TÓTH SÁNDOR, a Kereszténydemokrata Néppárt képviselőcsoportja vezérszónoka:
TÓTH SÁNDOR, a Kereszténydemokrata Néppárt képviselőcsoportja vezérszónoka:
TÓTH SÁNDOR, a Kereszténydemokrata Néppárt képviselőcsoportja vezérszónoka: Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Engedjék meg, hogy prelúdiumként Arnold Toynbee-t idézzem, aki azt mondotta, hogy a társadalmak kialakulása, fejlődése, hanyatlása és bukása a kihívás és az erre adott válasz kölcsönhatására vezethető vissza.
Nos, úgy érzem, ez tökéletes analógia abban a feladatkörben, amely egy múlt századi katolikus püspöknek, Kettelernek egy szociális tartalmú beszédében ekként áll előttünk: a társadalom és a szociális kérdések.
A kihívás most is adott, és egyre inkább adottabb lesz. Lehet-e hát a válaszok mellőzésében attól a humanista érdekvédelmi alapelvtől eltérni, amely azt mondatja ki velünk, hogy a dolgozó embernek ne létminimumot biztosítsunk, hanem éles szemmel figyeljük a társadalom rugalmas fejlődését, és ennek megfelelően alakítsuk ki a mércét, alakítsuk ki az érdekvédelmét.
Egy számadás, egyúttal önvizsgálat a jó és a rossz sáfárkodásról. A puszta tényszámok ugyanakkor lehetnek viszonylagosak, főleg egy fokozatosan mozgásban lévő és állandóan alakuló, átalakuló társadalomban, szervezeti átépítésben, amely most próbál csak a modern szociális kihívásokra valamiként választ adni.
A társadalombiztosítási alap végrehajtásának végelszámolásában az áll, hogy a kiadási többlet mintegy 31 milliárd forint. A hiány okozati hátterében elsősorban azt keressük, amely a jelentésben a járulékfizetők tartozásainak mérete és növekedési üteme megfogalmazásában áll, amely leginkább az ellenőrzés szigorításának szükségességét, illetve a társadalombiztosítási szervek járulék-nyilvántartásának pontos vezetését veti fel, az adósok kiértesítését, a behajtás sürgetését. Hiszen már vannak törvényi föltételek.
A kintlévőségek gyorsabb behajtása ugyanis egy mérlegjavulást eredményezne. Ugyanakkor a szabályozás sorrendjének módosítását is megemlítem, amely azt jelenti, hogy a hozamból teljesíthető kiadásokkal az alapok közötti megosztás után lehet csak igazán elszámolni.
A gyakorlat jelentőségére utalva arra a szociális érzékenységre hivatkozom, amely e számvetés tükrében valamiként megjelenik, de korántsem kielégítő módon. Igazságtalan lenne bárkinek a homlokára sütni a nagyon rossz sáfár minősítést. A rossz sáfárét viszont igen.
Az összefüggésekben annyi gond, kívánság, szándék függvényében bármilyen változtatás csak az egész érdekében és szigorú ellenőrzéssel kezelendő, mégpedig nagyon racionálisan. A racionalitások egyike kétségtelenül a takarékossági előirányzat.
A jelentést figyelembe véve rendkívül szembetűnő, hogy a hiány abból adódott, hogy 12 milliárddal lépték át a gyógyszer-támogatási előirányzat mértékét, 31 milliárdból 43 milliárd lett. Ha megoldást keresünk, ne abban mesterkedjünk, hogyan lehet nagyobb költséggel terhelni a beteget, az előirányzati kulcsot pedig ugyanakkor csökkenteni.
Szemléletváltozásra van szükség, miként a társadalmi élet annyi területén. Ezúttal az orvosi nevelői munkára gondolunk, mert bizony mi egy gyógyszerevő nemzet vagyunk. A nevelőmunkának jelen kell lennie a fekvőbeteg-ellátásban és a háziorvosi praxisban egyaránt.
Ezzel kapcsolatban engedjék meg, hogy a racionális kezelés példájaként a Szegedi Orvostudományi Egyetem ideg-, elmeosztályának a legújabb gyakorlatát vegyem elő, amely az Egészségbiztosítási Pénztár szándéka szerint a betegekre névre szólóan, kiszámolva juttat gyógyszert. Ezzel 40-50%-kal csökkent a gyógyszerfogyasztás. Az említett pénztár számításai szerint '93-ban a kórházak gyógyszerellátása 15 milliárd forint lesz. Az új rendszer bevezetése 200 ágyat tekintve 1,5-2 millió forintot igényel majd.
Kérdéses, kétes megoldás, ha az önkormányzatok valóban pályázatot hirdetnek a megtakarítás érdekében. A kórházaknak ugyanis kétségkívül egy saját rendszer kidolgozására lenne szükségük. Azonban nem hiszem, hogy ezt alapítvánnyal vagy alapítványokkal meg lehetne oldani. Erre kétségkívül valami mást kellene kitalálni.
Ugyanakkor engedjék meg, hogy megemlítsem az egyik információt, amelyet egy választópolgáromtól kaptam a minap. Kórházba kell majd mennie. A háziorvosa arra kérte őt, hogy ami állandó gyógyszere, azt vigye magával, mert a kórház nem biztos, hogy ezt biztosítani tudja.
Ugyancsak súlyos gondot okoz az ügyvitelszervezésből is hiányzó racionalitás, amely szembetűnő a jelentésből. Az idevonatkozó költségnagyobbodás, jóllehet a beruházást is tartalmazza, '91—92-ig 4,2 milliárdról 7,6 milliárdra változott. Gondoljuk csak el, hogy ebből mennyi nyugdíj telt volna.
Ugyancsak szervezési hiba, hogy rengeteget kell a nyugdíj-megállapításra várni azoknak is — a kisvállalkozókra gondolok —, akik a tb-igazgatóságtól kapják meg a pénzüket.
Tisztelt Ház! A társadalombiztosítási alap és a központi költségvetés kapcsolatában figyelmeztető az alapból átmenetileg finanszírozott ellátások tétel, amelyre az 1992. évi X. törvény 41 milliárd 200 milliót terjesztett elő, a tényleges kiadás viszont 40 milliárd 189 millió forint volt. Azok a juttatások tartoznak ide, amelyek a rászorulót állampolgári jogon, szociális helyzete, családi, egészségi állapota szerint illeti meg, minők: a háztartási pótlék, a házastárs utáni jövedelempótlék, a nyugellátások tekintetében a mezőgazdasági járadékok, az anyagi segély, gyermekgondozási díj, segély, temetkezési támogatás, hogy csak néhányat emeljek ki.
A főbb fejlesztési célok teljesüléseiben jelentkező problémákra utalva indokoltnak érezzük a jelentés 3. pontjának zárómondatait: célszerű, ha az önkormányzatok megszervezik az információs fejlesztések hatékonysági vizsgálatát. A vizsgálat elvégzését különösen indokolttá teszi a világbanki hitel megvalósuló információs fejlesztések jelentős értéke, kockázata. A bér, a jövedelmi helyzet alakulása a létszám arányában ugyancsak problémás.
Nagyobb figyelmet kíván, követel a foglalkoztatottak minősítése továbbra is. Például az OTF-nél közel 250 középiskolai végzettségű munkatárs vezetői megbízatását módosítani kellett volna máris, ez a jelentésben benne van. De erre nem került sor. Így aztán a vezetői illetmények — a bér és a jutalom — a besorolási lehetőséggel nincsenek összhangban. Munkál tehát a régi felfogás, hogy még sokakat kell a nekik nem megfelelő helyre helyezni, ott hagyni őket, amelynek korrigálása azt az európai tapasztalatot erősítené, amely szerint a munkavállalók szakképzettségének emelkedése nem csupán az igények növekedésére hat, hanem fokozza a munka termelékenységét, amellyel lehetővé válik a bérszínvonal emelkedése is.
A gazdasági élet mai valóságában véleményünk szerint nem a piaci mechanizmusok törvényszerűségei, hanem a szociális partnerek gazdasági és politikai súlya a jövedelemelosztás döntő tényezője. A gazdasági növekedés ütemének megfelelően a munkajövedelemnek is gyarapodnia kell.
Ugyancsak gondunk, hogy a működési költségek aránytalanul megnövekedtek. A zárszámadásban kimutatott 966 millió forint a működési tartalék nélküli 760 millió forintra történt megtakarítása lényegében az alapoktól történt elvonásból ered. A működési tartalékból a felügyelőbizottság tudtával a székházépítésre felhasznált további 80 milliót mi egyenesen etikába ütköző vétségnek tekintjük akkor, amikor rendkívül kedvezőtlen a beosztott dolgozók jövedelme, amelyre részben Hasznos Miklós kollégám is utalt.
Jó, ez 1992-re vonatkozik, tehát még nem mondhatjuk, hogy a mai vezetésnek a kritikája lenne.
Összegezve röviden az elmondottakat: a két alap önkormányzata vessen véget tehát a pocsékolásnak, és az említett racionalitás, az "addig nyújtózz, ameddig a takaród ér" szellemében felelősségteljesebben gondolja át gazdálkodását! Ugyanakkor hő óhajunk: gyors és hatékony ellenőrzést az ÁSZ, a Kormány és a Parlament együttműködésével. A kihívás adott, bízunk: a válasz a szociális kérdésekben követni fogja a jövő társadalmának rugalmas változását.
(18.00)
Mi is mondjuk: a hiány nem szükségszerű. A pazarlást mielőbb meg kell szüntetni.
E néhány kérdés felvetése után a számadás korrekt vizsgálatát, a törvényjavaslatot, a jelentést elfogadásra ajánljuk az Országgyűlésnek. Köszönöm szépen. (Szórványos taps.)
