DR. TORGYÁN JÓZSEF

Teljes szövegű keresés

DR. TORGYÁN JÓZSEF
DR. TORGYÁN JÓZSEF (FKGP): Elnök úrnak erre a megjegyzésére akként válaszolok, hogy vajon az országban ismer-e olyan adóst, akivel közlik, hogy tartozik két százalékkal, de fizessen meg három százalékot és fogadja el ezt az ajánlatot.
(16.40)
Itt ugyanerről van szó. Természetesen nem lehet elfogadni a pénzügyminiszteri választ, mert a meglévő 2 százalék helyett a CO-NEXUS - lényegében azzal, hogy saját családtagjaiból létrehozta a TIG-RES Kft.-t - nem 2 százalékot, hanem 3 százalékot számol fel az Ózdi Kohászati Műveknek. Ha megnézzük, hogy az Ózdi Kohászati Művek elbocsájtott dolgozói vajon hozzátehettek-e a saját fizetésükhöz valamit, vagy pedig a munkanélküli-segélyre szorultak - amelyet már igen sokan közülük elvesztettek -, akkor nyilvánvaló, hogy az ilyen mesterségesen keletkeztetett többletkiadásokat jelentő megoldást, amely egy teljesen kiszolgáltatott helyzetben lévő üzemre, városra rátelepedik, az én megítélésem szerint semmiképpen nem lehet elfogadni.
De ne vegye rossz néven, igen tisztelt miniszter úr, az ön hozzáállását sem tudom elfogadni, amikor ön kvázi arra utal, hogy ez nem tartozik senkire, hanem csak a felszámolóbiztosra. Hogyne tartozna az országra akkor - és tartozna a parlamentre -, amikor látjuk, hogy egy virágzó város hogy megy tönkre a szemünk előtt, hogy növekszenek a kiadásai szinte hétről hétre; és amikor kimutatjuk, hogy hogyan fosztják ki ezt a várost, akkor az illetékes miniszter azt mondja, hogy nem tartozik a Házra! (Zaj.) Ezért nem fogadom el a választ.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem