MÁDL FERENC, DR. művelődési és közoktatási miniszter:
MÁDL FERENC, DR. művelődési és közoktatási miniszter:
MÁDL FERENC, DR. művelődési és közoktatási miniszter: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Mindenekelőtt szeretném megköszönni a törvényjavaslat minisztériumi előkészítőinek, a sok szakmai és érdekképviseleti fórum sok résztvevőjének, a képviselőknek, a parlamenti bizottságoknak azt az áldozatos, ügyszeretettől és felelősségtudattól vezérelt munkát, amellyel a törvénykezésben részt vettek.
A közoktatási törvényjavaslat nagy vitát váltott ki, a javaslathoz igen nagy számú módosító indítvány érkezett. Ezt, gondolom, természetesnek kell tekinteni, hiszen az Alkotmány, a költségvetési és az önkormányzati törvény mellett ez a törvényjavaslat az, amely a társadalom legnagyobb körét érinti.
A 800-nál is több módosító indítvány, amit ez a kötet is - amely itt fekszik - tanúsít, amiről ma szavaznunk kell, a 800 indítvány közül azonban a képviselők sokat visszavontak, közel 300 indítvány nem kapta meg a bizottságokban az egyharmados minimumot, ami jelzi, hogy a törvényjavaslat fő sodrával szemben nem bizonyultak elfogadhatóknak.
Nagyon sok indítvány egymásnak is ellentmondó. Bernard Shaw egyszer egy általa közvetlenül nem ismert ember iránt érdeklődött egy alacsony termetű, kövér, kicsit slamposan öltözködő írótársánál. Ez azt mondta, hogy ez a mister X szikár, magas termetű, kissé piperkőc úr. Másnap Shaw találkozott egy másik, viszont magas termetű, finoman öltözött ismerősével, aki meg azt mondta erről az emberről, hogy alacsony termetű, elég kövér, és nem éppen rendezetten öltözködik. Mikor aztán az egyik nap Bernard Shaw-nak bemutatták ezt a mister X-et, akkor a maga szókimondó modorában azt mondta: "Uram, maga egy egészen normális ember!"
(10.50)
Valami hasonlót lehet mondani nemcsak az ellentmondásos indítványok mögött állva maradt paragrafusokra, de az állva maradó indítványok összességével magára a születő törvényre is. Indítványok hosszú sora jobbá, világosabbá, nyelvileg is pontosabbá tette a törvényt. Mind hozzájárulnak ahhoz, hogy az a bizonyos "normális ember" önazonosságát megőrizve, mindenki számára jobban, egyértelműbben és elegánsabban jelenjék meg.
A lényeg: a nagyszámú jobbító indítvány elfogadásával a törvényjavaslat egy elfogadható, jó törvény ígéretével, átvihető a túlsó partra.
Szólnom kell azokról a kérdésekről, amelyek a vitákban különösen kiemelkedő érdeklődést váltottak ki.
Az ellenzék részéről visszatérően elhangzott, hogy a Kormánynak nincs oktatáspolitikai koncepciója. Ez politikai hangulati felhanggal megfogalmazott, téves megállapítás. Azt lehet mondani, hogy ez más koncepció, mint az ellenzéké - mint az ellenzéké lenne, ha szisztematikusan kibontaná. A Kormány koncepciója megtestesül a törvényjavaslatban, ilyenként ráépül a Kormány nemzeti megújhodási programjára és az ezt követő sok tudományos és szakmai munkálatra. Lényeges elemeit az expozé és sok képviselő a vitában elmondta, kifejtette.
A legfontosabbak: a műveltségi színvonal emelése, a tízéves tankötelezettség; a nemzeti hagyomány; az új alkotmányos és eszmei értékrend; a felzárkózás Európához; az iskolafenntartásban és -irányításban korszerű egyensúly a helyi önkormányzat, az iskolák, az iskolai testületek, a szülők és a kormányzat között; az iskolai testületek, az emberi jogok, a világnézeti és a vallásszabadság; a nemzeti és etnikai kisebbségek jogainak biztosítása; az iskolaválasztás szabadsága; a pedagógusok alkotó, nevelő, tanító szabadságának biztosítása - és még folytathatnám.
Erről a koncepcióról lehet másként gondolkodni, azt is lehet mondani, hogy a koncepció egyes elemei csak fokozatosan teljesednek ki - de azt nem, hogy ezek nem egy korszerű törvény hordozói.
A fejlett nyugati országok szervezetének, az OECD-nek a szakemberei beható elemzés után kritikai megállapítások mellett is úgy látták, hogy alapjaiban és koncepciójában nemzetközi mércével is korszerű törvényjavaslatot készítettünk elő.
Az iskolarendszer volt egy további vitatott kérdés. Mit akar a törvényjavaslat? A kor gazdasági, társadalmi és kulturális kihívásaira jobban felelni képes, az ember erkölcsi, kulturális kiteljesedését jobban segítő, műveltebb Magyarországot. Azt, hogy ehhez hosszabb tankötelezettséget és a társadalmi igényekhez, valamint az annyiszor hangoztatott európai modellekhez jobban igazodó, rugalmas, az életpálya-választási igényeket jobban szolgáló, végső soron szabadabb iskolarendszerünk legyen. Azt, hogy az alapképzés tíz évfolyama során például át lehessen lépni a négyosztályos, hatosztályos vagy nyolcosztályos gimnáziumba, vagy a négyosztályos szakközépiskolába. A tévedések elkerülése végett: többször elhangzott olyasmi, mintha volna kétéves gimnázium, kétosztályos gimnázium is, avagy kétosztályos szakközépiskola - ilyet a törvényjavaslat nem tervezett, és nem is tartalmaz.
A törvényjavaslat szabadságot kíván adni az iskolaalapítóknak és iskolafenntartóknak, hogy a konkrét társadalmi igények szolgálatára ők döntsenek ilyen vagy olyan szerkezetű iskola működtetéséről.
Itt nem az általános iskola szétveréséről van szó - miként egyesek az ellenzék oldaláról vélik, sokkal inkább ennek magasabb szintre hozása a cél. Ne tessék mondani, hogy akik nem lépnek át középiskolába, tehát a tíz évet végigtanulják általános iskolában, azoknak az esélyeit ez a rendszer rontaná, hogy azok - mint egyesek bántóan fogalmaztak - mintegy elfekvőben, zsákutcában maradnának. Mindenki tudja: annak, hogyha valaki nem tanul tovább a közép- vagy felsőoktatásban, annak nem ez a tíz év az oka. Szerte a fejlett világban a tanulók jelentős része különböző egyéni és mikroszociális okokból nem megy középiskolába: szakképzés útján is vitathatatlanul teljes értékű ember, jó szakember lesz - és sikerember is lehet. Ne tessék ezt a nagy réteget a társadalom elfekvő betegének tekinteni!
Hadd utasítsam vissza sok ezer, különösen többgyermekes család és gyermekeik nevében! Régebben eléggé általános volt, hogy - különösen faluról és szerényebb körből - nem a negyedik, hanem az ötödik vagy a hatodik elemi után mentek a gyerekek első gimnáziumba. Közelről ismerek olyan családot, ahol a szülők - hálát és igyekezetetet parancsoló - áldozatvállalásából mégis sok gyermek - például ebben az esetben hat gyermek - mind egyetemet végzett. Most a mögöttem lévő padsorokból megtudhatták, hogy elfekvőnek kellett volna lenniük, valahol egy sötét zsákutcában.
Bízom benne, hogy sem a korábbi, sem a mai érintettek nem sokba veszik ezt a hírt - mégis, a jó ízlést is bántó ez a vélt tudományos magasságból lenéző, álszociális tetszelgés.
A Kormány, a törvényjavaslat centralizálást akar - ez a következő ellenzéki kritika. Centralizálni akar a regionális oktatási központok, a Nemzeti Alaptanterv és sok minden más útján. A NAT-ot is, a Nemzeti Alaptantervet is, ahelyett, hogy a Parlament törvényben hirdetné ki, kormányzati szinten csinálják - így aztán kormányideológiát lehet vele terjeszteni, és oda a tanszabadság! Ebből a valóságban nagyon kevés igaz.
Mit mond a törvényjavaslat? Azt, hogy a közoktatásban döntő szerepe a helyi önkormányzatnak, a tantestületeknek és a pedagógusoknak van; azt, hogy a jogkörökben és a felelősségben még szerep - persze, a feladatnak megfelelő, jelentős szerep - jut a szülők és diákok testületeinek, különböző szakmai és érdek-képviseleti fórumoknak, a köznevelési tanácsnak, a közoktatás-politikai tanácsnak, a tárcának, a Kormánynak és a Parlamentnek. Ez a dolgok természetes rendje. Így az is, hogy a miniszteri szintű szabályozás - mióta korszerű kormányzati rend és munkamegosztás van - az oktatást illetően mindenütt az oktatási miniszter feladata.
A regionális oktatási központokat illetően pedig megint csak meg kellene nézni a törvényjavaslatot: nincs hatalmi-hatósági jogkörük. Információs, segítő, szakmai ellenőrző szerepük van. Ezzel a funkcióval mindenütt vannak - voltak Magyarországon is -; a plurális iskolarendszerben egyfajta összetartó elemként rendszertanilag is szükség van rájuk.
Kérem szépen - így mondta többünk közös tanítómestere, Nizsalovszky professzor úr -, a történelem nem szamár: ha tartósan és sok helyütt működtet valamilyen intézményt, higgyük el, hogy ezt nem hiába teszi.
Összetartó erő a nemzeti tanterv is. Rendszertani kiegyenlítő eleme az iskolarendszer pluralizmusának, és a tanszabadságnak, az önkormányzatiságnak, kifejezi a társadalom, az ország egységét, eszmei, kulturális, oktatási értékrendjének lényegét és az alapműveltséghez megtanulandó ismeretek minimálisan szükséges körét. Az iskola ennek keretei között él - és éljen - az oktatás szabadságával. Mindebben talán nincs is vita. Az ellenzéki ellenzés abban van, hogy miért nem törvénnyel, miért nem most, parlamenti úton akartuk a NAT-ot, a nemzeti alaptantervet szabályozni.
Igazából mindenki tudja a választ: sehol a világon nem törvény írja le a nemzeti alaptantervet. Nem is tudná. A tantervi irányelvek és követelmények minden iskolatípus minden évfolyamának minden tárgyára vonatkoznak: ezek kötetekre menő leíró, magyarázó - és nem törvény műfajú - szövegek. Egyik-másik fejlett nyugati ország NAT-ja - nemzeti alaptanterve -, követelményrendszere tíznél is több kötetre terjed. Ilyet szakemberek hosszú munkájával, szakmai fórumok beható vitája után mindenütt kormányzati szervek adnak ki, általában kormányrendelet vagy miniszteri rendelet mellékleteként. Nálunk is a kormányzat, a szakma delegált képviselőiből álló köznevelési tanács javaslatára, sok-sok szakember intenzív munkája után, ennek közvetítésével fog e tárgyban cselekedni.
(11.00)
Az ellenzék vissza-visszatérően, így vagy úgy támadta a tervezetet a lelkiismereti és világnézeti szabadság dolgában, holott a Kormány javaslata ebben is csak az európai értékrenden alapul. A lényege: iskolaválasztási szabadságot akar, hogy a szülők - lelkiismereti, illetve vallási meggyőződésük szerinti - állami, önkormányzati, egyházi vagy más, nem állami iskolába járathassák gyermekeiket; az iskolaalapítás szabadságát, és hogy a nem állami iskolák is kapjanak arányos állami támogatást; annak lehetővé tételét, hogy állami és önkormányzati iskolában is a tanulók - fakultatív alapon - az egyházak részéről hit- és vallásoktatásban részesülhessenek; annak jogát, hogy közoktatási megállapodással egyházak is átvehessenek önkormányzati iskolákat, ha ez nem okoz aránytalan terheket az önkormányzati iskolákat választó gyermekeknek; azt, hogy az állami és helyi önkormányzati iskolában is az ismereteket - a vallásra és a világnézetre vonatkozóakat is - tárgyilagosan oktassák; azt, hogy az állami és önkormányzati iskola nem lehet elkötelezett egyetlen vallás mellett sem; azt a jogot, hogy az iskolában meg lehessen vallani a világnézeti meggyőződést; azt, hogy az iskolában gondoskodni kell az alapvető erkölcsi ismeretek oktatásáról.
Ezeket akarja a törvényjavaslat, nem - miként az ellenzék egyes képviselőinek felszólalásából következett - valamiféle megsajnáló gesztusképpen - mivel, hogy az egyházaktól majd mindent elvettek, nincs hol tanítaniuk, ezért hát engedjük be őket az iskolába -, hanem azért, mert ezek az elvárások az ember mivoltának elismeréséből és a másság tiszteletéből, az alkotmányos alapelvekből, nemzetközi egyezményekből és a népfelség elvéből következnek - merthogy a lakosság nagy része vallásoktatást kíván. Egyszóval, itt az etikus nemzeti önazonosság és az európai értékrend jogi parancsáról és nem egy mindezeken kívül álló állam jóindulatáról van szó.
