MÁDAI PÉTER (SZDSZ)
MÁDAI PÉTER (SZDSZ)
MÁDAI PÉTER (SZDSZ) Köszönöm, Elnök Úr! Talán jobb is így, mert így legalább elhiszik, hogy nem vagyok egy személyben dr. Jekyll és Mr. Hyde, mert az előbb a bizottság nevében támogattam, most bírálnom kell. Szili képviselőtársam megadta azt a lehetőséget, hogy közben egy kis idő teljen el.
(20.00)
Elöljáróban szeretném elmondani, hogy hiányosságaival együtt is a törvénnyel egyetértek, támogatom, hitem szerint a frakcióm is ezt fogja tenni. De nem hallgathatom el a gondjaimat.
A gondom körülbelül nekem is az, amit Szili képviselőtársam elmondott, hogy egy kicsit későn jött a törvény. Talán még emlékeznek a Házban páran Borz Miklós képviselőtársunkra, aki valamikor 1991-ben már reklamálta ezt a törvényt a honvédelmi bizottság téves egyetértésével. Akkor igaz, hogy a népjóléti tárcától, de rövid időn belül való megoldási ígéretet kapott, aztán utána az ügy elhalt.
1993 márciusában magam interpelláltam, a Ház nagy többsége nem fogadta el az államtitkári választ, és aztán semmi nem történt. És amikor 1993 novemberében elfogadtuk a honvédelmi törvényt, és kénytelen voltam egy kicsit patetikus módon és szenvedélyesen szólni ismételten a hadirokkantak, hadiárvák, hadiözvegyek érdekében, akkor igen rövid időn belül rádióban, televízióban nagy örömmel hallottam miniszter úr kijelentését: rövidesen elkészül a törvény, meglesz. Még idézett is a 33-as törvényből. Sajnálom, hogy nem tette hozzá, hogy honnan idéz. Aztán jött január, érdeklődtem, törvény sehol, jött február, a törvény sehol. Közben a hadirokkantak úgy gondolták, a szövetség, hogy lépni kell és saját pénzükön, költségükön kidolgoztattak egy törvénytervezetet. Mit ad Isten, három héten belül elkészült a Honvédelmi Minisztérium törvénytervezete is.
Most nem kívánom a két törvényt összevetni, csak időrendi sorrendet szerettem volna mondani, és amikor kivételes és sürgős eljárásban tárgyalta a honvédelmi bizottság a törvényt, akkor valamennyien tudjuk, akik a tárgyaláson részt vettünk, hogy lukak vannak a törvényben. Önkormányzatra rónak kötelességet, bizonyos jogokat pedig a 33-as törvényhez viszonyítva elvesznek ettől a körülbelül 25000-30000 embertől, aki pedig tényleg megérdemli rengeteg szenvedés, és ebben egyetértek miniszter úrral, anyagi ellehetetlenítés és szellemi megnyomorítás, erkölcsi megnyomorítás után, hogy ezeket megkapják.
Végül is folytassam és befejezem a történetet: három törvénytervezet van előttem. 15639-es számon törvényjavaslat a hadigondozásról, benyújtotta Eke Károly képviselőtársam március 7-én. 15639-es szám. Következő: 15785-ös, benyújtotta miniszter úr márciusban. Aki tudja, hogy a Parlamentben a számok egymást követik és a nagyobb szám később keletkezett, nyilván egyetért velem, hogy egy gyors reakció erre. Rendben. Végül itt a harmadik, a 15990-es, ami Eke Károly és Mádai Péter nevével megújítja az előzőt.
Miért hoztam ezt föl?
Azt hiszem, hogy valóban választási fogás, és ezt nagyon sok hadirokkant el is mondta és úgy is érzi.
Ezt azért szeretném hangsúlyozni, mert egyébként örömömet fejezem ki, hogy sokunk unszolására, noszogatására végül is mégiscsak született egy törvénytervezet, amit hitem szerint holnap el fog fogadni a Ház. Csak óvni szeretnék mindenkit ott is, itt is, hogy ne magának vindikálja a jogot, és főleg ne kampánycélra használja, hogy ezek az emberek végre kapnak valamit, mert nem tudják még, hogy mennyit és hogyan.
Most már rátérve végül is a törvény bírálatára. Én csak slágvortokban szeretném elmondani, ami az 1993-as VII. törvényhez képest a Kormány előterjesztésében kimarad, és ilyen módon megfosztja a hadirokkantakat.
Ingyenes jogsegélyszolgálat. Egy szó nincs róla. Tessék elképzelni: miből fogják fizetni? Megszűnnek a hadigondozó bizottságok. Ki fogja a helyüket ellátni? Munkajogi védettség. Valamikor egy nagyon vad kapitalista időszakban élünk. Ki fogja garantálni: nem ők lesznek az elsők, akik az utcára kerülnek? Nem sorolom, mert kár lenne. Csak egyetlent: az érdekvédelmi, képviseleti joguk is úgy tűnik, megszűnik.
Ezért én úgy gondolom, még egyszer hangsúlyozva, hogy örülök annak, hogy megszületett a törvény, gondoljuk végig akkor, amikor a módosító indítványokról döntünk, hogy ezektől a kijavítható hibáktól nem tudjuk-e a módosítások elfogadásával mentesíteni a törvényt. Nagyon-nagyon nem örülnék neki, és gondolom, senki sem örülne, hogyha a nyáron összeülő új parlament vagy kormány egy olyan törvénnyel találná magát szemben – amelyik ugyan elégtétel, némi vigasz, némi engesztelés a mi részünkről, akik megúsztuk a háborút, legfeljebb szüleinket, testvéreinket, nagybátyáinkat vesztettük, némi gesztus részükre –, hogy ez a gesztus nem kielégítő.
Itt van előttem a jelentés, mint ahogy az előbb elmondtam, tulajdonképpen az előterjesztő és a bizottság majdnem mindenben egyetért. Én ehhez csak két dolgot szeretnék hozzátenni, és erre kérem önöket, hogy gondolkozzanak rajta.
A kiegészítő jelentésben szerepel az a bizonyos 15 990-es, amit a bizottság egyharmada támogatott, az előterjesztő természetesen nem, ez érthető, mert ez egy másik törvényjavaslat. Ebből a törvényjavaslatból én nem állítom, hogy minden jobb, mint a Kormány törvényében, de ebben ezek a jogi garanciák, jogi eszközök, jogi lehetőségek bent vannak. Azt kérem tehát, amikor föltehetőleg holnap vagy holnapután szavazunk a törvényről, ne feledkezzenek el erről.
Az előbb figyeltem a gyógyszerészekről szóló törvényjavaslatot, ott többször elhangzott, hogy nagyon várják a törvényt, mármint a gyógyszerészek, márpedig ők végül is ezt forgatni akarják. Azt gondolom én is, hogy nagyon várják a törvényt tőlünk, mind a két szövetség, és ne mi tegyünk igazságot közöttük, egy jó törvény megbékélteti őket egymással, de még inkább várja az a 25-30000 ember, aki talán ma este, vagy holnapután, ha megszületik a törvény, kicsit fellélegzik.
Végül befejezés előtti mondat. A múlt heti bizottsági ülés zárómondata: Filippinél találkozunk, Koszó Péter képviselőtársam mondta. Én nagyon remélem, hogy ez a honvédelmi bizottság, amelyik négy évig nagyon keményen és sokat dolgozott ezért a törvényért, valóban találkozik Filippinél: de nem azért, hogy saját kardunkba dőljünk, hanem azért, hogy megszorítsuk egymás kezét, hogy dolgoztunk valamit.
Akkor befejezésül még illenék köszönetet mondani, és azt hiszem, mondhatom az egész bizottság nevében: köszönöm a minisztérium szakembereinek a négyéves együttműködést, azt a kemény jogi munkát, amit ilyen feszített időben is tettek, és külön azt a szép magyarságot, hogy végre egy olyan törvény, amit a laikusok is megértenek. Köszönöm szépen. (Szórványos taps az SZDSZ padsoraiban.)
