KÓRÓDI MÁRIA, DR. (SZDSZ)
KÓRÓDI MÁRIA, DR. (SZDSZ)
KÓRÓDI MÁRIA, DR. (SZDSZ) Köszönöm, Elnök Úr. Tisztelt Országgyűlés! Kedves Képviselőtársaim! Tulajdonképpen jó is így, hogy Kósáné Kovács Magda után következem, mert magam is a munkanélküliséggel kapcsolatos kérdéskörről szeretnék beszélni, természetesen a költségvetési törvénnyel összefüggésben. És éppen ezért nem akarom részletesen, a maga drámaiságában ecsetelni, hogy mit is jelent a munkanélküliség; mit jelent annak, aki felnőtt élete kezdetén vagy az élete delén egyszer csak kiszolgáltatottá válik, egyszer csak észreveszi, hogy nem tud megállni a saját lábán, hogy nem tudja eltartani a családját, és hogy nincs rá valójában szüksége a társadalomnak.
Nem akarok részletesen arról sem szólni, hogy az anyagi terheken túl milyen negatív érzetekkel terheli meg a társadalmat a munkanélküliség, hiszen a kiszolgáltatottság, a "bárkivel bármikor megtörténhet", a céltalanság, az értelmetlenség és a kilátástalanság érzetét erősíti a társadalomban. Arról sem szeretnék hoszszasan beszélni, hogy mit jelent a gazdaságnak, ha azt a pénzt, amit a működésbe kellene fektetni, elvonjuk, csak azért, hogy fenn tudjuk tartani azt az állapotot, ami a látszólagos társadalmi béke állapota; ami éppen látszólagossága miatt egy lehetetlen állapot — ez egy mozdulatlan állapot, a mozdulatlanság állapota.
Ezekről nem akarok hosszan beszélni, hiszen ezek köztudottak. Azért kell mégis megemlítenem, még akkor is, ha biztosan tudom, hogy ezeket minden képviselőtársam — üljön a patkónak bármelyik oldalán — nemcsak, hogy tudja, hanem én azt gondolom, hogy át is érzi. Sőt azt gondolom, hogy a munkaügyi tárca — legalábbis a munkaügyi tárca szakapparátusa — is átérzi ezeket a dolgokat; de talán átérzik egyenként és külön-külön a Kormány tagjai is. De ha ez így van, akkor meg kell kérdeznem, hogy testületileg miért nem érzik át. Miért nem kezelik a munkanélküliséget a súlyának megfelelően? Mert hogy nem így kezelik, a költségvetésből egyértelműen kitűnik.
(18.10)
Ez a költségvetés, amit önök benyújtottak, egy passzív, beletörődő és a foglalkoztatáspolitikát tekintve pedig a tehetetlenséget sugalló költségvetés. Hiába ígérték meg a tavaszi foglalkoztatáspolitikai vitanapon, hogy cselekvési programokat készítenek, pontosabban hiába beszéltek ezekről a cselekvési programokról a munkanélküliséggel kapcsolatosan, és hiába készültek el ezek a cselekvési programok, mert ha jól tudom, négy ilyen cselekvési program elkészült a Munkaügyi Minisztériumban. Elkészült a pályakezdő munkanélküliek, elkészült a tartósan munkanélküliek, elkészült a cigány munkanélküliek, és ha jól tudom, elkészült az egészségügyben károsodott munkanélküliekkel kapcsolatosan egy-egy cselekvési program. De hiába készültek el ezek a cselekvési programok, ha a fedezetük nem biztosított.
Az igaz, hogy a költségvetés a segélyek fedezetéről gondoskodik. Még az is lehet, hogy a szolidaritási alap egy kicsit túltervezett, de a segélyezés — mint szükséges rossz — arányának csökkentése érdekében semmi nem történt. Mert az legfeljebb negatív történés, hogy a munkanélküliek segély helyett egyre többen az ettől kisebb összegű szociális segélyrendszerbe kerülnek át. Más kérdés az, hogy a szolidaritási alap feltöltéséhez ismét megemelték a munkáltatók befizetési kötelezettségét. Szerintem még ebben a kisebb mértékben való felemelése is helytelen volt. Miért nem látják be végre, hogy minél drágább a munkavállalók hivatalos foglalkoztatása, annál kevesebb lesz a foglalkoztatottak száma, annál több lesz a feketén foglalkoztatott vagy a munkanélküli?
Amíg a munkaadói járadékot megemelték, addig a szolidaritási alap állami támogatását csökkentették. Az azonban sem a költségvetésből, sem a módosító indítványból nem tudható meg, hogy ez a csökkentés milyen tényekre, adatokra, számításokra alapozódik. Nincs valóban alátámasztva az sem, hogy az átképzésekre irányított vagy állítólag átirányított összeg milyen szinten, minőségben képes a gondokat kezelni. Érthetetlen az is, hogy a szolidaritási alapnál csökkentett összeg hogyan jut el az átképzésekre, és hogy valójában, tényleg oda kerül-e, vagy hova. Mert az biztos, hogy nem kerül a foglalkoztatási alapba.
A foglalkoztatási alap költségvetési helyzete egyébként is tragikus. Az előterjesztés eredetileg 15 milliárd forintot tartalmazott, bár az indoklásból kiderült, hogy ez 6 milliárd forinttal kevesebb annál, mint ami az alap biztonságos működéséhez szükséges.
A módosító előterjesztés azonban — pazarló gazdálkodásra hivatkozva — elvonja a 1,5 milliárd forintos állami támogatást a foglalkoztatási alaptól, és marad 13,5 milliárd forint privatizációs bevétel az alap működésére. Hogy ez az összeg tényleg lesz vagy nem, azt nem lehet tudni, még a Kormány sem igazán bízik ebben. Ez jól láható Becker Pál módosító indítványából, aki azt javasolta, hogy a privatzációs bevételeknél az ÁVÜ helyett inkább az ÁV Rt.-re számítsanak, és az indoklásba beleírja, hogy itt nagyobb esély látszik arra, hogy a pénz majd meglegyen.
És mi lesz, ha ez a látszat csal? A pazarló gazdálkodás a foglalkoztatási alapban tény. Ezt az ÁSZ-jelentés is alátámasztotta. De helyes-e, hogy ha pazarlóan gazdálkodnak, akkor nem a pazarló gazdálkodást változtatjuk meg, hanem a célt lehetetlenítjük el? Talán nehezebb, de mindenképpen kifizetődőbb lenne a cél eléréséhez szükséges eszközrendszer átalakítása, igaz, ennek le kellene vonni a politikai és személyi konzekvenciáját.
Be kellene ismerni tévedéseinket, be kellene látni, hogy a jelenlegi helyzet nem más, mint a munkanélküliség fenntartásának finanszírozása. Be kellene látni, hogy a munkaügyi központok ma a költségvetésük miatt sokkal inkább a munkanélküliség fenntartásában, semmint csökkentésében érdekeltek. Be kellene látni, hogy ezt a kérdést minden más költségvetési intézkedés vonatkozásában is vizsgálni kellene. Be kellene látni, hogy ha az emberektől nem vonjuk el a lehető legnagyobb mértékben jövedelmüket, hanem lehetőséget biztosítunk arra, hogy saját helyzetüket, életkörülményeiket javítsák, mennyivel szívesebben áldoznának valamenynyiünk javára. Csak nézzék meg, hogy a falvakban az önkormányzati céltámogatások másik felét az emberek fizetik be, és ráadásul a saját munkájukkal is hozzájárulnak a víz-, a gáz-, a csatornavezeték építéséhez. Arról nem is szólva, hogy ezek a kis beruházások hosszú és rövid távon enyhíthetik a munkanélküliség problémáját.
Ez a költségvetés azonban inkább akadályozza a céltámogatásokat, mint erősíti, nehogy az önkormányzatok valódi sikereket érjenek el. Ez azonban egy felesleges erőfitogtatás, ez maga a gyengeség jele. Ez a beletörődés, a passzivitás és a tehetetlenség költségvetése, elfogadásra nem ajánlott. Köszönöm a figyelmüket. (Taps a bal oldalon.)
