GREZSA FERENC, DR. a szociális, családvédelmi és egészségügyi bizottság előadója:

Teljes szövegű keresés

GREZSA FERENC, DR. a szociális, családvédelmi és egészségügyi bizottság előadója:
GREZSA FERENC, DR. a szociális, családvédelmi és egészségügyi bizottság előadója: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Bizottságunk elmúlt hét csütörtöki ülésén tűzte napirendre a tárgyalt törvényjavaslat vitáját, általános vitába bocsáthatóságának kérdését. Akkor ezzel a törvényjavaslattal összefüggésben nagy súllyal merült föl annak a kérdése, hogy bizottságunk csak abban az esetben tud érdemben foglalkozni ezzel a törvényjavaslattal, és csak abban az összefüggésben tud vele foglalkozni, ha a Parlament tárgysorozatába iktatja az egyes szociális ellátásokról szóló országgyűlési határozattervezetet, amelyet 1992-ben sürgős tárgyalásra már kitűztünk, de azóta tárgysorozatba nem került. Tehát ez volt egy alapvető problémája a bizottságnak múlt hét csütörtökén.
Az eltelt napokban sikerült ebben a kérdésben előrejutni, és, mint ahogy elnök úr is említette az imént, ennek az országgyűlési határozattervezetnek a vitája is megkezdődhet a jövő héten, és ezt a két, egymással szorosan összefüggő javaslatot összhangban, illetve együttesen fogjuk tudni tárgyalni.
Ennek tudatában ült össze bizottságunk tegnap, vasárnap délután, és meglehetős nagy többségi szavazással úgy döntött, hogy a szociális igazgatásról és ellátásokról szóló törvényt módosító törvényjavaslatot általános vitára alkalmasnak tartja, és ilyen formában a vitáját ajánlja az Országgyűlésnek.
Azt hiszem, egyelőre ennyi elég bizottsági állásfoglalásként, és nyilván a vita további menetében még a különböző hozzászólások elhangzanak. Köszönöm szépen.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem