DR. ORBÁN VIKTOR (FIDESZ)
DR. ORBÁN VIKTOR (FIDESZ)
DR. ORBÁN VIKTOR (FIDESZ): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Hölgyeim és Uraim! Három és fél év után ma ismét azért jöttünk össze, hogy kormányprogramot vitassunk meg. De mennyire más ez a helyzet és más ez a vita, mint 1990 májusában volt. Akkor egy választásokon győztes, a választók többségének bizalmát élvező Kormány terjesztette elő, hogy mit akar tenni, merre akarja vezetni az országot. Ma egy megtépázott tekintélyű, támogatását vesztett, éppenhogy koalíció kér bizalmat néhány hónapra, hogy aztán lelépjen a színről. (Közbeszólások a kormánypártok soraiból: Ó, te szegény! Tapsoljuk meg! – Szórványos taps a kormánypártok soraiban.)
Nem a politikában szokásos kormányváltásra készülünk most itt. Valójában csak alkotmányjogi szempontból új az a Kormány, amely most a tisztelt Ház támogatását kéri. A mai vita hatására úgy tűnik, mintha új Kormány jönne, pedig csak a régi távozik. Némi malíciával azt mondhatnám, hogy ez a Kormány úgy megy, mintha jönne. (Derültség.)
A mai vitában alkotmányos kötelezettségünknek kell eleget tenni még akkor is, ha a vitának a kialakult helyzet sajátossága miatt kevés az értelme. Kevés, hiszen a bizalmat kérő Boross-kormány nem a fordulat kormánya. Az előttünk fekvő kormányprogram is igyekszik csökkenteni a vele szemben támasztható elvárások mértékét, s a hangsúlyt a folyamatosságra helyezi; lényegében a Nemzeti Megújhodás Programjának befejezését ígéri, úgy téve, mintha az valamiféle bevált, sikeresnek bizonyult program lett volna.
Az előttünk álló Kormány és annak leendő elnöke, Boross Péter nem a fordulat kormánya és nem a fordulat miniszterelnöke. Nincs ilyen szándéka, de ha lenne, sem volna már rá ideje a következő választásokig hátralévő szakasz rövidsége miatt.
A választásokig hátralévő 4-5 hónap alatt érdemi fordulatot végrehajtani nem lehet. De kárt okozni, azt lehet, és lehet súlyosbítani az országot gyötrő bajokat. S a kormányprogram szövegét olvasva van okunk ettől némileg tartani.
Tisztelt Ház! Ez a kormányprogram kizárólag sikerekről, eredményekről beszél, egy szót sem szól az elvesztegetett időről, a megroppant állampolgári bizalomról, az alkotmányos intézmények csökkenő tekintélyéről, a rohamosan romló gazdasági helyzetről. Mintha az írás szerzői, és mi, olvasók, más országban élnénk.
Rendben van, belátjuk, hogy kormányprogram címén nem adható elő az elmúlt három és fél év kritikai elemzése.
(15.40)
Hiszen a szigorú bírálat a mindenkori ellenzék dolga. Mi erőnkhöz és képességeinkhez mérten igyekeztünk megfelelni ennek a feladatnak, és e tekintetben önök a jövőben is számíthatnak ránk.
Az a tény azonban, hogy a mai bajaink nem csekély része a jelenlegi kormánykoalíció jóvoltából állott elő, nem zárja ki eleve, hogy új kormányprogramjuk a létező valóság problémáinak elemzéséből induljon ki. Ám ez a kormányprogram alig ejt szót gondokról, problémákról, feloldandó feszültségekről. Amit ma itt vitatunk, az sokkal inkább tekinthető közönséges győzelmi jelentésnek, semmint kormányprogramnak.
Tisztelt Ház! A tragikus módon előállt kormányváltási kényszer alkalmat teremt arra, hogy háttérbe szorítva kormánypárti vagy ellenzéki mivoltunkat, őszintén szembenézzünk az ország helyzetével. Talán ez a pillanat alkalmas annak kimondására, hogy komoly bajban vagyunk. Az MDF-kormány országlása alatt nem egyszerűen egy vagy két párt vesztette el a népszerűségét, nem egy vagy két politikussal fordult szembe a közvélemény jelentős része, hanem sokakban az egész demokráciába vetett hit rendült meg. Amikor nekifogtunk a munkának, jól tudtuk, hogy milyen irdatlan feladatot kell megoldani. Ma már sok mindent homályban hagy az emlékezet, de a mi generációnk már 1989-ben tisztában volt azzal, hogy milyen jövő is vár ránk 40 éves kommunista országlás eredményeképpen. De más dolog elméletben belátni, hogy a mi hátunkon fog csattanni az ostor azoké helyett, akiknek valójában viselni kellene a felelősséget, és más dolog szembesülni a sorsuk rosszabbodása miatt a demokráciából is kiábránduló s mindannyiunkkal szembeforduló százezrekkel. Mondjuk ki nyíltan, az eltelt három és fél év a magyar polgárok többsége számára nem bizonyította be, hogy a mai rendszer, a többpárti demokrácia jobb és kívánatosabb rendszer lenne, mint az előző volt. (Mozgás és zaja jobb oldalon.)
A kommunista rendszer utolsó éveiben a kívánt demokrácia a magyar társadalomban nem a maga lábán megálló polgár küzdelmeivel és felelősségével, hanem a várt jóléttel volt azonos. Általános volt az illúzió, hogy a kommunista uralom elsöprése egy csapásra magával hozza a nyugatihoz hasonló életszínvonalat. A fordulat óta nem hogy rohamosan emelkedett volna a polgárok életszínvonala, hanem ellenkezőleg, még a fogyasztás abszolút szintje is csökkent.
Tisztelt Ház! Hölgyeim és uraim! Egyre kevesebbet ér a pénz a polgárok zsebében, és egyre kevésbé fogékonyak a többpárti parlamenti demokrácia finomságai iránt. Nem értik, miért van szükség ilyen sok parlamenti képviselőre, nem értik, hogy minek a sokféle rangú és című kormánytisztviselő és hivatal. Önkormányzati testület, köztársasági megbízott, Számvevőszék, Alkotmánybíróság mind-mind úri huncutságnak tűnik a szemükben, amely nem visz egy lépéssel sem közelebb a jóléthez, hanem inkább csak viszi a pénzt. A piacgazdaság sérti azok erkölcsi érzékét, akik csak azt látják belőle, hogy kevesek – számukra tisztázatlan körülmények között – tulajdonosokká válnak, míg a többség továbbra is marad egyszerű, a munkahelyét és megélhetését féltő munkavállaló. Mindannyiunknak számot kell vetni azzal – legyünk akár ellenzékiek, akár kormánypártiak –, hogy a demokrácia iránti bizalmatlansággal még hosszú időn keresztül együtt kell élnünk, hogy a parlamentáris demokrácia gyökerei nem fognak végleg megkapaszkodni, amíg ez a rendszer gazdasági sikerekkel nem bizonyítja az életrevalóságát. S ezért hosszú időn keresztül a politikai küzdelmeknek nemcsak az a tétje Magyarországon, hogy ki fog kormányozni, hanem elsősorban az, hogy megmarad-e a demokrácia. (Taps a bal oldalon.)
Elnök úr! Tisztelt Ház! Nehéz helyzetből indultunk ki, és még nehezebbe jutottunk. A bajok egy részét nem kerülhettük el, de nem volt szükségszerű, hogy ilyen mélyre zuhanjunk. Ma már aligha mondhatja bárki őszintén, a megmosolygás kockázata nélkül, hogy jó irányba haladunk. Az infláció mértéke lényegében egy éve nem mérséklődött, s rövid távon nincs is esély jelentős csökkenésre. A külgazdasági miniszter exportdiadalokról szóló haditudósításai lassan lecsendesedtek, s szerény segélykéréssé szelídültek. A visszafogottság indokolt, hiszen ebben az évben az export drámai módon visszaesett, és a külkereskedelmi mérleg aggasztóra fordult, és ismét fenyeget bennünket a külső eladósodás mértékének emelkedése. Az ország gazdasági teljesítőképessége vészesen zsugorodni kezdett, és a nemzeti össztermék három esztendő alatt több mint 20%-kal csökkent. Ez alatt a költségvetési hiány mértéke 1,4 milliárd forintról jövőre a legjobb esetben is legalább 330 milliárd forintig fog emelkedni. És történik mindez úgy, hogy a Kormány nem valamely nagy ívű gazdaságpolitikai cél elérése érdekében vállalta ezt a hiányt, hanem a mindennapokkal sodródva egyszerűen finanszírozta egy elhibázott gazdaságpolitika mindennapos kiadásait.
Elnök úr! Tisztelt Ház! Hölgyeim és uraim! A Kormány elmulasztotta megkezdeni az egészségügyi és a nyugdíjrendszer átalakítását. Tudjuk, hogy egy ilyen vállalkozás legalább nyolc-tíz esztendőt vesz igénybe. Tudjuk azt is, hogy egy parlamenti ciklus alatt egy ilyen kísérletnek nem a gyümölcse, inkább csak hátránya érik be annak a kormánynak a számára, amely belevág. A Kormánynak azonban látnia kellett volna, hogy az ellenzék, de annak legalábbis egy része az ország hosszú távú érdekeitől vezettetve készen állt arra, hogy az elkerülhetetlen, népszerűtlen döntésekért való felelősség egy részében is osztozzon. Hiszen nyilvánvaló volt, hogy előbb-utóbb meg kell kezdenie valakinek egy új egészségügyi és nyugdíjrendszer alapjainak a megvetését. Ha a Kormány kellő fölkészültséget és elszántságot mutatott volna, már három évvel közelebb lennénk egy új, működőképesebb és igazságosabb nyugdíjrendszerhez. (Mozgás és zaj a jobb oldalon.)
A kormányzat elmulasztotta a bankok gyors privatizációját. Ezzel sikerült elérni, hogy a három évvel ezelőtt még jó pénzért eladható bankok mai állapotukban már senkinek sem kellenek. Ráadásul a Kormány belesodorta önmagát a bankkonszolidáció kényszerébe, amely a szerencsétlen kormányzati magatartás eredményeképpen mára bújtatott és folyamatos állami támogatássá változott, a valódi siker esélye nélkül.
Sok minden történt az infrastruktúra fejlesztésében, ám az ország jövőjét évtizedekre meghatározó lényeges döntések átfogó politika hiányában születtek. Elég a vasúttal kapcsolatos tanácstalanságra utalnunk, vagy a csatornahálózat nélküli vízhálózat-fejlesztésekre.
A Kormány ahelyett, hogy megnyerte volna a vállalkozók támogatását és bizalmát, a gazdasági szabályozók gyakori évközi változtatásával lépésről lépésre elidegenítette őket magától, s ezt a mind gyanakvóbb viszonyt megpecsételte a minimáladó ez évi elfogadtatásával.
A koalíciós Kormány a kárpótlás kétségbeejtő kísérletével végleg összekuszálta a már 1990-ben is rendkívül rossz állapotban lévő mezőgazdaság viszonyait. Hosszú időre szinte reménytelen helyzetbe sodorta ezzel a falun élőket, és különösen nehéz helyzetbe hozta a magunk korabeli falusi fiatalokat, akik most vágnának bele a gazdálkodásba. Igen, tisztelt uraim, ha az önök agrárpolitikája ki nem szorította volna őket ebből a lehetőségből, hiszen önök is jól tudják, hogy a falusi fiatalok kimaradtak a kárpótlásból és a téeszvagyon nevesítéséből is. És itt állunk ma, 2 millió tulajdonos 8 millió tagban fekvő földjével, a semmiben lebegő, fedezet nélküli 220 milliárd forint értékű kárpótlási jeggyel, amelyből eddig csak 20 milliárd forintnyit tudtak állami vagyon értékesítésével a forgalomból kivonni.
S végül különösen aggasztónak találjuk a kormányprogramnak azokat a mondatait, amelyek a kisbefektetői részvényvásárlási programról szólnak. Aggasztónak találjuk azt, hogy a kormánykoalíció ismét olyan osztogatásos ígéretet tett a választópolgároknak, amelyeknek teljesíthetősége legalábbis kétséges. Ráadásul szerencsétlennek, felelőtlen magatartásnak tekintjük azt, hogy egy négy-öt hónapra hivatalba lépő kormányzat olyan vállalkozásba kezdjen, amelynek hátrányos következményei a következő kormányt állítják majd évekre kényszerpályára.
