BALLA GÁBOR TAMÁS, DR. (MDF)
BALLA GÁBOR TAMÁS, DR. (MDF)
BALLA GÁBOR TAMÁS, DR. (MDF) Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársak! A társadalmi rendszereket szabályozó törvények meghozatalánál alapvető követelmény, hogy a törvényhozók figyelembe vegyék egyrészt azt a szociológiai valóságot, amelyben a rendszert működtetni akarják, másrészt a történelmi előzmények során kialakult sajátos nemzeti tradíciókat, harmadrészt pedig más államok e téren szerzett tapasztalatait. Hozzászólásomban e három nézőpontból megközelítve szándékozom kifejteni véleményemet a szakképzési törvényjavaslatról, alkalmazkodva az általános vita követelményeihez. A törvényjavaslat egyes részeivel kapcsolatos észrevételeimet a részletes vita keretében szeretném ismertetni.
A törvénytervezet előkészítése során különböző szakmai fórumokon fogalmazódott meg az a kérdés, hogy az új oktatási törvények meghozatalával nem kellene-e addig várni, amíg a polgári demokrácia megfelelő anyagi és szellemi infrastruktúrája kialakul. Itt, a Parlamentben is elhangzott az a vélemény, hogy az oktatásügy területén is kívánatos rendszerváltoztatást elegendő lett volna a szakképzésre és a felsőoktatásra is kiterjedő, 1985-ben megalkotott oktatási törvény módosításával szabályozni, ugyanis ennek a törvénynek a demokratikus szemlélete erre alkalmas lehetne.
Az 1985-ös oktatási törvény demokratikus szemléletét itt nem kívánom vitatni. Azt viszont megjegyzem: javasolt módosítása igen nehezen megoldható technikai jellegű problémákat is fölvet. Egyébként két évvel ezelőtt néhány képviselőtársammal megkíséreltük egy ilyen törvénymódosító önálló indítvány összeállítását: a munkálatok során kiderült, hogy azok a szükséges szövegpontosítások, amelyek a "tanácsok" és a "népköztársaság" szavak kicserélésére irányulnának, önmagukban is több mint 40 szakaszt érintenének a 166-ból.
Nagyobb gondot okozott viszont az, hogy az államigazgatás struktúrájában történt átalakulások szinte lehetetlenné teszik, hogy a szakképzést továbbra is a közoktatás egyik alrendszereként kezeljük. Ezzel már rá is tértem egy másik dilemmára.
Az előkészítő szakmai vitákban ugyanis felmerült az a kérdés is, hogy szükséges-e külön törvényben szabályozni a közoktatást, a szakképzést és a felsőoktatást. Erre az a legegyszerűbb válasz, hogy szükséges, mert más-más rendszerekről van szó, amelyek irányítása, tartalmi szabályozási és szakmai felügyelete külön-külön alrendszereket igényel.
Az 1985. évi I. törvényben meghatározott iskolarendszer alapvető jellemzője, hogy az általános iskola után a tankötelezettség teljesítésével együtt kíván eleget tenni az általános képzési és a szakképzési feladatoknak. Az elmúlt évek változásai kiélezték ennek az erőszakolt szisztémának az ellentmondásait. Napjainkra már nyilvánvalóvá vált, hogy a szakképzés jelenlegi rendszere - különösen a szakmunkásképző iskola - a színvonalas általános képzést és a nemzetgazdaság egyre differenciáltabb igényeit kielégítő szakmai felkészültséget egyidejűleg nem tudja biztosítani.
A szakképzés jelenlegi rendszerének törvényi szabályozásában a gazdasághoz való rugalmas alkalmazkodás helyett az iskoláztatás igényei a meghatározóak. A szakképzés minden kötelezettségét és felelősségét - a korábbi törvény szerint - az állam vállalja magára. A gyakorlati képzés terhét viszont az esetek túlnyomó többségében a gazdálkodószervezetek viselik - úgy, hogy ebben az érdekeltségük kellőképpen nincs biztosítva.
A hivatalos tanügy az elmúlt évtizedekben a szakképzés súlypontját a szakmunkásképző iskolákra helyezte - megfelelő iskolai gyakorlóhelyekről viszont nem gondoskodott. Az üzemek viszont elzárkóztak a közvetlen érdekeikkel összhangban nem álló közoktatási feladatok vállalásától.
A szakképzés önálló rendszerként való kezelését szükségessé teszi az is, hogy a privatizáció és a piacgazdaság kiterjedése következtében a gazdálkodó egységek és az állami intézmények kapcsolata gyökeresen megváltozzék. Az új relációban a szakképzés nem csupán a közjót szolgáló kötelezettség, hanem kiszámítható piaci értéket termelő tevékenység is - amelybe érdemes befektetni. Ennek megfelelően a szakképzés rendszerének két pólusa alakul ki. Ezek közül az egyik az állam - amely mintegy sajátos szolgáltatást, biztosítja a szakmai elméleti képzést -, a másik pólust a különböző vállalatok, szövetkezetek, kereskedők, kisiparosok, mezőgazdasági termelők alkotják, a gyakorlati képzés feladatainak vállalásával, mint gazdasági tevékenységükhöz nélkülözhetetlen, kvalifikált munkaerő termelésével.
E kétpólusú szakképzési rendszer szabályozása másféle követelményeket támaszt, mint a közoktatási rendszer szabályozása, ezért indokolt, hogy a szakképzésről önálló törvényt hozzunk.
A szakképzési törvénytervezet megfelelően igazodik nemzeti kultúránk sajátosságaihoz. A törvénytervezetben fölvázolt rendszer a több évszázados gyökerekkel rendelkező magyar szakképzési hagyományok korszerűsítését jelenti. Ezekről bevezető expozéjában a miniszter úr már szólt.
A törvénytervezet készítőit elismerés illeti azért is, mert nemzetközi mintákat keresve, jól érzékelhetően, a német duális szakképzési rendszert tekintették modellnek, azt a német rendszert, amely annak idején az Osztrák-Magyar Monarchia szakképzési szisztémáját vette át, és fejlesztette tovább Európa talán legeredményesebben működő szakképzési rendszerévé.
A törvényjavaslat alkotói körültekintően vették figyelembe a mai magyar valóság szociológiai és gazdasági realitásait. Ennek következtében a törvényjavaslat lehetővé teszi a korábban kialakult életképes struktúrák fennmaradását, valamint a jelenlegi körülményekhez és a várható fejlődési folyamatokhoz, az átalakuló iparhoz, mezőgazdasághoz és szolgáltatási szférához való alkalmazkodást; megteremti a feltételeket a nemzetgazdaság különböző ágazataiban jelentkező eltérő igények kielégítésére a helyi, a regionális és az egyedi sajátosságok érvényesülésére.
Mindezek után, tisztelt képviselőtársak, engedjék meg, hogy az általános vitában elhangzott konkrét kritikai észrevételekre is reagáljak.
Nem fogadható el az az állítás, hogy a törvényjavaslat a szakképző iskolák merev szétválasztását szorgalmazza - ahelyett, hogy bevezetne egy egységes szakképző iskolatípust. Felhívom a figyelmüket arra, hogy a törvényjavaslatban szereplő felsorolás nem a szakképző intézményrendszer szétdarabolását jelenti, hanem elismeri a jelenlegi helyzetet és azt, hogy az intézményrendszer átalakulása csak lassú folyamat eredményeként történhet meg. A törvényjavaslat az iskolatípusok külön-külön történő felsorolásával nem zárja ki annak lehetőségét, hogy a különböző intézménytípusok ne működhetnének egy intézményként is. Ehhez a jogi feltételt a szakképzés egységes szabályozása biztosítja.
Bírálatként fogalmazódott meg, hogy az országos képzési jegyzék kidolgozását a minisztérium sajátítja ki, így nem érvényesül a megfelelő érdekegyeztetés. Az országos képzési jegyzék hatálybaléptetése a törvény hatályosulásával egy időben és felmenő rendszerben, feltehetően az 1994-95. tanévre beiskolázott elsőéves tanulókra kiterjedően történik.
(17.30)
A jegyzék kidolgozása nem egy minisztérium privilégiuma. A jegyzék tervezetének összeállítása valamennyi érdekelt szakmai szervezet, munkaadói és munkavállalói érdekképviselet, továbbá a szaktárcák képviselőiből álló, szakmacsoportonként differenciált 33 munkacsoport feladata.
Ez a garancia arra, hogy a gazdasági és a társadalmi érdekek érvényesülhetnek az államilag elismert szakképesítések összeállítása során.
Több bíráló észrevétel hangzott el a szakképzés javasolt irányító rendszerével kapcsolatban is. Így például az, hogy a törvényjavaslat a jelenlegi állapotot konzerválja azzal, hogy eltérő jogállású minisztériumokat jelöl meg. A bírálók figyelmét valószínűleg elkerülte az, hogy a törvényjavaslat a jelenlegi merev hatásköri elosztás helyett az igényekhez igazodó feladatmegosztást tesz lehetővé azzal, hogy létrehozza a tárcák közötti hatáskör átadását.
A szakképzési feladatokért koordinációs felelősséggel tartozó Munkaügyi Minisztérium mellett a szaktárcák az ágazatuk sajátosságait érvényesítő jogosítványokkal rendelkeznek, illetve rendelkezhetnek.
Elhangzott olyan észrevétel is, hogy a szakképzési törvénytervezet kétpólusú irányító rendszere érdemben nem tárgyalható, amíg nincs kamarai törvény, és a gazdasági kamarák jogállása nem ismeretes.
A Polgári Törvénykönyv megfelelő módosítása lehetővé teszi az eddig az állam által ellátott feladatok delegálását a köztestületként létrejövő gazdasági kamarákhoz.
A gazdasági kamarákról szóló törvény a szakképzéssel kapcsolatos kamarai feladatokat nem részletezi, csupán utal a külön törvényre. Ezért kellett ezeket a hatásköröket tételesen meghatározni a szakképzési törvényben. Így lesz összhang a két törvény között.
A gazdasági kamarákra vonatkozó rendelkezések csak a kamarai törvény hatálybaléptetése után alkalmazhatók.
Kérdésként fogalmazódott meg, hogy a törvényjavaslatokban foglaltak szerint átalakuló szakképzés képes lesz-e a gazdaság fejlődését segíteni?
A törvényjavaslatokban foglaltak szerint átalakuló szakképzés magasabb előképzettségre, általános műveltségre épül. Így lehetővé válik a szakiskolai tanulók esetében és az érettségi utáni szakképzésben is, hogy a szakképzés a szakmai elméleti és a gyakorlati képzésre koncentráljon. Ezzel mód nyílik arra is, hogy a gyakorlati képzés óraszáma jelentősen növekedjen, és a szakképzés megszerzéséig a kiképzettek versenyképes tudással és teljesítőképességgel rendelkezzenek.
A korszerű technikához, technológiához értéssel, teljesítőképességgel a gazdaság olyan szakembereket kaphat, akikkel növekvő és változó feladatainak jobban képes lesz majd megfelelni.
Többen kifogásolták a tanulószerződés intézményét. Felvetődött, hogy tisztázatlan a tanulók jogállása a tanulószerződés alapján.
A tanulószerződés - és ezt hangsúlyoznom kell - csak az egyik formája a tanulók szakképzésben való részvételének. A tanulószerződés megkötése az iskolába való felvétel feltétele, a gyakorlati képzés lehetőségéről nem az iskola gondoskodik.
Ilyen esetben is az iskolába való felvétellel tanulói jogviszony jön létre. A tanulószerződés alapján létrejött jogviszonnyal kapcsolatos alapvető kérdésekről a törvényjavaslat intézkedik. Ezekre ugyanis a munkaügyi szabályok nem alkalmazhatóak.
Több kérdésben azonban elismeri a vonatkozó munkaügyi szabályt, erre hivatkozik is. A gyakorlati oktatási helyről való gondoskodás felelősségét a gazdaság átalakulásával, a tulajdonviszonyok megváltoztatásával nem lehet az iskolák kizárólagos kötelességévé tenni.
A tanulószerződés intézményével jelentős szerepet kapnak a szakképzés irányításában a gazdasági kamarák. Ez alapvető feltétele a tanulói érdekek védelmének és a szakképzés színvonalának is.
Tisztelt Ház! A szakképzési törvényjavaslat természetesen az én szememben sem hibátlan, annak ellenére, hogy itt csak a pozitívumait hangsúlyoztam. Tettem ezt azért, mert az ellenzéki képviselőtársaim eddig csak a hiányosságait sorakoztatták fel. Ezek a hiányosságok azonban módosító indítványokkal mind korrigálhatók.
A törvény meghozatalát az érintettek egyre türelmetlenebbül várják. Az átmeneti állapot nyomasztó és idegölő bizonytalansága a szakképzés intézményeit egyre inkább dezorganizálja. Ennek az áldatlan helyzetnek a konzerválása súlyos következményekkel járhat, amelynek igazi kárvallottjai nem a Kormány és a kormánykoalíció pártjai, hanem a szakképzés dolgozói, az ott tanuló gyerekek és szüleik és a magyar nemzetgazdaság.
Ha még sokáig késlekedünk a szakképzési törvény meghozatalával és a szakképzési rendszer korszerűsítésével, előfordulhat, hogy már nem lesz mit korszerűsítenünk. Ezért kérem, hogy a törvényjavaslatot minél előbb, mindannyian szavazzák meg. Köszönöm a figyelmet. (Taps.)
