MÁDL FERENC, DR. művelődési és közoktatási miniszter:

Teljes szövegű keresés

MÁDL FERENC, DR. művelődési és közoktatási miniszter:
MÁDL FERENC, DR. művelődési és közoktatási miniszter: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Miközben a nemzeti kulturális alapról az állásfoglalásokat hallgattam, azon töprengtem, melyik ellenzéki álláspontot kellene elfogadnom. Azt, amelyik a koncepció hiányát veti fel, vagy azt, amely nagyon is tudatos törekvésekkel vádol.
Jó volna például tudni, milyen centralizáció az, amelyik társadalmi kuratóriumok által vezetett alapítványok sorát hozta létre.
(18.30)
Belátom, a kuratóriumok összetétele végeláthatatlanul vitatható kérdés, különösen olyan szerteágazó területen, mint a kulturális élet.
Ez azonban nem változtat azon a szándékon, hogy a minisztérium immár két éve követett stratégiája a döntések társadalmasítása, a lehető legnagyobb mértékű tartózkodás a művészeti, kulturális élet belügyeibe, értékvitáiba való beavatkozástól.
Rajk László képviselő úr kifogásolta, hogy az államháztartási törvényből következő miniszteri felelősséget különféleképpen értelmezzük. Hadd hívjam fel azonban az igen tisztelt képviselők figyelmét, hogy az általunk beterjesztett törvények különböző módon szervezett területekre vonatkoznak, valamiféle egységes szervezeti Prokrusztész-ágyat ezek nehezen viselnének el.
Igazat kell adnom Tóth Sándor képviselő úrnak, hogy a nemzeti kulturális alap törvénytervezetének szövegére a sürgősség rányomta a maga bélyegét. De különféle nehézségek miatt, előzetesen több mint tíz változat készült.
Kérem, értsék meg, hogy az ország jelenlegi, igen nehéz gazdasági helyzetében nem lehet olyan törvénytervezetet benyújtani, amelynek forrásai nem állnak rendelkezésre.
Tisztában vagyunk vele, hogy a többletforrások felkutatásában kényszerpályán jártunk, de igyekeztünk - mint azt már korábban is hangsúlyoztam - következetes és végrehajtható rendszert alkotni. Olyan rendszert, mint azt Tóth Sándor képviselő úr is észlelte, ami a lehetőségek szerint azonban fejleszthető.
Nekünk rendkívüli idő alatt kell megtennünk azt az utat, amit a szerencsésebb polgári demokráciák jó évszázad alatt megtettek. Egyfajta koncentrációra valóban törekedtünk, igyekszünk minél több támogatási lehetőséget biztosítani a kulturális életnek, miközben tudatosan kivonulunk a döntések meghozatalából.
Ez azonban nem menthet fel bennünket az ellenőrzés felelőssége alól, így jutunk többek között azokhoz az információkhoz, amelyek alapján további munkánkat tervezhetjük.
Végül szeretnék Molnár képviselő úr azon észrevételére válaszolni, hogy akadályozzuk a magánszféra kialakulását. Egyfelől sürgetjük a nonprofit törvényt, ahogy ő is kívánja, másfelől lassan nem is tehetünk mást, mint a magánvállalkozásokat támogatjuk, hiszen az állami vállalatok jelentős része már átalakult s mellettük egy gyorsan fejlődő privátszektor jön létre.
Itt azonban az állam rásegítő támogatásáról van szó, ami éppen ezen a területen a fejlett szociális piacgazdaság credojához tartozik a fejlett nyugati országokban is.
Ez modern gazdaságpolitikai közhely, ezzel nem kívánok részletesen foglalkozni.
E társadalmi feladat jegyében kívánjuk és kell támogatni a kultúrát, a közgyűjteményeket, a közművelődési intézményeket, és vitatkozva Vitányi képviselő úr ellentétes álláspontjával, törekvéseinket illetően más kulturális intézményeket is, éppen a nemzeti kulturális alap útján is.
Nem csupán a szavazásnál kérem szíves támogatásukat, de abban is, hogy a nemzeti kulturális alap, amennyiben az Országgyűlés elfogadja, a lehető legeredményesebben szolgálhassa azt az ügyet, amiért van, amiért feltehetően az Országgyűlés most létrehozza. Ennek érdekében erről a helyről is felajánlom, hogy a végrehajtási utasítást, a megfelelő kormányrendelet tervezetét az Országgyűlés kulturális bizottságának megvitatására ajánlom.
Kérem az Országgyűlést, hogy a törvényjavaslat ügyében határozzon, és azt fogadja el. Köszönöm szépen. (Taps.)
Határozathozatal

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem