DR. KÁVÁSSY SÁNDOR
DR. KÁVÁSSY SÁNDOR
DR. KÁVÁSSY SÁNDOR (FKGP): Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Államtitkár Asszony! Miután frakciónk álláspontját ismertette dr. K. Csontos Miklós, szeretném előre bejelenteni, hogy ahhoz képest én különvéleményt képviselek, egyedül és kizárólag a saját álláspontomat fogom elmondani.
A most tárgyalt törvényjavaslat címe a lehető legnagyobb mértékben félrevezető, mert bár kétségtelenül a szerzői jogból indulnak a dolgok, törvényjavaslatunk minden más előtt - döntően és elsősorban - a műkereskedelemre vonatkozik. A műkereskedelemre nézve kíván alapvető rendszabályokat foganatosítani, illetve általánossá tenni, amennyiben a kereskedelmi forgalomba került képző- és iparművészeti alkotások - rajz, festmény stb. - adásvétele esetére az alkotó életében és utána még 70 évig 5 százalék szerzői díj, ezt követően ugyanannyi járulék megfizetését teszi kötelezővé a vásárló számára, ha az értékesítő kereskedelmi tevékenységet folytató gazdálkodó szervezet. Mindezt pedig - az indoklás szavai szerint - azért, hogy így teremtsenek bázist az alkotó tevékenység támogatására, továbbá az alkotóművészek és örököseik jóléti és szociális céljaira.
Ami az így megfogalmazott célokat illeti, természetesen helyeseljük, azokkal egyetértünk, a törvényjavaslatban megfogalmazott mód azonban elfogadhatatlan, sőt kifejezetten elítélendő. Az állampolgárok zsebére nagylelkűnek lenni, pénztárcájában kotorászni nagymérvű arrogancia és eléggé el nem ítélhető cinizmus, hogy keményebb szavakat és minősítést ne használjunk.
Szerintünk az egész törvényjavaslat logikája fals és sántít: rossz a premissza, rossz a kádencia.
Ha nem szobatudós módjára, nem íróasztalnál fogant mihaszna és életidegen tételekből kiindulva közelítünk a kérdéshez, hanem mondjuk a költőfejedelem Goethe azon szavait alapul véve, hogy tudniillik "minden elmélet szürke, de zöld az élet aranyfája", akkor minden más előtt azt kell figyelembe venni, hogy a képzőművészeti alkotások a kereskedelmi forgalom szférájában - és részben azon túl is - áruk. Hála istennek, mert ha ez nem így volna, az volna az igazán nagy baj: a művészet és a művészek tragédiája.
Márpedig ha így van, nem indokolják igazán nyomós érvek, hogy a kereskedelmi forgalom vonatkozásában elkülönítsük a többi árutól. Nem tudom, mi lenne a közítélet, ha mondjuk az eke, a traktor vagy a személygépkocsi esetén minden egyes értékesítés alkalmával különdíjat számítanánk fel a formatervezőknek.
Tudom, minderre azt lehet mondani, hogy a műalkotások különleges, kivételes áruk. Ez igaz, de más áru is rendelkezhet kivételes tulajdonságokkal, például egy természeti csodának számító versenyparipa. Ugyancsak meglepő volna, ha a tenyésztő, miután értékesítette, minden egyes futam után - tenyésztői mivoltának elismerésére - szerzői díjat követelne. (Derültség.)
De ha mindez hibás és elfogadhatatlan érvelés volna is, akkor se lehetne figyelmen kívül hagyni, hogy a szóban forgó szerzői díj és járulék ellen a műkereskedelem minden résztvevője felháborodottan tiltakozik: a műkereskedő, az időnkénti vásárló és a műgyűjtő is.
Mert hogy is lehet kicsiny hazánkban értékes vagy értékesebb műtárgyhoz jutni?
(20.00)
Egyik lehetőséget a Bizományi Áruház Vállalat és más cégek, galériák által rendezett aukciók jelentik. Itt hosszabb-rövidebb licit alapján alakul ki az úgynevezett leütési ár. Miután az elmúlt évtizedek során két vagy három jelentős árrobbanás is volt, általában a leütési ár sem kevés. Ehhez árverési járulék címén 15 százalékot számítanak. A leütési ár és az árverési járulék alapján további 5 százalék szerzői díjat, tehát amiről itt szó van, 1993 óta 1 százalék kulturális járulékot. Az igényes vásárló vagy műgyűjtő a leütési árhoz így 21 százalékot kénytelen hozzátenni, ha - mondom - értékesebb műtárgy birtokába akar jutni.
Ki ne tudná a kultúra világában járatos ember, mennyivel szegényebb lenne az ország, ha nem lett volna néhány lelkes és elszánt műgyűjtő. Vajon dicsekedhetnék-e és járhatna-e szimpatizánsokat és barátokat gyűjteni az ország, ha nincs egy kemény férfi, aki kiragadja a vandálok kezéből Csontváry vásznait.
Mindezt a tevékenységet tehát ilyen drasztikusan adóztatni nem utal túl nagy belátásra, sem komoly megfontolásra. És micsoda demokrácia fütyülni az emberek, az érintettek véleményére és olyan rendszabályokat erőltetni, kikényszeríteni, amelyeket a haszonélvezők kivételével mindenki utál, poros eszmék, vitatható absztrakciók alapján.
Mindezek alapján azt javaslom, hogy miniszter úr, illetve államtitkár asszony vonja vissza e szerencsétlen, az érintettek körében - a kedvezményezetteket kivéve - általános ellenszenvnek örvendő törvényjavaslatot. A kérdés megoldása különben sem itt van. A műkereskedelem szabályozásáról van szó, ahhoz pedig külön törvényre van szükség. Ebbe az irányba kell tehát a szükséges lépéseket megtenni. Köszönöm szépen. (Taps a Független Kisgazdapárt soraiban.)
