PALOTÁS JÁNOS (Köztársaság Párt)
PALOTÁS JÁNOS (Köztársaság Párt)
PALOTÁS JÁNOS (Köztársaság Párt) Köszönöm, Elnök Úr! Tisztelt Ház! Azt gondolom, az, hogy a Parlament működésének utolsó előtti napján kerül ismét a Ház elé e törvényjavaslatom, nem feltétlenül az én hibám. Hiszen a Parlament működésének négy éve alatt nyolcszor foglalkoztunk a társadalombiztosítás és a nyugdíjrendszer kérdéskörével, és én képviselői tevékenységem során a lehetőségeim maximális kihasználásával mind a nyolc alkalommal szerettem volna érvényesíteni, hogy alapvető fordulat következzen be a társadalombiztosítás, az egészségbiztosítás és a nyugdíjbiztosítás szabályozási körében. De úgy ítélem meg, nekem mint képviselőnek a Parlament utolsó napjáig kötelességem e témakörnek megadni az esélyt arra, hogy a Parlament figyelembe vegye a leírtakat.
Szeretném hozzátenni, hogy a társadalombiztosítási II. törvényről van szó, amelyben a Kormány szintén előterjesztéssel élt, illetve nem a Kormány, hanem a Kormány sugallatára három parlamenti képviselő. Igaz, korlátozott körben Surján László népjóléti miniszter úr javaslatára a női nyugdíjkorhatár emelésének átmeneti felfüggesztését javasolják képviselőtársaim.
Meggyőződésem azonban, hogy ez az átmeneti felfüggesztés nem elégíti ki a társadalomnak azt a jogos szakmai, etikai és erkölcsi elvárását, amely ebben a témakörben tapasztalható. Ezért önálló képviselői indítvánnyal éltem, amely az átmenetiség helyett egyértelműen, véglegesen törli a törvény előterjesztéséből például a női nyugdíjkorhatár emelésének szándékát. Teszem ezt ugyanazzal az indoklással, amit két évvel ezelőtt mondtam, amikor Surján miniszter úr a Parlament elé terjesztette a női nyugdíjkorhatár emelésére vonatkozó javaslatot, amelyet most a választásokat megelőzően visszavont, illetve átmenetileg felfüggesztett. Akkor is elmondtam, most is törvényjavaslatban fogalmazom meg, sem szakmailag, sem erkölcsileg nem megalapozott Magyarországon a női nyugdíjkorhatár felemelése.
Egyoldalú ugyanis annak a szemléletnek a bebizonyítása, ami azt mondja, hogy Európában az átlagos nyugdíjba vonulási idő a hölgyek esetében 60 éves korban van, ezért az 55 éves magyar korhatárt is lépcsőzetesen erre a szintre kell felhozni. Ugyanis erre csak abban az esetben hivatkozhatnánk, ha Magyarországon a hölgyek esetében a nyugdíjban töltött idő is európai átlagnak felelne meg. Azonban nem felel meg, ebben is el vagyunk maradva az európai átlagtól. Ezért a magyar Parlament erkölcsileg és szakmailag megalapozottan csak olyan korhatáremelés mellett tehetné le a voksát, ami úgy fogalmazna, hogy előbb el kell érni, hogy Magyarországon a nők várható életkora megegyezzen az európai átlaggal vagy azt meghaladja. Azonban pillanatnyilag Európában a harmadik legkisebb érték hölgyek esetében a várható életkor, a férfiak esetében pedig az utolsó helyen állunk. Majd amikor a várható életkor eléri az európai átlagot, és elmondhatjuk, hogy megváltoztak társadalmunkban a nőkre háruló terhek, a társadalmi infrastruktúra, az egészségmegőrzésünk általános feltételei, tehát a hölgyek életkora eléri az európai átlagot, akkor abban az esetben indokolttá válik, hogy a nyugdíjba vonulási időben is közelítsük, vagy idővel el kell érnünk az európai átlagnak, szabályozásnak megfelelőt.
De nagyon fontos etikai és szakmai követelménynek tartom, hogy erre csak követő megoldással kerülhet sor. Mert ha előbb emelem a nyugdíjba vonulás kötelező életkorát, akkor szakmailag megalapozottan valószínűsíthető, hogy a nők várható életkora csökkenni fog, ezzel az európai átlagtól elmaradunk; ez pedig sem humán oldalról, sem társadalompolitikailag nem engedhető meg.
Ugyancsak ezen törvényjavaslat szeretné véglegesen megváltoztatni azt a helyzetet, hogy ez a Parlament nyolcszor foglalkozott a nyugdíjbiztosítással, és mind a nyolc alkalommal úgy tette ezt, hogy a Parlament elé hozott a Kormány egy összeget, azt mondta, ennyi pénz van a nyugdíjak emelésére, nézzük meg, milyen körben, milyen mértékben és kiknek teszünk eleget biztosítási kötelezettségünknek; úgy is fogalmazhattam volna, hogy kiknek és milyen mértékben nem fogunk eleget tenni az értékálló nyugdíjrendszer-biztosítási elvárásnak.
A törvényjavaslat arra a gondolkodásmódra kötelezi a Kormányt, amelyet például az államadósságnál minden évben a költségvetés vitájában alkalmazott. Amikor a költségvetés egy tételeként a Parlament elé került, hogy ennyi az adósságszolgálati kötelezettségünk, hatpárti parlamenti vita indult arról, hogy miből teremtjük elő. Ennek sokfajta alternatívája van, de a vita kizárólag arról folyt, hogy a kötelezettség forrását miből teremtjük elő.
Meggyőződésem, hogy nemcsak külföld felé kell a szerződéseinket betartani, hanem a 2,7 millió magyar nyugdíjas felé is be kell tartani ugyanezen szerződéseket. Éppen ezért a jövő parlamentjének, a jövő kormányának olyan törvényi keretek között kell működnie, amely arra kötelezi, hogy minden évben be kell terjesztenie az értékálló nyugdíj kötelezettségéhez tartozó összeget, és arra kell javaslatot tennie a Parlament felé, hogy ezt milyen forrásból – az állami kiadások csökkentéséből, a nyugdíjbiztosítók vagyonnal való ellátásából, hitelből vagy milyen átszervezésből – lehet biztosítani. De a parlamenti vita kizárólag a "miről" szólhat, mert kötelező mind a 2,7 millió nyugdíjas esetében betartani. (Közbeszólás középről: Idő, elnök úr!)
Szeretném elmondani, tudtam, hogy mindkét javaslatom – tehát az előbb, a Rádió vitájában és most a társadalombiztosítás vitájában elhangzottak is – csak a következő parlament számára jelenthetnek kötelezettséget, ezt én is tudtam, bár ha akarná, ez a Parlament is élhetne vele.
Ugyanakkor el szerettem volna mondani ezt ebben a Parlamentben, mert a négyéves ciklus…
