ROTT NÁNDOR, DR. (KDNP)

Teljes szövegű keresés

ROTT NÁNDOR, DR. (KDNP)
ROTT NÁNDOR, DR. (KDNP) Köszönöm a szót, Elnök Úr. Igen tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Annak a tisztemnek igyekszem eleget tenni, hogy a környezetvédelmi bizottságnak az 1994. évi költségvetéssel kapcsolatos álláspontját ismertessem.
A bizottság általános vitára alkalmasnak ítélte az 1994. évi költségvetést. Ugyanakkor egységes abban a véleményében, hogy elégedetlen a környezetvédelmi feladatok költségvetési kezelésével.
A bizottság kormánypárti és ellenzéki tagjai között a véleménykülönbség hangsúlybeli, megfogalmazásbeli és a szükséges módosítások mértéke tekintetében mutatkozik. A bizottság ezzel szemben egyetért abban, hogy az 1994. évi költségvetésben sem kapta meg a szükséges és elégséges forrásokat a természet- és környezetvédelem, beleértve ebbe az épített környezet és a műemlékek védelmét is.
A költségvetési törvényjavaslat, különösen Kormány által kezdeményezett módosításai benyújtásának körülményei, megnehezítették azt, hogy bizottságunk nyújtson be módosító indítványokat.
(17.20)
Ezért bizottságunk tagjai önálló képviselői módosító javaslatokat nyújtottak be, amelyek támogatására kérem a tisztelt Házat is.
A környezetvédelmi kiadások nemcsak a Környezetvédelmi és Területfejlesztési Minisztérium fejezetében jelennek meg a költségvetésben. Fontos környezetvédelmi források más tárcák, így különösen a Belügyminisztérium, valamint az állami pénzügyi alapok vagy éppen a támogatások keretében jelennek meg, ezért gyakran ezekre az előirányzatokra irányulnak a bizottságunk által támogatott módosító indítványok.
Mindenekelőtt ki kell emelnünk a csatornahálózat fejlesztésének kérdését, amely a helyi önkormányzatok címzett és céltámogatása keretében finanszírozódott. Bizottságunk egységes álláspontja szerint megengedhetetlen, hogy a szennyvízcsatornázás és -tisztítás, valamint a vízbázisok védelmének támogatása meg- szűnjék. Ez egyfelől tovább rontaná a felszín alatti és a folyóvizek minőségét, veszélyeztetné a vízbázisokat — éspedig súlyosan —, másfelől ellehetetlenítené az önkormányzatok kezdeményezéseit, örvendetesen megindult, megindított aktivitását. Mindezek elkerülése érdekében több módosítási kezdeményezést is támogatni fog bizottságunk.
A másik kritikus pont a központi környezetvédelmi alap forrásai reálértékének riasztó csökkenése, különös tekintettel az inflációra. Egyes jelentős bevételi források 1994-ben kiesnek. Például a külföldi gépjárművek tranzitdíja. S ennek, valamint az inflációnak az ellensúlyozására a termékdíj és a bányajáradék, tájrendezés vonatkozásában önálló képviselői módosító indítványokat fogunk támogatni.
A közelmúlt tragikus természeti tűzesetei a Kiskunsági és a Hortobágyi Nemzeti Parkban, a Pilisi Erdőgazdaságban és a tőzegégésekben fölszínre hozták, hogy tűzvédelmünk mennyire fölkészületlen ilyen jellegű katasztrófákra. Amikor a tűzoltóság és a tűzvédelem megerősítését javasoljuk e célra alkalmas berendezésekkel — például erdőtüzek oltására alkalmas repülőgépekkel —, végső soron környezet-, illetve kiemelten természetvédelmi célokat és — ez sem lebecsülendő — a nemzeti vagyonvédelmet kívánjuk szolgálni.
Területfejlesztés területén a községek általános támogatásával igyekszünk elősegíteni a településhálózat többnyire hátrányos helyzetű településeinek támogatását, és ugyanakkor támogatni fogjuk azokat a kezdeményezéseket, amelyek az építésrendészet területén a megyei építési főmérnökségeknek a támogatásában fognak majd megjelenni.
A részletes vitában több alkalommal is ismertetni kívánjuk a bizottság álláspontját, ezeket most csak általánosságban és a főbb pontok kiemelésével tettem meg. Nagyon szépen köszönöm a figyelmüket. (Szórványos taps a KDNP padsoraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem