KÓSÁNÉ DR. KOVÁCS MAGDA (MSZP)
KÓSÁNÉ DR. KOVÁCS MAGDA (MSZP)
KÓSÁNÉ DR. KOVÁCS MAGDA (MSZP) Köszönöm, Elnök Úr. Tisztelt Ház! Képviselőtársaim! Sajátos és nem túl szerencsés hagyomány, hogy az elmúlt esztendők költségvetési vitái során a költségvetéshez kapcsolva módosította a Parlament a foglalkoztatás elősegítéséről és a munkanélküliek ellátásáról szóló törvényt. Nem túl szerencsés ez a gyakorlat, hiszen éppen azért, mert a foglalkoztatási törvény módosítására a költségvetési törvénybe beszerkesztve került sor, a módosítást nem a jogalkalmazás valódi tapasztalatai, nem a társadalmi-gazdasági szükséglet határozta meg, hanem mindig a költségvetési törvény szabta szűk lehetőségek.
Nyáron a foglalkoztatási politikai vitában nemigen volt nézeteltérés az előterjesztő miniszter és a vezérszónokok, a kormánypárt és az ellenzék között abban, hogy az úgynevezett foglalkoztatási törvény átfogó áttekintése módosításra szorul. A Szocialista Párt ennek az indokát két fő okcsoportban jelölte meg akkor is. Egyrészt úgy ítéljük meg, hogy a néhány évvel ezelőtt kialakított, akkor korszerű ellátási rendszer ma már tarthatatlan, nem felel meg annak az alapvető követelménynek, hogy a munkanélküli lét a munkanélküli számára a legkevésbé választható eshetőség legyen, maga az ellátás egyszerre pazarló és szűkmarkú, és a legnagyobb konfliktus, hogy ez az ellátási rendszer százezrével hagy ellátatlanul munkanélkülieket.
A másik okcsoport, amely miatt szükségesnek tartjuk a törvény átfogó áttekintését, az az, hogy a Parlament válassza szét a foglalkoztatás elősegítésének rövid távú gazdasági teendőit, alkosson egy foglalkoztatási irányelvet, és csak a hosszú távú feladatokat tartsa meg törvényi szinten.
Az ez évi költségvetési törvény és a hozzá fűzött miniszteri expozé minden eddiginél rosszabb esélyekről tanúskodik, ami a foglalkoztatás érdekérvényesítését illeti. Miniszter úr expozéjában gyakorlatilag két deklarációt fogalmazott meg a foglalkoztatással kapcsolatban. Egyrészt megismételte azt a már sokszor hallott kormányzati állítást, hogy a regisztrált munkanélküliek száma csökken, másrészt megjegyezte, hogy elvégzendő munka akadna sok, hiszen piszkosak a közterek, az utcán elkelne a takarító kéz, azonban a munkanélküliek között nincs ezekre a munkákra vállalkozó. Miniszter úr expozéjának ezek a megjegyzései későbbi törvényjavaslatokat vetítettek elő, amelyekre a következőkben szeretnék röviden kitérni.
Hogyan indult a történet? Volt egyszer egy ÉT-megállapodás. Ez az ÉT-megállapodás megváltoztatta a szolidaritási alap befizetési kötelezettségeit, a munkáltatói járulékot 7,2%-ra csökkentette, és egyben a munkáltatók garanciát vállaltak arra, hogy ha ez a csökkentés bekövetkezik, akkor 0,3%-ot az úgynevezett — és még törvényben létre nem hozott — bérgarancia-alapba fizetnek be. A Kormány által elvállalt, Becker és Siklós képviselőtársaink által benyújtott javaslatcsomag ennek megfelelően korrigálta az eredeti előirányzatot, és megemelte a Kormány járulékfizetési kötelezettségét is. Csak az érdeklődő állampolgároknak mondom, hogy a Kormány számára törvény írja elő ezt a kötelezettséget, hogy a költségvetési területen dolgozók után a 7, illetve 7,2%-os járulékot a költségvetésnek kell befizetnie a szolidaritási alapba. Arra már természetesen az érdeklődő állampolgároknak is nehezen tudnék felvilágosítást adni, hogy az eredeti költségvetési előirányzatban miért az az összeg szerepelt mint a Kormány járulékfizetési kötelezettsége, ami szerepelt, és miért éppen azt az összeget emelte fel a Becker—Siklós-féle indítvány 0,2%-kal; ha valami stimmel az ügyben, akkor ez a 0,2% stimmel.
Azt azonban borzasztó nehéz lenne megmondani, hogy miért az eredeti előirányzatban szereplő 18 milliárd forint körüli összeg az, amelyet a Kormány a költségvetési területen dolgozók béralapja 7%-ának tekint. Ez az összeg nem sokkal több nominális értékben, mint a tavalyi előirányzat. Most leegyszerűsített számokat mondok, de a pontos számok természetesen a költségvetésből kikereshetők. A tavalyi előirányzathoz képest a Kormány járulékfizetési kötelezettsége durván 1,5 milliárd forinttal nőtt. Ez a 1,5 milliárd forint akkor felelne meg a 7, illetve 7,2%-os járulékfizetési kötelezettségnek, hogyha az 1994. évi bértömeg, amely után a Kormánynak kell 7%-os járulékot fizetni, ez durván 20 milliárd forintnál nem sokkal lenne több.
(18.00)
Nekem nem volt arra módom, hogy olyan adatokhoz jussak hozzá, amelyekből a költségvetési területen dolgozó valamennyi munkavállaló jövő évi várható bérét összeadva hozzávetőlegesen is meg tudjam becsülni a költségvetési területen dolgozók bértömegét — de vannak adatok, amelyekből következtetni lehet. Következtetni lehet például a Pénzügyminisztériumnak egy augusztus végi, a Költségvetési Intézmények Érdekegyeztető Tanácsa számára átadott tájékoztatójából. Ebben a tájékoztatóban a Pénzügyminisztérium arról informálta a KIÉT-et, hogy csak a közalkalmazotti területen több mint 40 milliárd forint kellene a közalkalmazottak jogállásáról szóló törvényben rögzített bértábla bevezetéséhez; tehát 40 milliárd forinttal növekedne a közalkalmazottak bértömege akkor, ha a bértábla életbe lép. Ez már még egyszer annyi, mint amennyinek a 7%-át a Kormány a költségvetésbe betervezte. És akkor hol vannak a köztisztviselők, hol vannak a szolgálati jogviszonnyal rendelkezők?
Minden bizonnyal nem elsietett az a következtetés, hogy a Kormány járulékfizetési kötelezettsége enyhén szólva alultervezett.
Ezek után joggal várhattuk, hogy olyan módosító indítványok érkeznek, amelyek ezt az alultervezett járulékfizetési kötelezettséget megemelik. Ezzel szemben egy újabb kormányindítvány 10 milliárd forintot vont el a szolidaritási alapból, és helyezett kormánytartalékba.
Képviselőtársaim! A tények, úgy tűnik, világosak, mégis engedjék meg, hogy még egyszer összefoglaljam, hogy mi is a helyzet. A helyzet először is az, hogy a Kormány nem fizeti be a szolidaritási alapba a törvényben megszabott járulékkötelezettségét, tehát még keményebben fogalmazva: megszegi a törvényt. A helyzet az, hogy a Kormány a járadékkifizetéseinek újabb szigorításával gyártja az ellátatlan munkanélkülieket. A Munkaügyi Központ statisztikája szerint ma a regisztrált munkanélkülieknek durván a fele semmilyen ellátásra nem jogosult. Végül a harmadik tény az, hogy egy másik előterjesztésben — a szociális igazgatásról és a szociális ellátásokról szóló törvény módosítására született előterjesztésben — a szociális ellátásra, a szociális támogatásra való jogosultságot is újabb és a korábbiaknál szigorúbb feltételekhez akarja kötni a Kormány.
Mindezek után jogos az a kérdés, hogy a Szocialista Párt, a szocialista frakció szerint mit kellett volna tenni. Nyilván az első teendője a Kormánynak az, hogy betartsa a törvényt, és fizesse be azt a járulékot a szolidaritási alapba, amelyet a törvény számára előír. Nem vonom kétségbe, hogy a jelenlegi kifizetési feltételek mellett, miután — még egyszer ismétlem — éppen a jogi szabályozás szigorítása miatt a munkanélkülieknek közel a fele nem kapott szeptemberben munkanélküli-ellátást, tehát nem vonom kétségbe, hogy a szolidaritási alapban jelentős megtakarítások jöhetnek létre. Ha a szolidaritási alapban maradvány keletkezik, akkor megítélésünk szerint a Kormánynak meg kellene keresnie, meg kellene teremtenie a jogszabályi feltételeket ahhoz, hogy a maradványt, a szolidaritási alapban kumulálódó pénzt vagy a foglalkoztatás elősegítésére, a foglalkoztatás aktív eszközeire fordítsa, vagy a végromláshoz közeledő önkormányzatokat segítse abban, hogy a munkanélküli-ellátásból kiszoruló munkanélküliek számára szociális támogatást nyújthassanak.
Lehetőséget, esélyt látunk arra is, hogy a szolidaritási alap maradványának, esetleges tartalékának ismeretében a Kormány folytasson tárgyalásokat a társadalombiztosítási önkormányzatokkal, hiszen a munkanélküliség jelenlegi nagyságrendje, a munkanélküli életsors egyre nagyobb mértékben úgy oldódik meg, hogy a munkanélküliek idő előtt vonulnak nyugdíjba, és az idő előtti nyugdíjba vonulás fedezetét az esetek jelentős részében a társadalombiztosítás pénzeszközeiből kell kifizetni az idő előtt nyugdíjba vonulók számára. Nem nehéz megjósolni, hogy a munkanélküliség jelenlegi nagyságrendje mellett ezeket a megnövekvő terheket a társadalombiztosítás saját járulékaiból hosszú ideig nem tudja állni.
És akkor még egyszer föl kell tennem a kérdést: vajon nem közös érdek, nem a foglalkoztatás jelenlegi válságából származó érdek-e, hogy a szolidaritási járulék teljes összegében befizetésre kerüljön a szolidaritási alapba; és ha felesleg van benne, akkor ne tegyük-e lehetővé, hogy az 55. életévüket betöltött nők elmehessenek nyugdíjba, és ne vegyék el a fiatalok elől a munkahelyeket.
Végül meggyőződésünk, hogy egy ilyen helyzetben, ha többlet van a szolidaritási alapban, lépéseket lehetne tenni azért, hogy kevesebb legyen az ellátatlan munkanélküli. Egyetlen dolgot nem lehet tenni: azt, hogy a Kormány 10 milliárd forintot a szolidaritási alapból kivegyen és központi tartalékba helyezze. Ez a megoldás nemcsak szakmailag elfogadhatatlan, nemcsak a jogszabályok betűje szerint elfogadhatatlan, hanem erkölcstelen is. És ezért a Szocialista Párt az egész költségvetésen belül ehhez a változtatáshoz különös nyomatékkal nem tudja a támogatását és a nevét adni. Köszönöm. (Taps a bal oldalon.)