Ennek fényében egyenesen fenyegetően hangzik a most beterjesztett program számos utalása a korábbi és az elkövetkezendő hónapokban követendő politika folytonosságáról. Vajon nem önáltatás-e arról beszélni, hogy a Nemzeti Megújhodás Programjában vállalt feladatoknak a kormányzati ciklusra eső időarányos részét az előző kormány jórészt elvégezte. Ebben a kormányprogramban, és különösen annak gazdaságpolitikai részében sikerként jelenik meg az, ami szerintünk egyértelmű kudarc volt, és folytatandóként az, amit sürgősen abba kellene hagyni, vagy be kellene fejezni.
Tisztelt Ház! Antall József, akinek szerepét és államférfiúi képességeit méltán hasonlíthatjuk Konrad Adenaueréhez, sem tudott megbirkózni Magyarország gazdasági válságával. Nem tudott megbirkózni, mert nem talált maga mellé egy Erhardtot, egy olyan gazdasági csúcsminisztert, akiben megbízhatott volna, és aki képes lett volna kialakítani és megvalósítani egy merész és sikeres gazdasági programot. Ilyen körülmények közepette a folytonosság vállalásának gazdaságpolitikai szempontból nincsen semmi értelme.
(15.50)
Nincs mit folytatni, hacsak a keserves kínlódást és a gazdaságpolitikai kudarcot nem akarjuk hivatalos kormányprogrammá emelni.
Bár jogi értelemben, tisztelt Ház, a leendő Kormány kétségkívül teljes jogkörrel rendelkező politikai Kormány lesz, mégis kérjük, hogy korlátozza működését, és a gyakorlatban tekintse magát ügyvivői Kormánynak. (Halk moraj a jobb oldalon.) Javasoljuk, hogy csak a lehető legszükségesebb lépéseket tegye meg, és ne hozzon olyan gazdasági intézkedéseket, amelyek tovább szűkítenék a következő kormány amúgy sem tág mozgásterét. (Közbeszólás a jobb oldalról: Miért, ki lesz az?) Kérjük, hogy törekedjenek annak biztosítására, hogy a most hivatalba lépő régi-új Kormány rendben adhassa át utódjának a hivatalát.
Vagyis először: kérjük, hogy készítsék elő azokat a kétharmados törvényeket, amelyek tekintetében 1990 óta mulasztásos alkotmánysértésben van az előző kormány.
Másodszor: el kellene kezdeni egy új alkotmány szakmai előkészítését, még akkor is, ha ebben a ciklusban már nincs esély ennek elfogadására.
Harmadszor: be kellene fejezni a két esztendeje félbeszakadt állami számvevőszéki reformot.
Negyedszer: el kellene végezni az alkotmánybírósági törvény korszerűsítését.
És végül: ismét a Ház elé kellene bocsátani a médiatörvényt. Az előttünk álló négy-öt hónap erre a munkára megítélésünk szerint elegendő lehet.
Tisztelt Ház! Az utóbbi néhány hónapban még kedvező jeleket is felfedeztünk a magyar politikában. (Közbeszólás a jobb oldalról: Na! – Szórványos derültség.) Úgy láttuk, nőtt a hajlandóság a politikai erőkben arra, hogy kompromisszumot kössenek az ország számára fontos törvények megalkotása érdekében. Ezt világosan mutatják azok a kétharmados törvények, amelyeket sikeresen fogadott el a tisztelt Ház, valamint azok a törvények is, amelyekben ígéretesen alakulnak a tárgyalások.
Mi nem szavazunk bizalmat Boross Péternek és Kormányának, de ha az önök akaratából ez a Kormány hivatalba lép, készek leszünk az együttműködésre. Ezzel kívánjuk segíteni a magyar parlamentáris demokráciát abban, hogy rendezetten érkezzünk el a következő választásokig, hogy a lehető legkevesebb szükségtelen teher háramoljék a következő kormányra.
Az országnak meggyőződésünk szerint az az érdeke, hogy a most hivatalba lépő kormánykoalíció kitölthesse teljes mandátumát. Politikai sikerekben ínséges időkben ez sem kevés. Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps.)
