PALOTÁS JÁNOS (MDF)

Teljes szövegű keresés

PALOTÁS JÁNOS (MDF)
PALOTÁS JÁNOS (MDF) Köszönöm szépen, Elnök Úr. A személyeskedő gondolatok nem igényelnek igazán reflexiót, ami képviselőtársamtól a vállalkozóknak, egyebeknek szólt. Bár megjegyzem, hogy legalább szakmailag jól kellene pengét csörgetni, mert hogyha igaz lenne az ő állítása, akkor az csak annyit jelent, hogy a 24,5%-nál is magasabb értéket kötelező a Parlamentnek a nyugdíjak emelésében meghatározni. Úgyhogy aligha indok ez a javaslatommal szemben.
Amiért mindenképpen szót kértem a reflexióra, az pedig úgy szól, hogy az énáltalam beterjesztett törvényjavaslat semmilyen körülmények között nem tartalmazza az alsó limit eltörlését. Igyekeztem pontosan idézni azt, hogy az alkotmányosság a pozitív diszkriminációt nem tiltja, tehát ezt a lehetőséget biztosítja, csak azt tiltja az alkotmányosság, hogy ennek forrását egy negatív alkotmányossági jogmegvonással teremtsék elő. Ezt egyébként jogász képviselőtársamnak illene tudnia.
A javaslatomban szereplő "legkisebb" szó, amit szintén el kell törölni, az egy emelésnek a részét képezné. Tehát az egy másik nyugellátási szolgáltatásnál szerepel, ahol csak a legkisebb összeget kívánná az előterjesztés korrigálni, pedig valamennyi ott bemutatott érintett számára biztosítani kell a nyugellátás növelését.
Össze kell vetni a reflexió előtt a javaslatot és a kormányelőterjesztést és a módosító indítványt. Én pedig remélem, hogy olyan demokratikus parlamentbe kerültem országgyűlési képviselőnek megválasztásra, ahol négy alkotmánybírósági jogász által alkotmányellenesnek minősített szabályozás ki kell hogy hasson a Parlament döntéseire. Én ebben bízom. Köszönöm. (Szórványos taps.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem