LUKÁCS TAMÁS, DR. a Kereszténydemokrata Néppárt képviselőcsoportjának vezérszónoka:
LUKÁCS TAMÁS, DR. a Kereszténydemokrata Néppárt képviselőcsoportjának vezérszónoka:
LUKÁCS TAMÁS, DR. a Kereszténydemokrata Néppárt képviselőcsoportjának vezérszónoka: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Úgy gondolom, hogy nem a pátosz szólal meg belőlem, amikor azt állítom, hogy a jelenleg előttünk fekvő, gazdasági kamarákról szóló törvénytervezetet az ország és a jogállamiság kiépítésében valóban gazdasági alaptörvénynek kell tekinteni. Olyan alaptörvénynek, amely régóta váratott magára, amely régóta kívánalom volt annak érdekében, hogy azok az állami feladatok végre helyükre kerüljenek, azokhoz az önkormányzatokhoz, amelyek legjobban tudják intézni, és amelyek azoknak a képviselőknek a testületéből állnak, akik maguk a gazdaság szereplői.
Itt rögtön rátérek egy alapvető kérdésre. Úgy gondolom, a magyar jogrendben nem képzelhető el más kamara, mint a kötelező tagságon alapuló kamara. Természetesen vannak példák az angolszász jogrendszerben, ahol eltérő logikával dolgoznak, de az angolszász jogrendszernek jobban jellemzője az, hogy a gazdaság résztvevője melyik klubnak a tagja, minthogy melyik kamarának a tagja. Itt gyakorlatilag a magyar gazdaság egy alapvető kérdéséről van szó. Rengeteg rendszer azért nem képes megfelelő módon működni ma Magyarországon, mert nincs meg a kellő információs rendszer. A kellő információs rendszert pedig csak egy olyan kamara tudja megteremteni, amelyik kamara kötelező tagsággal rendelkezik. Az egyik oldalról az állapítható meg, mint ahogy ez a törvényben körvonalazódik, hogy a kamarákat milyen módon és milyen helyen kell kötelezően létrehozni, a másik oldalon nagyon határozottan elválasztja a szakmai kamaráktól és az érdek-képviseleti szervektől, alanyi oldalról pedig a gazdaság szereplőinek kötelezővé teszi a tagságot. Csak ilyen rendszer képes biztosítani azt, hogy a magyar gazdaság megfelelő információs rendszere után valóban a köztestületnek megfelelően elláthassa azokat a közfeladatokat, amelyeket a törvény ráruházni kíván.
Úgy gondolom, minden jó szándék ellenére a magyar törvényalkotás egyik legnagyobb kérdése az — ami egy jogfilozófiai kérdés —, a sein és a sollen problémája. Nevezetesen az, hogy jelenleg átalakuló gazdaságnak átalakuló rendszeréből kell kiindulnunk, ugyanakkor ami kívánatos, nem biztos, hogy egy lépésben és azonnal megtehető.
Itt térek rá arra a kérdéskörre, hogy, úgy gondolom, a törvény egy-két kérdésben valóban végiggondolásra kényszerít. Nevezetesen például abban, hogy a vállalkozók esetében lehet-e a kötelező tagságot a cégbejegyzéshez kötni.
Tisztelt hölgyeim és uraim! Tessenek elhinni, hogy ma Magyarországon gyakorlat az, hogy van olyan cégbejegyzési eljárás, amelyik másfél évig tart. Úgy érzem, egy ilyen törvényi megoldás azt eredményezheti, hogy valóban a jogbiztonságot és a forgalmi élet, az üzleti élet biztonságát kockáztatjuk akkor, amikor az egyik kamarai tagságot az adóigazolás kiadásához, a másik tagságot a vállalkozói igazolvány kiadásához, a harmadik tagságot pedig a cégbejegyzéshez kötjük. A jelenlegi jogrendből az következik, hogy a kötelező kamarai tagság azáltal kell, hogy keletkezzen, amikor a fennálló jogszabályok szerint a működését a cég megkezdheti. Márpedig a társasági törvényünk szerint a cég a Cégbírósághoz történő benyújtással kezdi meg a működését. Ennek következtében akkor konzisztens a törvény a jelenlegi jogrenddel, ha a kötelező tagságot is a cégbejegyzéshez való benyújtással kell megteremteni, nem pedig a nagyon elhúzódó és nagyon kérdéses cégbejegyzéssel.
Itt rögtön rátérnék, hogy külföldi példák nyomán nem látom akadályát — például a német kamarai törvény alapján, amelyből az egész gazdasági törvényünk az alapmodelleket vette, vagy a gazdasági törvényünk —, nem látom akadályát annak, hogy éppen a fennálló helyzet változtatásának igényével, kellő szakismerettel és kellő hozzáértéssel a gazdasági kamarának éppen egy önkormányzati jogosultsága lenne a cégbejegyzésben való közreműködésre, és magának a Cégbíróságnak csak a cégek közhitelességét kellene biztosítania.
Úgy látom, az alapján, amit a törvény szakmailag megcéloz, és amilyen előírásokat, kívánalmakat megfogalmaz a kamarával szemben, hogy egy ilyen típusú kamara alkalmas arra, hogy a cégbejegyzést megelőző eljárást teljes egészében lefolytassa. Magának a Cégbíróságnak pedig csak a közhitelességet kell biztosítani, csak a törvényességi felügyeletet kell biztosítani a cégbejegyzés során. Ily módon kialakulhat egy olyan rendszer, hogy az üzleti élet partnerei megkülönböztethetik a vállalkozót a próbálkozótól, és a forgalmi élet biztonsága, egyben a jogbiztonság is növekszik.
Tehát amikor a kamarák feladatairól és hatásköreiről beszélünk, úgy gondolom, közösen éppen azon kell gondolkodni, hogy az alapvető célkitűzést, a kamarák gazdasági életben betöltött szerepét milyen módon erősíthetjük meg. Azokat a pontokat kell megtalálni, ahol a kamarai jogosítványok, feladatok az önkormányzatiság elvének megfelelően bővíthetők, illetőleg a más közigazgatási rendszerben elfogadott eljárásoktól megkülönböztethetők. Tudniillik ettől viszont óvom a képviselőtársaimat, nincs értelme annak, hogy olyan közigazgatási hatásköröket telepítsünk át, ami csak a bürokráciát növeli, nem pedig a dolgok egyszerűbbé tételére törekszik.
(18.40)
(A jegyzői székben Juhász Pétert Tóth Sándor váltja fel.)
A dolgok egyszerűbbé tétele pedig azt a követelményt állítja föl, hogy amik egy ilyen típusú önkormányzathoz telepíthetők, azokat a feladatokat oda is kell telepíteni. Megint csak a német törvényre utalnék, a német gazdasági kamara logikájára: ezeket a feladatokat, úgy gondolom, át kell telepíteni.
Kénytelen vagyok az eddig elhangzottakból két kérdésre reagálni.
Nem tudok egyetérteni azzal az állásponttal, ami az állami tulajdonú cégek bármiféle diszkriminációját jelentené. Kétségtelen tény, vélem — gondolom, hogy együtt képviselőtársaimmal —, hogy három év múlva más arányok fognak kialakulni a magyar gazdaságban, mint amilyen arányok ma vannak az állami tulajdon és nem állami tulajdon között. De nagyon sok jogalkalmazási kérdést vetne fel a Világosi Gábor képviselőtársam által említett probléma, nevezetesen például, hogy mit tekintek állami tulajdonnak: vajon az állami többségi tulajdont tekintem annak, vagy pedig kizárólag az állami vállalatok vonatkozásában gondolta ezt — a felszólalásából számomra nem volt világos.
Tudvalevő: a kötelező átalakítások után ma már a legtöbb cég társasági formában működik, és azért működik többek között társasági formában, hogy amely cégek nem maradnak kizárólagos állami tulajdonban, azok piacra vihetők, privatizálhatók vagy — újabb divatszóval — magánosíthatók legyenek.
Én úgy gondolom, egy ilyen folyamat közben ilyen beavatkozás nem előnyére, hanem hátrányára válna magának a privatizációs folyamatnak is. Ha kellő ellenőrző szerepet biztosítunk a kamarának a privatizáció folyamatában, akkor én úgy gondolom, hogy a jelenlegi, tehát a sein, a van világában létező dolgoktól értelmesen előremozdulhatunk, mégpedig a gazdaság működőképessége és az egész ország gazdasági fellendülése javára. Az ilyenfajta diszkrimináció szembeállítaná és sértené a versenysemlegességet, még abban az esetben is, ha tudomásul kell venni, hogy az a versenysemlegesség a gyakorlati életben nem létezik. Azért nem létezik, mert vannak olyan bebetonozott bástyák, amelyek a mai gazdasági eszközökkel nem bevehetők, politikai eszközök pedig nem kívánatosak azoknak a bevételére.
Fölvetem azonban azt a kérdést, hogy a gazdasági feladatok ellátásában, amennyiben, bízva a kamarákban, a szakképzési törvény úgy foglalt állást, ahogy állást foglalt, vajon nem kellene ezt a logikát továbbvinni, és a munkanélküliség kezelésében az átképzés kérdését vajon nem a gazdasági kamarákhoz kellene telepíteni — éppen azért, mert ki tudja, hogy mire kell átképezni, ha nem a gazdaság szereplői? Én úgy gondolom, hogy a legrövidebb utat és a leglogikusabb utat választanánk akkor, amikor a szakképzés mellé az átképzést is a gazdasági kamarák feladatai közé telepítenénk, hiszen ebben a feladatban tudna igazán kiteljesedni, hogy a piac szereplői, magának a gazdaságnak a szereplői tudnák a legrövidebben meghatározni, hogy milyen munkaerő-szükséglet jelentkezik a közeljövőben, és hogyan tudják kielégíteni ezt a szükségletet.
Beszélünk 19, illetőleg 20 területi kamaráról. Egyet azonban meg kell jegyeznem. Ma az ország körülbelül — gazdaságilag feltétlenül — úgy néz ki, mint a török korszak után: legalább három részre szakadt. Én úgy gondolom, hogy ha jól funkcionáló kamarai törvényt kívánunk, akkor ezt a három részre szakadást, nevezetesen a Budapest, a Nyugat-Magyarország és Kelet-Magyarország gazdasági régiói közötti területi különbséget a kamarai törvényben is kezelni kell. Vagy olyan módon, hogy a kerettörvényt úgy kell kitölteni, hogy a területfejlesztés irányelveivel megkapja a kamara a kellő felhatalmazást, és nem egy adott kamara területének, gazdasági súlyának megfelelően, hanem éppen a területi egyenlőtlenségek kiegyenlítésével, ami alkalmassá teszi arra, hogy valóban részt vegyen az innovációs folyamatokban, az ország fejletlenebb területeit jobban ösztönözze, és jobban vehessen részt az innovációs folyamatokban, mint azok a területek, amelyek eleve egy olyan gazdasági, hatalmi, gazdasági-hatalmi és szellemi potenciállal rendelkeznek, amivel az elmaradott területek nem rendelkeznek.
Ha meg akarjuk állítani ennek a szétszakadásnak a folyamatát, én úgy gondolom, hogy a területfejlesztés területén, bizonyos kiegyensúlyozó rendszer mellett a kamaráknak döntő szerepük lehet, és ezt a kamaráknak meg kell kapniuk, azoknak a területi kamaráknak, amelyek az elmaradott térségeket képviselik. Csak akkor lehet ugyanis racionálisan felhasználni adott esetben kormányzati pénzeket is vagy költségvetési pénzeket, ha arra fogadókészség van, és csak akkor lehet fogadókészség, ha azok döntenek ezeknek a pénzeknek az értelmes és ésszerű, gazdaságos felhasználásáról, akik a gazdaság szereplői.
Végül pedig reagálni szeretnék Pál László képviselő úrnak a felügyelettel kapcsolatos kérdésére. A jelenlegi ügyészi szervezet a jelenlegi ügyészi törvény és a beterjesztett ügyészi törvény alapján sem alkalmas arra szerintem, hogy az általa felvázolt felügyeletet ellássa. A jelenlegi és a beterjesztett ügyészi törvény nem alkalmas arra, hogy gazdasági kérdésekkel olyan szakszerűen tudjon foglalkozni, ahogy ez a felvetésében felmerült. Ugyanakkor a másik oldalról: ha van miniszterelnöki felelősség — beleolvasztva a miniszteri felelősséget —, és ha egy-egy ágazatért a kormányzat felelős, és közigazgatási jogosítványokat telepítünk át, nem tudok mást elképzelni, mint a miniszteri felügyeletet. És ez nem egy etatista gondolat, hanem megint csak a modellt veszem alapul, a német példát: bizony, Németországban is miniszter látja el adott esetben a felügyeletet; természetesen felelősséggel látja el.
Úgy gondolom, lehet gondolkozni közigazgatási hatáskörök átruházása esetén a köztársasági megbízott felügyeletéről, lehet gondolkozni sok minden másról, és ezekről lehet vitát folytatni, de ha komolyan veszszük az egyes ágazatokért való kormányfelelősséget, akkor bizonyosfajta jogosítványok szükségképpen meg kell, hogy jelenjenek a kormányzatnál — mégpedig nem azért jelenik meg, hogy azt a hatáskört vagy feladatkört a kormányzat átvegye, hanem azért jelennek meg ezek a felügyeleti jogosítványok, mert felelős azért a gazdasági részért.
Tisztelt elnök úr! Tisztelt képviselőtársaim! Úgy gondolom, valóban egy olyan törvény tárgyalásához érkeztünk el, amely — ha jól alkotjuk meg — alapvetően képes megváltoztatni az ország gazdasági rendszerét, mégpedig olyan irányban, amely irányban a gazdaság szereplői valóban döntési jogosultsággal fognak rendelkezni azokban a kérdésekben, amelyekhez a legjobban értenek, azokban a kérdésekben, amelyek esetében ezzel a döntési jogosultsággal talán régen is rendelkezniük kellett volna. Ez jellemző egy polgári társadalomra, és örömömre szolgál, hogy a felszólalók mindegyike támogatta ezt az alapvető gondolatot, és remélem, hogy közös gondolkodással olyan törvényt alkotunk, amely valóban az ország javára szolgál. Köszönöm szépen. (Taps.)
(Dr. Lukács Tamás felszólalása közben az elnöki széket Vörös Vince foglalja el.)
