LAKOS LÁSZLÓ, DR. (MSZP)
LAKOS LÁSZLÓ, DR. (MSZP)
LAKOS LÁSZLÓ, DR. (MSZP) Köszönöm a szót, Elnök Úr! Elhangzott a figyelmeztetése, hogy ne csináljunk bizottsági ülést. Elhangzott az is, hogy a bizottság nem támogatja a javaslatot – ha ezt ön elfogadja a törvény megszavazásának, akkor teljesen egyetértek vele.
Nem kívánom megismételni az elhangzottakat. Itt több hivatkozás történt arra, hogy hasonló témáról van szó.
Őszintén, azzal készültem a törvénytervezet tárgyalására, hogy azt mondom, ez a törvénytervezet arról szól, illetve ennek a törvénytervezetnek az a lényege, hogy "Ha benn maradsz, hoppon maradsz". Elállok ettől a fordulattól, tekintve, hogy Gaál képviselőtársam háromszor is elmondta, hogy a visszaélésekkel kapcsolatban az a véleménye, hogy ez a törvény hibája, ez a törvény hibája, ez a törvény hibája… Ebben számtalanszor egyetértünk.
Így talán inkább azt mondanám, hogy félreérthető vagy nem egészen pontos az általa beterjesztett javaslat – a következők miatt:
Gaál Antal képviselő úr javaslatának 1. §-a szerint az árveréssel történő vagyonmegosztásban csak a kiválni szándékozó tagok és az üzletrésszel rendelkező kívülállók vehetnek részt – kvázi, a szövetkezetben maradók nem. Ezt Kis képviselőtársam részletesen elemezte. Hivatkozott itt a törvény vonatkozó rendelkezéseire, tehát az így szól: "Azon vagyontárgyak tekintetében, melyekre nézve a közgyűlés nem hozta meg az előírt határozatot, árveréssel történő vagyonmegosztásra kerül sor. A szövetkezet vagyontárgyait a tagok – ez a 41. § (1) és (2) bekezdése – és a szövetkezeti üzletrésszel rendelkező kívülállók (továbbiakban kívülálló tulajdonosok) részvételével kell árverésre bocsátani. Zártkörű árverés, az árverezők egyenként és csoportosan is licitálhatnak."
(21.10)
Én azt hiszem, hogy a félreértés abból származhat – megítélésem szerint –, hogy itt két eset lehetséges. Ha a szövetkezet közgyűlésén a vagyonmegosztást a maradók részére vonatkozó vagyon kapcsán a maradók is és a kiválók is elfogadták, vagy pedig ha a maradók részére vonatkozó vagyontárgyról a döntést nem fogadták el. Mi történt az első esetben?
Az első esetben a kívülállók elfogadták, és e törvény, az átmeneti törvény szelleme szerint ez a vagyonmegosztás megtörtént. Attól függetlenül ez a kör zárt. Megmondták, hogy kik azok a tsz-tagok, milyen üzletrésszel és milyen vagyoncsoportot kaptak meg, és kik azok, akik nem árvereznek. Ez a ritkább.
A gyakoribb az, hogy azt mondja, hogy a vagyonmegosztás nem történt meg, a közgyűlésen nem állapodtak meg, ebben az esetben értelmezhető egészen pontosan a (2) bekezdés, hogy a szövetkezet vagyontárgyait, valamennyi vagyontárgyat, mindazokat a vagyontárgyakat, amelyekre a közgyűlésen a megállapodás nem született meg, árverésre kell bocsátani. Ez magában foglalja azt, hogy azokat a vagyontárgyakat is árverésre kell bocsátani, amelyek bizonyos megszorításokkal, bizonyos különbségekkel, bizonyos eltéréssel a szövetkezetben maradók tulajdonát képezik. Tehát árverést úgy tartani, hogy… ugye elmondta azt is, hogy a többség általában leszavazza. Ha ez az alapállásunk, akkor azt mondjuk, hogy árverést tartani úgy a szövetkezet teljes vagyonáról vagy a még el nem döntött vagyonról, hogy a többség ebben ne vehessen részt, ezt egyszerűen nem tudom elképzelni. Nem tudom elképzelni, hogy milyen technika ez. Ha ő beletette volna, hogy a többség ne vehessen részt az elkülönített vagyoncsoportra, akkor talán még súlyos vitákkal ezen lehetett volna gondolkodni, de így, hogy a szövetkezet egészének vagyontárgyai árverésre kerülnek – akár 10, nem tudom, hány százalék, az értelmezést kíván, amit Kiss képviselőtársam elmondott –, úgy, hogy csak a kiválni szándékozók és a kívülállók szerezhessenek tulajdont, ez egész egyszerűen fantasztikus.
