CSAPODY MIKLÓS, DR. (MDF)
CSAPODY MIKLÓS, DR. (MDF)
CSAPODY MIKLÓS, DR. (MDF) Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Kedves Képviselőtársaim! Némi szomorú meglepetéssel hallottam a vitában, hogy a minden ellentétes véleménnyel egyetértő nemzeti aggodalom állna az egyik oldalon és a minden felelősséget vállaló Kormány állna talán a másik oldalon. Nem jó ez a munkamegosztás, és ez a Ház egészéből, a teljes patkóból elhangzott véleményekből is kiderül.
Nemcsak Parlamentünk külügyi bizottságának tagjai előtt, akik - és mára ez talán már elmondható - szinte hivatásszerűen foglalkoznak a magyar külpolitikával, hanem az Országgyűlés minden egyes tagja előtt is világos az, hogy a nemzetközi egyezményekhez való magyar csatlakozás, az államközi megállapodások, a kétoldalú egyezmények és más külpolitikai, nemzetközi jogi dokumentumok megerősítése, a megerősítés szakmai és politikai mérlegelése és a jó döntés a Magyar Köztársaságnak jól felfogott, elemi érdeke. Elemi érdeke - tisztelt Ház - akkor, amikor az államok közösségének egészét vagy éppen országcsoportokat érintő egyezmények kellően előkészített és a nemzetközi jog normáinak, gyakorlatának valamennyi elemét figyelembe vevő, hasznos és szükséges szerződésekkel foglalkozunk Európa és a világ valamennyi országával kapcsolatban, de különösen fontos érdeke ez Magyarországnak akkor, amikor olyan szerződések, megállapodások kerülnek elénk, amelyek közvetlen szomszédaink valamelyikét, a vele való jószomszédság történelmi lehetőségét és együttműködésünk egyértelmű alapelveit érintik.
Előttünk most a Magyar Köztársaság és Ukrajna között a jószomszédság és az együttműködés alapjairól szóló, Kijevben, '91 decemberében aláírt szerződés és az e szerződés megerősítéséről szóló országgyűlési határozat javaslata fekszik. Ennek tartalmát - tisztelt Ház -, az aláíró felek kölcsönös politikai jó szándékát, tehát éppen a lényeget épp magam fedném el, magam homályosítanám most szavaimmal akkor, ha a szerződés helyett annak előtörténetéről, az előkészítés egyes, kifejezetten szakmai fázisainak súlyosan vitatható voltáról, felületességről, súlyos mulasztásokról és az ebben való egyértelmű személyes felelősség kérdéséről szólnék. Ha erről beszélnék - tisztelt Ház, tisztelt miniszter úr -, akkor nem a magyar Kormány egyértelműen kifejezett politikai szándékairól, törekvéseinek helyességéről és a nemzeti érdekről szólnék.
(18.20)
Márpedig mint minden ügyünkben, úgy ebben is, úgy vélem, nemcsak nemzeti felelősségérzet, hanem nemzeti felelősségtudat is kell, hogy vezessen mindannyiunkat. Ehhez pedig a szerződés lényegének és az előkészítés történetének - mint ahogy a kettő logikailag sem tartozik össze - különválasztása is hozzátartozik. Az előttünk fekvő szerződés 2. cikkelye úgy szól, ahogy ezt már többen idézték: "A felek tiszteletben tartják egymás területi épségét, és kijelentik, hogy egymással szemben nincs és nem is lesz területi követelésük."
A most már sokat idézett - és mindig másképpen idézett - 1975-ös helsinki záróokmány szövege, annak II. fejezete, amelynek címe: "Tartózkodás az erőszakkal való fenyegetéstől vagy az erőszak alkalmazásától", ez pedig ezt mondja: "A részt vevő államok egymás közötti, valamint általában nemzetközi kapcsolataikban tartózkodnak más állam területi épsége vagy politikai függetlensége ellen irányuló, vagy az Egyesült Nemzetek céljaival és e nyilatkozattal össze nem férő, bármely más módon megnyilvánuló erőszakkal való fenyegetéstől vagy erőszak alkalmazásától. Semmilyen megfontolás nem szolgálhat erőszakkal való fenyegetés vagy az erőszak ezen elvet sértő alkalmazásának alapjául." Folytatódik a helsinki záróokmány: "Ennek megfelelően a részt vevő államok tartózkodnak tehát bármely olyan cselekménytől, amely egy másik résztvevő állam erőszakkal való fenyegetésének vagy ellene történő közvetett vagy közvetlen erőszak alkalmazásának minősül." Itt zárul az idézet.
Magyarország részese a helsinki záróokmánynak mindazon nemzetközi szerződésekkel együtt, amely dokumentumok a záróokmányra alapulnak. A háromszáz esztendő óta először nemzeti függetlenségét élvező Ukrajna azonban nem, mivel annak csupán mint a volt Szovjetunió - melynek örököse az Orosz Föderáció - egyik tagállama, vagyis nem mint önálló, nem mint független nemzetközi jogi fél volt részese. A helsinki záróokmány, mint az köztudott, kizárja a határok erőszakos megváltoztatásának lehetőségét, és a viták békés rendezéséről szóló ötödik artikulusban kimondja: "Jóhiszeműen és az együttműködés szellemében erőfeszítéseket tesznek a felek annak érdekében, hogy rövid idő alatt igazságos megoldást érjenek el a nemzetközi jog alapján. E célból olyan eszközöket alkalmaznak, mint a tárgyalás, a kivizsgálás, a közvetítés, a békéltetés, választott bíróság és bírósági eljárás vagy más, saját választásuk szerinti békés eszköz, beleértve a rendezésre szolgáló bármely eljárást, amelyben a vita felmerülése előtt mint felek megállapodtak." Itt zárul az idézet.
Világos tehát, hogy bármely kérdés - ideértve a területi és határkérdéseket is - nem az előző, tehát az erőszakkal való fenyegetés vagy alkalmazás módszerével, hanem a most idézett békés, tárgyalásos úton rendezhető és kizárólag így rendezendő módszerrel érendő el. Szerződésünk Ukrajnával a területi követelés elutasításáról szólva a "követelés" szó alkalmazásával az erőszakkal való fenyegetést zárja ki kölcsönösen, éppen a záróokmány szellemében, azon az alapon, hogy egyik független állam sem fenyegeti a másikat. Ez pedig realitás. Ellenkezőleg, nem hogy nem fenyegeti, hanem minden területen jószomszédságra törekszik. Minden területen, a magyar nemzetnek a mai Ukrajna területén élő részének ukrán kezelését illetően is, hiszen a határozati javaslat indoklása - és amennyire volt alkalmam élesen figyelni, ezt egyik képviselőtársam sem említette mindeddig érvelésében -, éppen az előttünk fekvő javaslat indoklása, tehát a felzet, a felső lap azt mondja, hogy a szerződés - idézem -: ".jogi kötelezettséggé emeli a Budapesten 1991. május 31-én aláírt nyilatkozatban." - ez az a bizonyos nyilatkozat a Magyar Köztársaság és az Ukrán SZSZK, akkor még így nevezték Ukrajnát, együttműködésének elveiről és a nemzeti kisebbségek jogainak biztosításáról; tehát ismétlem: jogi kötelezettséggé emeli a kisebbségi nyilatkozatban és jegyzőkönyvben foglaltak végrehajtását. Jogi kötelezettséggé emeli a magyar kisebbség jogbiztosítását, nemcsak az elveket, de azok végrehajtását is. A végrehajtás a kárpátaljai magyarság napi élettényei, azok változása, javulása, romlása vonatkozásában válik majd érzékelhetővé. Ennek javulása, romlása, változása kapcsolatainkra és a megállapodásainkra is ki fog hatni. Eddigi tapasztalataink örvendetesnek bizonyultak.
Mondandóm lényege ez: az erőszak és az ezzel való fenyegetés elutasítása nem a magyarság sorsára hagyása, nem a békés megoldások lehetőségének egyszer s mindenkori kizárása. A szerződés és a záróokmány tehát nemcsak hogy kompatibilis, hanem egyik a másikból következik. Hogy e szavak - erőszakkal való fenyegetés, erőszak alkalmazása - és fogalmak a nemzetközi diplomácia szótárában, fogalomhasználatában és gyakorlatában mit jelentenek, elég fölidézni néhány, már a mi évtizedünkben született, számunkra sem érdektelen alapszerződést; elsősorban a lengyel-német szerződést, amelyet a németek '91 októberében, a lengyelek '91 novemberében ratifikáltak, és amely így szól: "A szerződő felek kijelentik, hogy egymással szemben nincs területi követelésük, és ilyen követelést a jövőben sem fognak támasztani." Értsd, magyarul: erőszakkal egyik fél sem kívánja fenyegetni a másikat.
A Német Szövetségi Köztársaság és a Cseh és Szlovák Szövetségi Köztársaság közti jószomszédsági és barátsági, együttműködési szerződés 3. cikkelye szerint a felek - idézem: ".kijelentik, hogy egymással szemben nincs semmiféle területi követelésük, és ilyet a jövőben nem támasztanak." Értsd: egymást erőszakkal fenyegetni nem kívánják. Vagyis minden egyéb kérdést békés úton kívánnak rendezni, amennyiben azok felmerülnek. Ezt a szerződést német részről '92 májusában, cseh és szlovák oldalról '92 áprilisában ratifikálták.
A lengyel-orosz - már Orosz Föderáció-szerződés aláíróinak - idézem: ".egymással szemben, illetve egyetlen más állammal szemben sincs semmilyen területi követelésük, valamint ilyen követeléseket a jövőben sem támasztanak." Értsd: egymást erőszakkal nem kívánják fenyegetni. Ezt a lengyelek '92 októberében, az oroszok '92 decemberében ratifikálták.
Végezetül a lengyel-ukrán szerződést említem meg, mely nem úgy, mint az előttünk fekvő magyar-ukrán szerződés, a határok egyszer s mindenkori sérthetetlenségéről is szól, és amelyet a lengyelek '92 októberében, az ukránok pedig '92 szeptemberében ratifikáltak.
Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársak! Amikor a mindannyiunkban élő nemzeti felelősségérzet mellett nemzeti felelősségtudatunkról is szóltam, döntésünket megelőzően szükségesnek tartottam a vitatott mondat tartalmával kapcsolatban az elmondottakra is felhívni a tisztelt Ház figyelmét. Józanságra, belátásra és önfegyelemre van szükségünk. A felelősség kérdése más kérdés. Itt előttünk egy döntés áll. Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps.)
