PELCSINSZKI BOLESZLÁV, DR. (SZDSZ)

Teljes szövegű keresés

PELCSINSZKI BOLESZLÁV, DR. (SZDSZ)
PELCSINSZKI BOLESZLÁV, DR. (SZDSZ) Tisztelt Országgyűlés! Hölgyeim és Uraim! A sertéstenyésztők kálváriájára és közvetlenül vagy közvetetten az agrárpiaci rendtartási törvény működési zavaraira szerettünk volna rámutatni interpellációnkban. A sertéstenyésztők kálváriája gyakorlatilag a múlt év novemberében kezdődött először Békés megyében, ahol a pestis miatt piaci zavar lépett fel. Ezt követően pedig februártól az ország más részeire is átterjedt a piaci zavar. Ez elsősorban a felvásárlási árak drasztikus zuhanásában mutatkozott meg s a szállítási és fizetési késedelmekben.
Interpellációnkban kértük a Kormányt, hogy a Békés megyeieket ért veszteségeket ellentételezze valamilyen formában, és kértük, hogy a termékfelesleg levezetésére, illetőleg a piaci egyensúly helyreállítására tegyen intézkedéseket.
Különbség van az okok megítélésében a Kormány részéről, illetőleg a mi részünkről. A Kormány elsősorban arra szokott hivatkozni, hogy ez a helyzet a pestis és az exportlehetőségek beszűkülése miatt következett be. Véleményünk szerint nemcsak erről van szó, hanem arról is, hogy az agrárpiaci rendtartási törvény nem megfelelően lett alkalmazva; gyakorlatilag lefölözés nélkül érkezett hatalmas mennyiségű hús az országba külföldről, és a termékfelesleg levezetésére is csak késedelmesen került sor.
Mindenesetre Pásztor képviselő úrral örömünket fejezzük ki, hogy a Kormány végül is rászánta magát erre az intézkedésre, és azért is, hogy ezúttal közvetlenül a termelőhöz került a támogatás. Azonban ki kell fejezzük elégedetlenségünket azért, hogy erre az intézkedésre jelentős, három hónapos késedelemmel került sor. Ez alatt a három hónap alatt óriási veszteségek érték a termelőket, aminek a kompenzálására már semmi remény nincsen, az egyre drágább takarmánnyal túl kellett hízlalniuk jószágaikat, a felvásárlási árak csaknem a felére zuhantak ez idő alatt.
Végül is elértük, amit akartunk tehát, de ez a késedelem, úgy érzem, hogy megbocsáthatatlan, és óriásiak az erkölcsi károk is. Gyakorlatilag a Parlament, illetőleg a kormányzat megítélése ez alatt az idő alatt az érintett termelők körében meglehetősen mélypontra került.
Szeretnénk végül is még azzal kiegészíteni a mezőgazdasági bizottság jelentését, hogy ebből az ügyből az elmondottakon kívül még más tanulságokat is vonjon le a Parlament, illetőleg a kormányzat. Egyrészt szükség lenne az agrárpiaci rendtartás megfelelő alkalmazására. Többek között, ha valamely intézkedésre sor kerül, és emiatt a termelőket kár éri, akkor elemi kötelesség arról gondoskodni, hogy ezek a károk ellentételezésre kerüljenek. Ki kell dolgozni az import szabályozását - erre egyébként országgyűlési határozati javaslatot terjesztettünk be - azért, hogy védjük a hazai termelőt. A piaci zavarok esetén a termékfelesleg levezetésére késlekedés nélkül reagálni kell. Haladéktalanul meg kell hirdetni a jövő évi irányárat és a garantált árat. Természetesen úgy érezzük, hogy erre nemcsak a sertéságazatban, hanem más fontos mezőgazdasági termékek esetében is szükség van.
Elnök úr, a bizottság válaszát tudomásul veszszük. Köszönöm a figyelmet. (Taps.)
(15.20)
Határozathozatal

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem