BALOGH GÁBOR (független)
BALOGH GÁBOR (független)
BALOGH GÁBOR (független) Tisztelt Elnök Úr! Képviselőtársaim! Az átmenet egyik sajátos jelenségével állunk szemben, amit Dragon képviselő úr legitimációs problémának tekintett. Én úgy gondolom, hogy a legitimáció két oldalról vetődhet föl a szakszervezetekkel kapcsolatban: egyrészt a tagság, másrészt pedig a politika szférája felől.
A tagság oldaláról a legitimációt megkérdőjelezni nem lehet.
A politika oldaláról, illetve a civil társadalmi szerveződések oldaláról viszont már van lehetőség arra, hogy az elfogadottságot kritériumként állítsuk fel. Ebben az esetben a politika elég erőteljesen belenyúl a civil szférába, a társadalmi szerveződések spontán, szabad kialakulásába. Úgy gondolom, hogy a Parlament legfeljebb a gordiuszi csomó átvágására vállalkozhat, és arra, hogy elősegítse a civil társadalomnak, illetve a társadalmi szerveződéseknek a minél hatékonyabb kialakulását és működését, funkcionálását.
Ennek egyik sarkalatos kritériuma az előttünk fekvő törvényjavaslat. 1992. szeptember 10-én az Autonóm Szakszervezetek, az Értelmiségi Szakszervezeti Tömörülés, a Liga Szakszervezetek, a Magyar Szakszervezetek Országos Szövetsége, a Munkástanácsok Országos Szövetsége, a Szakszervezetek Együttműködési Fóruma megállapodást írt alá a következő címmel: "Az Érdekegyeztető Tanács munkavállalói oldalát alkotó hat országos szakszervezeti szövetség tárgyaló delegációinak megállapodása a szakszervezeti vagyon megosztásáról, a szakszervezeteket érintő választásokról". Ebben a hat országos szakszervezeti szövetség tárgyaló delegációi változatlanul egyetértenek abban - olvashatjuk a megállapodásban -, hogy a Kormány törvényjavaslata számukra elfogadhatatlan. Ezt, mint tudjuk, a Kormány annak idején vissza is vonta. A kialakult helyzetben érdekük és felelősségük, hogy egymás közötti megállapodáson alapuló javaslatot tegyenek a Kormány és a Parlament számára.
Ez bizonyos értelemben fordítottját jelenti annak a kérdésnek, illetve annak a megoldási módozatnak, amit az Országgyűléssel kapcsolatban mondtam, vagyis hogy a civil szervezeteknek, illetve a társadalmi szerveződéseknek mennyiben van joguk az egymás közötti megállapodást kötelező érvénnyel a Parlamentre testálni. Ez a parlamenti demokráciának is egy nagyon fontos, sarkalatos kérdése. Mint tudjuk, a nyugati demokráciák lényege az - legalábbis ahogy külsőleg megjelennek -, hogy amit a Kormány beterjeszt, azt a kormánykoalíció zokszó nélkül elfogadja. Amelyik képviselő ellene szavaz, azt az adott párt a következő képviselőválasztásokon nem fogja újraindítani - vagyis a Kormány diktatúráját jelenti lényegében a nyugati parlamenti demokrácia a külső megítélés számára.
Nálunk viszont egy fordított ütemű demokratikus átalakulás indult el, amelyben a parlamenti demokrácia sajátos szabályai szerint a Parlament határozza meg a Kormánynak, illetve az egyéb társadalmi szerveződéseknek a jogi mozgásterét, és ebben kérnek sokszor segítséget a civil szerveződések. Természetesen nálunk is megtalálható, hogy a Kormány határozza meg, hogy ténylegesen mit fogadjon el a Parlament - erre szolgál a kormány-előterjesztés során az illetékes miniszter "igen" vagy "nem" válasza és a kormánykoalíció szavazata. Ugyanakkor nagyon fontosnak tartom, hogy mivel Magyarországon, illetve a posztkommunista országokban egy sajátosan értelmezett társadalmiság jött létre és alakult ki, és ebben a társadalmiságban a régi szerveződések legitimációs problémával küszködnek - elsődlegesen politikai vonatkozásban -, az új szerveződések szintén legitimációs problémával küszködnek, de elsődlegesen a létszám, a tagság létszáma vonatkozásában, ezt mi sajátos módon oldjuk meg.
Azt tudom javasolni, azt tudom elfogadhatónak tekinteni, ha ebben a helyzetben a Parlament a civil társadalmi szerveződések létrehozására és működtetésére rásegít, mégpedig a demokrácia szabályai szerint, nem diktatórikus eszközökkel.
A legnagyobb probléma itt a volt SZOT-vagyonnal kapcsolatban merül fel, amit az Alkotmánybíróság sajátos állásfoglalása még tovább bonyolított: azáltal, hogy az MSZOSZ nem tekinthető egy az egyben a SZOT jogutódjának, egy olyan sajátos helyzet állt elő, ami a Parlamentet is az ezzel az üggyel való foglalkozásra készteti.
(18.40)
Hogy vagy mint lehetne ezt az úgynevezett legitimációs válságot feloldani? Véleményem szerint úgy, hogy ha figyelembe vesszük a társadalmi szerveződések hazai, magyarországi sajátosságait. Éppen ennek alapján terjesztettem be egy olyan módosító javaslatot, amelyik a vagyonmegosztást lehetővé teszi, ugyanakkor a Parlamentet nem rántja be - sem politikai, sem egyéb szinten - legitimációs kérdések eldöntésébe. Bár érintőlegesen - tekintettel arra, hogy négy részre osztottam a SZOT-vagyont - mégis állást foglal ebben a Parlament, de úgy foglal állást, hogy ezáltal a többi társadalmi érdekvédelmi szerveződésnek a jogosultságát nem érinti. Gondolok itt a szakszervezeti tevékenységen túli réteg-érdekképviseletekre, így a fogyasztói, nyugdíjas, gyermekvédő, nagycsaládos egyesületekre, és azt javaslom, hogy 1/4 részt ezek a szervezetek kapjanak vagyonközösségen alapuló társulás létrehozása folytán, mert a jelenlegi 8 érdekegyeztető tanácstagi munkavállaló szervezetben 2 olyan szerveződést találunk, amely vagyonközösségen alapul. Ez a Szolidaritás, valamint az SZKSZ - a többiek konföderációként, illetve a tagszakszervezetek, tagszervezetek szövetségeként jelennek meg, és a tulajdonjog elég bonyolultan van megoldva.
Azt javaslom, hogy a Parlament a volt SZOT-vagyon megosztását függetlenítse a szakszervezeti viszálykodástól, és a társadalombiztosítás egész problematikáját válassza le az érdekvédelem legitimációs vitáiról. Ezzel a Parlament tisztaságát, hitelességét is meg tudjuk őrizni. Köszönöm a figyelmet. (Szórványos taps.)