Néhány szót a finanszírozásról. Az újdonság az lenne, az lesz a törvény útján, hogy az iskoláknak a bért és ennek járulékait, egységes mércével a központi költségvetés biztosítaná. Ez nem szegényítése a helyi önkormányzatoknak - mint ezt az ellenzék soraiból állítják. Ellenkezőleg, az iskolafenntartás nagyobb terhe általában a bérek. Ha az önkormányzat efelől teljesen biztosított helyzetben van, nem lehet általában szegényítésről beszélni. A pedagógusok oldaláról nézve pedig garanciát teremt az egységes szinten járó anyagi elismeréshez.
Sokan állítják, és a külföldi példák is mutatják: ez a szabad iskola ára. Enélkül az iskola a helyi politikai esetlegességek és huzavona, az egzisztenciális kiszolgáltatottság áldozata lehet.
Ha már pénzről van szó, hadd hangsúlyozzam: a nehéz gazdasági helyzet ellenére a Kormány és az Országgyűlés az oktatásügyet - a lehetséges ráfordítással - kiemelkedő ágazatnak tekinti, kell, hogy tekintse, mert itt születik, itt képződik az a kiművelt emberfő, akiknek sokasága felemelkedésünk záloga.
A lehetőségek határáig történt is sok minden. A nemzeti jövedelemből az 1989. évi 4,8%-ról közel 7%-ra emeltük e terület ráfordításait. A múlt évben a pedagógusokat 2000 forint béremelésben lehetett részesíteni. Ez évben a 10 milliárdos közalkalmazotti bérrendezés is számottevő béremelést hoz a pedagógusoknak. Az iskolai testnevelés fontossága miatt soha ennyi tanterem nem épült ebben az országban. A művelődés- és közoktatásügyről a Kormány által beterjesztett 1994. évi költségvetés-tervezet az 1993. évi 53 milliárd helyén 63 milliárd forintot tervez, ami közel 20%-os növekedés - nem minden területen lesz ez lehetséges. De sajnos, valahol itt vannak már a szélső határok meg a közalkalmazotti törvény és a lehetőségek valamiképp megkeresendő harmóniájában.
A gazdasági nehézségek ellenére is messze többet lehetne nyújtani, ha nem terhelne bennünket a súlyos örökségként ránk hagyott külföldi adósság átlagban évi 200 milliárd forint törlesztési terhe. Ezt azért említem, mert ez a 200 milliárd forint négy művelődési minisztériumi költségvetést jelent - négyet, az összes egyetemével, színházával, minden intézményével együtt. Ha ez a teher nem volna, nyilván bőkezűbben lehetne ezen a területen is gazdaságpolitikát és oktatáspolitikát folytatni.
A nehézségek mellett hinnünk kell azonban abban, hogy a gazdaság értéktermelő képessége fokozatosan megerősödik, és meg tudja adni az ország a pedagógusoknak azt az eddiginél sokkal nagyobb anyagi elismerést, amit áldozatos munkájukért joggal megérdemelnek.
Tisztelt Országgyűlés! A törvény fontosságát, időszerűségét senki sem vitatja. Fontos az is, hogy a törvény ez évben hatályba lép, hogy létrejöjjön az alkotó munka nyugalma és biztonsága, hogy fokozatosan kibontakozzanak oktatásügyünk reformjának a törvényben megfogalmazott elvei és intézményei. A kibontakozáshoz évek kellenek, hiszen például a tízéves kötelező általános iskolai képzés indítása és alulról építkezése 1996-tól kezdődik. A Nemzeti Alaptanterv általánossá válására is évekre van szükség. Az új pedagógusi képesítési feltételek megvalósulása ötéves időszakot igényel. Az iskolaszékek megalakulásához is idő kell, és sorolhatnám még tovább.
Mindennek a kezdete azonban a törvény. Mint az expozémat, most is József Attila Ódájának híres sorával fejezem be: Csak a törvény szava a tiszta beszéd. Ehhez a tiszta és egyértelmű beszédhez kérem az Országgyűlés minél teljesebb támogatását. Köszönöm a figyelmet. (Taps a jobb oldalon.)
(Boros Lászlót dr. Kóródi Mária váltja fel a jegyzői székben.)
Határozathozatal
