VILÁGOSI GÁBOR, DR. a Szabad Demokraták Szövetsége képviselőcsoportjának vezérszónoka:
VILÁGOSI GÁBOR, DR. a Szabad Demokraták Szövetsége képviselőcsoportjának vezérszónoka:
VILÁGOSI GÁBOR, DR. a Szabad Demokraták Szövetsége képviselőcsoportjának vezérszónoka: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Teljes mértékben egyetértek az előttem szólókkal abban a tekintetben, hogy a gazdasági kamarák létrejötte új alapokra helyezi az állam és a gazdaság viszonyát.
Az állam gazdasági feladatait illetően munkamegosztás jön létre az államigazgatás és a kamarák között. A kamarák látnak majd el olyan feladatokat, amelyeket eddig az államigazgatás látott el. Ez ugyan nem érinti az elvégzendő feladatok mennyiségét, de a változás korántsem technikai jellegű csupán.
A döntő változás kettős. Egyrészt a gazdaság igazgatása önkormányzati kontroll alá esik, másrészt a kamarák mint az összgazdaság képviselői a gazdasági szféra véleményét közvetítik a politikum felé, és ennek a véleménynek nyilvánvalóan súlya lesz.
Éppen ezért a gazdasági kamarákról szóló törvényt csak üdvözölni lehet, mert elsősorban az állam és a gazdaság elválasztása, másodsorban a gazdaság önkormányzatisága, harmadsorban pedig az érdek-képviseleti szervezetrendszer gazdagodása irányába hat. Természetesen egy ilyen jelentőségű törvénytervezet, mint amilyen a gazdasági kamarákról szóló törvényjavaslat, számtalan kérdést vet fel, és ezekre a kérdésekre meg kell adnunk a választ.
Ezek a kérdések a következők:
A gazdasági kamarák tervezett szabályozása mennyiben és hogyan segíti elő az említett funkciók kibontakozását? Vagyis milyen munkamegosztás jön létre állam és kamarák között?
Milyen gazdasági érdekcsoportokat preferál a kamarai önkormányzat?
A kamarák létrejötte milyen hatást gyakorol a létező érdek-képviseleti rendszerre?
Ahhoz, hogy ezeket a kérdéseket meg tudjuk válaszolni, nagyító alá kell vennünk a gazdasági kamarák feladatait.
A kamarák — a definíció szerint — közfeladatok ellátására hivatott szervezetek.
A törvényjavaslat első problematikus pontja éppen ezzel kapcsolatos. A javaslat ugyanis négy csoportba taglalja a kamarák feladatait, ezek pedig a következők:
— a gazdaság fejlesztése,
— az üzleti forgalom biztonságának a megteremtése,
— a gazdaság általános érdekeinek a képviselete
— és a gazdasági tevékenységet érintő közigazgatási feladatok.
Ha nagyon szigorúak akarunk lenni, akkor kifejezetten kamarai jellegű tevékenységnek csak ez utóbbit, azaz a közigazgatási feladatokat tekintjük. De ha kevésbé vagyunk szigorúak, akkor is csak az üzleti forgalom biztonságának a megteremtése az a feladat, amely közfeladat, és amelyet ebből következően csak kamara láthat el.
A problémánk éppen abból fakad, hogy ezeket a közfeladatokat nem jelöli meg a törvényjavaslat, pedig maga a törvényjavaslat indokolása is többször leszögezi, hogy gazdasági kamarákra csak akkor van szükség, ha konkrét, érdemi közfeladatok ellátására jönnek létre.
Ugyanakkor a javaslat 1995. december 31-ig ad határidőt a Kormánynak, hogy a gazdasággal összefüggő közfeladatokat a kamarákkal közösen áttekintse, és meghatározza, hogy közülük melyeket ad át a kamaráknak.
Ez a feladat és ez a folyamat nyilvánvalóan konfliktushelyzetekkel járhat. Ezért véleményem szerint egy olyan Kormány képes csak ezt a konfliktushelyzetet feloldani, amely képes önmérsékletet tanúsítani és így megfelelő kompromisszumra jutni a kamarákkal a feladatok átadása tekintetében.
Látnunk kell azonban, hogy egy válságban levő és a gazdasági szerkezetátalakítás súlyos problémáival küszködő gazdaságban nem kockázatmentes feladat egy nagy hatalmú, a gazdaság egészét képviselő érdekszervezet működésének a lehetővé tétele.
Fennáll a veszélye annak, hogy azon vállalatok érdekei jelennek meg közérdekként, amelyek nem éppen abban az irányban tevékenykednek, hogy a privatizáció felgyorsuljon, sőt még az sem mondható el, hogy az állami szerepvállalás lebontásában lenne érdekeltségük.
Ezeket a veszélyeket mindenképpen látnunk kell, és meg kell próbálnunk ezeket elkerülni.
Másodszor megjegyezném még azt is, hogy a kamarai rendszer még nem épült ki, legjobb esetben is csak a mai Magyar Gazdasági Kamara országos központjának van apparátusa a majdani kamarai feladatok távolról sem teljes körű ellátására.
Amire viszont a mai kamarának apparátusa van, az például éppen a külkereskedelem szervezése, amely azonban már a Nemzetközi Gazdasági Kapcsolatok Minisztériumának a területe.
Félő, hogy ezen tevékenységek területén megduplázódik a bürokrácia.
Kérdésként vetődik fel, hogy milyen közfeladatok átvállalásáról van szó? Erről ma még meglepő módon csak a Magyar Gazdasági Kamarának vannak kiforrott elképzelései, bár meg kell mondani, hogy ez a tervezet is inkább a törvényjavaslatban "A gazdaság fejlesztése" címszó alá besorolható feladatokat részletezi. Ez azonban már jelzi azt az igényt, hogy a kamara a gazdasági élet irányításának minden területén nyomatékosan jelen kíván lenni.
Általánosságban elmondható tehát, hogy a kamara igényt tart az összes gazdasági koncepció kidolgozásában való részvételre és ezek gyakorlati megvalósítására.
Megjegyzem még, hogy az ipari és kereskedelmi miniszter hatás- és feladatkörét illetően a kamara részt venne a gazdasági, pénzügyi szabályozási rendszer megalkotásában, többek között a külföldi tőke bevonását elősegítő, valamint a privatizációs döntések előkészítésében.
Azt hiszem, hogy nem kell tovább részleteznem és felsorolnom, anélkül is érzékelhetjük, hogy mekkora befolyásra törekszenek a kamarák — egyébként megemlíthetjük azt is, hogy teljesen érthetően.
Ezek után áttérek a gazdasági kamarák önkormányzatára, amelyről már szintén hallhattunk az előzőekben.
Ha feltételezzük, hogy a kamarák megkapják mindazokat a feladatokat, amiket maguknak igényelnek, akkor feltehetően komoly, mondhatni óriási szerepük lesz a gazdaság működtetésében. Éppen ezért nem mindegy, hogy a kamarákon belül a kamarák önkormányzatában a különböző gazdasági érdekcsoportok milyen súllyal jelennek meg.
Fontos kérdés az is, hogy az érdekcsoportok erőviszonyai változásának teremt-e mozgásformát a törvényjavaslat, vagy amikor ezek szabályozását az alapszabályra bízza, mindjárt be is betonozza a jelenlegi erőviszonyokat.
Itt különösen két kérdéskört kell érinteni.
Az első általában az állami vállalatok és különösen a tartósan állami tulajdonban maradó vállalatok kérdése.
Az utóbbiak között ott vannak a nagy országos közszolgáltató vállalatok, mint az ÁV Rt.-ben kiemelten kezelt úgynevezett "piszkos" 13-ak és egyéb nagyvállalatok.
Az előbbiek pedig a még nem privatizált szférát ölelik fel.
Az állami vállalatok állítják elő a nemzeti össztermék döntő többségét, és működtetik a termelési tényezők, a vagyon és a munkaerő túlnyomó részét.
A kamarák küldöttei a térség gazdaságszerkezetét jelenítik meg, méghozzá úgy, hogy a küldöttek összetételében egyúttal a szakmáknak, ágazatoknak a régióban betöltött gazdasági súlya is tükröződik. Ez több dolgot jelent.
Az országos közszolgáltató nagyvállalatok, mint a MÁV, MOL Rt. például, amelyek hatalmas infrastruktúrával, vagyonnal rendelkeznek, az összes területi kamarában jelentős befolyásra tehetnek szert, és a javaslat szerint tesznek is szert.
(17.40)
Másodszor: a választási rendszer, amelyről még később szólni fogok, az országos testületek összetételében valószínűleg felerősíti a nagyvállalatok jelenlétét. Ez több hátránnyal is járhat.
Először is: a kamarák testületeiben túlreprezentálódik az állami szféra, és tegyük fel azt a szituációt, amikor egy közlekedési osztályban ott lesz majd a MÁV, a VOLÁN, a BKV, a MALÉV és mellette pedig a taxis magánfuvarozók: vajon milyen szerepre lesznek kárhoztatva az utóbbiak?