Most ezzel a speciális technikával tényleg el lehetne azt érni, amit a beterjesztő az írásos, általános indoklásában megfogalmazott, a sérelmek megszüntethetők, mert egyszerűen a többséget, akik most a beterjesztése szerint esetleg visszaélnek a vagyonmegosztásban részükre biztosított többségi jogokkal, ebből az eljárásból kizárjuk, és a kívülállók úgy szavaznak és úgy döntenek, ahogy gondolják.
A törvénytervezet 2. §-ával kapcsolatban is rendkívül súlyos gondok vannak. Való igaz, hogy fennáll az a lehetőség, amit a képviselőtársam tárgyal, azt mondja, hogy amennyiben a vagyontárgytulajdonát üzletrésze fejében sem így, sem úgy nem szerezte meg, új eljárást kell kezdeményezni. Most elemezzük ezt is a másik végéről, mert az elejéről Kis képviselőtársam már elemezte.
Most a közgyűlési megállapodás vagy az árverés során több okból nem szerezhet valaki vagyontárgyat. Nem szerezhet azért, mert nem jutott, nem szerezhet azért, mert rálicitáltak, nem szerezhet azért, mert nincs kedve hozzá, neki az a dolog nem tetszik. Elméletileg előfordulhat, hogy vagyontárgy van ott még szabadon, árverezhetne, van valóságos értéke, de nem tetszik.
Ebben az esetben új árverést kezdeményezhet. Gyakorlatilag úgy tűnik, hogy ez a folyamatosságot, tehát a kiválási jog meghosszabbítását jelenti, holott, ha az árverezésen megtörtént a vagyonmegosztás, tehát a szövetkezet vagyontárgyai elkeltek, akkor új helyzet áll elő, és érdekes módon Gaál képviselőtársam ezt már részletesen ecsetelte.
Az én megközelítésemben vagy az én értelmezésemben ebben az esetben nem arról a szövetkezetről van szó, amiről az árverés vagy a vagyonmegosztás előtt, hanem egy új szövetkezetről. A tagok a szövetkezeti vagyon bizonyos csoportját megszerezték, eldöntötték, hogy kívülállóként vagy szövetkezetben maradóként kívánják-e ezt működtetni. Ha úgy tetszik, akkor ez egy olyan technika, megítélésem szerint, amikor vagyon szempontjából – nem alapszabály szerint – megalakultak az új típusú – ahogy önök használják – szövetkezetek.
Ilyenkor nem értem, hogy miért kell vagy milyen alapon kell lehetőséget teremteni? Ezen még lehetne vitatkozni.
Akkor mondom a másik technikát: ha a törvényt így fogadta volna el a Parlament, akkor az egyértelműen azzal a következménnyel járt volna, és Isépy államtitkár úr a maradók jogaira hivatkozott, amikor fejtegette a Kormány és az Igazságügyi Minisztérium véleményét, nekik is megvannak a jogaik. Ha ismerik és tudják a tagok ezt a technikát, akkor természetesen azonnal megszűnik a szövetkezetben maradó tagok kategóriája. Akkor mindenki kiválik. Olyan technika nincs, hogy ha én megkapom a magamét, akkor kiviszem, ha nem kapom meg, megint kiviszem meg megint kiviszem, a tulajdonjogot az árverésen valakik megszerezték.
A törvény elfogadhatóan, meg helyesen, meg igazságosan azt mondja, hogyha szövetkezeti üzletrésze maradt valakinek, akkor tag maradt, csak tudnia kell, hogy akkor már nem abban a szövetkezetben tag, amelyikben korábban volt. Elosztották a tagok egymás között a rossz törvény rossz szabályai szerint ezt a vagyont. Ezt újból megismételni – egyszerűen nem működik.
Tehát szeretném felhívni a figyelmüket arra, hogyha ezt a technikát vezetik be, az első teljesen elfogadhatatlan, de ha ezt a technikát vezetik be, akkor az történik, hogy mindenki ki fog válni, kirekesztendő egy ilyen örökös bizonytalanságot. Arról nem is beszélve, hogy semmilyen előírás nincs a tagra vonatkozóan, hogy miért nem szerezte meg a vagyontárgyat. Még egyszer mondom, esetleg azért, mert az nem tetszik vagy ő mást akart. Akkor elméletileg önök megengedik egy tagnak, hogy a megmaradó szövetkezeteket – nem az összes árverésen megszerzett vagy közgyűlési egyezséggel megszerzett vagyontárgy újrafelosztását, ha úgy tetszik, kezdeményezhesse, hanem mindig csak a megmaradót piszkálhassa. És ezt teheti akár úri jókedvéből is.
Esetleg megoldást jelenthet erre Glattfelder Béla javaslata, a bírósági út, de szerintem az sem gyakorlatias. Ha a szövetkezet vagyontárgyait ebben a megközelítésben, így megszerezte egy tag csoportosan vagy egyéni kiválóként, akkor szerintem az a méltányos, igazságos és elfogadható, hogy erre a technikára már a szövetkezeti törvény rendelkezései vonatkozzanak, és ne az átmenetiek. Köszönöm a figyelmet. (Taps.)
