SZABÓ IVÁN, DR. ipari és kereskedelmi miniszter:

Teljes szövegű keresés

SZABÓ IVÁN, DR. ipari és kereskedelmi miniszter:
SZABÓ IVÁN, DR. ipari és kereskedelmi miniszter: Tisztelt Elnök Úr! Kedves Képviselőtársaim! Csak igazán néhány mondattal az írásban megadottakat kiegészíteném.
Talán emlékezik interpelláló képviselőtársam is és a tisztelt Ház, hogy akkor arra hivatkoztam, hogy a kormányzat és a Bányász Szakszervezettel kötött megállapodás értelmében március 31-éig folynak azok az egyeztető tárgyalások, amelyeknek keretében a megoldás módozataira valószínűleg tudunk megoldást találni, és ennek eredményeképpen fogom írásban megadni a válaszomat.
Tekintettel arra, hogy ebben az egyeztető tárgyalássorozatban elvileg nem sikerült olyan megállapodást találni, amelyik mindenkinek a megelégedésére szolgálhat, mindössze fölvetődtek azok a lehetőségek, amelyek a mozgásterületünket behatárolják: valamilyen olyan alapnak a létrehozása, amelyik intézményesen, a költségvetéstől elválasztva is biztosítja a bányászoknak ezt a járandóságát, azt követően, hogy az a bánya, amelyiknek egyébként a kollektív szerződése tartalmazná ilyen irányú kifizetések kötelezettségét… – nem tudtuk megtalálni ennek finanszírozását az adott időszakban.
Egyértelművé vált, hogy az ipari tárca ezt a kérdést a saját hatáskörén belül megoldani nem tudja, ehhez új kormányhatározatra van szükség, amelynek többvariációs lehetőségei közül az ipari tárca azt fogja a Kormány elé terjeszteni, amelyet a középszintű egyezetető fórumon az ipari tárca keretén belül a legnagyobb hangsúllyal tudunk az összes érdekeltek részvételével eldönteni.
Erre vonatkozólag, hogy ezt lebonyolítsuk, több alternatívával a középszintű érdekegyeztető elé megyünk, hogy április 30-áig a megoldást új kormányhatározat érdekében benyújthassuk. Erre vonatkozólag kérem a tisztelt interpelláló és a Ház egyetértését. Köszönöm. (Taps a kormánypártok padsoraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem