TARDOS MÁRTON (SZDSZ)

Teljes szövegű keresés

TARDOS MÁRTON (SZDSZ)
TARDOS MÁRTON (SZDSZ) Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! A mai nap szavazni fogunk arról, hogy az 5719-es számon benyújott törvényjavaslat, a szakszervezetek közötti választás halasztásáról című törvényjavaslat napirendre kerül-e a tisztelt Házban, vagy nem. E kérdéskörben a múlt héten a Kormány elnöke és a frakcióvezetők levelet kaptak a hat legnagyobb, a szakszervezeti mozgalmat lényegileg teljes egészében képviselő szakszervezeti konföderáció vezetőitől, avval a kéréssel, hogy ne tárgyalja a tisztelt Ház ezt a javaslatot, mert ez a javaslat nem a szakszervezetekkel történt megállapodás és egyeztetés jegyében született. S itt külön meg szeretném jegyezni, hogy egy olyan időszakban nem született a velük való megegyezés jegyében, amikor a hat egymással viaskodó, s egymással nem a legjobb viszonyban levő szakszervezet megállapodott egymással a legfontosabb kérdésben, a szakszervezetek közötti választás kérdésében.
Mi, szabad demokraták, amikor támogattuk azt a törvényjavaslatot, amelynek a módosításáról most szó van, nem a szakszervezetek közötti viaskodást akartuk elősegíteni, hanem éppen ellenkezőleg azt, hogy a szakszervezetek képesek legyenek teljes mértékben legitimálni magukat, és azokban a nehéz időkben, amikor a magyar társadalom, a munkások, a dolgozók különböző rétegeinek érdekképviselete különösen nehéz és felősségteljes feladat lesz, mert az átalakulás nehézségeivel kell szembenézni, és ilyen körülmények között kell elviselniük az életkörülmények romlását, erőteljes és jól szervezett szakszervezetekre van szükség.
Véleményünket a kérdéssel kapcsolatban a Házszabályok értelmében nem tudtuk volna másként kifejezni, csak napirend előtti felszólalás keretében, ezért napirend előtti felszólalás keretében kérem a tisztelt Házat, hogy keressen konszenzusos megállapodást ebben az ügyben. Üljön össze a hat párt, tárgyalja meg, hogy az elfogadott szakszervezeti törvényt hogyan kell módosítani. Üljön össze a hat párt és pótolja a Kormánynak azt az elmaradt, törvényben előírt kötelezettségét, hogy előterjeszti a szakszervezeti választások módját és módszertanát, és bízzunk abban, hogy konszenzusos alapon megteremtődik annak az előfeltétele, hogy a munkaadók és a munkavállalók az elkövetkező nehéz időkben az ország, a haza érdekeinek megfelelően fogják saját részérdekeiket képviselni, és megteremtik annak előfeltételét, hogy a gazdaság elinduljon a növekedés útján. Köszönöm figyelmüket. (Taps.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem