MÁDI LÁSZLÓ (FIDESZ)
MÁDI LÁSZLÓ (FIDESZ)
MÁDI LÁSZLÓ (FIDESZ) Köszönöm, Elnök Úr! Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Ma a középfokú iskolákban a tantermek és az iskolák még az érettségi zajaitól hangosak. A diákok egy jó része a továbbtanulásról álmodozik, míg egy másik részük az első munkahely kihívását és bekövetkeztét fontolgatja. Vajon 2-3 hónap múlva hanyadrészüket látjuk viszont a megyei és regionális munkaügyi központokban? Sajnos, sokukat, és egyre többen vannak.
Csak egy részüket mutatja ki a statisztika, s nagyon sokan közülük a továbbképzések és a normális munkahely oly kiemelt fontosságú helyétől szinte örökre távolmaradnak.
Ezen a ponton, képviselőtársaim, hadd mutassam fel az egyik legutóbbi munkaerőpiaci helyzetképjelentést… (Felmutatja a kiadványt.) … a márciusi adatokat, amely a nyolc általánosnál kevesebb végzettségűeknél pusztán 11 munkanélkülit mutatott ki az egész országban, az általános iskolai végzettségűek közül pedig 80-at.
Hogy a nagyságrendekkel tisztában legyünk, tudni kell azt, hogy közel 50000 fő volt például 1991-ben ezen két kategóriába tartozó. Tehát körülbelül 12400-an voltak azok, akik nem végezték el a nyolc általános iskolát és mintegy 40700-an azok, akik nyolc általános iskolai végzettséggel maradtak és nem tudták sikeresen megszerezni a középfokú tanintézetben az érettségi vizsgát és a szükséges szakképesítést.
Tehát 50000 emberből mindössze 91 főt mutat a munkaügyi statisztika. Ennyit a statisztikákról! Erről sok esetben nem a statisztika tehet, hanem a folyamatok olyanok, hogy a statisztikák csak nagyon-nagyon elenyésző részét mutatják ki a fiatal munkanélkülieknek.
1992 júniusában mintegy 170000 ember, fiatal lépett ki az oktatási rendszerből. Ezeknek a fiataloknak mintegy kétharmada szakképzett, akik közül mintegy 30%-nyian regisztrálhatták magukat munkanélküliekként. Ez több mint 30000 főt jelent, míg a szakképzetlenek közül mintegy 30-50000 főre becsülik a nem regisztrált, szakképzetlen munkaerő számát.
Náluk, a munkanélküliekké válók arányát a szakképzettek 30%-ával szemben a szakemberek 60-80%-ra becsülik. Így nagy valószínűséggel a pályakezdő munkanélküliek száma a 70-80000-et is eléri, azaz minden második fiatal munkanélküliként kezdi az életét.
Gondolom, nem kell ecsetelnem, hogy ez milyen károkat okoz a társadalomba való beilleszkedésükben, a szocializációjukban, a jövőképük, célorientáltságuk sérülésében. Ezek a fiatalok egy életre szóló, soha be nem hegedő sebet kapnak, s pont attól az új demokráciától, amelytől ők oly sokat reméltek és remélnek.
A közös, tehát mindannyiunk felelőssége, hogy mi történik velük, kapnak-e olyan szakképzést és olyan elméleti oktatást, amely olyan előnyöket harcol ki számukra, hogy az idősebb szakmabeliekkel is jó eséllyel fel tudják venni a versenyt a munkahely megszerzéséért. Mert jól tudjuk, hogy egyébként mily nagy hátrányban vannak.
Az idáig vezető okok jórészt közismertek. A tömegesen csődbe menő szocialista nagyvállalatok sorozatosan bocsátják el munkásaikat, fiatalt csak elvétve vesznek fel. Eközben a szakképzést nyújtó iskolák továbbra is úgy képeznek fiatalokat, mintha eközben semmi nem történt volna.
Az Antall-kormány egyik legnagyobb bűnének azt tartom, hogy nem törődött ezen lemorzsolódó és rossz képzettséget kapott fiatalokkal, tehetetlenül hagyta a folyamatokat tovább görögni. Bródy András Lassú idő című nagy sikerű könyvétől fogva tudjuk azt, hogy a humántőkével történő beruházásoknak a társadalom jövője szempontjából kiemelkedő jelentősége van és azt is, hogy 30-40 évre meghatározóak a középfokú szakképzés évei a jövendő munkásnemzedékek számára.
A szakképzett fiatalok körében két olyan csoport van, amelyet különösen fenyeget a munkanélküliség.
(17.40)
Azok, akiknek a képzettsége a napjainkban leépülő ágazatokra szabott és azok - arányukat a szakképzetteken belül mintegy 25%-ra becsülik -, akik halmozottan hátrányos helyzetűnek tekinthetők. Ezek a fiatalok három csoportba sorolhatók.
Az 1. csoport: az évfolyam mintegy 5-6%-a nem rendelkezik általános iskolai végzettséggel.
A 2. csoportot alkotják azon fiatalok, akik ugyan rendelkeznek a nyolc általános iskolai végzettséggel, de különböző okok miatt nem tanulnak tovább.
És végül a 3. - ezen körben a legnagyobb - csoport: az évfolyamok mintegy 15-17%-a a középfokú tanintézetekből lemorzsolódik.
Vajon mit nyújt nekik a beterjesztett szakképzési törvényjavaslat? A törvény a FIDESZ szempontjából csak akkor fogadható el, szögezhetjük le itt különösképpen, ha garanciákat tartalmaz az előbb felsorolt peremcsoportok számára, azaz ha rögzítjük, hogy fiataljainknak csak teljes értékű, államilag elismert, s a mai valós gazdasági helyzetből és igényekből táplálkozó ismereteket nyújtunk.
Különösen sok gondot fog okozni a szakképzés és a művelődési és közoktatási miniszter által javasolt iskolaszerkezet illeszkedése, és az, hogy az országos képzési jegyzékben megszabják, hogy egyes szakmákat csak az alapvizsga után lehet tanulni. Így a peremcsoportok tagjait kizárjuk a munkaerőpiacon versenyképes képzési formákból.
A közoktatási törvény a peremcsoportok helyzetének egyértelmű romlását eredményezi. A deklaráció az általános képzés expanziója. Az expanzió azonban a társadalom felső harmadának érdekeit és értékeit veszi figyelembe. Egy lefelé építkező modellt követ: az egyetem, az elit gimnáziumok absztrakt, tudományos modelljeit.
Az érettségit adó középiskolák lefelé való mozgását lehetővé tevő erő azonban a hátrányos helyzetet az egyéni szintről a csoport és társadalmi szintre viszi át. Vesztesei a kistelepülések, a városi peremkerületek lakói. Vesztesei lehetnek intézménytípusok is, például az általános iskola, amely majd hatosztályos népiskolává sorvad, s amelynek sajátos képzést kínáló felső tagozatáról menekíti majd gyerekeit minden írástudó.
Vesztesei lesznek az állásukat elvesztő általános iskolai pedagógusok s azok a tanárok, akik a slumosodó körzetekben proletárgyerekeket fognak tanítani.
A közoktatási törvény 28-29. §-a, amely szerint a gimnázium és a szakiskola az 5., 7. és 9. évfolyamban iskoláz be, ha változatlanul életbe lép, kaotikus állapotokat fog előidézni. Iskolák ürülnek ki, más iskolákban nő a zsúfoltság, pedagógusok veszítik el állásukat.
A szakképzés fejlesztésében első feladat a szakma tanulására éretlen fiatalok megfelelő orientálása, felzárkóztatása, rehabilitálása. Differenciált és rugalmas programkínálatot kell kialakítanunk, építve a közelmúltban indult szakiskolák tapasztalataira.
Néhány szót kell, hogy szóljak a munkáltatói, azaz a szakképzésből kilépő fiatalokat foglalkoztató oldal problémáiról. Az egész szakképzést alapjaiban befolyásoló kérdés az, hogy a rugalmas, teljes értékű és színvonalas képzést nyújtó jövőbeni szakoktatás helyett a felvevő vállalatok mennyire lesznek ösztönözve a fiatalok foglalkoztatására. Illetve már előtte, a tanműhelyi képzés során fel kell tenni azt a kérdést, hogy vajon a vállalatok elég érdekeltek-e abban, hogy képezzenek fiatalokat.
Csak akkor működik ugyanis jól a dolog, ha kínálati piac van, azaz bőségesen állnak rendelkezésre korszerű technológiával rendelkező vállalatok, és megfelelően érdekeltek is a képzésben. Szép az, hogy leírják, hogy a gazdálkodó szervezet nem fogadhat el pénzt a tanulótól, de nem világos, hogy mi történik akkor, ha mégis elfogad? Mik lesznek a konzekvenciák? És ha ezt a törvény bünteti, nem az lesz-e a hatás, hogy nem lesz olyan, aki képezze a fiatalokat?
Mindannyian jól ismerjük azokat a jelenségeket, hogy a szülők nagy pénzeket tesznek le egyes vállalkozóknak azért, hogy tanműhelyeket biztosítson az iskolás gyermeküknek.
Új dolog a tanulószerződés, de nem világos, hogy mi lesz azokkal, akik a szakiskolai tanműhelyekben tanulnak. Nekik se pénz, se posztó? Vagy ők sem kapnak juttatást? A közoktatási törvény szerint úgy tűnik, hogy nem.
A legnagyobb hiba a szakképzés elkezdésének a tankötelezettség - 16 éves kor - eléréséhez való kötődése, ugyanis egyelőre sem Nemzeti Alaptanterv, sem egységes tízosztályos általános iskola nincsen, így az egységes alapoktatás nem biztosított.
Külön gondot okoz a Gazdasági Kamara bevonása a feladatokba. Ezt a lépést melegen üdvözöljük, ám itt nem feledkezhetünk meg arról, hogy mennyivel tisztább és működőképesebb lenne a dolog, ha már megszülettek volna a gazdasági kamarákról szóló törvények.
Óriási tehát a felelősségünk, képviselőtársaim, hiszen meg kell újítanunk az egész szakképzést. Olyan fiatalokat kell az iskolapadból és a tanműhelyekből az útjukra bocsátanunk, akik képesek még 20-30 év múltán is az igényeknek megfelelő munkát végezni. Eközben meg kell teremtenünk a gazdálkodói szféra érdekeltségét, ügyelni kell a peremcsoportokra, és ugyanakkor nem szabad szétszedni az oktatási struktúrát sem. Sajnos a benyújtott törvénytervezet jószándéka és pozitív törekvései mellett ezeket az igényeket nem elégíti ki megnyugtatóan.
Mi az ifjúság iránt érzett felelősségünk tudatában is mindent el fogunk követni a vita során, hogy jó törvény szülessen. Köszönöm szépen. (Taps.)
