SALAMON LÁSZLÓ, DR. az alkotmányügyi, törvény-előkészítő és igazságügyi bizottság elnöke:

Teljes szövegű keresés

SALAMON LÁSZLÓ, DR. az alkotmányügyi, törvény-előkészítő és igazságügyi bizottság elnöke:
SALAMON LÁSZLÓ, DR. az alkotmányügyi, törvény-előkészítő és igazságügyi bizottság elnöke: Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Ház! Az alkotmányügyi bizottság számára a kiinduló pontot az Országos Választási Bizottságnak az aláírásgyűjtéssel kapcsolatos jelentése képezte. Az Országos Választási Bizottság átiratában megállapította, hogy 53 343 aláírás azonosítására került sor az illetékes népességnyilvántartó hivatallal.
Megállapította továbbá a bizottság, hogy a gyűjtőívek egyikén sem szerepel az 1989. évi XVII. törvény 21. § (1) bekezdésében előírt négy adat: aláírás, név, lakcím és személyi szám, így a törvényes követelményeknek elsődlegesen a személyi szám hiánya miatt egyetlen aláírás sem felelt meg. Ennek ellenére – írja az átirat – 5%-os mintavétellel, 3 adat alapján történő azonosítással, majd ezt követő elemzéssel valószínűsíthető, hogy 34 979 alsó határérték és 37 428 felső határérték közé tehető azon tételek száma, ahol a név és a lakcím megegyezik az adatbázissal. Ebből következően több mint tízezer, de kevesebb, mint negyvenezer aláírás tekinthető valódinak.
Mindezek alapján kellett állást foglalnia az alkotmányügyi bizottságnak. Az alkotmányügyi bizottság a törvény rendelkezéseire tekintettel akként foglalt állást, hogy az Országos Választási Bizottság jelentésében említett alaki hiba miatt az Országgyűlésnek nincs törvényes lehetősége e kezdeményezés népi kezdeményezésként történő megtárgyalására.
Ezen túlmenően ugyancsak a bizottság elnökeként és képviseletében hozzáteszem azt, hogy természetesen más kérdés ennek a kezdeményezésnek népi kezdeményezésként történő megtárgyalása, és más kérdés az, hogyha valamely képviselő úgy gondolja, hogy indokolt lenne az Alkotmány módosításával a kezdeményezők igényének teljesítése. Ezért az, hogy az Országgyűlés ezt a kezdeményezést népi kezdeményezésként nem tudja megtárgyalni, nem akadálya annak, hogy bármely képviselő – ha indokoltnak látja – a kezdeményezéssel egyező tartalmú javaslatot terjesszen az Országgyűlés elé.
Köszönöm figyelmüket. (Taps.)
Határozathozatal

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem