SZABÓ IVÁN, DR. pénzügyminiszter:
SZABÓ IVÁN, DR. pénzügyminiszter:
SZABÓ IVÁN, DR. pénzügyminiszter: Igen tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Nem fogok két percnél többet beszélni, ne hagyjátok el a termet, mindenkit kérek. (Taps.) A vitában elhangzottakkal kapcsolatban röviden három kérdésre szeretnék kitérni. Az egyik a bevétel hovafordításának a kérdése. Az 1994-es költségvetés - amit időközben volt szerencsém benyújtani a tisztelt Háznak - 9,8 milliárd forintot irányoz elő a bíróságok számára. Ezzel szemben a bizottsági vitákon is elhangzott és elfogadott módosító indítványok alapján legfeljebb 5 milliárd forint illetékbevétellel számolhat az igazságszolgáltatás. Ebből világos, hogy az illetékbevételt nem más célra, hanem az igazságszolgáltatás működésére, fejlesztésére fordítjuk, és 50%-át sem fedezi a működési költségeknek, tehát messzemenően adókból, a többi állampolgár pénzéből még ki kell ezt pótolni.
A másik kérdés: a mértékek ügyében szeretnék néhány szót szólni. Elrettentő példaként jelentek itt meg a felső határok, és nagyon sokat emlegették azt az ominózus 2 millió forintot, amelyik megjelenik, mint egy olyan jogorvoslati kérdés, ahol a 2 milliós érték az illeték figyelembevételével 33,3 millió forintos vagy azt meghaladó pertárgy esetén jelenik meg. Kérem tisztelettel, szeretném tájékoztatni a tisztelt Házat, nagyon boldog lennék, ha a létminimumon élők éppen 33 milliós pereket tudnának indítani. Nem őrájuk jellemző ez a kör.
A harmadik kérdés pedig, hogy vezet-e ez az illetékmérték a jogérvényesítés korlátozásához vagy önbíráskodásához. Hadd tájékoztassam a tisztelt Házat, hogy a költségmentesség, valamint az illetékfeljegyzési jog intézményének fenntartása biztosíték arra, hogy a bírói út igénybevétele senki számára nem válik lehetetlenné. A jellegük miatt támogatást érdemlő eljárásoknál már eleve a per tárgyánál fogva kedvezmények illetik meg a pert indítókat, például a munkaügyi perekben a szociális helyzetük szerint rászorulók személyes költségmentességet vagy illetékfeljegyzési jogot nyernek. Ennek alapján tehát világos, hogy a perhez mindenki az igazság keresésének a folyamatában hozzájuthat. A negatív példaként felhozott magán-végrehajtói szervezetek szolgáltatásait nem a kiskeresetűek, nem a rászorultak, nem az illetékfeljegyzésre jogosultak tudják indítani. Ezek sokkal többe kerülnek, mint maga az illetékfeljegyzés. Tehát ez egy egészen más, a felső köröknek, a nagy jövedelmű köröknek esetleges jogintézményen kívüli igazságkeresési formája.
Végül nem hagyható figyelmen kívül, hogy a bírósági eljárás illetékét - a felmerült egyéb költségekkel együtt - jellemzően a vesztes fél viseli. Az eljárás kezdeményezője számára tehát pernyertesség esetén megtérülnek a költségek, így a lerótt illeték is, ezért nem tekinthető az illeték olyan anyagi tehernek, ami az igazában biztos jogkeresőt elriasztaná a bírói út igénybevételétől. Ezek figyelembevételével tisztelettel kérem a Házat, hogy az elfogadásra kerülő módosító indítványokkal együtt az illetéktörvény módosítását elfogadni szíveskedjék. (Taps.)
