – jórészt az állami vállalatok számláira írhatók. Valójában ez azt jelenti, hogy a Kormány a társadalombiztosítással szubvencionálja, támogatja az állami vállalatokat – ez megmagyarázhatatlan gyakorlat.
A hiány rendezésére a következő opciók, lehetőségek állnak – elvben – rendelkezésre:
1. A zárszámadás visszamenőleg nyilván nem tud profilt tisztítani. Bár itt zárójelben jegyzem meg, hogy ezt nekünk, Képviselőtársaim, együtt némileg módunk van megtenni, hiszen a központi költségvetés zárszámadása is most van a Ház előtt.
2. A vagyonjuttatást szintén nem lehet visszamenőleg a hiány finanszírozására felhasználni.
3. Ezekből következően marad az állami garancia. Erre vonatkozóan egyébként határozott ellentmondásban van egymással a képviselőtársaim által is említett, többször módosított 1975. évi II. törvény és az 1991. évi – a szilveszteri költségvetésre biztos emlékeznek – CIV. törvény, ami egy feltételes garanciát vállal a '75. évi II. törvénnyel szemben, amely egy alanyi jogon járó, természetszerű garanciát jelölt meg. A feltételes garancia egyébként is a költségvetési törvény egyik legcinikusabb passzusa volt: úgy kötötte az állami garanciát a járuléktartozások behajtásához, hogy az egyébként legnagyobb állami adósok tartozásainak behajtásáért a Kormány gyakorlatilag semmit nem tett.
(12.20)
A zárszámadás ugyanakkor erre való hivatkozással nem tartja érvényesnek az állami garanciát az elmúlt évre. Helyette javasolja a likviditási alap lényegében hosszú távú lekötését.
Ezzel kapcsolatosan több probléma van.
1. Tudtommal érvényben van az a törvény, amely a likvid tartalékot a kiadások 6%-ában határozza meg, a javasolt lekötéssel, ezzel lényegesen alákerülünk ennek a rátának.
2. A bevételek fluktuálódása miatt már az 1991. évben is erőteljes hitelfelvételi tevékenységgel volt csak biztosítható a társadalombiztosítás likviditása.
3. A jelenlegi javaslat nem tartalmaz lényegében semmilyen garanciát ennek a lekötött likviditási tartaléknak a visszapótlására. Itt vitatkozom a Kormány előterjesztésével, ami ugyan szól arról, hogy bizonyos garancia érvényesül, illetőleg szerintünk elégtelenek és megbízhatatlanok. A korrekt megoldás az lett volna, ha legalább az állami adósok esetében az adósok, a járuléktartozások egy körének kijelölésével vállalt volna a költségvetés garanciát. Ez a nyugdíj-biztosítási felügyelőbizottság által egyébként javasolt megoldás nem valósult meg. A társadalombiztosítás azonban csak könyvviteli szempontból volt deficites az elmúlt évben, ha a tartozások befolytak volna, nem kellett volna a hiánynyal szembenézni.
4. A javaslat a hiány olyan elemeit is a likviditási tartalék terhére akarja rendezni, amelyek kifejezetten a költségvetés fizetési lazaságából adódnak. Erre csak két példát említek: az egyik a költségvetési szervek több mint egymilliárdos tartozása, a másik szintén csaknem egymilliárdos nagyságrendű, a foglalkoztatáspolitikai nyugdíjak elmaradt megtérítése.
5. Nem teljesen világos, az egyetlen megnevezett állami adós, a MÁV esetében miért nem érvényesül a más tartozásokra vonatkozóan egyébként alkalmazni kívánt, az elkövetkezendő 2-3 évben egyharmad-egyharmad arányban meghatározott törlesztési ütemezés. Itt is vitatkoznom kell az előterjesztéssel, ugyanis ez nyilvánvalóan nem valósult meg akkor, amikor ez évben csak 2 milliárdot terveznek törleszteni a több mint 8 milliárdos tartozásból, tehát itt az 1 milliárdról van szó. A tavalyi évi zárszámadás kapcsán az 1 milliárd forint nem egy olyan tétel, amit elhanyagolhatónak tekinthetnénk, és amiről azt mondhatnánk, hogy egy számítási hiba.
6. Egyáltalán nem tiszta az, hogy a visszapótlásnak az elkövetkezendő időszakban kamatosan vagy csak nominálisan kell-e történnie. A költségvetés és a társadalombiztosítás közötti kamatok kérdése egyébként is teljesen tisztázatlan.
Tehát láthattuk, tisztelt Képviselőtársaim, hogy a hiány ilyen módon történő finanszírozásánál nincs garancia a likviditási alapból felhasznált pénzek visszapótlására, még a törvényben megfogalmazott ingatlanértékesítésekkel sem. A hiány ilyen módon való kezelése a társadalombiztosítás hosszú távú reformját veszélyezteti. Ezzel az eljárással azonban jó esetben, amennyiben egyáltalán befolyik ez a pénz, a '92-es, '93-as, '94-es évi társadalombiztosítási bevételekből fedezzük a '91-es évben keletkezett hiányt, és ezzel a mostani és a következő 2 év hiányát tovább növeljük. A Kormány újra csak görgeti maga előtt a problémákat.
Számos konklúzió levonható a jövőre nézvén a '91-es zárszámadásból, amit, zárójelben jegyzem meg egyébként, minősíthetetlenül későn kaptunk meg. Ezek közül csak egyet említek: ne ígérjünk évvégi nyugdíjkiegészítést, amennyiben erre az anyagi feltételek előreláthatólag nem adnak módot. Ezt a múlt példájából is leszűrhetjük.
Itt, ennél a pontnál jegyzem meg, hogy módosító javaslatokat fogunk beterjeszteni, s kérném az elnök urat, hogy ennek a napirendi pontnak a vitáját, általános vitáját csak a napirend végeztével zárja le, a módosító javaslatok elkészítése érdekében. Köszönöm szépen.
