HORVÁTH LÁSZLÓ (FIDESZ)
HORVÁTH LÁSZLÓ (FIDESZ)
HORVÁTH LÁSZLÓ (FIDESZ) Köszönöm a szót, Elnök Úr. Tisztelt Ház! Egy olyan szempontból szeretném az általános vita keretében megvizsgálni a benyújtott törvényjavaslatot, amely szempontról ez idáig nemigen esett szó az általános vita során. Ez a szempont pedig az ifjúságpolitikai szempont.
Úgy gondolom, hogy ez egy nagyon fontos szempont, hiszen az iskolára nem úgy kell tekintenünk, nem csak úgy kell tekintenünk, mint ismeretet átadó, ismeretet elsajáttítató intézményre, hanem olyan intézményre kell tekintenünk, amelynek szocializációs szerepe a család után a legerősebb. Ilyen szempontból pedig az iskolának egy hallatlanul fontos feladata a társadalomtanítás, társadalomismertetés és a társadalomtanulás - ez a legfontosabb. A társadalomtanulás pedig véleményünk szerint csakis egy részt vevő iskolában lehetséges.
Nézzük meg, hogy ez a törvényjavaslat vajon egy részt vevő iskolát céloz-e meg.
Nézzük meg, hogy milyen társadalmat ismertet meg, milyen társadalmat ismer, milyen társadalomképe van annak a törvényjavaslatnak, amelyet beterjesztettek elénk, és nézzük meg, hogy a részt vevő magatartást a diákok részéről igényli-e, eltűri-e, sőt szükségesnek tartja-e azt?
A demokratikus részvétel intézményeiről a beterjesztett törvényjavaslat nagyon helyesen beszél, helyes, hogy foglalkozik vele. Demokratikus részvétel ilyen két intézménynél a diákönkormányzat, illetve az iskolaszék.
A törvényjavaslat átolvasása után azonban úgy találtuk, hogy nem keretjelleggel szabályozza ezen intézmények működését a törvényjavaslat, hanem házirendszerű alapossággal, és így nemigen ad arra lehetőséget, hogy a keretet a helyi tartalomnak, a helyi igényeknek megfelelően töltsék ki.
A jogosítványok köre - amelyet a diákönkormányzatok kapnak - igen problematikus, és ezekre a problémákra majd a részletes vitában térnék ki, hiszen gyakorlatilag minden szakasz minden bekezdéséhez lehet hozzátenni, kritikát mondani majd a részletes vita során. De azért, hogy egy-két dolgot megemlítsek, ami például a jogosultságok körének problematikusságán túlmutat, forrásoldalról majdnem azt mondhatnánk, hogy cinikus megfogalmazást használ a törvényjavaslat, hiszen azt írja a 64. § (2) bekezdésében - idézem -: "Az iskolai, a kollégiumi diákönkormányzat egyetértési jogot gyakorol az ifjúságpolitikai célokra biztosított pénzeszközök felhasználásakor."
Tisztelettel kérem azt a szavahihető embert, aki tud valamit az ifjúságpolitikai célú pénzeszközökről, haladéktalanul jelentkezzék. Jelentkezzék, no persze akkor, hogyha ebből akár még forrásautomatizmus révén is hozzájuthatna a diákképviselet, amely köztudottan nem jogi személy.
A beterjesztett törvényjavaslat általános indoklásában hangos szóval hivatkozik a gyermekek jogairól szóló egyezményre, mint az új törvényalkotás egyik döntő, indító okára. "Az egyezmény - idézem - előírásait érvényesíteni kell az oktatási jogban."
Az alapelvek mégis leginkább csak az erkölcs, a vallási meggyőződés stb. kérdéskörét tekintik át, és valahogyan elhalványodnak az egyezmény 29. paszszusának többi, bizonnyal ezekkel az előbb említett valóban fontos elvekkel egyenrangú direktívái.
Azt hiszem, nem árt, hogyha ebből a 29. paszszusból idézek, képviselőtársaim. Ez így szól:
"Az egyezményben részes államok megegyeznek abban, hogy a gyermek oktatásának a következő célokra kell irányulnia:
a) Elő kell segíteni a gyermek személyiségének kibontakozását, valamint szellemi és fizikai tehetségének és képességeinek a lehetőségek legtágabb határáig való kifejlesztését.
b) A gyermek tudatába kell vésni az emberi jogok és az alapvető szabadságok, valamint az Egyesült Nemzetek alapokmányában elfogadott elvek tiszteletben tartását.
c) A gyermek tudatába kell vésni a szülei, személyazonossága, nyelve és kulturális értékei iránti tiszteletet, valamint annak az országnak, amelyben él, továbbá esetleges származási országának a nemzeti értékei iránti, s a sajátjától különböző kultúrák iránti tiszteletet.
d) Fel kell készíteni a gyermeket arra, hogy a megértés, a béke, a türelem, a nemek közti egyenlőség, valamennyi nép, nemzetiségi, nemzeti és vallási csoport és az őslakosok közötti barátság szellemében tudja vállalni a szabad társadalomban ez élettel járó mindenfajta felelősséget.
Végül az e) pontban a következőket mondja a passzus:
"e) A gyermek tudatába kell vésni a természeti környezet iránti tiszteletet."
Ha az itt világosan felismerhető törvényelőkészítés-szelektivitás nem lenne megrendítően baljóslatú, nem is lenne ildomos egymás mellé tenni az alábbi két idézetet.
Az egyezmény első cikkelye a következőt mondja: "Az egyezmény vonatkozásában gyermek az a személy, aki 18. életévét nem töltötte be, kivéve, ha a reá alkalmazandó jogszabályok értelmében nagykorúságát már korábban eléri."
Nézzük meg, mit mond a törvényjavaslat 6. §-a.
"A Magyar Köztársaságban minden gyermek tanköteles." Később pedig azt mondja: "A tankötelezettség annak a tanévnek a végéig tart, amelyben a tanuló a 16. életévét betölti."
Nos, akkor csatlakoztunk-e az egyezményhez vagy sem, képviselőtársaim - ha a két passzust egymás mellé tesszük. Vagy csak ezt a passzust olvastuk figyelmetlenül, a többit jól értjük? Értjük-e, hogy milyen kötelezettséget ró a részes államokra, a honi iskolákra az egyezmény 12. cikkelye. Idézem: "Az egyezményben részes államok az ítélőképessége birtokában lévő gyermek számára biztosítják azt a jogot, hogy minden őt érdeklő kérdésben szabadon kinyilváníthassa véleményét. A gyermek véleményét, figyelemmel korára és érettségi fokára, kellően tekintetbe kell venni." Ez pedig nem tréfa.
Nem tréfa a törvényjavaslat olvastán keletkező benyomás, miszerint a javaslat gondosan körülbástyázza a pedagógusok és a tanügyi igazgatás illetékességét abban, hogy ő az, aki vita nélkül érettnek vagy éretlennek minősítheti a véleményeket, s jószerivel semmit nem nyújt, illetve alapoz meg a legfontosabb elemi előfeltételekből, amelyek ahhoz szükségesek, hogy kellően tekintetbe lehessen, sőt kelljen venni a szabadon nyilvánított véleményeket. Azaz itt ismét az úgynevezett eredménykötelem teljes figyelmen kívül hagyásáról van szó. Jóllehet, a jogegyenlőség deklarálása az állam által vállalt eredménykötelem. Tehát a kötelezettség vállalójának kell az érintetteket olyan helyzetbe hoznia, amelyben azok képesek a számukra biztosított jogokat a többiekhez azonos szinten érvényesíteni.
Mielőtt a kiegészítés lényegét megkísérelném összefoglalni, ki kell térnem egy olyan álláspontra, ami az utóbbi időben egyre gyakrabban hallható és erősödni látszik. Mondván, hogy van egy-két kardinális hiba a törvényjavaslatban, de az immár olyan, amit későbbi törvénymódosítás során biztos kézzel ki lehet majd gyomlálni. Ilyen például a Jasper András által felfedezett abszurditás, hogy a lehetséges fegyelmi büntetések utolsó előtti fokozata, nevezetesen a 76. § (2) bekezdés e) pont, ami azt jelenti, hogy eltiltás a tanév folytatásától, ez az e) pont, az utolsó előtti fokozat súlyosabb, mint az f) pontban kilátásba helyezett kizárás az iskolából fokozatnál, mivel a 69. § (5) bekezdése értelmében ez utóbbi kereshet más iskolát.
(18.00)
Tehát akit az iskolából zárnak ki, kereshet más iskolát, de akit a tanév folytatásától tiltottak el, ez a tilalom minden más iskolának is tiltja, hogy esetleg diákjai közé fogadja a delikvenst - azaz, mégiscsak visszacsempésződött, tisztelt képviselőtársaim, "az ország összes középiskolájából kicsapás" klauzulája.
Nos, valóban jócskán akad még csiszolgatni-való ezen a törvényjavaslaton, s az is igaz, ezt a finom kézművesmunkát nem a Parlament fogja elvégezni - ez már a beadott módosító indítványok igen magas számából is látszik. A Parlament nem fogja elvégezni ezt a szükséges feladatot.
Azt a véleményt is osztom, miszerint ez a törvényjavaslat több fontos vonatkozásban fejlődött, alig megszámlálható előző variánsaihoz képest; kiérleltebb azokhoz képest; talán egyben-másban jobb is lett. Jobb, de nem jó. S megkockáztatom: az eddigi hektikus kidolgozói technológiával nem is igen javítható.
Tisztelt képviselőtársaim! A törvény: eszköz. Hogy milyen célok érdekében, ez politikai döntés kérdése. Ha a politikai pártok és a jelentősebb szakmai, illetve civil nyomásgyakorló csoportok nem tudnak egyetértésre jutni, akkor a magyar oktatásügyet ideiglenesen megszállva tartó, elemi jogbiztonságot nem nyújtó kolonc jön létre, ahol nem az átlátható és kiszámítható procedúrák fogják keretbe e hihetetlenül öszszetett társadalmi jelen - ahol életidegen, fiskális túlhatározottság nélkül is bőven van gond, hanem a provizórikus értelmezések, ad hoc magyarázatok, kimagyarázások és belemagyarázások.
Mindaddig tehát, amig nincs szilárd és széles alapú egyetértés - adja Isten: konszenzus - a döntő célok tekintetében, a döntésben részt vevők és az érintettek által fontosnak tartott alapelvekben, illuzórikus, rendkívül fárasztó, lehet, hogy még heroikus, de értelmetlen erőfeszítés a kodifikációs munkát elvégezni.
Azt kell középpontba állítani, ahol az összhang láthatólag máris a legnagyobb, és ami egyébként a preambulumban is vállalt alapelvekből közvetlenül levezethető, nevezetesen: az együttműködő társadalmat, az összeműködő társadalmat és a részt vevő iskolát.
A törvényjavaslat az eddig elmulasztott politikai, szakmai, illetve civil egyeztetés elvégzése után és függvényében javítható, de ennél fontosabb, hogy maga a törvény tartalmazza és szabályozza a módosítás folyamatos, permanens automatizmusait, tehát hogy a közoktatás résztvevői, az iskola világának szereplői oly módon orvosolhassák konkrét panaszaikat, nyilváníthassák ki javaslataikat, hogy a törvény egészére - azaz magára az oktatási rendszerre - irányuló befolyás kibontakozhasson.
Sok nagyszerű teljesítmény és felismerés született az érintettek szűkebb körében a törvény-előkészítői aprómunkában - de a tágabban értett társadalmi nyilvánosság előtt és számára is - az 1990 óta zajló, hosszan elhúzódó törvény-előkészítési folyamatban. Kemény ütközések, sandaságok és értékteremtő, tiszta szándékok egyaránt jócskán találhatók e szinte vége-hossza nincs munkában. Nagyra értékelhető az az eredmény, hogy maga a törvényalkotási munkamegosztás, a sokszor visszavett és újra elosztott beleszólási lehetőségek egészében egy, az eddig szokásban volt eljárásoknál demokratikusabb. Ez jó dolog, tisztelt képviselőtársaim, de mindez kevés. Nem elegendő, ha a javaslat kidolgozása mintázódik egy demokratikusabb szisztémára: maga a törvény kell hogy demokratikus legyen. Annak az átkozottul kemény követelménynek kell megfelelnie, hogy stabil keretei között valódi állampolgárok dolgozhassanak és élhessenek, s a stabilitásba és a valóságos részvételbe beletartozik a folyamatos korrekció, a fegyelmezett szigorúsággal végigjátszható, indokolt törvénymódosításhoz való tényleges hozzáférés garanciákkal biztosított, senkitől sem megvonható lehetősége és felelőssége. Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps.)