Említhetem még azt is, hogy az állami vállalatok hangsúlyos jelenléte a kamarák testületeiben lehetőséget teremt arra, hogy az állam mint tulajdonos a gazdasági önkormányzatokat belülről, a tulajdonos jogán, de nem feltétlenül nyilvánosan befolyásolja.
Véleményünk szerint mindenképpen célszerű lenne elkerülni, hogy az állam kétszeresen is jelen legyen ezekben a folyamatokban. Ennek elérése érdekében javasoljuk, hogy a törvényben diszkriminálni kellene az állami vállalatokat: ahogy a törvénytervezet az érdekképviseleteket pozitívan diszkriminálja, amikor fenntartja részükre a kamarai elnökségi pozíciók harmadát, úgy az állami vállalatokat negatívan kellene. Ki kellene zárni, ha a küldöttállításból nem is, de az elnökségben való részvételből feltétlenül.
Pár szót talán az érdekképviseletek és a kamarák viszonyáról.
Nem kétséges, hogy egy jól tagolt, jól működő érdek-képviseleti szervezetrendszer nélkülözhetetlen a gazdaság megfelelő működéséhez. Az érdekek megfogalmazása, ütközése, kiegyenlítése racionalizálja a döntéseket. Kiszámítható, kalkulálható mederbe tereli a konfliktusokat. Ezért nemcsak a ma működő érdekképviseleteknek a megőrzése, hanem gazdagítása a kívánatos.
Az előttem szólók már mondták, hogy a törvényjavaslat VII. fejezetében részletesen szabályozásra kerül az érdekképviseletek közigazgatási szervekkel való kapcsolata.
Nos, valóban ez a VII. fejezet egyrészt rögzít eljárásjogi szabályokat, másrészt pedig rögzíti az érdekképviseleteknek kamarai tagságát, illetve a kamarák elnökségi tagjainak egyharmadát maguk delegálják.
Végül a törvényjavaslat komoly szerepet juttat az érdekképviseleteknek a kamarák megalakításával összefüggő tevékenységek lebonyolításában is. Ez, azt hiszem, rendjén is van. Csak felmerül a kérdés, hogy mindezek mit jelentenek a jelenlegi érdek-képviseleti struktúra megőrzése és gazdagítása szempontjából.
Amikor rögzítésre kerül, hogy a területi és az országos kamarák elnökségét a gazdasági érdek-képviseleti szervezetek képviselői alkotják, ugyanakkor a törvényjavaslat nem fogalmazza meg, hogy milyen elv alapján delegálják az érdekképviseletek megbízottaikat. Nyilván az adott érdekképviselet által reprezentált gazdasági erő szerint. Most függetlenül attól, függetlenül a gazdasági erő mérésének módjától, a mai Magyar Gazdasági Kamarában tömörült tagszövetségek gazdasági ereje túlnyomó.
Itt csupán arra szeretném felhívni a figyelmet, hogy mindenképpen jó lenne, ha sikerülne a súlyok mellett megteremteni az ellensúlyokat is.
Problémát jelent továbbá, hogy az érdekképviseletek intézményes részvétele a kamarákban szervezetileg egymásba csúsztatja az érdekképviseleteket és a kamarákat, amely nem a funkcionális elkülönülés, hanem inkább az integrálódás irányába hat. Véleményünk szerint kívánatos a differenciálódás, a szervezeti funkciók elválasztása, a szerepek keveredésének kiszűrése volna.
Többen érintették a kamarák függetlenségét is. A kamarák függetlensége felügyeletük szabályozásán és működésük finanszírozásának módján nyugszik. A törvényjavaslat szerint a kamarák felett csak törvényességi felügyeletet gyakorolnak, azt viszont a Kormány által a rendeletben kijelölt miniszter gyakorolja. Mivel a kamarák függetlensége éppen a végrehajtó hatalomtól való függetlenségként vetődik fel, nyilvánvaló, hogy a szabályozás ebben a formában elfogadhatatlan, mert a kamarákat a Kormánytól függővé teszi, bármennyire is ennek ellenkezőjét bizonygatták az előttem szólók.
A törvényjavaslat rögzíti, hogy a kamarák működésének finanszírozása tagdíjakból, a kamara szolgáltatásaiért fizetett díjakból és egyéb bevételekből történik. Rögzíti ugyanakkor a javaslat azt is, hogy a kamarák gazdaságfejlesztési feladatai között a kamarák saját forrásaikkal is hozzájárulnak az infrastruktúra fejlesztéséhez és a műszaki fejlesztés előmozdításához.
Nos, érdemes lenne azon elgondolkozni, hogy ha ez valóban követendő, akkor milyen magas tagdíjakat kellene megállapítani. Úgy véljük, hogy a kamaráknak célszerű volna a tagdíjak megállapításánál önmérsékletet tanúsítani.
Végül az átmeneti szabályokról. Az átmeneti szabályok, a kamarák első megalakulásának szabályai technikai problémák sorozatát vetik fel. Olyan kérdéseket kíván megoldani a törvényjavaslat, hogy hogyan vehetők számba a kamarák tagjai, hogyan sorolhatók be a különböző kamarákba, hogyan választhatók meg a kamarai küldöttek.
Mindenekelőtt a régiókban érdekelt érdek-képviseleti szervezetek előkészítő bizottságot alakítanak. A szabályozás már itt nem világos. Minden érdekképviselet egy főt delegál az előkészítő bizottságba, vagy többet? Egyenlő számban, vagy valamilyen szempontból súlyozottan? Ha súlyozottan, akkor minden előkészítő bizottság maga dönt ezekről a súlyokról? Egy régión, megyén belül is különféle súlyok képződhetnek kamaránként, vagy ez egyeztetés tárgya? Ha igen, mikor és hogyan történik az egyeztetés, mi lesz a kis, újonnan alakult érdek-képviseleti szervezetekkel, mi biztosítja, hogy nem szorulnak ki az előkészítő bizottságokból?
Ennél is fontosabb kérdés azonban, hogy mi szól amellett, hogy az érdekképviseletekből álló előkészítő bizottságok jelöljék a küldötteket a kamarákba, és miért nem maguk a gazdálkodószervezetek? Valóban úgy tűnik az elmúlt évek gyakorlatából, hogy a gyakorlatban nem lenne sok olyan vállalkozó, aki aktívan venne részt ezekben a jelölésekben. De ettől függetlenül meg kellene adni annak a lehetőségét, hogy amennyiben akad olyan vállalkozói kör, amely érdeklődést mutat a kamarai választások iránt, és saját jelöltet is kíván állítani, akkor ezt tehesse meg. Nem hiszem, hogy bármilyen technikai akadálya lenne annak, hogy a küldöttjelölés módján változtassanak.
Végül összefoglalnám a mondottakat.
Ma és a belátható közeljövőben a gazdaság dinamikus szektora a magánszektor. Olyan kamarai törvényt kellene alkotni, amely a magánszektor befolyását biztosítja a kamarai önkormányzatokban. Ez csak a majdani ipari és kereskedelmi kamara tagszervezeteit, illetve ezek tagvállalatait érinti hátrányosan, sem a kézműveskamara, sem az agrárkamara tagjait nem. Nem példa nélküli sem a hazai, sem a külföldi kamarák történetében, hogy egy ideig a közép- és kisvállalatok érdekeit jelenítették meg hangsúlyosan. Magyarországon a kiegyezés után, Nyugat-Németországban pedig a második világháború után egészen 1959-ig ez volt a helyzet.
A magánszféra befolyása a kamarák önkormányzatában úgy biztosítható, ha a törvény kizárja az állami vállalatok képviselőit, szélsőséges esetben a küldöttek közül, enyhébb formában a kamara vezetéséből, mint ahogy ezt már korábban is javasoltam.
Másodszor: a kamarák küldöttgyűlésének összetételét megszabó elvnek azt a célt kellene szolgálnia, hogy az állami és a magánszféra között fennálló különbséget minimalizálja. Ez a létszámmutató alkalmazásával érhető el, mert ez az a mutató, amely a legkevésbé szóródik a gazdaságban.
Szerencsés lenne továbbá, ha sikerülne megakadályozni, hogy az érdekképviseletek rátelepedjenek a kamarákra.
Negyedszer: az előkészítő bizottságokban valamilyen módon biztosítani kellene az újonnan alakult kis érdek-képviseleti szervezetek megfelelő befolyását, kiszorításuk megakadályozását.
Annak érdekében, hogy a kettősségeket, az állam kettős szerepvállalását kiküszöböljük, annak érdekében, hogy a jelenlegi struktúrák rögzülését megakadályozzuk, annak érdekében, hogy az egyes érdekek — jelenleg még gyengén jelentkező érdekek — megjelenítésének akadályait elhárítsuk, módosító indítványokat fogunk beterjeszteni a törvényjavaslathoz. Köszönöm figyelmüket. (17.50)
