KOVÁCS LÁSZLÓ

Teljes szövegű keresés

KOVÁCS LÁSZLÓ
KOVÁCS LÁSZLÓ külügyminiszter: Köszönöm szépen. Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Örülök, hogy képviselő úr is egyetért a jó kapcsolatok szükségességével Magyarország és szomszédai között. Érveléséhez hozzáteszem, ez nem csupán az ott élő magyarság miatt érdekünk, de a térség stabilitása, Magyarország biztonsága, a gazdasági együttműködés és országunk nemzetközi megítélése szempontjából is elengedhetetlen.
Az interpellációban feltett kérdések megválaszolásához szükségesnek látom képviselő úr fejtegetésének bizonyos fokú pontosítását.
Először: sem szlovák, sem román részről soha nem merült fel olyan megfogalmazású igény a határokkal kapcsolatban, mint amilyenre képviselő úr hivatkozik.
Másodszor: a határok és a kisebbségi jogok kérdését sem magyar, sem szlovák, illetve román részről nem akarják szembeállítani egymással, ellenkezőleg, bizonyos értelemben összekapcsolásukról van szó.
Harmadszor: a szóban forgó határok kérdését nem a helsinki záróokmány, hanem a párizsi békeszerződések rendezték, mégpedig jellegüknél fogva kötelező nemzetközi jogi érvénnyel.
Negyedszer: a kisebbségi jogokkal kapcsolatos ENSZ Európai Biztonsági és Együttműködési Értekezlet, valamint európa tanácsi dokumentumok csakúgy, mint a helsinki záróokmány az aláírók számára politikai kötelezettségvállalást jelentenek, be nem tartásuk ezért nem szankcionálható.
Ily módon a helyzet sajnos éppen fordítva áll, mint azt tisztelt képviselő úr értelmezi. Ugyanis nem a határok elismerése, hanem a kisebbségi jogok érvényesülése mögött áll ma sajnos kevesebb nemzetközi garancia. Ezért Magyarországnak és az érintett országokban élő magyar kisebbségnek elemi érdeke fűződik ahhoz, hogy kétoldalú államközi szerződésben kötelező nemzetközi jogi érvénnyel rögzítsük a kölcsönös kötelezettségvállalást a kisebbségi jogok elismerésére, garantálására és gyakorlati érvényesülésére.
Ezek után válaszom az első kérdésre: örülnék képviselő úr, ha Romániában és Szlovákiában a magyar kisebbség nemcsak az ön által hivatkozott ENSZ-határozatban, de az Európai Biztonsági és Együttműködési Értekezlet, valamint az Európa Tanács dokumentumaiban részletezett jogokat valóban teljeskörűen gyakorolná.
Hozzáteszem, ha ez így lenne, nem is szorgalmazná a kormány a kisebbségi jogok rögzítését az alapszerződésekben, bár megjegyzem, a szerződéses állapot még ebben az esetben is előnyösebb lenne, mint a szerződésen kívüli állapot.
Második kérdésére: azok a formulák, amelyek a határokkal kapcsolatban az eddigi magyar-szlovák, illetve magyar-román szakértői tárgyalásokon eddig felmerültek, nem mennek túl a helsinki záróokmány ajánlásain.
Befejezésül: ha képviselő úr azt kérdezte volna, mi lehet az oka annak, hogy a szlovák és a román kormány ennyire ragaszkodik a határok sérthetetlenségének újbóli elismeréséhez, annak kimondásához, hogy a két fél egymással szemben nem támaszt területi követeléseket, akkor ezt válaszolnám: Feltevésem szerint először is az előző kormánynak az a magatartása, azok a nyilatkozatai, amelyek legalábbis azt a látszatot keltették, hogy úgymond lebegteti a határok kérdését.
Másodszor: a korábbi kormánypártok egyes képviselői által a magyar-ukrán alapszerződés emlékezetes parlamenti ratifikációs vitájában tett területi igényekre utaló bizonyos kijelentések.
Harmadszor: az olyan felfogásra utaló megnyilvánulások, amelyek szerint a mostani magyar kormány a határok elismerésével valamiféle engedményt tenne vagy ahogy most hallottuk, valamiféle váltságdíjat fizetne.
(15.50)
Végül hozzáteszem: valószínűleg ugyanezen okok miatt kérdezték tőlem az Egyesült Államok külügyminisztériumának vezetői néhány nappal ezelőtti New York-i találkozónk alkalmával, hogy a jelenlegi magyar kormány kész-e egyértelműen elismerni a határokat a készülő alapszerződésekben.
Kérem válaszom elfogadását. (Taps a kormánypártok padsoraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem